Keresés

Részletes keresés

vriendelijke Creative Commons License 2010.04.28 0 0 276

Isten teremtette az embert, és minden utódjába ő ad szellemet, lelket, ma is,

 

Ezek szerint a teremtés most is tart? (Mert honnan venné a szellemet/lelket, amit ad, egyébként?)

Ha igen, akkor azok az emberek, akiknek most teremti a lelkét, nem örökölhették az első emberpár bűnét, mert nem tőlük származnak, teljesen újak. Vagy már úgy teremtődnek, hogy bennük a bűn?

Előzmény: Törölt nick (269)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 275
az hogy mégsem térnek meg, az arra utal, hogy Isten A-t mond és B-t cselekszik.
más jelek meg egyenesen arra utalnak, hogy Isten néha A-t és nem-A-t is mond, valamint B-t és nem-B-t is cselekszik.

szegény ember a végtelen egyszerű és tökéletlen szellemével fel nem foghatja amit ez a rejtélyes Isten forgat mind a három fejében.
Előzmény: Törölt nick (270)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 274
érdemi ellenvetést nem tettél, csak még jobban kihangsúlyoztad a Bibliában található ellentmondásokat, ami az eredeti célom volt.

az hogy az Isten háromfejű az ehhez a kérdéskörhöz szorosan nem kapcsolódik, más problémák megoldása miatt kellett bevezetni.
Előzmény: Törölt nick (268)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 272
"Isten teremtette az embert, és minden utódjába ő ad szellemet, lelket, ma is, sztem a megtermékenyítés pillanatában"


Pontosan így van!

A megtermékenyítés pillanatában teljes értékű lelket ad az Isten. Ez a lélek ugyanilyen marad felnőtt korunkra is, ezért mondhatjuk teljes értékűnek, teljesen kifejlettnek.

És ez roppant fontos!

Mégpedig az abortusz miatt! Abortusznál megöljük ezt az Isten által teremtett lelket!
Istennek pedig minden egyes lélekkel terve van. Ha megöljük, akkor Isten tervének teszünk ellent. Mégpedig, mi!
Mert az megint más dolog, hogy az illető nem hallgat Istenre (nem hallja meg az Ő hívását) és nem teljesíti amit Isten neki szánt, ezzel neki kell majd elszámolni.
De ha mi öljük meg az nem más mint gyilkosság!

De nem csak az abortusz a gyilkosság hanem egyes terhességi védekezési módok is.
Csak belekell gondolni, hogy a teljes értékű lélek a fogantatás pillanatában már ott van. De vannak olyan fogamzásgátló módszerek, melyek a már megtermékenyített sejtet pusztítja el (spirál, esemény utáni tabletta, kenőcs stb).
A témát bővebben tárgyalja (sok egyéb mellett is)
A szerző visszatért a halálból és szószerint a pokol kapujából.....

"Akit villámcsapás ért..." című könyv.

Itt megnyithatható, menthető, olvasható:

http://emmausz.hu/konyvek.htm

Nagyon-nagyon ajánlom mindenki figyelmébe!!!!!! Érdemes elolvasni!!!!!!
Előzmény: Törölt nick (269)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 271
A Nagy Figyelmeztetés egy különös kegyelem! Mint már írtam ezt Mária eszközölte ki az emberiség számára. Tehát a Biblia lezárása után.

Semmi ilyen nincs az írásban, hogy mindenki egyszerre lát valamit, csak amikor Krisztus már visszatért, őt látni fogják, de akkor már sírni fognak.

Miért akarod, hogy sírjanak? Ilyen kemény a szíved, hogy nem tartasz igazságosnak egy utolsó figyelmeztetést?

Ez a látnok akár hamis próféta is lehet

Nem 1 látnokról van szó, hanem négyről, mármint Garabandalban.
Garabandalt viszont megelőzte Fatima és Medjugorjében is immár 29 éve jelenik meg millióknak, pontos rendszerességgel Mária és ad üzeneteket. Mely kivétel nélkül bűnbánatra, megtérésre szólít fel illetve a Nagy Figyelmeztetésre készít fel.
Lényegileg ugyanazt mondja, hogy váratlanul fog bekövetkezni, de nagyon hamar.
Ezenkívül szinte az összes magánkinyilatkoztatás központi témája a nagy figyelmeztetés és annak közelsége.

