Néhány hete csolnokon probálkoztam a magasstartal, ez volt a negyedik. Élénk szél volt, de egy-egy almulásban szépen el lehetett startolni. Szépen sikerült a start, rögtön kiemelt én meg beálltam a sorba a többi pilóta mögé. A forduló után vissza a nyugati starthely fölé értem és itt történt a baj. Lecsúszott a lábam a gyorsitóról és kisodródtam a fák fölé. Sajnos a Nova Philou lassu ernyő, így esélyem sem volt kikeveredni. Viszont nem pánikoltam (bár pillanatok alatt lejátszódott az egész) hanem kinéztem magamnak egy szimpatikus fát és kilebegtetve az ernyőt leszálltam a koronára, majd az ágakba kapaszkodva leereszkedtem a földig.
Egy kölcsönkért fürésszel leoperáltam a fáról az ernyőt és meghalgattam az idősebb pilótákat, hogy mit kellett (vagy nem kellett) volna tennem.
A lényeg, hogy nemigen ajánlották, hogy evvel az ernyővel repüljek. Kisdombozni remek, de magasstartra már nem alkalmas.
Igy hát vettem egy Nova Mamboo-t Fecó32-től, Csak Ziminek írom, hogy most Ő repül Doki Mentorával.
Eddig vagy az idő nem volt jó, vagy én nem értem rá ezért csak egyszer tudtam vele repülni. Most az ünnepek alatt igyekszem minél többet kisdombozni, hogy megismerjem az ernyőt.
Ma Csolnok, jó sokan jöttünk össze, mintha nem is december 22-e, ködös szürke idő lenne. Mire odaértünk a Lajtival, 2-3 ernyő a levegőben, ígéretesnek nézett ki,és erősen keleties szél, mire bekészültünk, már legyengült. Az első startommal fordultam párat, leszálltam a starhely alatti kisdombra. Visszacipekedtem, újra start, és mindha egy kissé jobban tartott volna, de még nem az igazi. Az egyik fordulónál súroltam a fákat, minél jobban befogni a lejtőszelet, azán egy nagy recsegés -ropogás, a fák közt találtam magamat. Az egész történet 1-2 másodperc, nem is olyan könnyű reprodukálni, de arra emlékszem, hogy mikor már látszott, hogy ez gázos lesz, elkezdtem rugdalni az ágakat is, hátha nem akadok be közéjük. Aztán ez valamennyire sikeres volt, de odacsapódtam oldalt az egyik vastag ágnak, megpördített, közben az ernyőm nem omlott össze,továbbhaladt, majd mégegyszer a következő fa vastag ágának csapódtam, az is még pördített rajtam, és továbbrepültem betekeredve. Azt vettem észre, hogy a starthely felé nézek, és haladok háttal a leszálló felé. Mikor már eltávolodtam a lejtőtől, próbálkoztam a visszapördüléssel. Sikerült is, aztán látom, hogy ez kevés, még egy csavarodás van a hevederekben. Még egy visszatekeredés, az ernyő is lengett erre egy jókorát, aztán minden rendben. Jó nagy magasságvesztésem lett, próbáltam visszakerülni a lejtő emelőterébe, de már esélytelen volt fennmaradni. Láttam, hogy komoly nézőközönségem támadt ott odafent.Szépen libasorban, minha vezényelték volna- felsorakozott mindenki a starthely szélén műsort nézni. Vissza is kiabáltam, hogy ezért ezt a figurát ne utánozzátok, mégha akármilyen jól is nézett ki! Aztán leszállás a szőlők közt egy biztonságos tisztáson. A parkolóban Gáborék kérdezték is : na, telelett a gatya?Annyira gyorsan történt minden, hogy a saját gatyámra nem is gondoltam. De mikor leszálltam, átgondoltam, hogy egy jó másfél-2 órás fáról- ernyőszedegetést úsztam meg.
Aztán még egy kis kökényzabálás az őszi maradékból a parkolóban a Lajtival, és irány hazafelé, bevásárlás a nejem által felírt hosszú listából- mint ahogy eredetileg ezért is mentem el otthonról...
Egerben gyenge szél volt, de a napsütés miatt termikesedett is. Ezúttal nem örültem neki különösebben, mert hátipermetezővel döngicséltem és a fenének se volt kedve hidegben kitermikelni 1000m fölé..
