Keresés

Részletes keresés

Teresa7 Creative Commons License 2021.05.03 0 0 18175

Kálnay Adél 

 

Különös, nyári nap

 

Volt egy nap egyszer régen,

egy furcsa nyári nap,

könnyű habfelhők úsztak át az égen,

s én a kert végében álltam éppen

kedves szilvafám előtt.

Ráérősen álldogáltam,

vártam, hadd teljen el a délelőtt.

/Mennyi időm volt akkor, mennyi sok!

Soha azóta nem találok annyit, pedig

kellene nagyon, nem úgy, mint akkor ott,

azon a furcsa, különös napon . . ./

Mi a jó abban, kérdezte nagyanyám,

mi a jó abban,

hogy csak álldogálsz a kertben, tétován,

van talán rá valami okod,

csóválta fejét és

elcsoszogott a kiskonyha felé.

Húzta őt a folytonos dolog,

meg sem várta, mit mondanék,

ha lenne válasznak bármilyen szavam,

de mindegy is, úgyse volt.

Szavam csak most van arról a furcsa,

különös nyári napról,

hisz most látom én, hogy az ágak között,

ott, ahová nemrég egy madár költözött,

valami moccanás vagy rebbenés készül

kilopni a csendet a levelek közül,

s a csenddel együtt a rend is halni készül,

a rend, amely kimondja,

hogy minden élőnek élni kell,

a rend, amelyről azt hittem, örök,

s most mégis, egy parányi lény

csendből, rendből kihullva,

akár könnyű pihe lefelé pörög,

s elém akar leesni éppen,

hogy lássam a kínt a szemében,

azért, hogy megtudjam, igen,

bármi, bármikor lehet,

mindez megtörténhet

egy szép napon majd veled,

hiába bízol oly nagyon

Istenben, hitben, jó reményben, 

biztonságod fészkéből,

mint gyönge fióka,

bármikor kihullhatsz a porba . . .

Ám hirtelen, egy fényes villanás,

vagy talán egy szárny suhanása,

s a halni készülő fióka mégsem

hullott a porba le,

ott volt, aztán – ó, Istenem –

többé nem volt már ott sosem.

Döbbenten és ujjongva álltam ott,

nyár volt, csend, nagy meleg,

könnyű habfelhők az égen,

egy különös nyári nap,

egyszer, régen . . .

Teresa7 Creative Commons License 2021.05.03 0 0 18174

Szép napot, kellemes hetet kívánok Nektek!:-)

 

******

 

Li Tai-Po

 

Emlékezés

 

Liang kertjében havazott az éjjel.
Fáztam, de te nem vetted észre.
A jávorfákat néztem,
melyek alatt egykor vártalak. 

 

Dsida Jenő fordítása

AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18173

 

 

Zelk Zoltán

 

Májusi ébredés

 


Alig pislog már lámpánk kormos szeme
s födetlen asztalra bukik homlokom,
homlokom, amelynek ráncaiban
a szomorúság éhes madarai élnek.

Még ébren vagyok és hallom,
hogy csipegetik maradék morzsám,
búgó hangjuk, mint az anyák zokogása:
kiktől elmarta gyermekük a falánk nyomorúság.


Ők az én tanuim, ők tudják szenvedésem
s éjfélkor sírva így telepednek hozzám –
de mért röppennek most hirtelen magasba,
miért oly vidámak, mitől fényes hangjuk?


Ó, tudom már, hallom: a messzi tereken
májusi ének kél a keserű szájakban
s hullámzik, mint szellő, de viharrá válhat,
mely morzsákká tépdesi börtönünk falait!

Népszava, 1929. május 1.

 

Zelk Zoltán
Térdig hamuban

AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18172

 

 

Zelk Zoltán: Ha ott


Ahol az útjuk megfutott szelek,
ahol a hajléktalan árnyak,
ahol a törött szárnyú záporok
menedéket találnak,
ahol egy asszony léptei alatt
a fű nem hajlik, jég be nem szakad,
ahol a perc az ágakon
tollászkodva megül, már föl se rebben –

ha ott, ha ott, ha végül is
a bekerített csendben.

AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18171

 

 

Zelk Zoltán: Közel a nap


Közel a nap ha hátranézek,
Hatvan év térdel már mögöttem,
Tudom, jégcsapként csüngenek majd
December ereszén a percek –
Milyen fiatal az apám!
Tizennyolc évvel ifjabb nálam,
Ülünk a piros plüssdíványon
Egy csillagon, egy volt szobában
S mert fölizzik a kis vaskályha,
A falakról a dér lemállik,
Szívem fölenged, s szólok én:

Nem volt barátom sem a hó,
Sem a napsütés.

AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18170

 

 

Zelk Zoltán: Férfi


Férfi vagy, magányos, virágültető,
idegen tájak gondozója – szelid a
jókhoz s kegyetlenül szótlan
a hizelgőhöz, ki meglopná bizalmad.

Keserü szerelem ásta mélyre szemed
s mint ág verdesi arcod egy lány
visszatérő hangja. Lehajtott fővel
jársz-kelsz emlékeid s bölcs könyveid között.

Növeszd meg szakállad! erdő övezze
fájdalmaktól rögös arcodat
s mint fák között a bújdosó nap,
úgy tünjön elő ajkadon a mosoly.

De ne fitymálj senkit, semmit mosolyoddal,
hisz férfi vagy, magányos, mint a hegy,
melynek homlokát nem érhetik el
a lent futkosó szellők.

AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18169

 

 

Zelk Zoltán: A fű alatt


A légben lenge vé alak,
úgy vélnéd, vándor vadludak –
de nézd: szárnyuk mily ingatag
s nem is rikoltnak, nem libák:
a sűrű, alvadt csenden át
csak pelyhes felhők szállnak –
majd ők is csendé mállnak.

Mert ág se moccan, szél se jár,
mozdulatlan piheg a táj.
De a tenyérny fű alatt
népekkel dús országutak:
munkába indul, harcbaszál
hangya, cincér, szarvasbogár.
S mélyebben, a föld húsát
ezer csatorna sebzi át:
rejtett utcák, terek között
vakondok és hörcsögök
s fürge mezei egerek –
mit tudsz róluk, mond, ismered
e bújó s örök életet,
amely harcol, szorong, remeg
ott, hol már szemednek: a túl
s hol a szemednek már: alul?

S ti füvek, lombok, levelek,
tudhatod milyen óriás,
ha egy hangya útjába áll,
a páncélos szarvasbogár?


S ti füvek, lombok, levelek,
ha érthetném a nyelvetek,
a zizegést, a lombsúgást,
a lengő nádat és a sást –
bókol az erdő, vagy perel,
ha ezer levél kerepel?

Gőzölög az alkony. Merülök.
Megszólal fennen egy tücsök.
Cérnányi hangja, mint patak
futkos még a lombok alatt.
De egyre, egyre szélesebb
s hogy már kútmélyű este lett:
csattog s szétömlik, mint az ár –
tücsökzenévé vált a táj!
Őt zengik rétek, fák, hegyek,
holdként ő száll a föld felett,
hold-szemmel nézi: mily parány,
ki én vagyok most, a magány…

s úgy tűnik immár, fű alatt
fekszem… fölöttem pók szalad.

Előzmény: AnnKa (17960)
AnnKa Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18168

 

 

Zelk Zoltán: Férfiszivek próbája


1

Férfiszivek próbája, barátság –
jobb annak, ki hűtelen, tudom,
ki elfujja, mint gyufát, a hálát,
ha lámpája ég már – s az uton

senki másnak, magának világit,
nem botlasztja göröngy, nem mered
szikla rá – akit vissza nem rándit
se hűség, se lelkiismeret.

Ki úgy gazdagszik mások szivéből,
mint a tó medre a föld alatt
buzgó, szorgos patakok vizéből –
tükrén hattyu, csillag ringanak.

