Nemzeti jelképeknek nevezhetjük azokat a szimbólumokat, melyek csak egy bizonyos állami közösségre jellemzőek. „Nemzet” alatt ebben az esetben tehát az államnemzetet értjük, nem vitatva el az említett konglomerátum részeinek autonómiához, önálló jelképek használatához való jogát. Az 1868:44. tc. szavaival: „Magyarország összes honpolgárai …politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”.
Egy nép szempontjából kevéssé számít, hogy mások hogyan nevezik. Sokkal fontosabb az önelnevezése. Ennyit a tatároknak nevezett volgai bolgárokról és madzsarokról. Természetesen mindenkinek joga, hogy megválassza, mi érdekli. Az érdeklődés persze nyilván adott pillanatra vonatkozik, változhat.
A szarmatákkal sokat foglalkoztam, publikáltam is a témában, amint láthattad (pl. az általad feltett térképet is én helyeztem el korábban - más nicknéven - az interneten).
Nyilván vannak hivatásosok, akik ezzel évekig foglalkoznak, az ő megközelítésük megalapozottságával amatőrként nyilván nem tudok versenyezni.
Eddig nekem a következő jött le:
A magyarság önelnevezése a médektől származhat - a Szentírás szerint madaj.
A szagatkai kultúra lehet a magyarság bölcsője - lásd Fodor István, Mogilnyikov, Benkő Mihály, Erdélyi István
- i.e. V!-III. század szkíta-szarmata-ugor kultúra,
- i.e. III-i.sz. III. század hun-szarmata-ugor kultúra.
- ezt követte az európai hunok inváziója i.sz. IV-V. század.
A szarmaták másik része hozta létre a szarmata, majd alán uralmat a korábbi tengerentúli szkíta területeken (Fekete-tenger északi partvidéke). Az alánok a szarmaták egyik törzse, amely dominanciára jutott. Ők a hun inváziót ellenséges támadásként élték meg, azonban a gótokkal, germánokkal együtt beinterálták őket is a hun hadseregbe, mely eljutott az Atlanti óceánig.
Attila halála után jöttek létre a hun utódállamok. Ezek között már a szarmatákat nem említik, de az Alán Köztársaság (külső elnevezése Észak-Oszétia), az Orosz Föderáció tagköztársasága az ő utódállamuk. Ezért is fájt nekem különösen a Beszláni vérengzés.
Szamaták találhatók a Baskír törzsszövetségben (jarmadt, lásd Mándoky Kongur István) és megtalálhatók közöttünk is (gyarmat törzs).
Az oszét címerben található 7 hegy, a baskír címerben található hét szirom, a tadzsik címerben található 7 csillag, a magyar címerben található 7 vágás és hét törzs szám mind-mind arra utal, hogy valamikor a múltban volt kapcsolat ezek között a népek között, mint ahogy a bolgárok, volgai bolgárok (tatárok) magyarok, szakhák (Jakutföld), tadzsikok, kurdok, médek zászlójában található piros-fehér-zöld vízszintes csík.
Én jelenleg röviden ennyit tudok a szarmatákhoz hozzászólni.
engem nem a tatárnek nevezett lakosság, hanem a szarmatának nevezett lakosság foglalkoztat. A magyarság embertani alkata még ma is 46%-ban turanid és csak 4,6%-ban kelet-balti (Henkey Gyula adatai), sőt a történeti antrpológiai adatok szerint a IX-XI. századi magyar csontvázak legközelebbi rokonleletei a Kaszpi-tenger melléki szarmata sírokban lelhetők fel (Tóth Tibor) Én azért feltenném azt a kérdést, hogy miért nem foglalkoznak "tudosaink" behatobban a szarmata kérdéssel.
A szarmata települések s?r?n egymás mellett helyezkedtek el, és gyakorlatilag teljesen kitöltötték a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt. A szarmaták településhálózata rendkívül s?r? volt, s ezért leletanyaguk f?ként a semmi mással össze nem téveszthet? korongolt szürke kerámia a szántott területeken szinte mindenhol megtalálható.
Én azt gondolom, hogy a szarmata kérdést kéne behatóbban tanulmányozni, továbbá:a szkíta-szarmata népek nyelvi hovatartozását is szakadatlanul vizsgálni kell, hiszen hiteles bizonyítékunk máig sincs arra nézvést, hogy a szkíta és a szarmata nyelv iráni nyelv lett volna, ahogy a finnségi nyelvek közül sincs egyiknek sem nemhogy többezer éves archaikus nyelvemléke, de félezer esztendős is csak a finneknek.
Engem most - a saját szempontjaink miatt - Tatárföld foglalkoztat. A mostani ismereteim szerint az ország "tatár"-nak nevezett lakossága két alkotóelemből tevődik össze: volgai bolgár és miser/misar (megyer/magyar) tatár. Az ország a tatár elnevezést a mongol/tatár dinasztiától kapták, melynek hódító katonai rétege (3000 lovas) beolvadt a lakosságba, a nyelvük pedig kipcsák-török. Vallásukat a korábbi bolgár dinasztiától örökölték (szunnita muzulmán). Jelképeik perzsa és szkíta-hun eredetűek.