Azért legalább szétnéztem a környéken mielőtt leszálltam.
Ma Újlaki. Nem túl erős szél, épp hogy megtartott, sok tanuló, várakozás a tutira, de az emelőtér ilyenkor 3 embernek már kevés volt. Végül nagy nehézségek árán 29 p. reppenés,és mivel az utolsó pillanatig kütdöttem, hárha visszaemel, ami nem következett be- a bokrosban vészleszállás,nem adta már ki a repteret, szerencsére sikerült úgy leomlasztani az ernyőt, hogy a miniatűr tisztásra épp befért kikerülve a tüskebokrokat. Nem rossz ez ilyenkor, decemberben. Aztán mikor gyalogoltam vissza, mintha visszaerősödött volna a szél...
Ma éppen jókor voltam jó helyen . Óbuda. Napközben állítólag erős volt, de mire du 2-re kiértem, épp ideális volt minden szempontból. 1ó. , ahogy rendelve van, és hátramentem leszállni a reptérre. És csak közepesen sokan voltak.Ez annyit jelent, hogy 15-en a levegőben(nem 50-en...), és +1 sárkány, de az 2 ernyőnek számít.
Tegnap Stubenbergsee, ami a múltkor elmaradt. 2 busz, több személyautó, népes csapat jött össze Simonics Péter vezetésével.Nagy csodát már nem várhattunk, mert nov. közepe van, de a felszállítások nagyon jól pörögtek, és így akár 5 start is belefért az 540m szintkülömbségű starthelyen.A környék gyönyörű, kulturált, és a szabályok , rend tekintetében szigorú.Egész úton tejfel ködben utaztunk, majd a határ túloldalán a hegyek közé érve, mintha elvágták volna, sziporkázó napsütés fogadott. Egy lánynak,(ráadásul mint kiderült, teljesen kezdő) sikerült a nap talán egyetlen rendes termikjét megfogni, és több mint félórát fennmaradni jó magasan a hegy fölött és a többiek(beleértve az oszrták házigazdákat is)nem kis írígységét kiváltani.A hely csak személyes kapcsolattal működött, az ausztriai repülések sajnos mostanában lekerültek a választékról horror büntetésekkel fenyegetve.
Laci bácsinál voltam tegnap Fedémesen és nagyon jól éreztem magamat!Igaz hogy csak pár lesiklásra futotta,de az elmúlt pár hónapban csak a hátimotorozással foglalkoztam és most ez a pár gyalogos start rádöbbentett hogy valójában miröl is szól a siklóernyőzés!Imádom a hátimotorozást,de a gyalogos siklóernyőzés ennél több,föleg a lélegzetelállitóan szép fedémesi dombok közt!
Nálunk bezzeg az erős szeles és esős előrejelzés ellenére a lehető legjobb idő volt a kisdombozáshoz! Volt is itt két fővárosi oktató egy tucat tanulójával, de még a Doki is eljött kicsit nosztalgiázni, és lecsúszott néhányszor. Csak reggel volt annyira erős a szél, hogy le kellett menni a leszállóba kupolázni, de hamarosan gyengülni kezdett, és nem volt akadálya a belefutó startoknak sem az 1-2 m/s szélben, ami néha erősödött vissza 3-4 m/s-ra. Naphosszat DK-i volt, csak este fordult át DNy-Ny felé, de használható volt, egészen a sötétedésig.
Hát sajnos ez a mai nap elpazarlódott. Délelőtt Indiánnál voltam beülőt cseréltem/vettem, és kb 1 óra körül szabadultam, már csak az újlakira volt idő, hogy kimenjek,aztán fél4 ig ott fagyoskodtunk vagy 5-en, a szél túl erős volt, repülés nélkül távoztunk. Gondoltam Egedre is, biztos ott jobb volt, de az időbe nem fért bele. Sajnos, már egyre korábban sötétedik.
Ma kérdezted, hogy mit tervezek holnapra. Akkor azt mondtam, hogy motorozok, de mivel napközben erős lesz a szél, csak estére tervezem a hátimotoros repülést. Napközben úgy néz ki, Eged lesz. Jön Farkas Tibi is, visz egy növendéket. Úgy döntöttem én is velük tartok.
