Persze. Be kell adni a népnek, hogy Orbán maga a sátán, aki despotizmust csinál majd itt, megkoronáztatja magát, és még ki tudja miféle aljasságokra készül. Ezt el kell hitetni mindenkivel, hátha lesz még pár balek, aki megszavazza a lopáson kívül semmihez sem értő szociszadeszes bandát.
a maszop megint be akar kavarni. abban biznak, hogy Orbán népszerűsége csökkenni fog a 2010-es hatalomátvétel után kormányzási kopás -s ha a sikerülne elérni azt, hogy a köztelnököt a nép válassza akkor elképzelhető hogy a maszop jelöltje győz - s elindulhat egy hatalmi harc a közt elnök és a min elnök között. s kivételesen a közt elnök hivatkozhatna arra, hogy a korábbiaktól eltérően őt most a nép választotta..........
a maszop hátsó szándékára kell figyelni:
1) elsődleges cél: Orbán démonizálása
2) ha lehet, akkor 2010-ben ne csak min elnököt, hanem pár hónappal később a közt elnököt is a nép válassza igy már keresztbe lehet tenni a hiv kormánynak.
egyszerűen fogalmazva: a tényleges politikai hatalom továbbra is a minelnök kezében kell, hogy maradjon - a közt elnök csak protokoll funkciót töltsön be.
Csornán a szavazatok 73 százalékát Gyopáros Alpár, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, a jobbikos Takács Krisztiánra 13 százalék szavazott. Az mszp jelölt ongyilkos lett.
Ti csináltok körülötte személyi kultuszt. Mintha nem lenne saját óriási drukkertábora. Ti már királyt is csináltok belőle, pedig nekünk csak felelős pártvezetőre és miniszterelnök jelöltre van szükségünk a nemzeti középen.
Az a baj, hogy nem veszitek észre, mennyire szánalmas már ez a duma. Emlegettek jelet, diktátort, királyt, sátánt, bármit, amitől azt remélitek, hogy Orbánnak árt, de ez ma már senkit sem érdekel a szoci keménymagon kívül.
És a legszomorúbb, hogy ez a párt és sajtója sem veszi észre. Ebből is látszik, milyen tehetetlen, szánalmas banda uralja ezt az országot már lassan nyolc éve. Sikerült elérniük, hogy hozzájuk képest Orbán is pozitív lehetőség.
De csak így tovább! Erre a pár hónapra már nem kell változtatni semmin. Égesse még magát az Mszp, annál nagyobb lesz a bukta! Megérdemlik.
Francba, ezek a nyavalyás szocik már sohasem tanulják meg rendesen a nevét és a titulusát? I. Viktor, A Jel, Nagy-Magyarország és minden magyarok tévedhetetlen vezetője és útmutatója.
Nem, és ezerszer is nem! Nem hagyom elvenni kedvenc bohócomat, Nyakó et-at, aki kifestés nélkül, amúgy naturális megjelenésében is kiválóan leképezi egy bohóc figuráját, pláne amikor szóra (sőt, szóvivésre) tárja ki fogai kerítését! Ez a szerencsétlen, többszörösen is balfék annyira ostoba, hogy az már szórakoztató! Ez a megnyilatkozása meg még az előbbi hülyeségeit is alulmúlta!
Ez a boldogtalan eszement valóban azt hiszi, hogy az "Orbán király akar lenni" marhasággal bárkit is a tolvaj maszop oldalára állíthat? Ezek tényleg ilyen vakok és süketek, vagy csak - kampány-nyitóul - ezt az Isten-látogatta hülyét vetik be először, akiért később nem kár?!
„Ami ezen felül van, alkotmánymódosítás, kétharmad, az ebben a pillanatban és a magyar közjogi rendszer mellett, bár nagyon sokan vágyakozva gondolnak erre, magamat is ide sorolom, de a csodák birodalmába tartozik.”
Nyakó biztos az agitprop, szombaton, még a beszédet megelőzően, annak ismerete nélkül kiadott mantráját olvasta fel, csak nem a jó dátumot tette hozzá...