"A Harvard Egyetem egy kb. 30 milliárd (!) dolláros pénzalapból gazdálkodik. Ennyi pénze jónéhány tucat elismert európai egyetemnek sincs együttvéve, most országokról már ne is beszéljünk:) Szóval az egy más világ."
Ennek egy resze is allami forrasbol jon mint pl kutatasi grant-ok, ami lehet szovetsegi es allami is. De lehet maganalapitvanyi is.
De ezeknek az egyetemeknek nagy bevetele van megbizasos szerzodesekbol ,az alumni penzugyi tamogatasabol ,a bevezetett szabadalmak szabadalmi dijabol e3s persze tandijbol is,aztan alapitvanyi es maganadomanyokbol. Ugyhogy erosen vegyes a rendszer
Nyugat-Európában a világtól való lemaradás működik, meg a bizantizmus és a kommunizmus. Franciországban már a lakhatás is alanyi jog, szal ott tartunk, hogy tőlünk keletre kapitalizmus van, nyugatra meg kommunizmus, pedig milyen másképp volt ez vagy harminc éve!
Nyugat-Európa elrettentő példa! Épeszű ember a XXI. században nem hivatkozik Nyugat-Európára. Legföljebb ha szélsőbalos, vagy másfajta hülye.
Az hogy 25 évente finanszírozzon meg az állam egy-egy ilyen képzést bődületes hülyeség, nem is érdemes vele foglalkozni.
Nem bődületes hülyeség, csak nincs agyad, hogy felfogd, vagy valami hasonló probléma lehet itt! :)
"Ezért kell felszámolni a kelet-európai posztszovjet rendszer és megteremteni egy amerikaihoz hasonló rendszert. Ez ilyen egyszerű."
Amerika mindenki szamara biztositja az allami ingyenes kozepiskolat ez torveny, es az allami egyetemeket is ahol a tandij alacsonyabb ,mint a maganegyetemeken.Es ez minden allamban igy van. Az amerikai ingatlanado bevetelei szinte teljesen az onkormanyzati iskolak fenntartasara megy.
Az a véleményem, hogy ha egy kis szart keversz a tortához, akkor nem az a kis szar lesz édes, hanem a süti szaros, vagy éppen ha szarba nyúlsz, akkor sem a szar lesz kezes, hanem a kezed szaros, stb. Ezzel azt hiszem el is mondtam a kompromisszumos politikáról mint olyanról!
a többiből sem tudod kivonni az államot, ha ez működne, akkor Nyugat-Európában már megcsinálták volna, de ott sem így működik.
USA példák mindig hangzatosak (én is soktam velük dobálózni:), csak nálunk egy fabatkát sem érnek, mert minden másképp működik. A Harvard Egyetem egy kb. 30 milliárd (!) dolláros pénzalapból gazdálkodik. Ennyi pénze jónéhány tucat elismert európai egyetemnek sincs együttvéve, most országokról már ne is beszéljünk:) Szóval az egy más világ.
Az hogy 25 évente finanszírozzon meg az állam egy-egy ilyen képzést bődületes hülyeség, nem is érdemes vele foglalkozni.
Az alapkérdés az az, honnan kerül pénz a rendszerbe? Az állam nem fog adni. Ergo vagy a szervezeten kívüli szervezetek "adnak" pénzt (lsd.: önfinanszírozású tanszékek) vagy a hallgatóság fizeti meg a tanulásának árát (a lá Bokros Lajos). Magyarán mindenkinek piaci alapú tandíjat kell fizetnie, a legjobb 1/4 tandíját megfinanszírozza az állam.
A probléma nem az, hogy mi van/lesz a felsőoktatással, hanem mi lesz a társadalmi alrendszerekkel, mert minden mindennel összefügg.
Természetesen az állam -anyagi helyzettől függetlenül, mivel a gazdagokat nem lehet kirekeszteni pusztán azért mert gazdagok- oszthat ösztöndíjat a legtehetségesebb diákoknak. Ez rendben van, ennek a keretében néhány száz tehetséges, de szegény diák is bekerülhet évente a főoktatásba, ha máshogy nem tud.
PS: akinek a szüleit elgázolta egy részeg autós, az se tanuljon tovább, nem?
Azt hiszem a legnagyobb baj, hogy a tiszta stratégiákban hiszel, kevert stratégiát, alternatív megoldásokat, utakat, többirányú megközelítést elképzelni sem tudsz. /a/
ez így nem működőképes, az állam nem tud végérvényesen kivonulni a felsőoktatásból, ahhoz egy olyan társadalmi-gazdasági rendszer kell, mint az amerikai
Ezért kell felszámolni a kelet-európai posztszovjet rendszer és megteremteni egy amerikaihoz hasonló rendszert. Ez ilyen egyszerű.