Ma Eged, ez tűnt a Windguru alapján jó ötletnek, az ország középső részén erős szelet jósoltak. Du 2 előtt értem a déli starthely alá,a levegőben vagy 10-en, épp befértem egy induló felszállításba, és 2:14-kor már startoltam is. Jó sokan voltak, főleg tanulók, kellemes startszél, kb. nívó+ 150m re sikerült kiemelkedni, többször meg is tudtam tekerni, de már az aktív idő végét fogtam ki. Voltak egy páran a szőlők közt is, meg a bokrosban. Aztán egyszercsak elzárták a csapot, mindenki leszállt. 51 p-et adott. Mire összecsomagoltam, úgy tűnt, mintha a gyogyi venné a kezdetét, de ebben már nem vettem részt. Egy nagyon kellemes napra sikeredett, jó ötlet volt, hogy ide jöttem, sima,nagyon kellemes lejtőzés volt, meg egy csomó ismerős arc, ezek szerint nem csak nekem jutott eszembe, hogy Eged...
Ma Kalocsa volt az uticél, lévén nagyon úgy tűnik, mostanság nem lesz lehetőségem repülni a melóhely és egyébb elfoglaltságok miatt.Remélme persze, hogy nem így lesz! :D
Szóval Kalocsára mentünk.Először úgy tűnt, hárman leszünk, végül még csapódott a dologhoz +3 ember, így nagyon jól tudtunk forogni. Az idő szép volt, a szél hol nyugatias, hol pedig pályairányú déli és beledőlős startos.
Volt aki a merúlőspirálozó tudományát csiszolta, én inkább a pici termikbubbantyúkkal hadakoztam! :D Mikor közelítettem, jött a tipikus zúgó hang, elkezdett táncolni az ernyő, majd megjött a várva várt emelés is........ 0.1-es........nagyon brutál! :D Csak úgy tépte a kupolát! :D :D De jól el lehetett vele tánolni, leginkább nyolcasozva nullázni! :D Így történt, hogy a leoldási magasságtól alig alacsonyabban értem vissza a leszálló fölé, ahol szintén élt a levegő.Jót birkóztam a pici emelésekkel, és egyáltalán nem kellett attól tartani, hogy elcsuk bármi is.A leszállásra azért a váltakozó irányú és határozott szél miatt figyelni kellett.
Tegnap átestem egy fogas problémán, ugyanis gyökérkezelték az egyik fogam. Sebaj! A legjobb gyógyír az ilyesmire a repülés! Délelőtt a motoromban cseréltem a membránokat, de délutánra megbeszéltük Barkóczy Petivel, hogy irány az Eged. A feleségek a gyerekekkel, meg egri várost néznek.
Ezúttal sem lett könnyebb a feljutás a DK-i starthelyre. Sőt, mintha nehezebb is, tekintettel arra, hogy már rég voltam fent. Berozsdásodtam..
A starthelyen erős, de kiváló irányú szél fogadott. Pár idősebb ernyős épp az erős szeles starttal kínlódott. Egyikük el tudott indulni, de a másik inkább megvárt minket. Mi nem vacakoltunk. Először Peti lett kész, egyből startolt, majd rögtön én is indultam. Jókora emelésbe tenyereltünk. Peti kifordult balra, megcélozva a K-i csücsköt, hiszen kissé oldalas, DK-ies volt a szél. Én közben a szokott módon egyhelyben emelkedtem. Sok dolgom nem volt, egyszerűen finom fékezéssel kiemelkedtem vagy száz méterrel a starthely fölé. Gyönyörű látvány fogadott. Az Eged fái sárgától rozsdavörös színben pompáztak, a levegő magas páratartalma miatt pedig Eger sejtelmes kékes színbe burkolózott. Egyedül a háztetőkön megcsillanó napfény öltöztetett ezüstbe néhány háztetőt, amik elég jól átvilágítottak a kékségen. Déli irányban pedig az ostorosi tó ezüstje csillogott a napfényben, átütve a kékben fürdő táj egyneműségét.
