Én furán gondolkodom... Ha ugyanis van annyi , és olyan irányultságú IQ-m, hogy írjak egy többé-kevésbé értelmes történetet, verset, akkor már annyi önismerettel is kell rendelkeznem, hogy tudjam, melyik kritika "fekszik", melyikből tanulhatok, melyik akar csak dorongolni. Arról nem beszélve, hogy aki ír, az valószínűleg olvasni is szeret, ezzel együtt jár az, hogy megtanul a sorok mögé látni. Még egy: aki ír, az nyitott szemmel jár a világban; viszont aki a világra nyitott, önmagát és képességeit is tisztán látja - ha erre nem képes, az mielőtt másoknak kezdene írni, ismerje meg önmagát, mert anélkül nem megy. Hú, ez jó zavaros lett, bocsi:-)))
Olyat is, amelynek semmi hasznát nem vette az írás szerzője, mert annyi baromságot összehordtak a művéről, hogy jobb esetben nevetett egy jót, rosszabb esetben elment a kedve az írástól.
Akkor én nem vagyok profi, mert én bárkitől elfogadom a kritikát. Ezért jó a net: nem tudod, ki szól hozzá. És csak a véleményeket látod. Én még soha nem kaptam "bunkó" kritikát, - a negatív nem egyenlő a faragatlannal... Sokan ezt viszont összekeverik.
Vagy jól kezelted a kritikát - ha kaptál -, vagy nem bonyolódtál vitába a kritikusokkal:))
Sokszor mosolygok azokon az írókon - bár ez többnyire a kezdőkre jellemző -, hogy azzal indítanak egy-egy írásuk feltöltésekor : "a barátaimnak/szüleimnek/tanáraimnak tetszett, (vagyis én egy zseni vagyok, ismerjétek el), kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is (vagyis áradozzatok arról, ilyen szuper vagyok).
Aztán, amikor megkapja az első földbedöngölést felháborodik és/vagy kikéri magának az elutasítást. Ritka esetben hajlandó elgondolkodni azon, talán mégsem olyan jó, amit írt.
A profik, vagy a tapasztaltabb írók egyáltalán nem fogadják el a külsős véleményeket, ha azok ellenkeznek, az általuk, vagy - részvétel esetén - a klikk által felállított és elvárt véleménnyel.
Azt gondolom, ezek a kritikák messze nem a valóságot tükrözik.
Ezeken kevéssé vagyok ismert; novellám a Karcolaton és az RPG-n van fent, de nem támadtak. Lehet, hogy annyira kevés vagyok, hogy nem veszélyeztetem a köreiket:-)))
Köszönöm, Alienta, hogy elmondod a tapasztalataidat!
"Aztán jött egy pár kezdő, velük sem volt baj, mert nem az a baj, ha valaki gyenge - a többiek azért vannak ott, hogy jó tanácsokkal, hozzászólásokkal, kritikákkal segítsék."
Hasonló tapasztalataim vannak az egyéb irodalmi oldalakon is, mint pl. az Aurin, Fantasya, Rpg.hu, Karcolat, Moonshadow... a különböző írói műhelyekben, és még sorolhatnám.
A cél ezeken is elsősorban a kezdők támogatása, segítése, jó tanácsokkal való ellátása az írásaik véleményezése által. Úgy láttam, némelyiken egészen jó csapat alakult/alakul ki, akik összejárnak, személyesen is ismerik egymást (ami mindenképpen előny), és befogadják az újonnan érkezőket is.
Persze nyitott szemmel kalandozok a neten, így tehát láttam példát ennek ellenkezőjére is. Amikor a már kialakult klikkek bezárják kapuikat, meghatározzák a maguk által felállított etalont, és aki nem tartja be a szabályaikat ledarálják, elmarják a netről.
A jelenség teljes folyamatát, a miérteket, mégsem értem.
De úgy gondolom, azt, aki igazán elhivatott, ilyen módszerekkel mégsem lehet megfélemlíteni, eltántorítani a céltól, amit maga elé kitűzött, vagy, amiben örömét leli.