Mit ezer seb árán megtanulnak
szélszaggatta, vén erdei fák,
bükkök, tölgyek – ő már ifjan tudja,
felölti, mint páncélt, a mohát.

Emlékekkel dúlt, kavargó éjen
nem hányódik, mint folyón az ág,
napja csörren önzés perselyében
s mig vánkosát elsimitja szépen

önmagának mond jóéjszakát.

2

Jobb annak… de nem irigylem mégsem.
Én páncélban lennék védtelen.
Ha egy jó szó melegét sem érzem,
átvacognám kurta életem.

Ha nem érteném az ifjakat, kik
új dallal próbálnak új csodát –
s ha elhagynak – mert igy törvény – addig
ne tudjanak bennem mostohát.

Ha nemes, szép irigység nem kötne
– minden érzelemnél lángolóbb! –
annak sorsával, szívével össze,
kit magamnál különbnek tudok.

Kell az osztozás, kell az ajándék,
jóból-rosszból kettétört karéj,
azzal, aki kaptatón zihál még,
azzal, aki már a csúcsra ér.

Kar az asztalon, homlok tenyérben,
közös gondtól gyűrött éjjelek –
csobban a szó múlt s jövő vizében,
ott gyűrüzik az ember szivében

a “hogyan volt ?” s a “miként lehet ?”

Előzmény: szuszmok (7225)
bajkálifóka Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18167


Áfra János

 

A nyelv a távolság

 

A kezdet nehéz, akár egy tehetetlen isten.

 

Nem volt első szó, nem volt első író ember,
nem volt első alany és nem volt első tárgy.
Hirtelen erősödött adattá számtalan dolog a térben,
amikor a szabályos kézmozdulatok előtti korban
alászállt a kép, ismétlődő hangokat hozva magával,
majd szavak vonultak el mellette a levegőben, 
és megpihentek a hallójáratokban. A pupillák mögött 
mondatok várakoztak, mint lelassult halak 
a tó befagyott jege alatt. Aztán a fény forrósodni,
a jég repedni, rajta a vonalak pedig írni kezdtek.
Egy falka elhitte, hogy nem állat többé.

 

Ez a hasadás azóta dolgozik a fejben.

 

Szabályos sorokban világlanak fel szavak, 
mint reggeli fények a sötét redőnylécek között.
A történés képpé, a kép pedig üzenetté lesz,
majd érzések áradnak szét a múlt hideg jeleiből.
Egy erő összehúzza a pupillákat, s a szem már 
nem képeket lát, a rajzok összekapaszkodnak.
Kezdetben minden írás ilyen szent és ismeretlen,
ezért az első égi utazók szellemállatnak öltöznek, 
főzeteikből isteni víziók és zajok szakadnak fel, 
aztán a kiváltságosak útját ledönti az értelem.
E rituális beismerés örökösei vagyunk.

 

A kéz szerelmet vall a képnek, és írni kezd.

A nyelv, mint jégfelszínen a pára, a folytonosság
vizét leplező súly zavaros meghosszabbítása.
Emberhang tölti be a levegőt élettel és halálfélelemmel,
az írás pedig átörökít egy-egy végzetváró képletet.
Legkedvesebb főneveinket kegyetlen igék kísérik,
és hihető melléknevek tapadnak rögzült számsorokhoz,
melyek összekötnek bennünket a csillagokkal.
De ki érez majd bármit is nullákból és egyesekből?
És milyen büntetés vár a berlini zsidó múzeum 
vakbuzgó robotjára, amelyik ateista létére szüntelenül
másolja a Tóra szent szövegét? Vagy milyen áldás?