Végül a liftem nem vitt tovább, ki kellett szállnom balra. Én is becéloztam a K-i csücsköt, ahol pár siklóernyőssel együtt Peti is forgolódott. Kellemesen alakult a nap, szinte mindenhol találtunk emelést, folyton nívó fölött repültünk. Egyszer egy UP-s eléggé bemerült a szőlő fölé, de aztán pár perccel később ő is ott forgolódott velünk egy magasságban. Gyerekjáték volt fent maradni.
Egy idő után úgy terveztem, hogy megrepülök egy órát mint Gyula, aztán leszállok. Ennyi épp elég, hogy ne váljon unalmassá, meg kényelmetlenné a repülés. Épp megjelenítettem az időt a variómon mikor arra lettem figyelmes, hogy veszettül hánykolódik az ernyőm, sorozatos csukásokat kell kivédenem. Az már a repülés legelején feltűnt, hogy tavasziasan szeszélyes a levegő, de ez már valóban kezdett tűrhetetlenné válni. Ránéztem az ernyőmre mintha ő lenne a ludas, de távolabbról hallottam, hogy Peti Mentora is veszettül csattog. Láthatóan már ő is gépészkedik az ernyőjével. Ekkor láttam, hogy a többiek fülcsuk-gyorsítózva húznak a leszállóba. Mi a csoda történhetett? Az ég kék, semmi ronda felhő, csak éppen..hohó! A GPS-em nem jelez sebességet! Ezek szerint a földhöz viszonyítva egy helyben lebegek. Pedig a 2-es Blade-emmel repkedek éppen, aminek nagyobb a trimmsebessége, mint a Kantegámnak! Affene! Amíg elbambultam az időt, a szél túlságosan beerősödött! És mi még mindig a K-i csücsök fölött parádéztunk, míg a többiek a starthely felől közelítették a leszállót, amit vagy elértek, vagy nem. Leginkább nem.
Mi viszont nagyon messzire kerültünk! Megcéloztam a vészleszállót, az elég közel volt, fülcsuk-gyorsítózva talán elérhettem!
Ó, én naiv, ez jókora hiba volt! Ekkora már kikerültem az Eged lejtőteréből, sőt a szél is NY-ias lett és bikaerős. Fülcsukva, gyorsítózva is alig vánszorogtam előre, miközben rengeteg magasságot veszítettem. Már a vészleszállót sem érhettem el. Visszaálltam trimmsebességre a fület is visszanyitottam, hogy kevésbé merüljek! Láttam, hogy Peti is hasonló gondokkal küzd, meg még egy másik ernyős is. Peti megcélzott az út másik oldalán egy kis tisztást. Elég magas volt a gaz, de használhatónak tűnt. Azt elérhette, hiszen ő kijjebb volt az Eged lejtőjétől. Én viszont teljesen a lejtőtéren voltam, ezért azt a tisztást nem érhettem el. Alattam egy jókora dzsindzsás terült el, tele kökény-, meg csipkebokorral. Széép kilátások! Beügyeskedtem magam egy talpalatnyi tisztásra, majd puhán leszálltam. Az ernyőt egy csipkebokron keresztül a következő talpalatnyi tisztásra omlasztottam, az oldalával. Így kevesebb hely kellett neki. Szerencsére nem is került csipkebokorra csak pár zsinór, amit egykettőre lekapkodtam a bokorról. Az ernyő mellett felmértem a helyzetemet. Rengeteg csipke volt körülöttem, akár leállhattam volna csipkét szedni, ha pár hete nem szedtem volna már degeszre az éléstárat vele. Meg aztán ezúttal haragudtam a csipkebokrokra, annyira sűrűn nőtték tele ezt a területet. Pedig nem is tehettek róla! De aki ismeri a csipkét az tudja, hogy milyen horgas végű, hegyes tüskéje van! Ezen nem viszem keresztül az ernyőt. Rádión jeleztem Petinek, hogy minden okés, csak kéne egy gyorszsák, mert olyan kicsi a hely, hogy itt összehajtani nem tudom az ernyőt, kivinni meg nem lehet a magas csipkék miatt. Peti válaszából kiderült, hogy ő is épségben leszállt az út másik oldalán lévő pici mezőre. De a lényeg, hogy van gyorszsákja!