Valóban rengeteg hamis próféta van, de ezek a magánkinyilatkoztatások tökéletesen összhangban vannak a Bibliával. Mármint amit ezek a próféták mondanak, tanítanak. A Nagy Figyelmeztetés Isten különös kegyelmi ajándéka a megtérő bűnösök számára. Miért vitatod el Isten jogát, hogy kegyelmi ajándékot adhasson az emberiségnek?
Nem sok ilyen van, de például a Húsvét követő első vasárnap is ilyen, mégpedig az Irgalmasság napja.

Az egyház a Bibliával valóban lezárta a dogmáit. A Biblia önmagában mindent tartalmaz ami a hithez és az üdvösséghez szükséges.
De ezeket a magánkinyilatkoztatásokat még a vaskalapos egyház is elismeri. Nyilván első körben vizsgálja ezen kinyilatkoztatásokat a Biblia fényében. Ha nincs semmijen ellentmondás akkor jön a személy illetve környezetének vizsgálata.
Jézus óta kb. 800 ilyet ismert el az egyház. Egy ilyen elismerés általában 70-150 évig tartott. Nem lehet mondani elhamarkodottnak.

Medjugorjét az egyház már hivatalosan is elismerte.
Ásd bele magad a témában. Olyan csodálatos dolgok (megtérések, gyógyulások, jelek) történnek ott napjainkban is, ami emberi elmével felfoghatatlan, hogy mennyire szeret minket az Úr. Aki csak megtapasztalta egyet tehetett: leborult és úgy imádta Őt.
Mária is azt mondta, hogy "ha tudnánk mennyire szeret minket akkor sírnánk".

És te nem fogadod el a figyelmeztetés kegyelmét?
Ha te készen állsz jó szolga lévén minden éjjel (lelkedre értem), hogy megjelenj a végítélet széke előtt, akkor neked a figyelmeztetéstől sem kell félni. Számodra boldogságot fog jelenteni.
Viszont ha mégsem állsz készen akkor igen nagy lelki fájdalomban (égésben) lesz részed, amint meglátod magad (életed) Isten szemével.
Sokan nem is fogják túlélni......


Az Úr a tanítványoknak is mondja, hogy ők is készen legyenek

Készen kell lenni mindenkinek, igen még a tanítványoknak is ezt tanította.
Készen kell lenni mert az órát és napot nem ismeri senki csak az Atya!
Készen kell lenni, nehogy elbízzák magukat még a kiválasztottak is, hogy Á van még időnk, majd később tartok bűnbánatot.

Viszont nekünk hívőknek mégis csak megadta azokat jeleket, melyek megfogják előzni az ítélet napját illetve jelzik annak közelségét, hogy figyelmünk még véletlenül se lankadjon.
Az ateisták ha nem hisznek az Úrban, akkor jelekben mégannyira sem, illetve nem érdeklik, nem foglalkoznak vele. Nekik lesz az igazi meglepetés, hogy lám mégis van Teremtő és most eljött ítélni.
Rájuk vonatkozik az a rész, hogy kérik a hegyeket, hogy boruljanak rájuk, hogy eltakarják őket Istentől. Mert nem fognak tudni megállni Isten Szentséges Színe előtt, nem fogják tudni elviselni az Ő tisztaságát és szeretetét a saját mocskosságukkal szemben.

Ugyanez lesz a Nagy Figyelmeztetéskor is csak ekkor még nem lesz ítélet, de szembesülnek eddigi életükkel.
De nem érdemes erre játszani, mert ekkor is sokan megfognak halni, nem lesznek képesek elviselni Isten tisztaságát, egyenes útjuk vezet a pokolra.
Szerencsések lesznek akik megmaradnak és megtérhetnek.
A készen állókat pedig mennyei boldogság fogja eltölteni, hiszen az ő lelkük Isten szemében kedves. Sajnos ez a csoport lesz a legkisebb.....

És jaj azoknak, akik szembesülnek lelkük állapotával és mégsem térnek meg, hanem még áskálódni és gúnyolódni fognak. Az ő büntetésük különösen nagy lesz a pokolban.

Tehát alapjába véve nem tartom rossznak, ha tudatlanságod miatt nem hiszel a figyelmeztetésben, csakis a Biblia betűjét tartod mérvadónak. Feltéve ha aszerint is élsz. Mert ha nem, akkor nagyon bajban vagy.....
Előzmény: ösztöke (264)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 270
Csel 17,30
E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
Előzmény: msmks (255)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 269
Isten teremtette az embert, és minden utódjába ő ad szellemet, lelket, ma is, sztem a megtermékenyítés pillanatában, de nem tudom bizonyítani. Ádámék elszúrták, eladták a sátánnak minden utódjukat is, mindent. Itt jön Jézus a képbe, mert csak bűntelen ember lelke elég ár a sátinak emberek lelkeiért. Jézusnak emberré kellett válnia, hogy fizetni tudjon helyettünk. Ezt elfogadni és a bűnöktől elfordulni jelenti a megtérést.