Julianus barát útja, a csisztopoli sírfelirat (madzsar), a földrajzi elnevezések (az országhoz közel Toljatti és Szamara között található Madzsar (ma Zsiguli) hegyek, a Bolsije Tigani régészeti leletek, az ország zászlójának és címerének színei (piros, fehér és zöld) mind-mind országunkra/nemzetünkre utalnak.
Bár tudomásom szerint kevéssé van tatár öntudatuk, viszont büszkék a pusztító mongol támadással szembeni ellenállásukra, a kipcsák nemzeti és nyelvközösségre, arra, hogy katona-rabszolgának eladott elődeik, a mamelukok Al-Ajunnál (Jeruzsálem mellett) megállították a mongol előnyomulást.
Mindenesetre mindez megértéséhez szükséges, hogy a világot ne leegyszerűsítve, hanem a maga komplexitásában közelítsük meg.
Olajkincseire (is) tekintettel a leggazdagabb Oroszországi Köztársaság. Innen indul a Barátság kőolajvezeték.
Különösen érdekes ez a birodalmak, illetőleg azok megszűnése esetén. A birodalmakat a vezető népcsoportról nevezik el, de széthullásuk után előbukkannak az utódnépek. Sokszor a korábbi birodalmi nyelv is eltűnik, míg más esetekben (lásd latin nyelvű népek), vagy éppen a közép-ázsiai türk - fennmarad. Ahogy pl. Magyarországon a korábbi birodalmi nyelvet, a németet felváltja az új globalizációs nyelv, az angol.
Így igaz.
Annyiban árnyalnám a fölvetést, hogy a birodalmak kialakulása folyamán a bevont etnikumok társadalmi szervezettsége erősen befolyásolja, hogy a birodalom bomlásával mi marad meg a birodalomból. Ez pedig ugye egy adott birodalmon belül is más-más hatás.
Az én megközelítésemben két fő birodalmi típus létezik. Az egyik a BEKEBELEZŐ, LEIGÁZÓ, ASSZIMILÁLÓ, a másik pedig az ADÓZTATÓ, FÖNNHATÓSÁGI. ( Az adóztatás és a fönnhatósági nyilván az első sajátja is, de egy kicsit más módon: éppen a bekebelezés és asszimilálás okán más: TULAJdonként kezelik abban az etnikumokat.)
Szó se róla: minden birodalom valamely előző meglétére vagy mítoszára alapoz, célja pedig rendszerint még azt is felülmúlni.
Rendszerint a Római Birodalommal szoktam példálózni.
Hol volt a Római Birodalom bölcsője ? Az etruszkok által létrehozott "városállamokban", ahová a főként Délen és a hegyekben élő állattenyésztő ITALICUSOK- LATINOK kezdtek beköltözni, és etnikailag fokozatosan elterjedni. Hogy a királyságokból aztán egy erős szövetség jött létre, az a fokozatos támadások következménye, majd a gazdasági koncentráció nyilván "ösztönszerűen" kitermelte azt az uralkodói réteget, amely már tervbe vehette befolyásának kiterjesztését az egész félszigetre. ( De ez minden időben és mindenütt így van: az életszínvonal emelkedés óhatatlanul magával hozza a kiszolgálói apparátus növelését. Ha ez spontán ( egyszerű gazdasági intézkedés: "magasabb bérek") nem megy, az "emberhiányt" katonailag, újabb földrajzi területek bevonásával, sőt foglyok ejtésével kell megoldani.
RÓMA hol volt képes terjeszkedni ?
Gyakorlatilag mindenfelé, de különösképpen ott tudott elképesztő méretű területeket szerezni, ahol törzsi-nemzetségi szintű volt a társadalmi berendezkedés: Észak és Nyugat Európa ! Ezeken a helyeken az irányadó és mértékadó elv a későbbiekben is a RÓMAI maradt: úgy a kultúrában mind a nyelvekben.
Ezzel szemben azokban a provinciákban, ahol a társadalmi szervezettség a törzsinél jóval magasabban állt, illetve néhol a rómait is meghaladta ( Közel-Kelet, Egyiptom, stb.) a "római életstílus" egy átmeneti állapot volt csupán, az asszimilációs törekvés hatástalan volt. ( Ugyanez volt megfigyelhető a SZOVJETUNIÓ és a csatlósállamok esetén is !)
Ezek esetében a teljes hatalom megtartása is időleges volt: alig érte el a 20-40 évet, a lakosság itt rendszerint idegen megszállóként tekintett a rómaiakra.
Nyilván az ilyesfajta birodalmak életvonala hosszú lefutású, hiszen a társadalmi berendezkedés értékmérője a pillanatnyi VAGYON és a BEFOLYÁS, minden az egyre nagyobb JÓLÉT körül forog.