 

Aki választ adhatna, már nem érti ezt a nyelvet

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 18166

Zbigniew Herbert

Fortinbras sirató éneke


Most hogy magunkra maradtunk herceg
   beszélgethetünk végre mint férfi a férfival
bár a lépcsőn heversz és annyit látsz csak mint a
   halott hangya
Soha nem tudtam mosolygás nélkül gondolni a
   kezeidre
s most amikor a kövön hevernek akár a lehullt
   fészkek
éppoly védtelenek mint azelőtt És éppen ez a vég
Külön hever a két kéz Külön a kard Külön a fej
és külön a lovag lábai puha papucsban

Katonatemetésed lesz bár nem voltál katona
ez az egyetlen rítus amihez értek valamicskét
Nem lesznek gyertyák sem ének gyújtózsinór lesz
   és dörrenés
az utca kövét söprő gyászlepel sisakok vasalt
   csizmák tüzérlovak és dobpergés dobpergés tudom
   nincs ebben semmi szép

ez lesz az én hadgyakorlatom a hatalom átvétele
   előtt
torkon kell ragadni a várost s megrázni egy kissé

Akárhogy is meg kellett halnod Hamlet nem voltál
   életre való
kristályfogalmakban hittél s nem az
   ember-agyagban
folytonos görcsökben éltél mint aki álmodik
   rémképekre vadásztál
mohón haraptad a levegőt és kihánytad nyomban
nem tudtál semmit ami emberi még lélegezni se
   tudtál

Most nyugton vagy Hamlet megcselekedted ami a
   dolgod
és nyugton vagy A többi nem néma csend hanem az
   én dolgom
a könnyebb részt választottad hatásos tőrdöfést
de mi a hősi halál az örökös virrasztáshoz képest
hideg almát markolva a magas trónszéken
a hangyabolyt figyelve meg az óra lapját

Ég veled herceg vár rám a csatornázás terve
s határozat a kéjnők s koldusok ügyében
és egy jobb börtönrendszert is ki kell találnom
mert mint helyesen jegyezted meg Dánia börtön

Elmegyek a dolgomra Megszületik ma éjjel
a Hamlet-csillag Sosem találkozunk többé
ami utánam marad nem lesz tragédia tárgya

Nem köszönhettünk nem búcsúzhatunk őstengeri
   szigeteken élünk
s a víz a szavak mit is tehetnek
mit is tehetnek
   herceg


 /Kerényi Grácia ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 18165

Gajdos András

Őszület

                         1.
Kőre koppant világok gurulnak a lábam elé:
melegbarna óceánok mosnak sápadt partokat.
Ki érdemelné meg, hogy egyet tenyerébe véve,
szívformájú szigetében fölfedezze arcodat?

                         2.
Folyó feketedik, halkan hűl az est,
szelíd színeivel fehér falra fest.
Levelek úsznak el: tölgy, gesztenye, nyír,
s mindegyiken ott ég pár csöpp hetyke pír.

                         3.
Makulátlan kékre vetkőzött az égbolt,
lehorgasztom magam, szégyen súlya húz.
Megszürkült szememből peregnek a percek,
míg egy feszült ágon lassan peng a blues.

                         4.
Szél kergeti a leveleket,
levél kergeti a szeleket,
zizeg a szél, zörög a levél,
zizeg a szél, zörög a levél.

Tér fürdeti a verebeket,
veréb fürdeti a tereket,
tocsog a tér, vacog a veréb,
tocsog a tér, vacog a veréb.

Vizek tükrözik az egeket,
egek tükrözik a vizeket,
dadog a víz, didereg az ég,
dadog a víz, didereg az ég.

                         5.
Csöndes délutánba tunkolt tölgyfaágról
sűrű napvilág csorog,
s alatta a mézillatú tarkaságban
kócos árnyék ácsorog.

                         6.
Fenyőcsúcsok csiklandoznak
bágyadt bérceket,
arany bükkös fogja fel a
foszló fényeket.

Fenyő és bükk árnyékában
vándor lépeget,
tekintete fogja fel a
fáradt-kék eget.

                         7.
Ráléptem, hát megroppant a levél gyönge gerince,
nem görgeti tovább az úton kerge szél.
Törött teste elvegyül a járdaszéli szemétben,
se nyárról, se fáról, se mennyről nem mesél.

AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18164

 

SIMONYI IMRE

A tű foka

Ma átmentem a tű fokán.
Ám amit ott találtam
a túlsó oldalában
- most már: innenső oldalán
(visszatekintve - láttam)
még sivárabb is volt talán
- a tű foka meg én -
mint annak idején
az indulási oldalon.
Mivel az a remény
mely átpréselt a tű fokán
a tűfok túlsó oldalán
maradt...

AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18163

 

SIMONYI IMRE

Itthon

Nézd, ma a hold, a narancs telihold
a Körös tükörén lebegő.
Mondd, nem ez a kép, meg egy harapásnyi
itthoni jó levegő

volt-é a hiány, ott, az idegenbe: ok
jajra, panaszra - szegény?
Kéznél az a gally, kéznél az az emlék,
s megkapaszkodni remény

kínálja magát. - Nézd, itt ha botolnál,
kar nyúlna feléd, ölelő:
felfogni esésed. - Míg élsz, amíg élhetsz,
csak itt lehet kedv meg erő

viselni a jót: az itthoni jót
meg az itthoni fájást.
Lásd, talpad alá fut az itthoni gyep,
s elföd a vihartól az itthoni nyárfás.

Nem járatták még eleget
véled a bolondját
távoli földek s messzi egek?
Ha kérdenéd, mi a dolgod
- s hogy van e még? -
csak itt jöhet rá felelet.

Előzmény: szuszmok (11482)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18162

 

Simonfy József

ritka

ritka szép nap
kedvemre való
nem zökkent ki
semmi önmagamból

íróasztalom a hold
s egyetlen hosszú út
a tejút melyen én és
a gyermek görkorcsolyázunk
mintha híd lenne
az út mellette
se erdő se rét
mellette semmi csak lebegés

látóhatár sincs amibe
nézésünk beleütközne
belátjuk a világmindenséget
az eleje a végénél

a csend akkora szájmozgásunk
csattogásként szól
csillag csillag mellett
de angyal sehol

AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18161

 

Jánosházy György

Virágok nyílnak?

Virágok nyílnak tán az őszi égen,
hogy illatukkal van tele a ház?
Elhullott már a rózsa szirma régen,
malomkövek közt roppan a kalász,

fáradt tőkén felejtett, árva fürtök
kínálnak csak töppedt, rozsdás szemet,
búsan búgatja a kanász a tülköt,
s búsan felnyögnek bujdosó szelek.

A föld mélyéből árad fel az illat:
egy elsüllyedt bolondos, régi nyár
küldi mézének mámorát utánam –

vagy tán az a halvány, szomoru csillag
üzeni, hogy virág-ölébe vár
ifjú anyám az örök éjszakában.

bajkálifóka Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18160

Tamás Tímea

 

A könnycsepp

 

régen egy könnycseppben laktunk...
de ezen a nyári forróságon
elpárolgott s csak mi maradtunk
ketten, nem meztelenül
csak kifosztva, bezárva
egy maréknyi ósdi közhelybe
s egy rég halottnak hitt vágyba

emlékszel a könnycseppben ott volt
a sós tengerek minden titka
Odüsszeusz édes bánata
a nimfák leple s az inga
nem járt nem beszélt nem volt óra
hogy szememről a ködöt
s a szivárványt örökre leoldja

mi maradt? Ládd ez az édesbús bánat
némi rútság és sok önsajnálat
fonnyadó hús és sok vacak óra
hol bárd az inga s a szele súrolja
szinte percenként a tarkód
s a kényszer, hogy valamit akarj ott
hol már régesrég nem lehetsz

mert valami kiszikkasztotta
a te külön tengeredet

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18159

Wislawa Szymborska

Nem történik semmi kétszer

Nem történik semmi kétszer,
minden új a nap alatt;
gyakorlatlanul születtünk,
s halálunk is próba csak.

Bár az élet-iskolában
legbutábbak mi vagyunk,
soha meg nem ismételjük
egy telünk, sem egy nyarunk.