Hol ezzel a gond?
Előzmény: hühebuhanojonbábaj (254)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 268
Alapvető hiányosságaid vannak!

Az általad kidolgozottnak nevezett elméleten én már vagy 30 éve túl vagyok. Kb. akkor lehettem 10-12 éves. Te mennyi vagy?:-)

Detto nekem is ugyanezek jutottak eszembe, méghozzá Judással kapcsolatban.
Mert ugye mi van akkor ha Judás nem árulja el Jézust? Judásnak feladata volt, ha szabad akaratából úgy dönt, hogy mégsem árulja el Jézust, akkor akár bukhatott volna a Megváltás. Vagy akár ha C. Pilátus nem hallgat a fröcsögő zsidókra és mégis csak elengedi Jézust? Akkor megint csak nem lett volna Megváltás.

ha azt állítjuk, hogy van szabad akarat, azzal voltaképpen azt mondjuk, hogy akár Isten akarata ellenében is dönthetünk, cselekedhetünk. ez paradoxon, ilyen nincs. ezzel azt mondanánk, hogy meghiúsíthatnánk Isten eredeti tervét, amit a teremtéskor létrehozott.

Pontosan ez történt az első bűnbeeséssel! Isten eredeti terve megsemmisült, miszerint az embert a Paradicsomba teremtette és örökkön örökké ezt a Mennyországot szánta neki.

Ha picit is ismernéd a Bibliát és általa az Istent akkor már te is túljutottál volna ostoba elméleteden, melynek se értelme, se logikája. Ellenben meghazudtolja a Biblia minden egyes szavát. Kvázi ez a félrevezető elmélet a sátántól származik, főleg az erkölcsi része:-) Na ezzel nagyon kilóg a lóláb.... de még egy ateista számára is! Nem még egy hívőnek.

Különösen jót nevettem az egy személyes Isten képeden:-)

Ugye a valóság ehhez képest egy Istenben 3 személy.
Előzmény: msmks (260)
Hermelin Creative Commons License 2010.04.28 0 0 266
egy másik topicban válaszolnék neked, de nem akarok a topic-témához képest off lenni, nem lenne korrekt :)
Előzmény: Kogitano (262)
Mumu Creative Commons License 2010.04.28 0 0 265
mi lenne ha viszaternel? a  a topic temajahoz.. szeretnem ha maradnal velunk..ezt komolyan ertem
Előzmény: hühebuhanojonbábaj (244)
ösztöke Creative Commons License 2010.04.28 0 0 264
>Szépen összeszedted a Bibliai idézeteket, de kimaradtak az utolsó idők jelei.
Tehát Jézus már akkor megnevezte azokat jeleket, melyek figyelmeztetik a hívő embereket a végítéletre. "


Le van írva milyen jelek lesznek a Máté evangéliumában, de honlapon leírt "nagy figyelmeztetés" a Szent írásban sehol nem találtam. Erre gondolok:

"A garabandáli látnokoknak a Kármelhegyi Boldogasszony megmutatta ezt a nagy jelet, mely azóta a jelenésekről szóló szakirodalomban és a hívek között is nagy figyelmeztetés néven vált közismertté.
A garabandáli látnokok szerint a nagy figyelmeztetés egy lelki élmény lesz:
- amelyet az egész emberiség minden tagja ugyanabban az időpontban él majd át;
- egy égi fényjelenséggel fog kezdődni, mely jelenséget minden ember látni fog;
- mindenki úgy fogja érezni, hogy ez az égi fény belé hatol;"


Nos, Semmi ilyen nincs az írásban, hogy mindenki egyszerre lát valamit, csak amikor Krisztus már visszatért, őt látni fogják, de akkor már sírni fognak. Ez a látnok akár hamis próféta is lehet (sőt, szinte biztos, tuti nincs Istentől amit mond, amivel hitet), ami szintén jel, hiszen megmondta az Úr, hogy sok hamis próféta támad és sokakat elhitet. Ez szerint egy ilyen hitetés, amiből szintén látszik, itt az utolsó óra.

