Keresés

Részletes keresés

Vgyuri Creative Commons License 2014.06.25 0 0 28134
Mutasd meg, hogy hol van ez a licenszben. Max. a garanciális feltételek között, ami logikus. A garancia lejárta után a hardver eladójának semmi joga nincs a hardveren futó szoftverhez. A stopwordot lehetővé tevő lehetőséget a Mitac nyilván azért hagyta benne a rendszerben, hogy lehessen hibát javítani, továbbfejleszteni. Utóbbi elmaradt.

A sz...ban hagyás esete ezért megvalósult, mert a régi gépen futó újabb MioMap (tudtommal) nem került forgalomba, a régihez való térképfrissítést a TopMap nem folytat(hat)ta (talán egy Mo. térképet adtak ki 2009-ben). A hazai kereskedelmi törvények egy ilyen nagyértékű hardvernek több éves használhatóságot írnak elő. Márpedig egy navigációs eszkóz térképfrissítés nélkül nem felel meg az eladáskor igért szolgáltatásnak.

A Mio x20 családot 2007-ben még forgalmazták full Eu térképpel, amit már 2008 után nem frissítettek. Azaz használhatatlanná vált a hardver.
Előzmény: Schaf (28133)
Schaf Creative Commons License 2014.06.25 0 0 28133

Nem egészen, mert a készülék licence eleve nem engedi ezt a fajta módosítást sem. :)

 

 

Amit írsz az pedig NEM IGAZ! A MIO lehetővé teszi a frissítést FIZETŐSEN az új Mio szoftverre. Az igaz, hogy annak köze nincs az NNG szoftverhez és annak minőségéhez, de a lehetőség adott.

Ergo nem áll meg a "szarban hagyta" kitétel  ;-)

Előzmény: Vgyuri (28132)
Vgyuri Creative Commons License 2014.06.25 0 0 28132
A MIO-nál ez bocsánatos bűn, mert sz...ban hagyták a vevőiket.

Egyébként a Stopword a firmware által nyújtott legális lehetőség. A linkelt megoldások az indítómenüt tartalmazzák, a benne hivatkozott programokat nem. Azt mindenki onnan szedi, ahonnan az erkölcsi érzéke megengedi.:-)
Előzmény: Schaf (28131)
Schaf Creative Commons License 2014.06.25 0 0 28131

Ez igaz, de mint tudjuk ezen a fórumon a warez tiltott.  :D :D


Ejj-ejj Gyuri..  ;-)

Előzmény: Vgyuri (28130)
Vgyuri Creative Commons License 2014.06.20 0 0 28130

Ugyanaz lehet a megoldás, mint amit eddig az x20-as családról leírtunk, elfelejteni a régi rendszert és a stopword-os trükkel új menut, programokat tenni a helyére. Olvass vissza párszor tizet.

 

Persze más az x10 és az x20 sorozat, de lehet, hogy ebben a bootolási rendszerben egyeznek. Nem sokba telik kipróbálni.

 

Előzmény: GV-1997 (28129)
GV-1997 Creative Commons License 2014.06.20 0 0 28129

Hali!

Van egy Mio C310-es PNA-m, szeretnék térkép frissítést végezni rajta.

A PC-hez USB-n keresztül nem tudok csatlakozni, mert -mint új hardwer- kéri a telepítő lemezt.

Ezt vagy nem kaptam abban az időben, vagy csak nem találom.

Nem tudja-e valaki, hol lehet a NET-en letölteni - vagy helyettesíteni?

 

Köszönöm a segítséget!

MrPriest Creative Commons License 2014.06.19 0 0 28128

Lehet, hogy nem ment át, de nem az eredeti fájlokra gondoltam.

Előzmény: kobraCode (28124)
kobraCode Creative Commons License 2014.06.18 0 0 28127

Ez azért volt jó nekem mert már készen volt és nem kellet a nulláról mindent felépíteni. Idő hiányában nem tudok sokat foglalkozni vele, de így sikerült megbuherálni.