Nincsen nap, mely kétszer jönne,
két egyforma éjszakánk,
nincs két csók egy tőről-metszett,
pillantás, mely egybevág.

Tegnap, mikor kiejtette
nevedet egy csacska száj,
úgy éreztem: ablakunkon
behullott egy rózsaszál.

Ma, hogy együtt vagyunk újból,
elfordítom arcomat.
Rózsa? Milyen is a rózsa?
Virág az, vagy kődarab?

Rossz órája életünknek,
mért fakasztasz rettegést?
Létezel - hát el kell múlnod,
s elmúlásod ó, be szép!

Mosolyogva, átölelve
keressük, mi összefűz,
bár különbözünk egymástól,
mint kétcseppnyi tiszta víz.

/Kerényi Grácia ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18158

Tadeusz Rožewicz

Ismeretlen levél

Ám Jézus lehajolt
s ujjával írt a homokba
azután megint lehajolt
s írt a homokba

Anyám oly tudatlanok
s együgyűek hogy csodákat kell tennem
nevetséges és fölösleges
mutatványokkal parádéznom
de te megértesz

és megbocsátasz fiadnak
borrá változtatom a vizet
holtakat támasztok fel
tengeren járok

Olyanok ők mint a gyermekek
mindig valami újat
kell nekik mutogatni
képzeld el anyám

Amikor közeledett hozzá
Máté Márk Lukács János
eltakarta és letörölte
a betűket
örökre

/Kerényi Grácia ford./

AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18157

 

Gál Éva Emese: Cella


Igen! Fájt megtudni, hogy a világ,
s vele én is szinte semmi vagyok,
mert benn hatalmas űrök állagát
tartják össze a kis atommagok!

Olyan furcsa, hogy a parányi lét
rengeteg nemléten uralkodik,
s bár részecskék illannak szerteszét,
talán örökre őrzi foglyait!

Hány cella a mindenség? Börtönőr
az atommag, a sejt, a végtelen?
És ha az űr a cellákból kitör,
hogy a nemlét győzzön a léteken,

s a semmi zár részecskét, életet
cellájába? Ott már én sem leszek!

AnnKa Creative Commons License 2021.04.30 0 0 18156

 

Gál Éva Emese: Fal


A fal fehér volt. Tenmagad meszelted.
A gőz. mederekkel telerótta már.
Sárgásszürkén lélegzi be a csendet,
s föl-fölfeslik, mint a látóhatár.

Ezt a tájat bámulod minden éjjel.
Lámpád rásatíroz kis völgyeket,
s apró csúcsokra diadalt vezényel,
hogy sugározzanak a porszemek.

Ennyi világod van a gondolathoz,
és a falat áttörő képzelet.
Minden versben kérdezed, hova tartozz,
ledöntsd-e a fallal az életed?

Öld-e meg ezt a parányi vidéket
egy bizonyíthatatlan távlatért,
ahol nem leszel közelebb az éghez,
csak más falon álmodsz a porra fényt?

AnnKa Creative Commons License 2021.04.29 0 0 18155

 

Fecske Csaba: Régimódi…

 


pufók hold bámészkodik a park fölött
kíváncsi kamaszként mi jön ezután
mert jöhetett volna ámde mégse jött
üldögéltek csak egymás mellett sután
majd a félszeg mozdulatot “jaj ne itt”
sóhaj vágta ketté a sóhaj mindig segít
hirtelen szél futott át a lombokon
“bocsásson meg talán nem volt rá okom
lehet az illem vezérel nem szivem
talán tévedek de mondja meg ki nem
bárhogy is lesz én barátomnak tudom
lehettünk volna egymásnak többek is
de hagyjuk ezt most már minden szó tövis
amely mélyre hatolhat és megsebez
ne akarjunk többet maradjon meg ez
elképzelhetjük megtörtént ami nem
én nem is tudom mi történik velem”