Leakasztottam az ernyőt, és otthagytam, hogy legalább a szerelés többi részét kivigyem innen, miközben Petivel is találkozhattam, aki már hozta a gyorszsákot. Igen ám, de hülye voltam! Nem jegyeztem meg, hogy pontosan hol is hagytam az ernyőt! Végül Petivel átfésültük a területet, begyűjtve jó pár csipkebokortól származó karcolást, mire meglett az ernyőm. Onnan már felgyorsultak az események, a gyorszsákban hamar kihoztuk az ernyőt, kivittük a szereléseinket egy tisztásra, majd rövid hajtogatás után elcsomagoltunk mindent és visszatértünk a kocsihoz.
Félórával később már családosan ettük jól megérdemelt pizzáinkat Eger belvárosában, jót nevetve kalandjainkon.
Ja, a sztorihoz hozzátartozik, hogy egy srác bevállalta ezt az erős szelet és csodák csodájára egyenes vonalban megcélozva a leszállót, hosszas repülés után sikeresen leszállt. Elsőre nem értettük, hogy tudott előrehaladni ebben a viharos szélben, mire bejelentette, hogy 15-20m2-es akroernyője van, ami nagyon gyors!
Később pedig lecsillapodott a szél és kialakult az esti gyogyi. Ekkor már tandemben is tolták, de minket addigra pizzához szólított a gyomrunk.
Végül Peti háromnegyed órát repült, én meg negyven percet mentem. Jólesett végre hosszú kihagyás után áldozni az Eged-oltáránál a repülés szellemének!
Nem teljesen idegen a makk a siklóernyőzéstől, és most nem az intenzív tölgyfára szállás makkhullató melléktünetére gondoltam, hanem a 12-én lezajlott versenyre.
Merthogy a versenyzők egy részével jött a család is, és megint beigazolódott a sok éves statisztika, hogy a repülősöknek többnyire leány gyermekük van (tisztelet a kivételnek, mint pl. Zimi, meg esetleg én, mert nálam a lánygyermekek aránya mindössze 50%.)
Ezért egy csapat kislány, meg néhány kisfiú az anyukák felügyelete mellett játszóházazott az iskolától kölcsönkért asztalokon. És a magukkal hozott készlet makkot meg gesztenyét állatfigurákká alakították, némi gyúrmázás mellett, a nagy napernyő árnyékában, amíg a domb DK-i starthelyén a verseny zajlott. A cudar széljárás miatt ugyanis szóba sem jöhetett a gyerekröptetés, csak késő este, amikor beállt a gyogyi. Addigra azonban a tandempilóták elfáradtak, így nekem kellett bevetni magam, és le is röptettem az egyik pici kislányt, de aztán a többire nem kerülhetett sor, mert a szél teljesen leállt a starthelyen, és csak a leszállóban maradt némi alkonyati leáramlás okozta hátszél...
Végül is Csülök adta a végső tippet, Csolnok.Rengetegen voltak, ott biztos jó lehet elv alapján, a Windguru Egedre és Sárhegyre gyenge szelet mondott, sokszor nem egyszerű dönteni abban, hogy hol lesz a tuti.
Viszont az idén elmaradt a som Csolnokon, egy szem sem volt a fákon.Biztos lefagyott. Makkból meg csúcstermés, de annak csak a disznók örülnek...
Azt hittem, az Egedre jössz. De legalább jót mentél Csolnokon megint. Tegnap Fedémesen is érett kökényes, de ahogy megláttam a hamvas kék szemeket, rögtön belesajdult fájós fogam...
Ezért hát ma én is kihagytam az Eged-et, reggel már az időjárást se néztem meg, nehogy fájdítsam a szívem..
Ma a nap végén Csolnokon a parkoló melletti embermagasságú kökénybokrosban több siklóernyős, ez akár bejelenteni való hír is lehetne, de mikor megláttam őket, én is csatlakoztam, és elkezdődött a Nagy Kökényzabálás. Lajti már kb 10 kilót szedett, aztán még többen csatlakoztak, és tömték magukba az édes-fanyarrá vált kökényt...