Ezzel szemben a FÖNNHATÓSÁGI , ADÓZTATÓ berendezkedés függetlenítő. Ez főként a sztyeppei társadalmak ismérve, ahol a leszármazási, aztán az életvitel azonosságából fakadó kulturális azonosság a "szövetségi belépő". Aki a szövetségen belül van, az a "falkán belül van", aki kívül: az adózik . A szövetségen belül pedig a DOMINANCIA dönti el, ki éppen az aktuális vezető. ( Részben az is jellemző rá: belül torzsalkodó, de kifele túlnyomóan egységes -összefogó.) Ezeknél a népeknél a fönnhatósági szerep éppen attól képes megőrződni, mert kulturálisan és nyelvében ELKÜLÖNÍTŐ: a maguk kultúráját és nyelvét jobbára titkolják, és csak a beavatottak , a szövetségbe befogadott ---- lásd vérszerződés --- etnikumok sajátja lehet. Nem kötelezően, de nyilván vágyottan.
Ugyanez a helyzet a GÓTOK vagy a SZARMATÁK esetén is.... Részei voltak a HUNok szövetségének, és a legújabb átértékelő kutatások fényében nagyon sok dologban a HUN volt az eszményképük. ( Ahogy az USA-ban meg az INDIÁN az eszménykép: állhatatossága, túlélő képessége, természethez fűződő viszonya stb..--------- a legtöbb amerikai fegyver neve indián,---- , ahogy a brit hadseregben a GURKA az eszménykép, ahogy a francia hadseregben a HUSSAR, ahogy a magyarban a LOVASÍJÁSZ------> páncélos lovas ---> ebből fejlődött ----> középkori LOVAG !!!!---- LOVAGIAS !.)
Én úgy mondanám: a birodalmi nyelv NEM ELTŰNIK, hanem ÁTALAKUL.....
latin ----> ÚJLATIN nyelvek !!
No de ez egy természetes folyamat: ott van MÁLTA nyelve......
De említhetném a nagy tengeri hajózásból eredő gyarmatosítások jelenkori államainak HIVATALOS nyelveit akár Észak-, Dél- és Közép-Amerikában, Afrikában.....lásd ---> Német Délnyugat-Afrika, ahol a német az irányadó nyelv, bár ma már az angol a hivatalos.
Különösen érdekes ez a birodalmak, illetőleg azok megszűnése esetén. A birodalmakat a vezető népcsoportról nevezik el, de széthullásuk után előbukkannak az utódnépek. Sokszor a korábbi birodalmi nyelv is eltűnik, míg más esetekben (lásd latin nyelvű népek), vagy éppen a közép-ázsiai türk - fennmarad. Ahogy pl. Magyarországon a korábbi birodalmi nyelvet, a németet felváltja az új globalizációs nyelv, az angol.
Bár jobban belegondolva, ez a fővezért adó dominancia ma is létező: csak ma PÁRToknak hívják. nem nemzetségi/törzsi vonalon szerveződik, hanem absztraktív IDEOLÓGIAI alapon .
"A tatár a legáltalánosabban használt önelnevezés volt a török ajkú népcsoportok között a szovjet időkig. Ha a hegyen éltek, akkor hegyi tatár volt a nevük, ha pedig a steppén, akkor steppei tatár." Hogy e törökök (bolgárok kunok, tatárok) elődei akár a hun birodalom területén (amikor az vagy keleten, vagy Közép-Ázsiában létezett éppen) élhettek, felettébb valószínű. A hun egy többnemzetiségű, többnyelvű birodalom volt, mint azt biztos te is tudod.
Teljes mértékben egyetértek.
Mai megfelelője az USA, vagy KÍNA , vagy akár a volt CCCP (Szovjetunió)..és az EU, leszámítva az erős nemzetállami identitást, illetve hogy a régmúlt időkben a nemzetségi/törzsi ( fővezért adó) DOMINANCIA cserélődött.
"A tatár a legáltalánosabban használt önelnevezés volt a török ajkú népcsoportok között a szovjet időkig. Ha a hegyen éltek, akkor hegyi tatár volt a nevük, ha pedig a steppén, akkor steppei tatár." Hogy e törökök (bolgárok kunok, tatárok) elődei akár a hun birodalom területén (amikor az vagy keleten, vagy Közép-Ázsiában létezett éppen) élhettek, felettébb valószínű. A hun egy többnemzetiségű, többnyelvű birodalom volt, mint azt biztos te is tudod.
Wikipédia Mitanni területére az i. e. 3. évezred végén vándoroltak be a hurrik több hullámban. Nyelvük ismeretlen, feltehetően a KAUKÁZUSI nyelvek közé tartozott. A hurri népességet valamikor a története során komoly indoárja hatás érte, ugyanis panteonjuk és uralkodóik nevei ilyen eredetűek. Ezt korábban azzal magyarázták, hogy egy indoárja katonai arisztokrácia települt a hurrikra, ez az elméletet azonban mára jobbára túlhaladottá vált. Önmagában a védikus istennevek (Indra, Varuna, Násatja, Asvinok) még nem jelentenek közvetlen kontaktust sem, nemhogy népességcserét, vagy az uralkodóréteg etnikai-nyelvi kicserélődését, hiszen a hurrik betelepülése és a Védák keletkezése között legalább egy évezred telt el, és a Véda-árják panteonjának eredetéről semmit sem tudunk.
