Ha valaki nem zártkertben termel gyümölcsöt vagy zöldséget, akkor könnyen eltűnik reggelre a cucc egy kék vagy zöld Lada csomagtartójában.
Itt elsírhatjuk bánatunkat, mérgelődhetünk egyet. Valamit az is használ.
Levágathatod annak a baromnak az ujját meg ki is böketheted a szemét, de akkor meg segélyre lesz jogosult, amit szintén nem ő keresett meg az előző életélben.
Segítene a helyzete, ha a kiskorúakat egy-két ilyan akció után nevelőintézetbe zárnák, vagy a szülők teljes kártérítési felelőséggel tartoznának a csemete által elkövetett károkért.
Ma a gyerekek a legfőbb (szervezett) eszközei a bűnözésnek.
Az is segítség lehet, ha a családi pótlék helyett oktatási támogatást vezetnének be.
Azért abban az átkozott kommunizmusban nem arról beszéltek a parlamentben, hogy minden rendőr gazember, mert visszaüt a tüntetőnek, hanem a rendőr az valaki volt. Ha szólt neki a károsult, hogy elloptak tőle ezt vagy azt, akkor a rendőr mérges lett, hogy már megint dolgoznia kell, és ha elkapta a tolvajt, igencsak megruházta, az illetőnek meg csak egy joga volt: nyögni. De meg is gondolta, mielőtt mégegyszer más tulajdonára tette a kezét.
én amondó vagyok, hogy a régi elméletet kéne vissza állítani: szemet szemért, fogat fogért. aki lop és rajta van kapva, vagy sikerül bebizonyítani, annak két újja hopp a zsebébe tenni. nem szarakodni. ő ellophatja tulajdonom, de ha a saját kertemben rajtakapom és leütöm akkor én kerülök börtönbe. milyen ország ez????vagy világ???? a betörönek több joga van mint annak kit meglop. az öreg mutteromhoz is betörtek, azota ő meghalt, mert teljessen betege lett ennek, akik meg betörtek azok vígan éldegélnek, mert nem történt semmi. a rendőr fényképpel jött és kérdezte, ezek voltak? mert tudunk róluk mindent! aztán ennyi, semmi nem történt. csak tíz percet kéne csukott szobában töltenem velük, elönyt is kapnak, náluk lenne a basebal ütő, én puszta kézzel mennék be. nem lenne döntetlen, meg az is biztos nem engem hoznának ki tepsiben.
Bocs ha radikális lettem egy kicsit, de ez bennem van mindig.
Tavaly eléggé el lett hanyagolva ez a topik. Igaz, a korábbi évekhez képest alig történt lopás. A nárciszokon kívül, azt hiszem, csak 40-50 kiló őszibarack volt nagyobb tétel.
Idén viszont elég korán kezdték. Most jöttem haza a telekről, múlt hét óta eltűnt egy saját oltású cseresznye-csemete, valamint kb. 10 db díszhagyma. Fogadni mernék, hogy az illető nem tudta, mi az, csak elvitte. Az 100 %, hogy fehér ember volt, mert a cseresznye helyét szépen be is húzta. Akárcsak tavalyelőtt.
Le is volt horgonyozva a csemete, csak sajnos a drót 2 év alatt elrozsdásodott, megtaláltam az eltört darabot. (Elég furcsa, mert a többi részén még szép, rézzel futtatott volt.)
Még van 2 gyönyörű kis körtecsemete, valamiért ezek nem kellettek neki. De nem nagyon bízom benne, hogy meg fognak maradni.
Félreértettél, igaz, tehettem volna valami :) jelet, hogy nem komoly a dolog.
Csak arra utaltam ezzel a rókás példával, hogy a Természet nem jogokon alapszik, hanem lehetőségeken. (Írhattam volna macskával és egérrel is.)
Ezt a példát agresszív vegetáriánusoknak szoktam felhozni (a vegák általában agresszívek), akik szerint az embernek nincs joga húst enni.
A szabálysértés nem összeg felett, hanem alatt. Fölötte bűncselekmény.
Nem tudom, az összeg most már 15 E körül lehet, folyton emelik.