*

úgy néztél rám mintha kútba néznél
mélyre ahol a tiszta víz fakad
egy pillanatig nem voltam észnél
nem tudtam ez most valóban te vagy
ennyire kiszolgáltatod magad
vagy tettetés csupán az egész
bár nem vall rád játszol velem
a szív (agy) olykor túlontúl merész

minden folytatódik vagy épp
elkezdődik talán
egy ígéretes délelőtt egy álmos délután
nézünk a tovarebbenő lepke – perc – után
helyet keresve suta mozdulatnak
kósza gondolatnak tétova érzésnek
mily soknak tűnik olykor a kevés
máskor meg a sok milyen kevésnek
nézem tarkódon riadt kis pihe
babrál rajta a fény nem megy az idő semmire
kaland ez de ha én de ha te
nagyon vagy most mert akarlak
túláradó örömmel formázlak meg magamnak
remélhetőleg nem azért hogy valaki mást
– engem – igazolj de épp ezért vagy ennek ellenére
miért ne lehetne úgy hogy kettőnkkel
nekünk legyen a legjobb
minden percünkkel fölkelteni a kíváncsiságot
a másikban és magunkban
két ember nem sok és nem is kevés
csodához és csalódáshoz épp elegendő

*

mindennek eljön az ideje
ideje jött a feledésnek
új érzésnek lettem a helye
vágyak – hol sietnek hol késnek
elveszett szavaim ne keresd
napot tetőz be minden est
és új napot kezd a reggel
ami volt – szép – ne feledd el
szél és rigó hussan a lombból
valami szép és könnyű (mulandó) a fájdalomból

 

AnnKa Creative Commons License 2021.04.29 0 0 18154

 

Fecske Csaba: Ismét

 


mint tüske hatoltál belém
sebhelyed vagyok ma is még
mikor már azt hiszem vége
elkezdek lüktetni ismét

az elme összeférceli
lazán a múltat és jelent
az egy bordában szőtt élet
kettőnknek más sorsot jelent

gondolataimat szövöm
egyre mint hálóját a pók
gyorsan magamévá teszem
azt a sok meghalnivalót

semmi sem tisztán önmaga
mindenen átüt egy másik
hiányod agyamhoz koccan
s mint a kovakő szikrázik

 

AnnKa Creative Commons License 2021.04.29 0 0 18153

 

Kamarás Klára: Végül

 


Mondjátok: nem volt jobb, se több…
Lehet!
Nem kell hullatni hazug könnyeket.
Éppen csak ember, mint akárki más.
Nem vittem zászlót, és a rohanás
fáklyát nem szúrt kezembe.
Nem mentem semmi árral szembe.
Itt jártam, erre…
s nem mutatja semmi.
Lépteimet, mint pille léptét,
az útifű is elfelejti

 

AnnKa Creative Commons License 2021.04.29 0 0 18152

Áldott napot kívánok!

&

 

 

Sík Sándor

Kettős szivárvány


Elült a zápor, elnyugodott a szél,
Felhő-barlangok tömbjei omlanak,
    S a hegy dicsőült homlokáról
        Felkel a nap biboros korongja.

Jöjj, nézz a napba, nézd: csupa láng, csupa
Szépségig-érett végig-elég öröm,
    Pedig már fonja szemfedőjét
        A konok ég könyörtelen ujja.

De ő nem bánja; mit neki éjszaka,
Mit a halál is! Él, amig él, ragyog
    S szépsége édes aranyával
        Önti el a keserű világot.

Nézd, nézd a felhők mámoros ünnepét,
A szépség színes templomi zászlait
    Hogy lengetik, hogy bontogatják
        Tornyosodó meseváraikból.

Nézd a szivárványt: kétfonatú öve
Kétszer karolja át a kitárt eget!
    Nézd, és öleld, öleld, halálig,
        Ezt a szegény gyönyörű világot!