A Virtus kezdetben tényleg internetes újság volt: cikkekkel, novellákkal, véleményekkel, versekkel, miegyébbel. Mint egy újság. A csapat egy intelligens gárda - véletlenül szinte mindenkinek volt/van valamiféle affinitása az írás iránt, szóval nem amatőrök, de ez pusztán véletlen volt. Aztán jött egy pár kezdő, velük sem volt baj, mert nem az a baj, ha valaki gyenge - a többiek azért vannak ott, hogy jó tanácsokkal, hozzászólásokkal, kritikákkal segítsék. Ez így is volt. Aztán megjelentek az egy témára szakosodott, valamit népszrűsíteni akarók: horoszkópusok, különböző vallások képviselői, akik nem önálló gondolatokat, hanem a könyveikből kimásolt részleteket tettek fel; aztán a térítők, aztán a politikai megszállottak - és az írók elmaradtak. Mára elenyészően maradtunk a régi gárdából. A többiek átvették a hatalmat. Meghúzódunk, alkotunk mellettük. Hogy hogyan kezeljük? Én a magam részéről próbálok mindig diplomatikus lenni. Ha nem tetszik valakinek az írása - hangvétele, témája - nem reagálok rá. Nem kötök bele senkibe, és szerencsém van: szinte sosem kötnek belém sem, ha mégis, azt megbeszéljük, ugyanis az emberek 99 százalékával lehet értelmesen kommunikálni, csak meg kell találni a hangot. A provokátorokkal vannak, akik összeállnak vitázni, ami elég nagy baj, mert ezért jönnek oda, ez élteti őket. Szórakoznak a más dühén, negatív reakcióin. Egyetlen fegyver van ellenük: ha az ember nem reagál. Egyedül veszekedni ugyanis nem lehet, és a néma csendet előbb-utóbb elunják és elmaradnak. Hát egyelőre ennyi tanulság. Ami egy nívós felületnek indult, mára sokat változott. Szerencsére megint vannak újak, köztük pár nagyon mély érzésű, jól író ember is. Miattuk maradunk.
"Aztán bejött egy-két erőszakos véleménnyilvánító és provokátor, ennek köszönhetően egy csomó jó, kezdetben sokat publikáló író elmaradt. "
Pontosan erre gondolok. Azokra a hatásokra, amelyek képesek befolyásolni, megváltoztatni az adott közöség hangulatát, a végsőkig eltorzítani az arculatát.
"... vannak, akikből a minimális diplomáciai érzék, jó érzés, tisztelet, egyéb hiányzik. Nem lehet kikerülni a hozzászólásaikat, az ember vagy ott marad és elviseli őket, vagy szedi a státorfáját."
Jól látod a helyzetet. Ezekre az esetekre vagyok kíváncsi. Hogyan lehet ez ellen a jelenség ellen védekezni, befolyásolni, (horribile dictu) megváltoztatni?
Szia! Bár nem értem konkrétan, milyen oldalakra gondolsz, nekem a Magyar Virtussal kapcsolatban vannak tapasztalataim. Ott is érzékelhető mostanában a klikkesedés, pedig kezdetben egy jó csapat volt. Aztán bejött egy-két erőszakos véleménnyilvánító és provokátor, ennek köszönhetően egy csomó jó, kezdetben sokat publikáló író elmaradt. Rengeteg alkalmazkodó képesség kell ahhoz, hogy az ember mindenkivel szót értsen - már csak azért is, mert lesz egy csomó ember, aknek a nézeteitől, témáitól a szőr is feláll a hátadon -, épp ezért csak egy jó tanáccsal szolgálhatok (ez tanulság is lehet): vannak, akikből a minimális diplomáciai érzék, jó érzés, tisztelet, egyéb hiányzik. Nem lehet kikerülni a hozzászólásaikat, az ember vagy ott marad és elviseli őket, vagy szedi a státorfáját.
Igen, én is látok hasonlóságot és párhuzamot az általad említett példákkal. Vajon ez a jelenség örök? Mindegy, hogy a való életről, vagy egy virtuális világról beszélünk?
Hogyhogy mi? Nézz csak vissza a történelemben. Mindig is voltak kis diktátorok, és mindig találtak maguknak hozsannázókat. Ez van. Vagy a vallás? Ugyanez. Lényeg: imádjunk valakit, dicsérjük, akármilyen is, kritizálni, ellentmondani a legkisebb mértékben is tilos, különben az illető közellenség. Ez van.
A csordaszellem a bizonytalan és befolyásolható emberek kedvence. Olyanoké, akik nem érzik jól magukat a bőrükben, önmagukat is alig bírják elviselni, ezért a megerősítést, önnön nagyságuk elismerését másoktól várják.
Én nem arról szeretnék itt olvasni, hogy egy csorda miért nem fogad be valakit, hanem arról, miért közösíti ki.
A kettő nem ugyanaz.
Mert a szerencsétlen delikvens először csak próbálkozik, elmndja a saját véleményét, aztán ha az nem egyezik az ott szokásos trendivel be sem engedik. Előfordul olyan is, hogy az emberünk eleinte cseles, felveszi a ritmust, próbálkozik beilleszkedni, (eleinte még sikerül is neki) aztán amikor a saját útját akarja járni, pillanatok alatt kívül találja magát.
Arra vagyok kíváncsi mi az összetartó erő az ilyen klikkekben, ki, vagy mi határozza meg az irányvonalat.
Vagy úgy! Az ilyen anyázós, trágár párbeszédet tudtommal flémnek nevezik, az angol lángolás szóból eredeztetve. Na hát aki ilyesmibe belemegy... valóban, mintha a gazella tévedne bele az oroszlánbarlangba. Én távol tartom magam az ilyesmiből, bár egyszer egy chaten elküldtek valahová, és majd' fél órán keresztül iskoláztam le az illetőt, míg végül meguntam, és megfogadtam, hogy többé nem teszek ilyet.