Azért repültünk is, a parkolóban nem fértünk, a focipálya is tele volt kocsikkal, a levegőben meg akvárium, olyan amilyet már régen láttam. Ahhoz képest nem nagyon találkoztam életveszélyesen repülő pilótával, ennek oka minden bizonnyal az erős szél, és sokan a starthelyen várakoztak, akik meg repültek, azok szabálykövetők voltak, pedig egyszerre 20-an voltak folyamatosan a levegőben. Az erős szél úgy látszik kellemesen szelektáló biztonsági tényezővé vált. Akik keresztbe-kassul szoktak repkedni mint a vaklégy, azok lent várták az almúlást, ami viszont nem következett be... Az 1 órám is csak összejött.
Ma aki nem jött ki Újlakira, bánhatja. Még sötétedéskor is tartott. Én épp jókor érkeztem délután, erősen termikes, és kellemes lejtőszél is volt, inkább DNY-Ny. A levegőben 17-en voltunk, de volt hova emelkedni is. Az első startomból 1 ó.,visszaszálltam, szétrepültem a repülőteret, egész fel 749,9m-ig, itt fület kellett csuknom, majd ismét ugyanez. Másodszorra is elstartoltam sötétedés előtt, és még egy félórát reppemtem, el a sziklásig, majd vissza, és ismét visszaszállás. Már rég volt ilyen fantasztikus idő.
Jó volt az a helyezés. Tényleg cseles, technikás verseny volt. A termikes-turbulens idő jól megnehezítette a célraszállást. írtam a tegnapi napról egy összefoglalót, legalábbis ahogy én láttam a versenyt:
2013-10-12
Eljött a várva várt nagy nap; az Első Fedémesi Célraszálló Nemzeti Verseny! (remélem lesz több is még!)
Már reggel nekikészültünk, vinni szerettem volna a motoromat, hátha motorral el tudok repülni a verseny előtt Fedémesre, majd a kisdombon leszállni. Gyönyörű belépő lett volna, de családdal mentünk és Márkot is vittem így hát lemondtam a motorról.
Sebaj! Így reggel kiértünk, a nevezés előtt. Tamáskó Peti már kint volt a szüleivel, Sebők Laci is jött, később befutott Juhász Gyula is, Barkóczi Peti, Hornyák Miki, sőt délután még Doki is befutott.
Eleinte segítettünk a napernyők állításában mikor befutott a hír, hogy még nagyon kevesen neveztek a versenyre. Ez így nem lesz jó! Rögtön összedugtuk a fejünket Tamáskó Petivel, meg Sebők Lacival, hogy nevezni kéne. Barkóczi Peti, meg Hornyák Miki már nevezett.
Belecsaptunk a lecsóba, mi is neveztünk! Közben egyre csak jöttek és jöttek nevezni, így hát kár volt izgulni, csak összejöttünk vagy harmincan! Ekkor Farkas Tibivel is találkoztam, kijött nézelődni. Ő nem nevezett, hagyott minket győzni! Merthát Tibivel megbeszéltük, hogy egyértelműen elsők leszünk!
Kisorsoltuk a start-sorrendet, felállították a célszőnyeget, ami méterszer méteres, meg még kövekből kiraktak egy 10m-es sugarú kört. Ide kell betalálni. A feladat nem tűnt nehéznek, egészen addig, míg bejött az erős szeles, vad termikes időjárás. Kegyetlenül sütött a nap, a hideg levegőt szűk, erős feláramlásokkal tarkított, ernyőcsukogatós idővé változtatta. A dombra fújó erős szél ezeket a vad termikeket sorban felborotválta, még inkább gyorsítva a folyamatot. Olyannak tűnt, mintha durva tavaszi időben repültünk volna.
Ilyen időben mindjárt az első forduló meglepte a nagymenőket akik rádöbbentek, hogy a könnyű, kisdombos feladat nem is olyan egyszerű! Mire sorra kerültem, már több mint a mezőny fele szívta a fogát. Előttem Tamáskó Peti startolt, majd én következtem. Ebben a fordulóban szerencsénk volt, hiszen mire Petivel elstartoltunk, befelhősödött az ég és addigra még a termikesedés is megszűnt. Viszont a szél erősen bedurvult. Ekkor még ugyan nem, de később kezdte komolyan veszélyeztetni a lassú Kantega 2-esemmel a startot. A Kantega 2-essel nem szívesen startolok bele az 5-6 m/s-nál erősebb szélbe, pedig itt néha ekkora alapszél fújt. Olykor félve néztem ahogy Hornyák Miki a starthelyen elszabadult a Comettel és önálló akrobatamutatványokat végzett a levegőben, miközben próbálta megvadult légiparipáját földre kényszeríteni. Láttam, ahogy Barkóczi Peti is megvizsgálta közelebbről a kökényest, de később szigorúan gyakorolta erős szélben a kupolázást, ami már nagyon szépen ment neki. Sajnos olykor láttunk egy-egy negatív spirálos leérkezést is, de szerencsére senki sem sérült meg, még a szerelések is épen maradtak.