Azért hibás a kijelentésed, mert jónéhány olyan állami oktatási feladat van, amelyből nem lehet az államot kivonni.
Nem hibás a kijelentésem, te nem tudsz olvasni! Ezt írtam: az államnak teljes mértékben ki kell vonulnia a felsőoktatásból az állami feladatok ellátáshoz szükséges szakok kivételével, tehát az államigazgatás, a katonai és belügyi képzés és még néhény.
ui. mit lehet kezdeni azokkal a szakmákkal mint pl.: csillagászat, mongolisztika, egyiptológia...stb.
Jelenleg az elkövetkező huszonöt évre úgy tíz-hússzor több csillagászunk és úgy százszor több mongol szakon képzett diákunk van, mint ahágy csillagászra (néhány tucat), vagy mongolistára (egy-két +a nagykövet) az országnak össz-vissz szüksége van. Az állam ez ügyben azt teheti, hogy huszonöt évente megfinanszíroz egy ilyen szakirányú képzést egy karra és egy egy-két tucatnyi diákra.
Az adott képzési területen való tanulási képesség nem kizárólagos függvénye a szülők anyagi helyzetének. Egyszerűbben: attól, hogy a szüleid elkártyázták, elbukták tőzsdén, vagy soha nem is keresték meg az oktatásodhoz szükséges anyagi erőforrást, te még lehetnél kiváló közgazdász, vagy mérnök, stb., amennyiben az állam a saját érdekében támogatja az oktatásodat, tisztán képességre alapuló válogatásokkal (felvételi vizsgák). Vagy dönthet úgy, hogy kivonul és ha csak a gyengébb képességű, de fizetni képes hallgatókból kerül ki a működtetéshez szükséges diplomás réteg, akkor majd külföldről pótol.
Az Egyesült Államok pl. erre rendezkedett be és van honnan behoznia diplomásokat, szükséglete szerint.
Persze nem teljesen tiszta a kép, mert még a "dot edu"-ban is vannak ösztöndíjak.
Az állami "gondoskodást" a civil alapítványok rendszere tudná részben pótolni, ez azonban nálunk elég beteg módon működik.
ez közvetlen érdekeltséget teremt a gyerekvállalásra.
Nem teljesen, mert egy kapitalista társadalomban a vagyon felhalmozásával (amiben sokat segít, ha nincsenek gyerekek) is gondoskodhatsz öregkorodról.
Amiben igazad van, hogy egy ilyen rendszer lényegesen közelebb áll az önfenntartáshoz (az USA-ban a fehérek termékenységi rátája 1.8, a feketéké 2.2, a hispanók a kivételek, ők még harmadik világbeli 3.0 körül vannak), de valójában még ez sem feltétlen ugyanaz, mint amilyen logika a harmadik világban működik. Ugyanis még a szervezett társadalomban számíthatsz rá, hogy kötvényeid és részvényeid fizetni fognak életed végéig.
Tehát ez jobb eredményeket mutat, mint az erős szociális gondoskodás (termékenységi ráta: 1.3), de nem tökéletes ez sem.
ez így nem működőképes, az állam nem tud végérvényesen kivonulni a felsőoktatásból, ahhoz egy olyan társadalmi-gazdasági rendszer kell, mint az amerikai, bár ott is vannak állami egyetemek szép számmal. Sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy recseg-ropog a gondoskodó állam alatt palló és egyenlőre csak a lehullott deszkák újrarakása folyik, ahelyett, hogy hidat építenének. Gyakorlatilag mindegyik alrendszer válságban van, hozzáteszem nemcsak nálunk, csak itthon erősebbek a válságjelek a múlt gyökereiből adódóan. Azért hibás a kijelentésed, mert jónéhány olyan állami oktatási feladat van, amelyből nem lehet az államot kivonni. A felsőoktatás egy részét lehet piacosítani, más részét viszont nem. Ugyanis vannak olyan szakmák, amelyhez a képzést az államnak biztosítania kell, hiába nincsen hatékonysági output (azaz a szakma birtokosai előreláthatólag nem fogják felnőtt életükben a megekersett jövedelmükkekl az államot számottevően gazdagítani, egyrészt azért mert kevesen vannak, másrészt azért, mert gazdaságilag nem megtérülő "beruházásokról van szó), ui. mit lehet kezdeni azokkal a szakmákkal mint pl.: csillagászat, mongolisztika, egyiptológia...stb.