A hurrik jelentősége, hogy ők honosították meg Mezopotámiában a HÁZIASÍTOTT LOVAT és alattuk jelent meg tömeges használatban a HARCI KOCSI Ennek olyan nagy jelentősége volt, hogy a harci kocsizó nemesség, a marjannu réteg alkotta a társadalom gerincét, amelyik örökölhető szolgálati birtok fejében katonai szolgálattal tartozott a királynak. Hurri eredetű az a Hatti területén talált szöveg, amit Kikkuli írt a lótenyésztésről és -kiképzésről.
Hóman Bálint "A magyarság és a magyar nyelv kimméri-géta kapcsolatainak a megállapításával új értelmet kapnak az eddig jóformán kizárólagosan műkedvelőknek átengedett sumer-magyar kutatások is. A sumerok nyelve mai ismereteink szerint a jáfetita kaukázusi nyelvcsaládba tartozik, a magyar nyelv kaukázusi és „ismeretlen eredetűnek” mondott ősi szavainak az elemzésnél tehát a jövőben nem szabad figyelmen kívül hagynunk a sumer és a hatti-hurri nyelvemlékeket, aminthogy fentebb néhány szó – így főleg a világszemlélet fogalomkörébe tartozó Num – ‘Isten’, lél – ‘lélek’, húgy – ‘csillag’, eredetileg ‘hold’, ‘nap’ szavaink eredetének megállapításánál már ez úton haladtam."
Magas hegyekben is meg sík vidéken is. Vannak hegyi tatárok, hegyi kurdok (törökök), a Pamír hegység és a Mongol-Altaj meg a Kara Tau hegység, Altaj (pl. Pazirik). Téli és nyári szállás. Selyem út a magas hegyek között. Az sem jellemző, hogy az ember a tajgába/tundrára megy (menekül), lásd jakutok/szakák. Szerintem elhamarkodott, nem kellően megalapozott a következtetésed. Ehhez képest pedig meglehetősen kategórikus. Lsz. vedd figyelembe, hogy szakemberek tudományosan megalapozott anyagait idézem.
A 16. században az Icskeri hegyekből a folyóvölgyek mentén a síkvidéki területekre kezdtek leköltözni, s a síkvidéken kétlegelős kisállattartással (juh és kecske) és földműveléssel foglalkoztak."
Tehát a 16. századig hegyi népek voltak.) Így semmi közünk hozzájuk...
A hunok, de a magyarok sem voltak soha hegyi népek, kifejezetten kerülték a hegyeket, a hegyvidéki fairtást a szlávokra hagyták, és ezzel az irtásokat is átengedték nekik.)
Köszi szépen. Egyetértek, és ez szerintem vonatkozik az egyes zászlókhoz (méd, tatár, tadzsik stb.) az előzőeken beírtakra is. Beírok egy figyelemfelhívást a Magyar őstörténet... fórumba.
Rénhírek, Zoltán István Károly, 208.07.05 Csecsenföld Ez még a múlt században történt: Moszkvába érkezvén, midőn elfoglaltam kollégiumi szálláshelyemet, a szobával együtt két lakótársat is kaptam. Egyikük grúz, a másik csecsen volt. Utóbbiról ekkor még nem tudtam, hogy szegről-végről rokon. Ádám (a csecsen) azonban hamarosan felvilágosított: ők úgy tanulták az iskolában, hogy a csecsen és a magyar nép rokonságban áll egymással.
Sulinet: Csecsenföld a mai Dagesztán, Grúzia és Ingusföld között fekszik, Oroszország európai részén. Lakói, a csecsenek a dagesztáni népekkel állnak rokonságban, s távoli őseik valószínüleg az i.e. 3. ée. előtt a HURRI-URARTUI népek őseivel rokoníthatók. A 19. századig klasszikus értelemben véve vett néppé nem szerveződtek, hanem ún. aul-közösségekre oszlottak. Ez a nemzetségi jellegű tagolódás azt jelentette, hogy települési egységeket alkottak (pl. micsik, icskeri, auh, kiszt, nazran, galgaj, karabulak). Patriarchális nemzetségeiket tejpeknek nevezik, s az egyes tejpek tagjai nyolc-tíz nemzedékre visszamenően számon tartják leszármazási rendjüket. A tejpek között szigorúan szabályozott módon alakultak ki az exogám kapcsolatok. A nemzetségi szervezet intézményei (pl. a vérbosszú, a nemzetségi tanács, a nőrablás, a vendégbarátság) mindmáig fennmaradtak. A nemzetségek kb. 40-50 főnyi nagycsaládokból álltak, a család feje a nemzetségi tanács tagja s egyben a szakrális teendők ellátója is volt. A 16. században az Icskeri hegyekből a folyóvölgyek mentén a síkvidéki területekre kezdtek leköltözni, s a síkvidéken kétlegelős kisállattartással (juh és kecske) és földműveléssel foglalkoztak. Mivel a föld nagyon termékeny volt, ezért már kezdetleges módszerekkel is nagy termésátlagot tudtak elérni kukoricából őszi búzából, árpából és kölesből. A kisállatok mellett idővel megnőtt a szarvasmarha- és bivalytartás jelentősége, majd a kaukázusi háborúk idején fellendült a lótenyésztés is. Az iszlám vallást csak a 18. században vették fel, annak is a szunnita ágát, de párhuzamosan tovább élt ősi mitológiájuk és rítusrendszerük is.