Előzmény: Vgyuri (28126)
Vgyuri Creative Commons License 2014.06.18 0 0 28126
Igen, ez is megvan nekem, mégpedig a semmi mással nem buherálható Becker 7934 masinámon. Ez is a Systeminformation (SI) menübuherálóra épül.
Előzmény: kobraCode (28125)
kobraCode Creative Commons License 2014.06.17 0 0 28125

Köszi a segítséget, találtam egy egyszerű megoldást!

 

http://www.miofan.com/forum/index.php?topic=226.msg7083#msg7083

Előzmény: Vgyuri (28122)
kobraCode Creative Commons License 2014.06.17 0 0 28124

Rajta van mindegyik mégsem lett jó, de közben találtam valamit ami pofon egyszerűen megcsinálta, azért köszi a segítséget.

Előzmény: MrPriest (28123)
MrPriest Creative Commons License 2014.06.17 0 0 28123

Három fájlra van szükséged Miomap//Miomap// könyvtárban.

Miomap.exe

Miomap.scp

Miomap.exe.id

 

Addig nem fogja indítani.

Előzmény: kobraCode (28121)
Vgyuri Creative Commons License 2014.06.17 0 0 28122

Szerintem felejtsd el a Mio saját eredeti rendszerét, az már halott. Vannak kerülő megoldások, amikkel a saját menüjét le tudod cserélni egy újra, ami a Systeminformation nevű német programra épül, ami megállítja a Mio eredeti bootját és átirányítja a saját felületére. Ez egy keretrendszer, amivel azt indítsz el, amit nem szégyelsz. Nézz szét itt. Én megcsináltam a haver C520asára, azóta is használja.

Előzmény: kobraCode (28121)
kobraCode Creative Commons License 2014.06.17 0 0 28121

Sziasztok,

 

valaki tudna segíteni C520-asom van. Megcsináltam az idézett lépéseket, mégsem nyitja meg a kért programot, nem csinál semmit ha rámegyek a Miomap ikonra. Már kezdem feladni hogy nem lehet frissíteni ezt a vacakot... 3 napja mást nem csinálok csak fórumokat olvasok hogy sikerüljön de nem jön össze.

köszi előre is a segítséget.

Előzmény: Schaf (27864)
Vgyuri Creative Commons License 2014.05.16 0 0 28120
Mert nincs. MioMap 3.0 térképből 2009-es a legújabb, de az sem elérhető, mert az x20 sorozat támogatása megszűnt.

Vannak kalóz megoldások, amit én ebben a helyzetben bocsánatos bűnnek tartok. Lapozz vissza ezen a topicon, pár hónapj is leírtam, mi a teendó.

Előzmény: KKNoa (28119)
KKNoa Creative Commons License 2014.05.16 0 0 28119

sziasztok!

 

MIO C720-as térkép update-re lenne szükségem... van linketek? bármi ötlet? a saját oldalukon túl bonyolult... és mellesleg nem is dob ki semmit rá.. :(

Köszönöm szépen!

Vgyuri Creative Commons License 2014.05.01 0 0 28118
2009-es. A legjobb, amit tehetsz, hogy elfelejted az eredeti MioMap-ot, és visszalapozol zen az oldalon a partizán megoldásokért. (pl. Stopword és Systemnormtion alapúak-.)
Előzmény: Zoli 2 (28117)
Zoli 2 Creative Commons License 2014.05.01 0 0 28117

Sziasztok!

 

A C320-as készülékemen még a gyári MioMap térkép található (kb. 2008-as).

Nagyon tetszik az adatok elrendezése, kellően nagyok a számok stb.

Lehetséges úgy frissíteni a szoftverét, hogy a skin megmaradjon? Mi a legfrisebb térkép és hol szerezhető be?

 

Köszönöm!

Ray-Ban Creative Commons License 2014.04.25 0 0 28116

Üdv!

Eredeti gyári új komplett hálózati Mio töltő eladó: C320,C520,C720,C720B,Moov,Spirit

Ezzel aeredeti töltővel töltés közben is működik a GPS navigáció!

Érd.a megadott e-mail címen:nadule48@gmail.com

Ára:3.500.-Ft

Előzmény: Ray-Ban (28115)
Ray-Ban Creative Commons License 2014.04.18 0 0 28115

Üdvözletem!

