Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
Ezek szerint az Ádámban hosszú ideig étlapon lehetett a Murat-módra készített étel, ezért is érdekes, hogy az alábbi étlap leírójának nem sikerült helyesen leírnia a nevét.
Nekem a Muráth és a Csehbavcsicsa arra utal, hogy hallás alapján írhatták le az ételneveket, aztán ha kis is szúrta valaki, biztosan nem akarták újragépeltetni (akkoriban még nem volt olyan egyszerű a szövegjavítás mint manapság.)
"Bevert tojás Törökössen" - gondolom azért nagy betű és két "s" mert múlt idő....:)
(Kár, hogy az étlapíró nem ismeri a "Bevert farok Tökössen" nevű ételt...:)
"CSEHBAVCSICSA" - az új cseh nemzeti étel.....meg egyébként is, a csevapcsicsának nincs semmi értelme...:)
"MURÁTH módra" - a Muráth Géza józsefvárosi házmesterről elnevezett ételspecialitás, meg egyébként is, ki a tököm az a Murat, hogy ételeket nevezzenek el róla...:)
"Szalontüdő zsemlegom boscal" - vajon mi lehet az a boscal? (tudom, csak ugrott az írógép)
Na és mi lehetett a különbség az "Üzletvezető" és az "Árfelelős ü. vez." (gondolom szintén üzletvezető) között? Utóbbit szidhatták a vendégek, ha sokallták az árat?
Ügyes kis szerkezet. Nekem már van. :) Bizony, néha bele kell néznem, hogy bevettem e már. Amúgy, úgy tűnik, mintha normálisan forogna az észkerék, de vannak ilyen rövidtávú hibák.
Lehet kapni napokra, szőt napszakokra beosztó gyógyszertartót. Nekem még nincs, de Lényemnek már olyan van. Be van készítve és akkor csak utána kell nézni. Ha már nincs ott, akkor bevette.:-)
Egy hétre előre be lehet készíteni az összes bogyót.
Én is így vagyok. Ahogy írtam a disznóvágásról a nagyszülőknél, teljes részletességgel megvolt a történet, a kép. De most, nemhogy mit ettem tegnap, hanem ebéd után már nem tudom, bevettem e a gyógyszereket.
Nekem is volt nyuszim, már nagyobbacska voltam, úgy 11-12 éves, húsvétra kaptam. Pici, piros szemű, fehér nyuszi volt, az orrán szürke folttal, a farka is szürke volt. Baknyúl volt, amikor megnőtt, eléggé vad lett, odakapott, ha etettem, már nem lehetett dédelgetni. Lehet, hogy ezért is nem sajnáltam annyira, amikor a tányérban végezte, meg hát tudtam előre, hogy ez lesz a sorsa. Aztán voltak kiskacsáim, két apró, pelyhes jószág, jöttek utánam mindenhová 😊 Ők sem voltak már olyan kezesek, amikor megnőttek, nem okozott traumát, amikor a tepsiben láttam őket.
Arra emlékszem, nagymamám hogy kényeztette a malackáit. A vágáson kívül, amit a paplan alatt vártam ki, fejemre húzott párnával, a feldolgozásban már résztvettem. Mamikával mostuk a beleket, pucoltuk a fokhagymát, minden munkában részt vettem. A férfiakat közben etetni, itatni. Illet megdícsérni a böllért, röviden visított a malac. Nagyjából apám csinálta végig, nagypapa ügyetlen segedelmével. Ismerem a disznóvágás minden fázisát. A hurka készítést, abálást, a kolbásztöltést, disznósajt készítését, a füstölni valók formázását. Nem is tudom, hogy volt annyi energiájuk. Közben a nők még hájastésztát is sütöttek. Este nagy családi disznótor volt.
Pesten laktunk, de olyan természetes volt ez a vidéki, félfalusi élet. A tyúkólat néha megdézsmálta a róka. A görény megfujtott ahányat tudott, ha nem is ette meg. A kiscsibékre vagy galambokra néha héja vadászott. A tyúkanyó kotyogására a szárnyai alá szaladtak a csibék. Meg is tudta számolni. Addig szólítgatta, míg mind meg nem volt. A galambok, ha ragadozómadarat láttak, zuhanórepülésben ültek le a tetőre.
Mindig állatbolond voltam, és elfogadtam ezt a természetességet. A nyulat kivéve. Egész kicsi koromban hazavittem az utcán talált sérült lábú kiscsibét. Mindig volt kutya, macska; akkor is, ha nem kertes házban laktunk. Most egy macskám van, de néha már azt sem könnyű ellátni.
Nálunk, amíg kertes házban laktunk, volt 2 coca, apám nevelgette őket, egy yorkshire, egy berkshire, biztosan volt nevük is. Hozzá teszem, apám echte franzstadti (Rádai u) gyerek, az Angol-Magyar kereskedelmi banknál dolgozott, a bátyám óvóhelyen kapott tüdő problémája miatt költöztünk Gödöllőre
Nem húsvét, de én kaptam. Mindig voltak kisállataink, baromfi és disznó is, de nyulat nem tartottunk, azt én kaptam. Egyszer volt így egy bárány is. Naponta kivittem a rétre legeltetni. Az valahogy nem maradt így meg, pedig biztos így végezte, de már 12-13 éves lehettem. Arról nincs emlékem, hogy tűnt el. Apám hentes volt, nálunk természetes volt télen több disznóvágás is, hogy az állatot evés miatt tartjuk. De a nyulat megpróbálták megetetni is velem, tudatlanul. Hát igen, mindkét fél tudatlan volt. Fehér nyuszi, piros szemű; olyan kis musz-musz orra volt, ahogy nagy sebességgel húzta befelé a fűszálat vagy pitypangot.