A közelmúltban ünnepeltük a Honfoglalás 1100 éves, majd az Államalapítás 1000 éves évfordulóját. A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencei magyarság által számon tartott honfoglaláson kívül ázsiai magyar csapatok részt vettek a mai Kazahsztán és Üzbekisztán történeti elődjeinek számító kazak és üzbég kánságok megalapításában, és a kazak és üzbég nép alkotóelemeiként ma is élnek ezekben az országokban magukat magyarnak valló törzsek (Benkő Mihály- Babakumar Khinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20., Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.). A közép-ázsiai honfoglalásról Bromjlej Ju. V, Podolnij R.G. orosz írók Az emberiség népekből áll című könyvükben (Moszkva, 1990, 207. o.) így írnak: „… A XVI. században első pillantásra különös események mentek végbe Közép-Ázsiában. A terület nyugati részéről nomád törzsek törtek be annak keleti és déli területeire. Ezek a törzsek győzelmet arattak, és kiűzték a mai Üzbekisztán (Szamarkand és Fergana) területéről annak uralkodóját, Babur emírt. (Maguk a nomád törzsek a mai üzbégek elődei közé kerültek). Az elűzött emír, akiről egyébként elmondhatjuk, hogy Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja volt, serege maradványaival Délre, Afganisztánba futott, majd később… Indiára támadt, és ott hatalmas birodalom, a Nagymogul Birodalom megalapítója lett.” Néhány szó az előzményekről, melyek a XIII. századba nyúlnak vissza, amikor Julianus barát - 1236-os útja során - megtalálta Magna Hungaria magyarjait, majd ezt követte Batu kán támadása: „A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy „ázsiai magyar” nővel, aki egy volgai bolgár felesége volt. Az asszony és rokonai segítségével eljutott „Magna Hungáriá”–ba, a magyarok őshazájába. Itt magyar szót hallott. Újonnan fellelt rokonainak nyíltan beszélt a Duna mentén elterülő, hatalmas magyar keresztény királyságról. Azonban ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása az uráli magyarok földjét is elpusztította. Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok rögtön sikeres hódításuk után, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig, más, ahogy ma mondanánk, „nemzeti harci egységek” között magyar egységek is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok, végül is keveredtek a környező népekkel.” (Id. mű 209. o.) Ez a keveredés azonban nem jelentette a magyar azonosságtudat megszűnését. A XIII-XV. században az Aranyhorda megszállva tartotta a mai Oroszország és Ukrajna területén élő szláv törzseket, majd a XVI. század elején - Abulhair és később Sejbani kán vezetésével - elindult új hazát keresni. Ennek oka az volt, hogy a XV. század elején szembetalálkoztak Timur Lenk félelmetes seregével, majd a felemelkedő moszkvai nagyhercegség különösen III. Iván és IV. (Rettenetes) Iván cár nehezítette a nomád uralom további fenntartását. A honfoglalásban részt vevő törzsek között az erről szóló krónikák szerint magyarok is voltak. A Torgaj-kapu-i magyarok között kutató, 1989-ben elhunyt antropológus, Tóth Tibor - Magyar Antropológiai Intézetben őrzött - hagyatékában Benkő Mihály olyan levélre bukkant, mely szerint az 1960-as években megkezdték az orosz nyelvre fordítását a Szamarkandban található XVIII. században írt, perzsa nyelvű kódexnek. A levélíró, Szeitbek Nurhanov, kazak tudós arra is felhívta a figyelmet, hogy a kódexben magyar vonatkozású részek találhatók, és azt is megjelölte, hogy a kódex melyik oldalán. Benkő Mihály először megpróbálta a kódex megfelelő lapjainak lefotóztatását és megszerzését. Szamarkandban lakó ismerőseit kérte meg ennek elintézésére, de nem járt sikerrel. Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a kívánt cél eléréséhez nem kell feltétlenül Szamarkandba utazni. Az a fordítás, melyre a kazak tudós utalt bizonyára elkészült. Kérésére a könyv egy példányát kutatótársa, Babakumar Kinayat megküldte és így sikerült megtalálni azt a részt, amelyre utaltunk. A szöveg magyar fordítása a következő: 1) Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name (Sejbani Muhammad kán (1499–1510) a kazak és üzbég kánságok megalapításában döntő szerepet játszó hadjáratainak története. P. A. Jugyin szerint, aki a művet közép-ázsiai törökről oroszra fordította, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme-t maga Sejbani Muhammad kán, vagy legalább is a kán udvarában, hozzá közel álló személy írta.) [4, 21-22 o.]
