Elvakult tudományfanatikusok!
Ti még sosem tettetek fel kérdéseket? Még sosem gondolkodtatok el azon, miért bajlódik a világegyetem a létezéssel? Még sosem próbáltátok megtudni, hogy valójában mi az az anyag, mi a fény, mi az energia, mi a gravitázió, és mi az a rezgés, és mi az ami rezeg? És miért teszi ezeket?
Folyton csak bekajáltátok amit a tudomány a szátokba rág, csak azt tudjátok visszaböfögni. Nincs önálló gondolatotok? Miért nem tesztek fel kérdéseket, miért nem próbáltok leásni az alapokig?
Ennyire elvakult hívők vagytok, még az sem tűnik fel, hogy eddig a tudomány összes hittételéről kiderült, hogy helytelen.
Miért hisztek hát neki mégis? És miért fröcsögtök arra, aki nem osztja a hiteteket??
Még mindig értetlenül állok a jelenség előtt. "Hát, most vagy van Isten, vagy nincs, de mivel jólesik* azt gondolni, hogy van, hiszek benne" - számomra valahogy így hangzik.
*Amiért jólesik, az leginkább a saját halandóságunk őrjítő tudata, amely minden ember lelkében ott motoszkál nap mint nap. Elvileg. Mert mintha belőlem gyárilag kimaradt volna. Persze foglalkoztat a gondolat, de nem tölt el rettegéssel az az eshetőség, hogy a halálommal tényleg megszűnök létezni.
Barátocska, mivel látom, hogy ebből nem egykönnyen fogunk kimászni, kérlek, hogy a kedvemért az "értelem" szó használata nélkül fogalmazd meg azt a kérdést, hogy "Mi az élet értelme?" És nem mondd, hogy nem lehetséges :)
A hittől önmagában még nem lesz valaki boldog. Attól viszont simán érezheti magát valaki boldognak, ha úgy csinál, mint akinek nem fontos semmi más, csak a pillanatnyi öröm, és nem foglalkoztatj a létezés öncélúságának értelmetlensége.
No de Sam Harris némi demagógiáért nem megy a szomszédba, a hívő ugyanis nem csak ezt mondja, hanem azt is, hogy "a kertem földjében lapuló gyémánt nekem is többször megjelent és szólt hozzám, de nem csak én szereztem róla így bizonyosságot, hanem régi szent könyvek is tanúságot tesznek róla, és tőlem független emberek is megtapasztalták jelenlétének misztikus érzését. Az pedig nem lehet, hogy ennyien érzik a jelenlétét, és mégsincs ott." Ráadásul Harris példájában egy anyagi létezőről van szó, amelynek a léte materiális módszerekkel ellenőrizhető, a hit viszont egy másik szférára utal, amely nem materiális.
Másfelől persze én is jót röhögtem Harris szövegén :) De a lényeg az, hogy a hit és a tudomány közül csak az egyik vak.
"Önmagában az, hogy valakiben megvan a hit mint belső érzület képessége, nem jelenti azt, hogy ostobább, korlátoltabb, de azt sem, hogy hobbiból keresztes hadjáratokat indít vagy hitetleneket robbant."
Én semmi ilyet nem állítottam. A beleérző képesség korlátozott volta nem jelent se ostobaságot, se erőszakosságra való hajlamot.
Végső soron két ellentétes gondolkodásmód nyilvánul meg itt: amikor valaki az elvárásait a valósághoz igazítja, meg amikor a valóságot az elvárásaihoz.
Az érdekes az, hogy a második fajta kizárólag a vallásra korlátozódik. Ahogy azt Sam Harris elegánsan megfogalmazta:
"Imagine, for instance, that a man wants to believe that there is a diamond buried somewhere in his yard that is the size of a refrigerator. No doubt it would feel uncommonly good to believe this. Just imagine what would happen if he then followed the example of religious moderates and maintained this belief along pragmatic lines: When asked why he thinks that there is a diamond in his yard that is thousands of times larger than any yet discovered, he says things like, “This belief gives my life meaning,” or “My family and I enjoy digging for it on Sundays,” or “I wouldn’t want to live in a universe where there wasn’t a diamond buried in my backyard that is the size of a refrigerator.” Clearly these responses are inadequate. But they are worse than that. They are the responses of a madman or an idiot."