Mio C720 -hoz keresel TMC 100-as bölcsőt.Akinek lenne átadó kérem keressen fel

Köszönettel

 

forumozo1978 Creative Commons License 2014.01.26 0 0 28114

Szia!

 

Bocsanat, ezt nem lattam. A nickemet azert ne toroljetek, ha kerhetem.

 

Kosz

B.

Előzmény: StMiklos (28113)
StMiklos Creative Commons License 2014.01.26 0 0 28113

Hogy ne maradj válasz nélkül:Ez van a topic fejlécében:"GPS, PDA, térképszoftverek, egyéb bigyók GPS, PDA, jogtiszta térképszoftverek és egyéb bigyók topikjainak fóruma
Warezolás=nick- és hozzászólástörlés"Bocs, de ez elég egyértelmű.  Üdv: StMiklos

Előzmény: forumozo1978 (28112)
forumozo1978 Creative Commons License 2014.01.26 0 0 28112

Sziasztok!

 

Segítséget szeretnék kérni Primo telepítéséhez Mio C520-ra.

Megpróbáltam unlockolni a készüléket, és a neten fellelhető egyik unlock csomagot telepítettem.

Most így néz ki a könyvtárszerkezet a belső memórián:

MioAutoRun

MioAutoRunApps (ezeb belül van egy csomó minden, ami benne volt az unlock csomagban)

MIOMAPMIOMAP

        miomap.exe

        miomap.exe.id

        Miomap.scp

 

A Primot SD kártya gyökerébe egy "Primo" nevű mappába tettem.

Ha elindítom, akkor a MioMap ikonra nyomva bejön az "új" képernyő csomó ikonnal, köztük a iGOPrimoval. Ha erre rányomok, akkor jön a hibaüzenet, hogy:

"Cannot find MioMap1 (or one of its components). Make sure...."

Kellene lennie egy MioMap1 könyvtárnak valahol? Ha igen, akkor abba milyen fájlokat tegyek bele?

Le tudná nekem írni valaki részletesen, hogy milyen könyvárszerkezetnek kell lennie, hogy elinduljon a Primo?

A system.txt azt melyik könyvtárba kell tennem, és mit kell tartalmaznia?

 

Köszönöm

B.

RÉMES Creative Commons License 2014.01.11 0 0 28111

Kártyaki- kártyabe?

Előzmény: csekkjanos (28110)
csekkjanos Creative Commons License 2014.01.11 0 0 28110

Üdv.Olyan gondom van hogy akkut cseréltem a Mio C320 gps-en és most nem indul az igo8 rajta.Sajnos nem csináltam számitógépre mentést lehet visszaált eredeti állapotra?Aki tud legyen kedves segiteni köszönöm.

Törölt nick Creative Commons License 2014.01.08 0 0 28109

Köszönöm , az már nekem elég ! :-)

Előzmény: RÉMES (28108)
RÉMES Creative Commons License 2014.01.08 0 0 28108

Részemről semmi.  :-))))

Előzmény: Törölt nick (28107)
Törölt nick Creative Commons License 2014.01.08 0 0 28107

Az itteni hozzászólásokat böngészve lett világos , hogy a mini usb láb bekötésénél van a "trükk" autós töltőnél és nem a töltő elektronikájában.

Mivel nekem a töltő ment tönkre , levágtam a töltő végéről a kábelt és egy régebbi nem használt samsunk autós töltő végéről levágtam a csatlakozót. A kettő összeforrasztva tökéletesen működik. Nem tudom a telefon töltő leadott áram paraméterei mennyiben térhetnek el a Mio 720 töltési áram paramétereitől , de "szemre" rendben van.

Az akkuja már évek óta nem működik , nem bírja 10 másodpercig sem.

Valamilyen ellen vélemény a módszerrel kapcsolatban ?

 

RÉMES Creative Commons License 2014.01.02 0 0 28106

Ok, így már világos.  :-)

Előzmény: Vgyuri (28105)
Vgyuri Creative Commons License 2013.12.31 0 0 28105

Ami a csatlakozó kütyü felőli oldalán egy sorban van, az a forrasztási oldalon két sorba kerül. Így sem egyszerű eltalálni a legkisebb pákaheggyel sem.

 

Előzmény: RÉMES (28103)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!