>Váratlanul csak a balgágat (ateistákat) fogja érni Jézus második eljövetele. Talán nem erről szól az összes idézet????

Nem. Tévedés. Az Úr a tanítványoknak is mondja, hogy ők is készen legyenek és vigyázzanak és eléjük teszi példázatban azt a szolgát, aki várja az Urát és enni ad a házban lévő többinek és ellenpéldaként azt, aki nem, hanem veri őket, részegeskedik stb. Nem hitetlenekről van szó, hiszen nekik nem uruk az Isten, nem is várják, nem bízta meg őket semmivel, nem úgy, mint a tanítványokat, akik ismerik. Persze mindenkire is vonatkozik, hogy hirtelen, mint Noé idejében, de az egyháznak is szól, aki urának tartja az Urat, de esetleg nem aszerint cselekszik, amint a szájával lobogtat és amint kapta az elhívást.

>A bűn embere ezután fog fellépni, Istennek mondva magát és nagyon sokan hinni fognak neki.

Vsz. ez a garabandáli látnokok is az ő előfutára lehet, amolyan "keresztelő jános", hiszen hirdeti a nagy jeleket, amiket majd az fog tenni, hogy tüzet hoz le az égből, nagy jeleket tesz, a hazugság teljes erejével fellép a világ előtt, úgy mutatva be magát mint egy Isten.
Előzmény: Törölt nick (257)
Kogitano Creative Commons License 2010.04.28 0 0 263
Örülök, hogy jót vidultál. A többértékű logika valóban nem az, hogy valamihez egy folyamatos értéktartományt rendelek. A számegyenes csak a megértést segítő hasonlat volt, a hőmérséklet szintén. Ha tudományoskodni akarsz, akkor persze rendelhetsz teljesen önkényes skálákat mindenhez, igazhoz, szeretethez, tudatossághoz, intelligenciához, de minek tudományoskodni ?
A folyamat a lényeg, a tökéletesedés folyamata, az analógia és az előző hozászólásom csak arra mutat rá, hogy ez nem a valaki egyre jobb lesz és kevéssbé lesz bűnös irányába halad, hanem az egyre teljesebb lesz irányba ( teljesség = tök-életesség :) )
Az emberi pszcihé működése pedig csak addig fontos, amíg ezen a fokon vagyunk :)
Előzmény: Törölt nick (225)
Kogitano Creative Commons License 2010.04.28 0 0 262
Valóban mondhattam volna még többet. De a szavam így is pusztába kiáltott szó.
Elmondhattam volna, hogy - a hasonlattal ellentétben az ellentétpárok nem divergensek.
Mind az Istenhez konvergál. Isten számára nincs jó vagy rossz, nincs igaz és hamis, csak a mi számunkra, akik vagyunk valahol e skálákon egy kicsike kis pontban. De ezt csak az tudná felfogni, aki nincs kötve a saját helyzetéhez, és saját egypontú ítéletéhez.
Ezekből a pontokból igazak a különböző kijelentések. Egy másik pontból hamisak.
Fogd át egyre nagyobb szeletét a képzeletbeli skálának, és közelítesz Istenhez.

Hogyan lehetne itt megvilágítani a vita ezen a szintjén, hogy Isten mindenhatósága azt jelenti, hogy ő a legeslegeslegjobb és a legeslegesleggonoszabb, egy személyben, és ez sokkal nagyobb rejtély, mint hogy egy Isten van, de három személyben :)
Rejtély, mindaddig, amíg számunkra, individuális nézőpontunkból van jó és van rossz.
A ne állj ellen a gonosznak, a szeresd ellenségedet mélyebb tartalma, hogy valójában nincs gonosz, aminek ellent kellene állnod, és nincsenek ellenségeid, és Isten szeretetével a mindenséget szereted.
Csak azért gondolod, hogy vannak, mert nem tudod a jó - rossz skálát teljes egészében átélni, hiszen ahhoz tökéletesnek kellene lenned, mint Istennek.
Isten számára nincs büntetendő dolog, ez emberi (korlátos nézőpontú ) képzelgés, nem férne össze Isten szeretetével. De nagyon is van büntetés, hiszen az ember maga képzeli el és maga bünteti meg magát, hiszen korlátozott jó-rossz, igaz-nem igaz fogalmaival csak ilyen világot tud magának átélni. No ennyi elég is a végtelen értékű logika következményeiből és mint láthatod, nem fosztasz meg vele semmit a karakterességből :)
Előzmény: Hermelin (221)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 261
a Sátán is Isten akaratával és tudtával lázadt fel.
Előzmény: Törölt nick (259)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 260
szerintem te nem érted :-)