Nem. Önmagában az, hogy valakiben megvan a hit mint belső érzület képessége, nem jelenti azt, hogy ostobább, korlátoltabb, de azt sem, hogy hobbiból keresztes hadjáratokat indít vagy hitetleneket robbant. Egyszerűen egy más típusú agyműködés jele.
De meglehetősen eltértünk a topik témájától, amelyben a derék topikindító azt fröcsögte feszegette, hogy más-e a tudományos meggyőződés, mint a hitbéli. Gyanítom, arról lehet szó, hogy ezt lényegében kitárgyaltuk. Hagyjuk hát csendben meghalni a topikot :)
"lassan megvilágosodik az emberben, hogy az isten nem pusztít gyermeket értelmetlenül, sőt azon lennénk leginkább felháborodva, ha ezekbe a gyermekpusztulásokba, majd az élet egyéb - számunkra önkényesen megkívánt - dolgaiba minduntalan beleavatkozna. Nem tudnánk határt húzni, hol hagyja abba "megsegítésünket", hol válik az egyik számára hasznos a másik számára károssá, mert mindezek az itéleteink önző lényünkből fakadnak csupán"
Ez számomra egyszerre nyögvenyelős és emberellenes gondolatsor, mely a jó és a rossz fogalmát, ill. a beavatkozás szükségességét minden, a legszörnyűségesebb, életellenes jelenségek esetén is teljesen parttalanná, relatívvá azaz végeredményében esetlegessé teszi.
De meg is értem a dolog módszertanát, hiszen a hitelvek (mindenható vs. szeretethírdető) és a valóság közötti ellentmondás feloldását valóban csak az isteni jóság éteri magasságokba emelésével (hétköznapi szavakkal: blablával) lehet elérni.
"emberi gondolkodásmód alapján állítod mindezeket"
Aki azt állítja, hogy tud nem emberi módon gondolkodni, az is végeredményben nagyon emberi módon gondolkodik ! :)
A vallások legnagyobb haszna forintban mérhető. Azok, akik önfeláldozóan vállalják a közvetítést Isten és ember között, ezt pontosan tudják. A hitelvek védelme pedig jól tettenérhetően arról szól az esetek jelentős részében, hogy a nyáj szét ne széledjen. Nem mindegy, ki nyírja a "bárányt"! VALLÁSOKról beszélek.
Mindenkit más. Próbáld meg elképzelni, hogy anélkül is lehet vidáman és boldogan élni, hogy az ember azt hinné, hogy az életének valami magasztos célja van. Ha ezt nem tudod elképzelni, ez mindössze annyit jelent, hogy nem vagyunk egyformák.
Nem jársz messze az igazságtól, mert a hit tényleg választás kérdése. De hadd kérdezzek már valamit, te miben reménykedsz, mi az, ami életben tart? Én ugyanis fordítva vagyok. Ti itt kutatjátok a hívők "gondolkodásmódját" kissé értetlenkedve, én pedig hasonló értetlenkedéssel szemlélem azokat, akik magukat materialistának mondják. :) Mi motiválja az ilyen embert az életben?
Ha én lennék az Isten, légycsapóval vadásznék azokra, akik játékelméleti megfonto- lásból hittek bennem. Legalább nem volna olyan végtelenül unalmas a túlvilág! :-)
Bár igazad van, mégis az egyik hit kiállja az idők próbáját, és képes egy megingathatatlan logikus rendszert képezni, míg egy másik, pl a Nagy Rózsszín Tüsszentő nem.
Ez érzésem szerint soktényezős dolog, a "marketing" például egy közülük (és igen fontos).
Ez még átlagolva is végtelen, és mindenképp nagyobbnak tűnik az előző egyértelmű semmivel szemben.
Az a forgatókönyv is elképzelhető, melyben mindenki részesül az örök életben, akár hitt benne, akár nem. Meg az is, hogy újra és újra megszületünk.