Szóval az első fordulóban a szerencsés időjárást kifogva a céltól 3m 82centire értem be, ami jóval 10m-en belül volt. Kaptam egy dicséretet az egyik szervezőtől, hogy ezúttal nem kell olyan sokat gyalogolnia az eredmény aláíratásához, majd uzsgyi be a felszállító-autóba és ismét a domb tetején figyelhettem a többieket.
A következő fordulóban már nem voltam ilyen szerencsés. Erősen termikes időben került rám a sor, sőt pont belecuppantam egy erős termikbe. Vitt fel, mint a csuda. A termikben szinte önkéntelenül megfékeztem az ernyőt, hogy egyhelyben liftezhessek fölfelé, majd belekezdtem a termik kikörzésébe varió nélkül. Újabban nálam a varió nélküli termikelés a divat. Aztán egy fél kör megtétele után észbe kaptam, hogy ezúttal nem a távrepülés a cél, hanem az az egy m2-es kis placsni ott a fűben, most már jóval alattam! Nagyon kelletlenül hagytam ott a termikemet. Fedémesről motor nélkül kitekerni nagyon komoly teljesítménynek és nagy szerencsének számít! Éreztem, ezúttal meglenne még varó nélkül is, de most olyan verseny van, ami nem erről szól. Elkezdtem váltott fordulóval koptatni a magasságom. Erős nyolcasozással sikerült egy optimális megközelítési szöget beállítanom, mikor a cél közelében egy, az előzőnél valamivel gyengébb termik feldobott pár méterre, majd a leáramlásában jól megmerültem. Éreztem ez túl sok merülés volt, az erős szembeszélben nem érem el még a 10m-es kört sem! A kupola a leáramlásban erősen bevágódott elém, ezért a merüléskor óriási mozgási energiát nyerhettem, hiszen ezúttal vágtattam a cél felé, csak épp továbbra is túl gyorsan merültem a távolsághoz képest. Azt is éreztem, hogy rövidesen elvesztem mozgási energiám, ezért szinte ösztönösen enyhe fékezéssel javítottam a siklásomon, majd mikor a beülő már majdnem a földet súrolta, erősebb fékezéssel hosszan kilebegtettem a kupolát és pont mikor lerakott volna az ernyő és a beülőre esek, leraktam a lábamat – a 10-es körön belülre! Az ernyőben még volt annyi mozgási energia, hogy a beülő talpra állítson, így el sem estem. 9m 20cm! Ennek is örülhettem, hisz bent voltam.
A harmadik sorozatban már mindenki taktikázott. Volt, aki a domb karéja felett, lejtőszelezett, kikerülve a termikeket. Ezután valamilyen technikával elkoptatta a magasságát, majd leszállt. Volt, aki amikor megemelte a termik, lefülezte az ernyőt, majd kijőve a termikből visszanyitotta. Én egyiket sem alkalmaztam, viszont elgondolkodtatott Szabó Petiék tandemezése. Ők a cél fölött fél méteres magasságban áthúztak, miközben az utas csak rápöttyintett a lábával a célkörre, majd vagy 10m-el odébb leszálltak. Teljesen szabályos megoldás, hiszen az nincs kikötve, hogy az első két lépés között mekkora távolság lehet. Csak az első lépés számít! Tetszetős módszer, adott helyzetben nagyban megkönnyítheti a célraszállást, csak hosszas kilebegtetés kell hozzá meg jó reflexek!
Nem számítottam rá, de ebben a sorozatban már alkalmaznom is kellett ezt az ellesett módszert. Ismét vad, termikes időben, gond nélkül startoltam. A verseny teljes ideje alatt egyetlen rontott startom volt, de azt is egyből megfogtam.