Az államnak semmi köze hozzá, az államnak teljes mértékben ki kell vonulnia a felsőoktatásból az állami feladatok ellátáshoz szükséges szakok kivételével, tehát az államigazgatás, a katonai és belügyi képzés és még néhény.
Az esetek 99,999%-ában a szülővel szembeni vagyoni cenzus lenne az átmenet eredménye!
Azt fogd fel, hogy ha nem tudsz megfizetni valamit, az nem kirekesztés! Nincs vagyoni cenzus Magyarországon, mert nem tudsz Ferrarihoz jutni! És ezt a magánjellegű problémádra nem az a megoldás, hogy az állam Ferrarihozjutási támogatást oszt neked.
Nekem az urali féle vulgáris nézettel van elsősorban bajom, ami, úgy tűnik, mintha mechanikusan be akarna állítani egy vagyoni cenzust a szülővel szemben, aztán akinek a szülei átugornak a lécen az mehet, akiéi nem, az nem. De majd megcáfol ha nem így gondolja - amit eddig mondott, az ezt sugallja.
Az oktatás egy piaci szolgáltatás, az oktatásba beruházó egyén olyan plusz képességekre tesz szert, amiket jó pénzért értékesíthet a munkaerőpiacon, vagy befektethet mint tőkét. Nem az állam dolga, hogy növelje az egyének munkaerőpiaci értékét, vagy feltőkésítse őket. Ennek az alapjait az oktatásba befektető egyénnek kell előteremtenie. Akár szülei útján, akár saját úton (például diákhitel). Nincs semmilyen cenzus, egyedül az egyén képességei szabnak határt a boldogulásának.
"Ezt pedig nem az állam, hanem a piac forszírozza."
Nem kizárólag! sulinet expressz? hitelfelvétel terhére történő nyugdíjkifizetések? az állampolgár pont azt látja, hogy az állam is ezt teszi, és még véletlenül sem az ellenkezőjét.
"És mi van, ha valakinek az az emocionális kérdés, hogy a gyereket egyetemi tandíját fizesse és nem az, hogy helyette az öreget tartsa el?"
ez álprobléma. a felsőoktatás problémái közül sokadrangú, ráadásul rengeteg lehetőség van arra, hogy kvázi szülői támogatás nélkül is elvégezhessen valaki egy egyetemet (de be lehetne vezetni azt is pl. hogy tandíj helyett az állam kvázi kölcsönt folyósít, amelyet diplomázás után kell visszafizetni). mégsem tolong az underclass a felvételiken, vajon miért? hát azért, mert nem is motivált ebbe az irányba. de ezt a motivációt csak a család tudja biztosítani, az állam nem. tehát a probléma megoldása abszolút nem az államon múlik.
Volt egy Bourdieu nevű kiváló francia szociológus (nemrég halt meg), aki már évekkel ezelőtt leírta, hogy az európai oktatási rendszer kiválóan bizonyítja a társadalmi egyenlőlenségek újratermelődésének folyamatát és ezen a vajmi kevéssé lehet változtatni.
"Na ez az a liberális utópia, ahol az egész rendszer bukik. "
egyáltalán nem utópia, mivel jelenleg az összes ösztönző abba az irányba mutat, hogy érdemes eladósodni. a) ezt propagálja az állam is, egyrészt mert ő is ezt teszi, másrészt, mert kedvezményes hiteleket biztosít b) a marketingipar hatását te is leírtad, pedig ezt lehet szabályozni c) ráadásul tényleg ez az egyetlen módja annak sok esetben hogy lakást szerezzen valaki.
ugyanakkor ezek az ösztönzők változtathatóak.
"Másrészt szép dolog, hogy gyereket szülünk azért, hogy eltartson minket, de a gyerek gazdaságilag hol érdekelt az eltartásunkban? Sehol."
ez nem gazdasági, hanem természetes, emocionális kérdés. egyrészt lehet úgy nyugdíjat fizetni, hogy a gyerek nyugdíjjárulékát a szülő kapja részben vagy egészben. másrészt meg ha a rendszer eleve ilyen, akkor bizony a gyerek erre lesz nevelve. az idősek eltartása több ezer évig a család feladata volt. csak egy évszázada próbálja az állam ezt a szerepet átvenni, szét is verte ezzel a hagyományos családi kötelékeket.
hát ezt most így korán reggel hadd ne :) lehetőség az oktatási rendszer pl. amivel mindenki úgy él ahogy akar. a nyugdíj pl. viszont nem lehetőség, mert mindenkinek jár, hanem szimpla szociális transzfer.