Bár igazad van, mégis az egyik hit kiállja az idők próbáját, és képes egy megingathatatlan logikus rendszert képezni, míg egy másik, pl a Nagy Rózsszín Tüsszentő nem.
És a fennmaradottak közül pedig van olyan, amelyben - a játékelméleti megfontolások alapján - érdemesebb hinni, mivel akár igaznak bizonyul, akár nem összeségében több lesz a nyereségünk belőle, mint más hit esetén.
Ha nem hiszünk, akár van isten akár nincs, nem kapunk semmit (Ő olyan jó, hogy a ha nem kérünk az örök életből, mert nem is hiszünk benne, nem kényszeríti ránk erőszakosan).
Ha hiszünk az örök életben, akkor - ha nincs isten - semmit sem kapunk halálunk után, ha pedig van akkor - gyakorlatilag - a végtelent. Ez még átlagolva is végtelen, és mindenképp nagyobbnak tűnik az előző egyértelmű semmivel szemben.
Teljesen földhözragadt, és emberi gondolkodásmódon alapján állítod mindezeket. A világ még a tudományos gondolkodás számára sem olyan hétköznapi, ahogy nap mint nap tapasztaljuk. Nem véletlen létezik az "Új fizika" témakör, vagy vérre menő viták pl. a fénysebesség véges voltáról, átléphetetlenségéről.
A hit alapjait, majd az ezekből következőket megértve, lassan megvilágosodik az emberben, hogy az isten nem pusztít gyermeket értelmetlenül, sőt azon lennénk leginkább felháborodva, ha ezekbe a gyermekpusztulásokba, maj az élet egyéb - számunkra önkényesen megkívánt - dolgaiba minduntalan beleavatkozna. Nem tudnánk határt húzni, hol hagyja abba "megsegítésünket", hol válik az egyik számára hasznos a másik számára károssá, mert mindezek az itéleteink önző lényünkből fakadnak csupán.
Ha mindenki számára nyilvánvalóvá válna az isten léte, és mindenkinek teljesítené az önmaga szerint rossznak gondoltakat - azt is ami másnak jó lenne -, akkor lassan eltünne a világban minden, mert mindíg akad valaki aki valamire még azt mondja, hogy rossz. Végül marad egy ember akinek ez az egyedüllét rossz, tehát eltünik. ez egy nem fennmaradó világ tervével egyezik meg. A miénk azonban nem ilyen, és ezért forumozgatunk még most is.
Értem, csak nekem ez egy kissé olyan szagú, mintha a reményvesztett ember azt mondaná: "nincs miben hinnem... hát majd csinálok valamit, amiben hihetek" - kevésbé durván: "választok valamit, amiben hihetek". És akkor megint kedvenc tételemnél tartunk, hogy a hit tárgya tulajdonképpen irreleváns. A Nagy Rózsaszín Tüsszentőbe vetett hit ugyanúgy reményt ad és ugyanolyan közösségkovácsoló erő, mint a hit Allahban vagy Jahvéban. (Tekintsünk most el attól, hogy ez egy komikus név.)
Korántsem törvényszerű ez. Hiszen ha a nemhívő annyira a magasabb összefüggések, a magasabb cél után vágyakozna, akkor hívő lenne. Nem? Hasonló helyzetben igen, van, aki megtér, és van, aki nem.
Én itt nem egészen arról akartam beszélni, hogy megtér-e vagy sem, hanem arról, hogy összetörik-e vagy sem.
Ez utóbbi pedig annak a függvénye, hgy megmarad-e a reménye és a bizodalma akkor is ha erre semmilyen ésszel érvelhető oka sincs.
A tengeren sodródó hajótöröttet vagy az eltévedt fagyhaláltól fenyegetett sarkkutatót, de akár a rákbetegségben szenvedőt is egy valami tarthatja életben.
A remény.
Ha feladja akkor hamar meghal. De a reményhez szükség van valami belső bizonyoságra, ez egyszerre nagyszerű és titokzatos, mely képesé teszi az embert rá.
Ez nem csak az Istenben hívők sajátja de Istenben hinni gyakorlatilag ennek a belső erőnek a napi tréningezését jelenti, tudat és szemléletformáló, közösségkovácsoló erő.