Isten teremtő, nem szemlélő. ő teremtette a világot, úgyhogy minden az ő akaratával és tudtával megy végbe. mert ha csak egyvalami szembemehetne az Isten akaratával, akkor abba a problémába ütköznénk, hogy Isten nem mindenható, hiszen az akarata ellenére lehetne cselekedni.
olyan nincs, hogy Isten akar valamit, de nem tesz érte. akkor honnan is tudható, hogy akar valamit? Isten akarata kifejeződik, mégpedig mindenben ami a világban látható. Isten úgy teremtette meg a világot, hogy abban minden úgy történjen, ahogy ő akarja.

mármost ha azt állítjuk, hogy van szabad akarat, azzal voltaképpen azt mondjuk, hogy akár Isten akarata ellenében is dönthetünk, cselekedhetünk. ez paradoxon, ilyen nincs. ezzel azt mondanánk, hogy meghiúsíthatnánk Isten eredeti tervét, amit a teremtéskor létrehozott. egyben azt is mondanánk, hogy Isten nem mindenható, hiszen nem tud mindent kivitelezni, amit eltervez (amit akar). hiszen ha az én akaratom ellenében tudna Isten cselekedni, akkor az akaratom nem volna szabad.

ez a paradoxon abban gyökerezik, hogy a kereszténység Istene egy személyes Isten, ami az embertől különálló személy. ezzel ha adott esetben az akaratuk ellentétes, csak egyikőjük akarata érvényesülhet. nyilván ha lenne szabad akarat, ha az emberé érvényesülne, akkor Istent nem tekinthetnénk mindenhatónak. ha viszont eleve elrendelés van, és Isten akarata érvényesül, akkor nincs szabad akarat.

ezért még az az elmélet a legkidolgozottabb szerintem, amelyben a szabad akarat is Isten akaratának kifejeződése, erről azonban az ember nem tud. így Isten valójában nem ad szabad akaratot az embernek, ez azonban az ember szemszögéből nem látszik, így ő úgy érzi, hogy van szabad akarata. ez és a kijelentés, amelyben az található, hogy Isten szabad akaratot adott az embernek, erkölcsi felelősséget ruház az emberre.
ezzel viszont az a probléma, hogy voltaképpen az elmélet megléte máris bizonyítja, hogy tudható, hogy nincs szabad akarat, tehát erkölcsi felelősség sincs.

az általad kifejtett elmélet viszont ezzel szemben teljesen kidolgozatlan és legfeljebb az írástudatlanok számára nyújthat megnyugvást.
Előzmény: Törölt nick (256)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 259
"az embernek annyi a szabad akarata, amennyi nem megy szembe belőle az isteni akarattal."

Ha ez így lenne akkor mindenki hívő lenne!

Tudod ki a sátán?
Sátán nem más mint egy fellázadt angyal, aki azt mondta, hogy ő Isten nélkül is mindent megvalósít.

Isten mégsem törte le ezt a lázadást, hanem hagyta, hogy a sátán végbe vigye tervét, mindenki láthassa hogy hová vezet.
Különben ha letöri ezt a lázadást, akkor később bármikor újra bekövetkezhetett volna, hogy valaki ismét megkérdőjelezi Isten létének szükségességét.

Sátán is szabad kezet kapott, viszont akaratod ellenére ő sem tehet ellened semmit. Még jó nem?
Értsd már meg, hogy te választasz. Egyik oldalról isten hív a szeretettével, másik oldalról a sátán csábítgat mindenféle hamis ígéretekkel és jónak látszó dolgokkal.

Egyedül csak rajtad múlik, hogy melyiket választod......
Előzmény: msmks (229)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 258
"Az ember szabad akarata nem jelenti azt, hogy azt Isten ne "írhatná felül", ha úgy látja jónak valami miatt.Hiszen mindenható."


Persze, hogy felülírhatja, de mivel Isten mindenható, Ő eleve már a Teremtéskor is tudta, hogy ennél és ennél ilyen és olyan felülírás lesz:-)

Ebbe kár belemélyedni, mert emberi ésszel felfoghatatlan.

Legyen elég annyi, hogy szabad akarata van az embernek!
Előzmény: ABBA234 (219)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 257
Szépen összeszedted a Bibliai idézeteket, de kimaradtak az utolsó idők jelei.

