Egyébként ennek kapcsán jegyezném meg hogy a selejtezések szempontjai is finoman szólva megkérdőjelezhetőek. Még mindig (!) megbízhatóan működő, jól teljesítő Ikarusokat szórnak ki "fentről" amiket a sofőrjeik is szeretnek, miközben az állandóan lepusztuló, letiltogató, széthulló svéd acélokat horror pénzekért tartják üzemben. Hiába fele annyi idősek, rakás szarok.
Tudnék olyat mutatni hidd el. Mert aminek van gazdája, olyan aki vigyáz rá és a többi annak nincs lerugdosva a kocsija. Ez ez Aranybusz esetében is így volt attól kezdve, hogy Szentendrére került és felújították x éve. Aztán a cég tartalékot csinált belőle pedig akkor a 11-es úton a legüzembiztosabb szóló busz volt, a műszaki meghibásodás miatt részben teljesített vagy kimaradt járatok ennél a kocsinál voltak a legkevésbé jelen. És oda jutott a végére a történet, hogy már a telepről se merték kihozni a legvégén. Szeged már úgy vitte el, hogy másodjára vissza kellett érte jönniük mert még elindítani se tudták elsőnek Fóton. Az "Aranyévei" eltűntek már.
Akkor úgy tűnik, hogy csak én kerültem el ezt a jelenséget, mindig dupla üléssoros példányokkal találkoztam mind a régi Volánbusznál, Vértesnél és Kapos Volánnál is :)
A Szabolcs Volán volt nagy kedvelője az ilyen elrendezésnek (nem csak az E95-ösöknél), de volt ilyen a Gemencnek, a Zalának és talán a Hajdúnak is.
Nem volt ez rossze megoldás, egyrészt növelte valamivel az utaskapacitást, másrészt gyorsította az utascserét. A másik növelt állóhelyes változat a középső ajtóval szemben 2 pár ülés helyén kapott peront, de végig dupla üléses volt.
A legdurvább változat a Körös féle GBG-917 volt, valami ilyesmi elrendezéssel:
Ja, és mindez - a 415-ösökből is ismert - fix támlás, növelt magasságú ("fejtámlás") Halas II ülésekkel.
Az előző hozzászólásomban szereplő Gemenc-mintás kocsi mellett van egy Tab-Balatonföldvár fordás, faceliftes darab is. A három műszakos műszakváltások idejében jár Tabra (6:00, 14:00, 22:00)