" De ez még ordítóbbá teszi majd a különbséget a gyereket vállalók és nem vállalók életszívonala között, (aki nem vállal, annak most már tényleg nem kell semmit fizetni, még adót se) ezért még erősebb lesz az ösztönzés arra, hogy ne vállaljanak gyereket."
dehogy tenné! pont hogy ellenkezőleg, ugyanis muszáj lesz gyereket vállalnod, ha azt szeretnéd, hogy öreg korodban is eltartson valaki.
"Azt jelenti ez, hogy megspórultuk az eltartás költségét? Nem."
nem az ellátás költségein van a lényeg, bár valszeg a családi ellátás mindenképpen hatékonyabb, mint az állami. Hanem azon van a lényeg, hogy ez közvetlen érdekeltséget teremt a gyerekvállalásra.
"az egyének vonatkozásában viszont szociális beavatkozást igényel!"
nem, nem, és nem! a szociális beavatkozás pont hogy megöli a versenyt! az állam szerepe a lehetőségteremtés, de nem a közvetlen segítségnyújtás, tehát aki nem tud, vagy nem akar élni a lehetőségekkel, azt nem is kell segíteni!
"A nyugat-európai szociális államok nehézségeit a bevándorlás, elsősorban a távoli kultúrákból érkező emigránsok és leszármazóik idézték elő, akiknek a körében hiányzott a többségi társadalom neveltetése és nem volt snassz segélyeken eltengődni."
nem. a bevándorlás már következménye a szociális modellnek, az állami újraelosztás növelése ugyanis megszüntette az alsó réteget, de anélkül egyetlen ország sem létezhet, és azt kellett pótolni. tehát maga az egész problémakör pont a szociális gondoskodás eredménye.
"Megint csak a bevándorlással szemben elutasító országokat tudnám példaként felhozni: Dánia, Norvégia, Svájc nem küzd makrogazdasági problémákkal, konrétan Dánia munkaerőhiányban szenved és a kedvező társasági adózás miatt most, 2007-ben is növekvő mértékben vonzza a külföldi tőkét."
ezek kis népességű országok, amelyek a sikerességüket és gazdagságukat a specializációnak köszönhetik. Norvégia annak, hogy vannak bizonyos természeti erőforrásaik, Svájc a több évszázados semlegességének és annak hogy ők a "világ bankárai", Dánia meg a nagyon magas szinvonalú mezőgazdaságának és a rá épülő iparágaknak, illetve e komplexum nyugat európai beágyazódottságának. lényegében ők is a szomszéd, nagyobb országokból élnek, és ha a szomszédban beköszönt a válság, akkor náluk is be fog. Attól, hogy ezekben az országokban a szocális gondoskodás okozta válság még csak a kezdeti szakaszában tart, a tendencia megvan.
"Tehát ez a probléma messze nem olyan egydimenziós"
de, ugyanolyan egydimenziós, mivel a tendencia ugyanaz: növeli az állam a jóléti kiadásokat -> megszűnnek a hagyományos gondoskodási formák -> csökken a gyerekszám, nő az eltartottak (nyugdíjasok, munkanélküliek, stb.) száma -> növelni kell az állami újraelosztást, ami más területekről von el pénzeket, -> tovább csökken a gyerekszám és nő az eltartottak száma (elöregedés) -> további elvonás szükséges -> csökken a versenyképesség -> jön a krach.
az út végére még egyik ország sem ért el, komoly esélyünk van rá, hogy mi legyünk az elsők. a legfontosabb azonban az, hogy a szociális gondoskodás minden esetben kivált olyan folyamatokat, amelyeknek nagyon-nagyon nehezen visszafordítható eredményük lesz: ilyen a család szerepének a leértékelődése (nincs szükség az öregek eltartására, mert ezt az állam átvállalja, részben emiatt gyerekre sincs szükség, mert eltart majd az állam öregkoromban, de ilyen hatás a kvázi fizikai termelőmunka leértékelődése és ezen munkák elvégzésére külső munkaerő keresése, stb.)
Amiről én beszélek, az tőkeerősek és szegények szembenállása a gazdaság szférájában.
Ez a szembenállás csak a szélsőséges ideológiák hívei számára létezik. Lásd még: osztályharc. Úgy hülyeség ahogy van.
Ha a millsi liberalizmust következetesen alkalmaznánk, akkor a szegények nagyobb tömege miatt a döntéshozó testületekben is ők lennének többségben, ezért a gazdaságpolitika baloldali lenne, magas állami újraelosztással.
Így van, a magyar liberális demokráciával megtörtént ez a katasztrófa. Úgy is néz ki az ország, nem véletlenül nem vagyok én liberális!