„Annak a találkozásnak idején Szujuics-Hodzsa szultán Musza-Mirza sógora lett. Ezután, hadjáratra indulva, a Szulak völgyében, száz emberükkel szétzúzták Dzsanibek kán fiának, Mahmud szultánnak a seregét. Ezután, ismét összegyűlve, harcra kényszeríttették Szuzak és Kara-Köz valamennyi lakóját, valamint Burunduk kánt, és a Szogunluk hágón kegyetlen csata dúlt. Azt mondják, úgy harcoltak ott, mint azelőtt soha senki sehol. „Nem lévén képesek támadni, szétfutottak minden irányba. Madárként repülve, átkeltek a hegyeken.” Ennek a támadásnak a során Sahbaht kán fiatalabb testvére szétzúzta Mahmud szultánnak, Dzsenibek kazak kán fiának az arcát. Hogy milyen nagyszámú volt az ellenség, azzal kapcsolatban a Korán következő sorait idézzük: „Milyen kis sereg győzött le egy hatalmas ellenséges sereget Allah nevében! Allah a türelmesek oldalán áll.” A harcban kitűnt hősök /bagaturok/ nevei: Mahmud-szultán bagatur, Samun Szeid Kara Szeid fia; Bajan-Kara oglan, valamint Karacsin bagatur fiatalabb testvére, Jakup bagatur, a kuscsi törzsből. Amikor valamennyien megérkeztek, és visszaverték az ellenség támadását, Saikh Mazid bagatur a madzsar omakból (törzsi területről) kétszer eltalálta nyílvesszővel magát Burunduk kánt. Ali-Mardan bagatur az ujsun törzsből szintén sok dicső tettet hajtott végre. Mamas-bagatur a tatár törzsből jól hadakozott szablyával. Ebben a csatában esett el Hodzsamkuli, Hudankuli fia, Burunduk kán rokona, valamint Szadri Maulana Harun. Részt vettek még az ütközetben Mikaj-divan az ujgur törzsből, Mirsza-Ali bagatur a kongrat törzsből. A turkesztáni jigitek közül való Bek-ata bagatur is szereplője volt ezeknek a dicsőséges eseményeknek. Idősebb testvérével, Aba-Bakr bagaturral együtt bátran vetette magát a harcba. A hősök közé tartozott még Ahmed fia Jav-Böri bagatur, az ujgur Jav-bek bakatur, valamint Szignak városából Csakmag juzbegi.
2) Mahmud ben Emir Vali: Bahr al-Aszrar, VI. köt. (XVII. század közepe) (Ez a mű eredeti források, szemtanúk összegyűjtött leírásai alapján írja le a kazak kánságok megalapításával kapcsolatos XV. századi eseményeket, többek között a Sejbanida Abulhair kán, Dzsucsi kán leszármazottja keleti hadjáratait) [4, 329-368.] B. A. Ahmedov a mű legértékesebb részének tekinti Abukhair kán utolsó hadjáratának és halálának szépirodalmi igényű leírását. (Bahr al-Aszrar, VI, 132b-133a), [4, 362 skk.]. .Az eseményekben – ahogy látni fogjuk – fontos szerepe volt a madzsaroknak is. A művet K. A. Piscsulin fordította perzsáról oroszra.