Start után sikeresen belemásztam a megszokott termikbe, de gyorsan kijöttem belőle. Elhessegettem a termikelős gondolataimat, majd a célra koncentráltam. Erősen hintáztattam jobbra-balra az ernyőmet, majd a cél előtti termikben erős nyolcasozással koptattam a magasságot. Ekkor jött a szokott megmerülés, csakhogy ezúttal számítottam rá és magasabbról jöttem be miközben éreztem, hogy veszettül nő a mozgási energiám! Van hát miből lefaragnom!..
A célplecsni őrült sebességgel slégan vágtatott be a látóterembe, hiszen az ernyő hintáztatásának még nem volt vége. Körülbelül fél méter magasan száguldottam át a célplecsni fölött, amikor jobb lábammal ráböktem. Éreztem ahogy eltaláltam! No nem a közepét, de nem messze tőle!
Még hátravolt a leszállás. Ezúttal is hosszasan lebegtettem, majd egy ponton gatyára húzott fékekkel földet értem, szokott módon kifordultam, leengedtem az ernyőt. A céltól jó 10m-re értem földet, de a plecsnire sikeresen ráböktem; 44cm! Ezúttal szinte egyszerre értünk földet Juhász Gyulával. Ő lejtőzött a levegőben, miközben én versenyben voltam. Látta a célrabökésemet, hát jött gratulálni!
Elvileg a verseny a 3 sorozattal le is zárulhatott volna, hiszen már késő délutánba hajlott az idő, mégis lezajlott a következő sorozat. Ekkorra jócskán legyengült a termiktevékenység, a szél azonban megmaradt.
Bevallom, a vad termikek után megtréfált az idő, hiszen alacsonyabbról indultam neki, mégis legalább annyira róttam a nyolcasokat a levegőbe. Kétségtelenül eredményes lett a merülőtechnikám; túl alacsonyan jöttem, ezért már nem tudtam kihasználni semmilyen mozgási energiát. Az ernyő a céltól 3,95 m-re lerakott. Bosszankodtam a sikertelenségemen, miközben többen gratuláltak, hiszen ez is jó eredménynek számított. Még nem tudtam, de igazuk lett!
Felérve a dombra, belevetettem magam a kulináris élvezetekbe, hiszen bográcsos főtt egy jókora kondérban, a célraszálló versenyzők részére. Az egész napos koplalás megtette a hatását, jókora adagot pusztítottam el ebből a mennyei étekből, miközben jókora vidám beszélgetés alakult ki a napi kalandokból, amiben mindannyiunknak jókora része volt. A versennyel már nem is törődtem. Úgy hittem, valahol a középmezőnyben végeztem, minek foglalkozzak vele. Reméltem csapatversenyben a csapatunk, a Paramánia jó helyezést ér majd el. Úgy éreztem összességében mi, helyiek jól végeztünk. Persze a fiam, meg Tibi is az első helyezést várta tőlem, ezt nem éreztem lehetségesnek, hiszen igazi öreg rókák között újonc versenyzőként teljesen esélytelennek éreztem az élmezőnybe kerülést. Azt hiszem, a középmezőnnyel már elégedett lettem volna. Aztán középszerű gondolkodásomból Barkóczi Peti felesége rázott fel. Ajánlotta, hogy nézzem meg az eredményjelző táblát, mert nagyon jó helyen végeztem. Hoppá! Lehetséges volna? Éreztem; nem voltam rossz mégsem hittem, hogy nagyon elöl leszek.
Aztán jött Mariann is, hogy majdnem dobogós lettem? Mi van??
Összesítésben Szabó Peti után megszereztem a negyedik helyet! Ezen már tényleg megdöbbentem, ez veszett jó hír! És még nem volt vége, hiszen Hornyák Miki összesítésben megszerezte a 7. helyezést. Akkor csapatversenyben is jól állhatunk!
Bizony jól álltunk! Mikor jött az eredményhirdetés kiderült, hogy a Paramánia csapat Laci bácsi nagy örömére elvitte az ezüstérmet!
És még az öreg Csurilla kutyája is jó napot zárt, hiszen Tamáskó Peti elvitte tandemezni!