Vagy 6 éve, a maffiózó belügyminiszter idejént történt, hogy megduplázták az elkövetési értékhatárt! Azt mondtam: ez igen, ez egy hatalmas ötlet volt! (Elismerem a jó ötleteket, még ha az én bőrömre mennek is.) Utána a választási vita során mutatták a grafikont, hogy az ő uralkodásuk alatt milyen drasztikusan lecsökkent a bűnesetek száma. (Igen, mert át lettek keresztelve szabálysértésnek.) A ciklus elején még sok volt, aztán lecsökkent a szám a felére! Azt hittem, összekarmolom magam a röhögéstől.
Nagyobb díszcserjéket le is lehet horgonyozni. Mondjuk, ez síron nem megy, de oda nem is szokott nagyobb díszcserjét ültetni az ember.
Én gyümölcsfacsemetéket szoktam lekötni.
Egy 30-40 centis betondarabra vagy fadarabra lecsúszásmentesen 4-es drótot kötök, majd az ültetőgödör aljára teszem. Beállítom a facsemetét, a drótból 8-10 centis hurkot képezek a törzsre úgy, hogy a leendő talajszint alatt legyen vagy 5 centire. A drót végét visszahúzom a beton felé, hogy ne lehessen letekerni. Betemetem a gödröt.
Mikorra a fa belenőne a drótba, akkorra már lopásbiztos, és el lehet vágni a drótot.
A fatolvajok ritkán visznek magukkal harapófogót.
Már évek óta nem volt lopás, és nem használtam ezt a módszert. Erre tavaly elloptak 3db 3 év körüli saját olványt. Olyan kis gyökérrel vette ki a majom, hogy otthon nem is kellett gödröt ásni, le lehetett szúrni, mint egy karót.
Egy negyedikkel is próbálkozott, de az már régebbi volt, amikor még horgonyoztam, így megmaradt. Még vissza is temette, amikor meglátta a drótott. Innen lehet tudni, hogy fehér ember volt a tettes.
Tud esetleg valaki valami infót, a kb. egy éve, a vácrátóti arborétumban történt lopásról? Biztosan hallottátok (esetleg láttátok az arborétumban...), hogy hatalmasra nőtt, ritka, pótolhatatlan, zömmel kelet-ázsiai növényeket loptak el egyetlen éjszaka alatt... (Na, ezért nem lehet nyilvános parkot, arborétumot nyitni ma kis hazánkban!)
Érdekelne, hogy mi lett a témával... semmi?! Simán megúszták... Egy ideje már nem hallani róla... :(((((((
:)) Szóval be kellene keríteni a sírt... jó ötlet, nagyon szépen nézne ki... Lehet még egy őrkutyát is kellene kötni a sírkőhöz! :)
Nem is merem mondani, hogy annyira elvetemült vagyok, hogy nem csak a sírra ültetek növényt, hanem néha stikában csak úgy is, pl. a temető egyébként igen csúf fala elé, hogy egy kicsit szebb legyen az egész... Mondjuk lekopogom, hogy az (ültetéskor szerencsére nem túl látványos) díszcserjéket, futónövényeket egyelőre nem bántotta senki! Remélem nem is fogja...
A róka azért eszi meg a nyulat mert éhes.Neki is élni kell valamiből,és 1000 nyúlra van egy róka.(kb/sacc) Mekkora összeg felett szabálysértés? (na nem a nyúlevés azt én is eszem,Te meg sertést/marhát/csirkét hacsak nem vagy vega)
A sír az nem közterület, hanem, mondjuk, tartós bérlet.
Na nem az elhunyt szempontjából, hanem a hozzátartozó váltja meg 25 vagy 30 évre.
Az ottani virágot és dísznövényt elvinni az Ismeretlen Tettesnek nincs joga. Csak lehetősége. (Nevezhetnénk ezt a természet törvényének is, a róka sem azért eszi meg a nyulat, mert joga van hozzá, hanem mert lehetősége van.)
Gondolom, a rendőr 2 kérdést tenne fel:
1. Mennyi a kár? (Mert egy értékhatár alatt nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, és akkor nem is kell nyomoznia.)
2. Be volt-e kerítve a sír? (Mert ha nem, az sokkal enyhébb megítélés, és akkor ld. előbb.)
Pár éve volt hír, hogy lelopták a kerítésdrótot az oszlopról, és ott is azt kérdezték a rendőrök, hogy be volt-e kerítve a kerítés. Mikor a károsult bevallotta, hogy nem, a rendőrök megnyugodva hazamentek.
Közterület... állampolgári jogok... ez jó... :) Akkor arra már rá sem kérdezek, hogy a temetőből mért tűnik el minden?! Kiültetett örökzöld, vágott virág, mindegy mi...