Elbeszélés Abulhair kán Mogulisztán ellen indulásáról, a hadjárat lefolyásáról, és Abulhair kán távozásáról ebből a világból. …Röviden szólva, amikor az Atil folyó partja lett az a hely, amely Abulhair kán hatalmát a nagyvilág számára nyilvánvalóvá tette, a kán hadseregének tenger hullámaihoz hasonlóan vonuló ezredei a parancs értelmében mindenfelől, Tokmak ((Dest-i-Kipcsak mongol elnevezése)) minden kerületéből, és az ország széleiről is, abba az irányba fordították lovaik fejét. Az összes törzs megjelent a káni főhadiszálláson a gyülekezésre kijelölt időpontban. A hadsereg nagysága és a tábor nagy kiterjedése miatt az Atil folyó partján úgy nyüzsögtek az emberek, mint a hangyák egy bolyban, pedig néhány törzs és állataik a környező vidékről még nem is egyesültek a káni fősereggel. A legelők hiánya miatt felmerült az a gondolat, hogy mielőbb üssék meg a dobokat, és induljon el a hadsereg. Abulhair kán lábát félhold alakú kengyelébe helyezve, szerencséjének tisztavérű lova gyeplőjét a kirgizek és kalmükök legelői felé fordította. „A Mindenség Kánja hadba indulásának hangjaitól Megrendült a Föld és az Ég, A föld megindult a hegyekben, és megremegett a puszta. A katonák harci kiáltását meghallották a Mennyben is. Mindenfelől zászlók tűntek fel, Közeledett a menetelő hadak sokasága. Csapatok viharos hullámai nyüzsögtek mindenfelé a sztyeppén, Országúton és úttalan utakon egyaránt.” A Szaturnusz magasságáig emelkedő zászló a Naphoz hasonló Abulhair kán jóvoltából átvonult Ala-Tak körzetén, majd a Teremtő segítségével a had keresztülvonult Kizil Nadiron (A Talasz folyó völgyében, a Hétfolyóközben.). Ezután, amikor néhány rövidebb menet és átrendeződés után a Császár főhadiszállása ((Abulhair kán volt az utolsó olyan Dzsucsida kán, aki – igaz, hogy csak az élete végén és csak rövid időre – de felülhetett Szain kán (azaz Batu kán) trónjára. [Tarih-i Abulhair hani, 4, 138 o.])) Jeti-Kuduk lett, elsötétült az Ég alja, komor felhők jelentek meg az égen és vastag, nehéz hó hullott a földre. Vihar keletkezett, erős szél kezdett fújni, a fagy szinte elviselhetetlenné vált. Úgy esett, hogy ebben az évben a téli szezon különösen hideg volt, a Nap szégyenében többnyire felhőkbe rejtette arcát, és a felhőkből eső és hó fehér gyöngyei hullottak. Azonban Abulhair kán lelkében és szívében annyira meggyökeresedett és megerősödött a Dzsihád folytatásának vágya, hogy nem szándékozott kivárni a hideg megszűntét, hanem szilárd elhatározással, Allah segítségének reményében, ismét felemelte az előrenyomulás zászlaját. A Naphoz hasonló Abulhair kán arra az elhatározásra jutott, hogy előreküldi Kucskuncsi királyfit (sahzádét) egy jelentős nagyságú előhaddal, Emir-Julluz tarhannal, az ojrat Haszan bekkel, Dzsalan-oglannal, a najman Szatilmissel, a kongrat Szaid-bekkel, a madzsar Timurral, a kipcsak Tasbekkel, és még néhány más emírrel és hivatalnokkal együtt. Amikor Ak-Kislak ((V. A. Ahmedov szerint a mai Almati. Vö.: V. A. Ahmetov: Gosudarstvo kochevykh uzbekov, 59.)) (lett a császári főhadiszállás, a hideg ismét olyan dermesztő lett, hogy lehetetlenné vált a további előnyomulás. Ezért maga Abulhair kán rendelt el pihenőt hadseregének. Ebben az időben Abulhair kán egészsége megrendült. A nagy út következtében állapota eltért a megszokottól. Hirtelen nagy forróság öntötte el. Ez a szerencsétlenség három napon keresztül tartott, és vérhassal végződött. Annak ellenére, hogy a Kán egyik orvosa a nagyhírű Abd ar Razzak Hanicseváni volt, és hogy mindenki remélte és várta a Kán egészségének jobbrafordulását, a betegség napról napra jobban erőt vett rajta, és egyre újabb, pusztító és gyógyíthatatlan betegségek léptek fel nála. A boldog Abulhair kán tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így teljes mértékben belenyugodott sorsába. A Kába és az Ég felé fordult. Arra kérte nagyhatalmú fiait és boldog utódait, hogy éljenek egymással békében és barátságban. Sokat szólt az egyet nem értés és a testvérek közötti ellenségeskedés súlyos következményeiről. Ezután a Kán lélegzése nehézzé vált. Muzulmán hitét bizonyító imákat rebegett. Így lélekben eggyé vált Allahhal, teljesen felkészülten várta a Halál angyalát, aki gyengéden leszállott hozzá, és így szólt: „Itt vagyok, én vagyok az”. Abulhair kán lelke, testének kalitkájából elrepült az Öröklét virágos mezejére. „Valamennyien Allahhoz tartozunk, és hozzá is térünk vissza”.