Szóval szerinted bizonyos költői körökben ízekre szedik az arra tévedt gazellát? Mit vét szerencsétlen, hogy ilyen bánásmódban részesítik?
Azt gondolom, az interneten jellemző igazán. A virtuális kiközösítést csupán egy nicknév és egy jelszó különbözteti meg a valós kiközösítéstől. Kezdhetném akár az óvodánál az utalásokat. Már ott előfordulnak csoportosulások, összetartó klikkek, miáltal kizárják azokat a gyerekeket, akiket valamilyen okból nem tartanak magukhoz méltónak. Ez folytatódik a középsikolákban, felsőbb iskolákban, munkahelyeken stb. Ismert jelenség a kamaszok közösen és főleg titokban elkövetett, az összetartozást erősítendő cigizései, piálásai, az ebben nem részt kérők kirekesztései. Valami hasonlót tapasztalok (nemcsak) irodalmi oldalakon is. Az ún. "nem a mi kutyánk kölyke" effektus. Vagyis: "Ha nem azt a nótát fújod, amit mi szeretnénk, és nem úgy, ahogy nekünk tetszik, húzz el melegebb éghajlatra!" Persze ennek különböző megnyilvánulási formái ismertek. A finom kis utalások, ugratások, "szívatások" mellett, a durva kirohanások, anyázások, provokációk, majd végül a trágárságba való hajszolás, minek következtében a delikvenst pillanatok alatt bannolják. Ilyen történeteket várok.
Már megbocsáss, de véleményem szerint ilyesmi az interneten annyira nem jellemző... a topicod címe a virtuális kiközösítést is magába foglalja. Mit értesz konkrétan ezalatt? Miként lehet valakit virtuálisan kiközösíteni? Beszólongatnak, elküldenek meleg éghajlatokra, mint általában az ovineten? Ez nem annyira kiközösítés, inkább éretlen hozzáállás. Pontosíts, kérlek, ha valamit félreértettem volna.
Nem vagyok pszichomókus, de közel jársz :) Véleményeket szeretnék költőkről, írókról, kritikusokról (önjelölt véleményezőkről, akik mindenkinél többet tudnak az irodalomról), és mindenki másról, akik meghatározott (vagy maguk sem tudja miért) indokból egy kialakuló/kialakult klikkhez csapódnak, felveszik az arculatot és öntik magukból a hülyeséget, nem kímélve senkit, csak a maguk hangját hallatva, önnön remek szerepükben tetszelegve.
Miről is van itt szó, kérem? Költőkről, akik bevágják a durcát, ha bemerészkedsz a belső internetes köreikbe? Pszihomókus vagy, aki tanulmányt ír a művészlelkek beltenyészetéről? Oda valóban csak beszületni lehet!
Máskülönben érdekelne, milyen egy költő civilben... megosztanátok tapasztalataitokat? :)
Én egy (nemcsak) fantasy -és scifi-t kedvelő ember vagyok, aki nem az Indexet ismeri jól, hanem azokat a bizonyos irodalmi oldalakat, amelyekből elég sok van a neten. Más oldalakon nyitott topicjaim ismertek, kedveltek. Engem nem fenyegettek meg, közvetlen konfliktusom nem volt az említett helyeken, de érdekelnek mások történetei, "élményei". Az utolsó mondatodban mondat ki a lényeget: csalódás... Sokan csalódnak ilyen-olyan módon. Ezeket a történeteket várom.
S vajon Te ki vagy, 34 hozzászólással, s máris ilyen mélységekig ismered az Indexet? Talán téged is megfenyegettek? Jobbnak láttad új nick-kel kutakodni?
(Különben ilyesmiről senki sem beszél szívesen, mert az "igazi" irodalomkedvelők ilyet még szégyellnek is, az igazságtalanság meg mindenkinek fáj.)
Én csak annyit mondhatok, hogy az állítólagos verskedvelő emberekben óriásit csalódtam, nem is egyszer, és nem is egyben.
Egyáltalán nem erre gondoltam. Azért nyitottam ezt a topicot, hogy teret biztosítsak azoknak, akiket - úgymond - kirekesztettek különböző irodalmi oldalakról - indokkal, vagy indok nélkül bannoltak. A hozzáférésmegvonás az esetek túlnyomó többségében reális volt, de sokan meséltek olyan esetekről, amikor a kialakult klikk nyomására, a "nem megfelelés", "nem oda tartozás" érvényesült. Ez a jelenség a valós életben ismert, de én kíváncsi vagyok arra, vajon mi a mozgatórugója a neten.
Bizonyára sokan vagyunk, akik megtapasztaltuk az irodalmi oldalakon zajló kirekesztés jelenségét. Ide várom a tapasztalatokat, véleményeket pro és kontra.