A liberalizmus elkülönült gazdaságpolitikája azonban pont ennek az ellentéte, ezért mondom azt, hogy a jogvédő liberális és az éjjeliőr-államról papoló liberális valójában nem fér meg egymás mellett - mindez skizofrénné és inkoherenssé teszi az egész eszmerendszert.
Az a helyzet, hogy halvány fingosd sincs arról, hogy mi a liberalizmus.
De komolyra fordítva: megint csak a fent vázolt ellentmondásra tudok visszatérni: ha a liberális komolyan veszi a jogvédő szöveget, akkor észre se veszi, hogy szocialistaként végzi, ha viszont az állami beavatkozástól mentes gazdaságpolitikát követi, akkor, mint jogvédő kurvul el.
Bármi ami az állampolgári egyenlőség szempontjából túlmutat a polgári jogegyenlőségen balra haladja meg a liberalizmust.
Ennek az álszentségi problémának a konzervativizmushoz semmi köze nincsen, mert a konzervativizmus, mint olyan, nem létezik. A konzervativizmus egy magatartás, egy múltba forduló habitus, ami már kitalált eszmerendszerek között válogat. Volt már feudális, liberális, sőt kommunista is. Mindezek után, hogy lehet "a konzervatívokról" mint egészről beszélni?
A konzervativizmus a mindenkori pesszimista pragmatizmus, ami a már régesrég kipróbált, bevált megoldásokat preferálja. A XXI. században a nyugati civilizációban a konzervativizmus alapértékei a következők:
Végképp nem akartam azt mondani, hogy a fasizmus bármilyen formában is tudatosan táplálkozott a liberális előzményekből. Azt akartam csak mondani, hogy a két eszmerendszerben vannak nem tudatos és nem szándékosan létrehozott hasonlóságok a gyengéknek az erősekhez való viszonyulását illetően.
A liberalizmus szót itt cseréld ki a kapitalizmusra! A kapitalista viszonyok közt a gyengébb egyszerűen elbukik, ám a gyengébb bármelyik piaci szereplő lehet, ráadásul a kapitalizmus ebből nem csinál ideológiát, szemben a fasizmussal, amelyik eldönti, hogy ők a fasiszták az erősek és mindenki másnak buknia kell. Végül a fasiszták buktak, mivel ezt nem lehet eldönteni. Bárki lehet győztes, vagy vesztes, ez helyzet és képességek függvénye.
"Nade mikor valódi a verseny? Akkor, ha mindenki egyenlő pozícióból indul!"
Ilyen meg a sportban sincs mert a jobbak ott is a legjobb palyakrol indulnak,mert meg egy atletikai palyan sincs azonos pozicio. Sokan osszekeverik a gazdasagi versenyt a sportbeli versennyel. A verseny lenyege ,hogy valakinek gyozni kell ,vagyis a gazdasagban a verseny a vetelytars legyozesere iranyul,hogy ne legyen gyoztes az csak allami beavatkozassal erheto el. A sportban ha valaki elveszt egy versenyt akkor a kovetkezon ugyanugy indulhat es lehet ott gyoztes ,ha a gazdasagban elveszt egy versenyt nincs masodik fordulo vagy remenyfutam.
Nade mikor valódi a verseny? Akkor, ha mindenki egyenlő pozícióból indul!
Nem, akkor nincs verseny. Az esélyegyenlőség biztosítása megöli a versenyt magát, mivel a verseny az egyenlőtlen esélyekről szól! Ez a lényege!
Ugyanis nem feltétlenül abból lesz a leghatékonyabb, legnagyobb hozzáadott értéket előállító tanár/menedzser/biológus egy társadalomban, akinek a szülei bírták anyagilag az illető tandíját. Ezért pl. az oktatás terén az oktatás minden szintjének mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhetőnek kell lennie, különben nem biztosítható a valós verseny.
Ez a kommunizmus, de az a totális csődbe vezet.
A fizetős felsőoktatás véleményem szerint óriási mértékben torzítja a versenyt, mert versenyhátrányba és többlet-teljesítmény kényszerbe helyezik azokat, akiknek a családja a tandíjat nem képes zsebből kirázni.
Az igazságos versenyben csak azok tudnak részt venni, akiknek meg van erre a lehetőségük. Ha nem tudja kifizetni a tandíjat, akkor ne álmodozzon felsőoktatásról, mert az nem jár neki, az nem az ő versenye, az ő versenye egy másik pályán van, amihez megvannak a képességei. A felsőoktatás elsősorban anyagi képességeket követel normális helyzetben a diáktól, másodlagosan tudást. Nincs szükség rá, hogy olyanok, akik nem érettek a felsőoktatásra (nem tudják megfizetni!) részesüljenek belőlle!
