A Fidesz-vezér személyzeti politikáját nyílt levélben bírálja két választókerületi elnöke.
A Fidesz vásárosnaményi választókerületének vezető tisztségviselői nyílt levélben kérik Orbán Viktortól, hogy értékelje át a párt eddigi szövetségi és személyi politikáját – erősítette meg Asztalos István, az egyik aláíró. A nyílt levelet, amelynek másik aláírója Csobolya Attila, a Fidesz vásárosnaményi városi elnöke, kedden juttatták el a HVG nevű laphoz, amely azt csütörtökön megjelenő számában közli. Asztalosék a Fidesz szövetségi és személyzeti politikája csődöt mondott, s erre hívják fel Orbán Viktor figyelmét. Elmondta azt is, hogy sokan látják a változtatás fontosságát a párt úgynevezett első vonalában; köztük Kósa Lajos és Németh Zsolt nevét említette. Asztalos István szerint a hitelességük jogosította fel őket a levélírásra, "szemben a hiteltelenekkel, aki sok kárt okoztak a Fidesznek". Neveket nem említett, viszont utalt "Orbán helyettesére", akiből szerinte "az önelégültség árad".
az a gyanúm, a fidesznek jobb is, ha nincs kampány, mert egyelőre csak ül a földön és üvölt, hogy áááááááá ez fáááááááj, miközben a többiek már kampányolnak, vagyis a húsvéti szünet alatt kiszipoghatják magukat még.
fityisz csak holnap kezdi meg a kampányt ráadásul péntektől keddig nincs kampány megállapodás szerint (kiváncsi vagyok persze hogy tartják be), és ha holnap sem sikerül semmilyen megállapodásra jutniuk az MDF-el nagyon nagy gáz lesz, mert a jövőhetük is rámehet az egyezkedésre...ergo nem jutnak el mindenhova, embereket ráadásul már így is nagyon nehezen tudnák megszólítani, de legalább már beismerik, hogy önállóan nem képesek kormányt alapítani :-), kezdenek felébredni az álmokból :-)
"Nézzél szembe a tényekkel, Viktor: ezt a megmérettetést a jelenlegi felállásban és felfogásban nincs esélyünk megnyerni! A te tartalékaid kifogytak, üzeneteid nem szólítanak már meg újabb választókat." - írják a levél szerzői, azt tanácsolva Orbánnak, hogy kínáljon korrekt megegyezést Dávid Ibolyának. "Bocsáss meg, de a Te további sorsod ebben a helyzetben másodlagos"
Így van. OV öriási tömegbázisát is az az érzés adta , hogy mi a komcsik ellen vagyunk. És mindenki, aki a múlt rendszrben élt és jól érezte magát annak lett minősítve. Nem véletlenül a fiatalok tömegültek mögé. Ők lehettek a NAGY elítélők csapata..
Tanulságként Hont András végül így fejezi be cikkét: "a magyar nép korántsem olyan bölcs, okos és nagyszerű, mint ahogy azt a közélet prominensei nyíltan hangoztatni szokták, de korántsem olyan hülye, mint ahogy azt a közélet prominensei titkon képzelik".
Csakhogy a kampány - alátszólagos Rogán megbízás ellenére - Orbán forgatókönyvére épült. A klf. fantázianéven elhíresült országos, pártpénzen elkövetett campingezéseivel (konzultációk) , a 3 200 000 konzultánssal létrehozott
programnak nevezett vázlaton keresztül a Winkler-Semjén-Mikola-MDFmenekültek fideszre szabadításáig.
3 hete írtam:
Tölgyessy sem akar Orbánt (Fórum » Politika, közélet » A PoliDili » Tölgyessy sem akar Orbánt)
Szerintem meg arra számít, hogy az Orbán-szélkakassal egyet nem értő párttársai is belátják, Orbántól csak a Fidesz megbuktatásával lehet megszabadítani az Országot. Amíg hatalma a párton belül így be van betonozva, addig gátlás nélkül cseréli le az elvhű fideszeseket megélhetési seggnyalókra. Sok fideszes fog SZDSZ
vagy MDF listára szavazni. Csak a láncukat veszíthetik.
te, ezeket a gazdasági tényeket hagyd inkább, ok? Lentebb leírtam miért. Amit a fidesz mond az igaz, de baromira nem akkora jelentőségű, mint amekkorát szeretnének tulajdonítani neki. Egy komplex rendszerből kiragadott számok.
Nyögd már ki, hogy mit akarsz mondani. Mondhattam volna permanens forradalmat is, az idősebbek még emlékezhetnek rá. 4 év gázáremelés, lakáshitel kampány volt. Elege van mindenkinek belőle. Szinte kizárólag látszatproblémákkal foglalkoztak a parlamentben. Ha véletlenül valami komoly dologban kellett egyezkedni, azt titokban csinálták, nehogy a hívek észrevegyék.
A hitelek felsorolásából ne hagyd ki a támogatott lakáshiteleket sem. Ez volt Orbánék legnagyobb "vívmánya", ami jócskán növelte az állam és az állampolgárok eladósodását. De összességében mégis csak sok ember költözött jobb lakásba. Valahogy így néz ki az államháztartás hiánya is. A fidesz ellenzéki kampányának pont ez volt a legaljasabb eleme. Több pénzt az egészségügynek, lakástámogatás, gázártámogatás, mindentámogatás, közben meg rinyál a költségvetés egyensúlyáról. Esélyt sem adott reális költségcsökkentő lépésekre.