Tehát Jézus már akkor megnevezte azokat jeleket, melyek figyelmeztetik a hívő embereket a végítéletre.

Váratlanul csak a balgágat (ateistákat) fogja érni Jézus második eljövetele. Talán nem erről szól az összes idézet????

Remélem azért amiket linkeltem elolvastad. Ha igen akkor észreveheted volna azt a nagy egybeesést, mely a Nagy Figyelmeztetést követő időkről szól. Szinte szóról-szóra megegyezik az általad idézett 2Thess 2,3-al.

A bűn embere ezután fog fellépni, Istennek mondva magát és nagyon sokan hinni fognak neki.
Már most vannak előkészületek ennek a fellépésnek. Vannak sátántól megtévesztett emberek, mely már most ezt készítik elő, de most ebben ne menjünk bele, mert még gyomrom is felfordul ezektől az alakoktól. Sajnos személyesen is ismerek egy ilyet, aki az elmúlt évek folyamán már több száz, egyébként hívő embert tévesztett és téveszt meg a mai napig a baromságaival és tévhiteivel. Teljesen egyértelmű, hogy a sátán működik általa.




Előzmény: ösztöke (218)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 256
msmks:-)


Látom nem érted és nem is akarod felfogni ezt a szabad akaratot.

Tegyük fel, hogy van egy alkoholista barátod.
Előre tudod róla, hogyha meghívod egy kocsmába akkor nem fogja visszautasítani.
Pedig visszautasíthatná, nem? Nem kényszeríted, hogy igyon.
Viszont ismered már annyira, hogy az italnak nem fog tudni ellenállni.

Ugyanezt az ismeretet képzeld el Isten helyében aki minden ható.
Mivel Ő teremtett téged, ismer annyira, hogy mire mit fogsz választani.
Már a Teremtés elején tudott mindent, hogy kivel mi fog történni.

Ettől függetlenül megadja neked a lehetőséget, hogy megtérj. Folyamatosan hív.
Az ítéletkor nem mondhatod, hogy neked eleve a pokol volt elrendelve.
Szembesülni fogsz minden egyes hívó szavával (mintahogy most ezek a sorok is azok).

Egyedül rajtad múlik, hogy elfogadod vagy elutasítod. Az egy dolog, hogy Isten tudja végeredményt. De megadja a lehetőséget, hogy válassz és változtass.

Előzmény: msmks (217)
msmks Creative Commons License 2010.04.28 0 0 255
nem akarhatja olyan nagy Isten, hogy mindenki megtérjen. ha azt akarná, akkor mindenki megtérne/már megtért volna.
Előzmény: Törölt nick (243)
hühebuhanojonbábaj Creative Commons License 2010.04.28 0 0 254
miért?

mert ezzel azt vallod, hogy nem is Istentől származunk.. megtérni/betérni ugyanaz

Jézusember?

ezek így nem illenek össze...

születésünk előtt akkor hol vagyunk? vagyok egyáltalán holmi "Lélek" kinek a lélegzete vagyok?

"üres dombon
Puszta helyen
Lélekké ki tanít
Lennem"?
Előzmény: Törölt nick (249)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 253
??????
Előzmény: Törölt nick (250)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 252
1Jn 2,18
Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
1Jn 2,22
Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.
1Jn 4,3
És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
2Jn 1,7
Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.
Előzmény: Törölt nick (251)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 249
Miért?
Előzmény: hühebuhanojonbábaj (247)
hühebuhanojonbábaj Creative Commons License 2010.04.28 0 0 248
sok minden bejött amit megírt...

lehet, hogy éppen ez nem igaz.
Előzmény: Törölt nick (246)
hühebuhanojonbábaj Creative Commons License 2010.04.28 0 0 247
ez a megtérés annyira erőltetett ...
Előzmény: Törölt nick (243)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 246
És ő tudja? Nem hiszem:)
Előzmény: hühebuhanojonbábaj (244)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 245
Szvsz, ha a topikindító hszre reagálsz, azzal vissza tudod terelni a témát az eredeti mederbe.
Előzmény: Hermelin (230)
hühebuhanojonbábaj Creative Commons License 2010.04.28 0 0 244
ezt egy vén francia zsidó írta
Előzmény: Törölt nick (241)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.28 0 0 243
Pl. Istennek az az akarata , hogy mindenki megtérjen. Ezzel szemben teljes szabadságunk van meg nem térni.
Előzmény: msmks (229)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!