 

 

Előzmény: AnnKa (13227)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18151

 

   Szabó Lőrinc

Gyökér a gyökerek között

Tavaszban

Szép őszpiros
ma is az erdő,
pedig tavasz van.
Nézd, mennyi rossz
csira s kesergő
vágy pusztul el,
míg a tavaszban
egy-két didergő
virág kikel.
Nézd, ami volt, hogy
harcol, amíg
az új elől
eltakarodik, –
nézz és vigyázz:
gyilkol a harc és
gyilkol a béke
és a törvény
egyszerüsége,
ha belelátsz,
a te jövődből
is eleget
megmagyaráz.

 

Előzmény: AnnKa (16265)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18150

 

   Szabó Lőrinc

Föld, Erdő, Isten

    XXXVIII.

Párbeszéd

Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
s karommal égig emeled azt a kardot.

Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

 

AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18149

 

   Szabó Lőrinc

Föld, Erdő, Isten

    XXXV.

Fák között


Barátaim, szép szálfák s nemes erdők,
láztalan érés szenvedélytelen
gyermekei, kik mozdulatlanúl
s rejtett szemekkel vizsgáljátok a
sűrűitekben járó idegent,
a féreg-embert, óh, fogadjatok
testvéretekké!… Én megvetem a
véres kapkodást, a kéjenc, falánk,
izgága húst, a hangos, lázas és
erőszakos életet s magamat:
igazi hazám a kristályok és
sejtek világa, az alakzatok
rendje s zenéje, és nem közönyös
szemmel nézem a forgó évszakok
mindig különböző és mégis-egy,
örökké ártatlan szépségeit.
Én ismerem a ti nyelveteket;
előző életemben én is azt
beszéltem, és ha felejtettem is,
tudom, hol a Föld jós köldöke, és
nagy hallgatása ma is ismerős.
Közétek vágyom, – óh, fogadjatok
testvéretekké: jobb s más életet
keres, aki hozzátok menekűl:
nem gyávaság vezeti: tudja, hogy
minden fűszál csábító intelem,
mult és jövő, és isten közele:
tudja, köztetek tisztább lesz a sorsa,
mint a véré, és mégsem üres álom.

Előzmény: AnnKa (13466)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18148
Előzmény: AnnKa (18147)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18147

Már csak belépéssel érhetők el a videók.  Nem vagyok az FB-n.

 

Index 

 

Így kívánnak szép ünnepet a Bethesda Gyermekkórház munkatársai

 

Táncra perdültek a rendőrök Budapest utcáin

 

 

Előzmény: AnnKa (18146)
AnnKa Creative Commons License 2021.04.28 0 0 18146

Szervusz Drága Teresa, Kedves Bajkálifóka, szép napot kívánok!:)

Holnap megyek a második oltásra, erősítem magam.

 

Itt csodára leltem:

 

"A Jerusalema kihívás még 2020 elején kezdődött el, miután Afrikában
több országban is korlátozásokat vezettek be, egy baráti társaság pedig
videót készített róla," **

 

*

 

Bethesda Gyermekkórház Jerusalema tánckihívás - teljes verzió: küldjük a reményt

 

 

"Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt.

Magunknak, mert csak együtt tudjuk túlélni a járványt...

Csatlakoztunk kórházunkkal a Jerusalema táncos kihíváshoz, amellyel
egyetlen célunk van: reményt adni Nektek, magunknak! A legnehezebb
pillanatokban is..."

 

*

 

Jerusalema - Budapesti Rendőr-főkapitányság

 

"Sárkányölő Szent György napja, a Rendőrség napja.

..csatlakoztunk a Jerusalema táncos kihívásához,

 fogadjátok szeretettel, beletettük lelkünket-szívünket!

 ... szeretnénk megmutatni nektek azt az egységet, összetartozást

 amit jelent nekünk a nagy kék családunk."

 

 

 ** "A koronavírus miatt elgyötört emberek kicsit felviduljanak, reményt
       kapjanak."

 

*

 

Akiket elveszítettünk RIP!

 

*

 

Hálás köszönet az előadásokért, erősíti a lelket, közösségi érzést,

pozitív, egyben megható érzéseket kelt, fontos ebben a pandémiás hónapokban.

Köszönöm!

 

***

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!