Hát, tulajdonképpen az utca közterület, az ott nyíló virághoz joga van bármelyik magyar állampolgárnak. :( Tapasztalatom szerint a jogait sokkal több ember ismeri, mint a kötelességeit. A szemetek.
A karnyújtásnyi táv legtöbb helyen az ebkutya territóriuma.
De ha nem, akkor meg valami apró virágú növényt ültess, mondjuk sziklakertit egy kis sóderágyra, amit nem érdemes elvinni, vagy legalábbis sok időbe telik szedni, mint pl. májusi szegfű.
Nálunk vagy 10 éve az volt divatban, hogy karácsony előtt a rácskerítésen vagy fölötte átnyúlva lefűrészelték és elorozták az előkertben álló fenyők csúcsát.
Sziasztok! Kicsit más, de talán kapcsolódik a topic címéhez: én azt utálom, hogy nem lehet a kerítés mentén "karnyújtásnyi" távon belül tulipán v. bármilyen egyéb virágot ültetni... De szerencsére már nől a sövény a kerítés előtt + ültettem egy-két kis extra szúrós magyalt is a virágok közé és a csalánt sem tekintem gyomnövénynek.
Röhej, hogy az utcára meg végképp nem merek kiültetni semmit... :(((
Én arra gondolok, hogy van a környéken pár nagyobb gyümölcsös, ott haladósabb a munka. Egy gyereket leültetnek mobiltelefonnal, hogy figyelje az őrt, mikor ébred fel, a többiek meg munkához látnak.
De ha odaállítank tízen, akkor hiába az őr ébersége, mert ha észreveszi őket, bekucorodik a sarokba a kutyákkal, és ott remegnek.
Ilyen nincs! Ilyen nincs! És mégis van!!! (Hogy a klasszikust idézzem.)
Idén az őszibarackosomból nem loptak el észrevehető mennyiséget. Ma reggel befejeztem a szüretet.
Pl. tavaly hiába szedtem le a kemény féléretteket is, elvitték a teljesen zöldeket. Hiába őriztem sötétedésig, jöttek éjfélkor.
Hiába hívtam a perzekútorokat, hogy éppen 2 Ladarakomány indiánus szüreteli a barackomat, és lőfegyver nélkül nem merem megmondani nekik, hogy helytelenítem a dolgot - kinek hiányzik egy verés? -, a diszpécser lerázott, hogy a kollégák rendezvényt biztosítanak, balesetet helyszínelnek, miegymás. Gondolom, szabadon választott.
A lenti esetek a vegyes gyümölcsösömben történtek, de a barackon kívül ott sem tűnt el semmi (eddig), pedig ekkora termés tán még sosem volt.
Nem tudom, hogy a rendőrök tettek-e valamit (ami valószínűtlen, mert nem szeretnek az RTL-klubban szerepelni, de nem kizárt), vagy valami telektulajdonosok abriktolták el az érintett illetőket.
Sajnos, nálunk nem a tolvajt hurcolják meg, hanem a saját tulajdonát védő gazdát. Meg a véletlenül odavetődő és intézkedő rendőrt.
De ez érthető is, hiszen van egy rakás politikai és társadadalmi szervezet, vállalkozás, ami abból él, hogy a bűnözők érdekeit védi. Olyan szervezet meg nincs, ami a meglopottak érdekeit védné.
Minden hülyeséget átveszünk Ámerikából, csak azt nem, hogy a tulajdonos megvédhesse a tulajdonát.
Ilyen körülmények között a fegyver sem megoldás, mert ha rám támadnak, és kénytelen leszek lelőni egyet, akkor hiába ment fel valami csoda folytán a bíróság, a rokonok felgyújtják a házamat, kinyírják a családomat, megborotválják a kutyámat.
Tavaly a szomszédom (őrült, ötvenes fickó, boxolói múlttal) rajtakapott 3 rézbőrűt, hogy ássák a krumpliját. Ahogy ismerem, nem az angol királyi etikettnek megfelelően köszöntötte őket, mire rátámadtak különféle eszközökkel. Szerencséjére, nála volt az engedély nélkül tartott pisztolya, és a pisztolyt kézben tartva kissé átalakította a legnagyobb termetű és hangú illetőt.
Na de, ha lőni kell? Legalább 10 évet kap, és a börtönben nem az ő rokonai lesznek többségben.