Amint láthatjuk, a históriákból két idézett szövegrészletben nem arról van szó, hogy „madzsarok is részt vettek”, név nélkül megemlítve, bizonyos, a kazak kánságok megalapításáért folyó XV–XVI. századi harcokban. A Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name-ban név szerint említenek egy madzsar törzsbéli hírneves vitézt, Saikh Mazid bahaturt, és annak hőstettét, mármint hogy nyilaival kétszer is eltalálta az ellenséges sereg vezérét, Burunduk kán hétfolyóközi uralkodót. („A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket” szövegű, a magyar honfoglalás idején Nyugat-Európában közismert fohászt úgy látszik, Közép-Ázsiában is tanácsos lehetett elmondani, még a XV – XVI. század fordulóján is.). Mahmud ben Emir Vali pedig az Abulhair kán által fiának, Kucskuncsi sahzádénak a hadjárat folytatására küldött serege vezérkarába kinevezett emírként említi meg „a madzsar Timurt”, szintén név szerint megemlített kipcsak, najman és kongrat vezérek, vagyis a napjainkban is létező hat kazak törzsszövetség közül háromnak a képviselői társaságában. B. A. Ahmetov hivatkozásában, mármint hogy „Abulhair kán előhada magyar, ojrát és kipcsak törzsekből állott,” pontatlanság az, hogy szavainak általánosan jelleget ad, ahelyett, hogy világossá tenné: Mahmud ibn Vali itt egyetlen, konkrét esetről beszél. Azonban B. A. Ahmetov tett a kérdéssel kapcsolatban helyes megfigyelést is. A „tarhan” és az „oglan” udvari címek és katonai rangok voltak az Arany Horda idején. Úgy tűnik, hogy az Abulhair kán kilencedik fia, Kucskuncsi sahzáde törzsi csapatokból összeállított, a harcok folytatására kijelölt tumenjeinek vezérei az 1467-68-as hadjárat téli pihenője után az ojrat Haszan bek, a najman Szatilmisz, a kongrat Szaid-bek, a madzsar Timur, és a kipcsak Tasbek voltak. ((A dzsingiszida utódállamokban érvényes dzsingiszi törvénykönyv, a Jaszák alapján a nagykánok fiai által vezetett birodalmi seregek tizenkétezer főnyinél nagyobb, de negyvenezer főnyinél kisebb ellenséges sereg ellen indultak harcba, és legalább négy tumenből, azaz legalább negyvenezer emberből kellett állniuk. A csapatoknak és a tiszteknek úgy kellett harcolniuk, mintha maga a nagykán is a hadszíntéren lett volna. Vö: Military and political institutes of Timour. (Angol-perzsa kétnyelvű.) Oxford, 1786, 385.)) Mindez arra vall, hogy a keleti magyaroknak (madzsaroknak) a XV-XVI. századokban még jelentős szerepük lehetett a Sejbanida kánok által uralt, Abulhair kán idején a Volgától az Irtis folyóig terjedő Keleti Dest-i-Kipcsak-ban, sőt, a káni udvarban, a hadsereg vezetésében is. Vitézeik nagyhírűek voltak az egész kánság területén. Valószínű, hogy abban az időben a keleti magyarok (madzsarok) még nem csatlakoztak egyik nagy törzsszövetséghez sem, az Aranyhordának a Sejbani kán utódaihoz tartozó területein belül („Ak Orda”, vagyis a Fehér Horda, a Volgától keletre) viszonylag önállóak lehettek. Ezek az adatok történeti mélységet adnak a későbbiek során a kazak (kipcsak, argün) törzsszövetségekbe betagolódott magyar (madiar, madijar) törzsek eredetével kapcsolatos feltételezéseknek. Nyilvánvaló, hogy Julianus magyarjainak azokról a törzseiről van itt szó, amelyek a Volga mellől Abulhair és Muhammad Sejbani kánok vezetése alatt átköltöztek a kazak kánságokat megalapító kipcsak és más török törzsekkel együtt Közép-Ázsia pusztáira, vagyis a XVI. század során nem hódoltak be az oroszoknak és nem olvadtak be a Volga-Oka-menti tarka népességbe.
Julianus barát felfedezése, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló krónikák és a mai Kazahsztán, Üzbekisztán és Nyugat-Szibéria területén található magyar törzsek Magna Hungaria magyarjainak folyamatos, mind a mai napig való fennmaradását bizonyítják Van egy kazak mondás, mely szerint aki nem tudja legalább hét férfi felmenőjét, tudatlan. azahsztánt 92 törzs alapította, és minden kazak tudja, melyik törzsből származik. A sírkövekre felírják az elhúnyt neve mellé a törzs nevét is. Gondosan vezetik nemzetségtábláikat is. Mindez lehetővé teszi, hogy a XIII. században az Aranyhordába olvasztott, XVI. században a kazak és üzbég kánságok megalapításában résztvevő magyarok ma is megtalálhatók legyenek. Fotók: Kazak fejedelmi jurta belseje, magyar nomád lovas, Asztana, Kazahsztán új fővárosa.
Média (ó-persa mada, a. m. középső ország), fontos ókori tartomány Belső-Ázsiában, melynek határai voltak északon a Kaspi-tó, keletre Pártusország és Hirkánia, délen Szuziána és Persis, nyugaton Assziria és Örményország. A mai földrajz szerint tehát megfelelne Aszerbeidján és Ghilan, továbbá Irak Adsmi tartományoknak
Evvel kapcsolatban egy pár érdekesség (sajnos többet visszalökött, mert 512 a MAX.
Nem hozta a feliratokat, tehát: Média, méd(ma kurd) zászló, méd öltözék, Média területi változásai anno...
avagy: a sár eredetileg vizes homok, majd vizes szikes agyag, majd összevontan vizes föld.. avagy a ló sár-lik, mikor peteérés után fehéres váladékot enged...
A felvetésre a válasz tehát, igen, a magyaroknak nevezett népesség "előnépe" a szarmata "a/az (fenti) írások szerint". kisharsány
...vagy 50-szer beszélgettünk aktív korában Dr.Trogmayer Ottóval az ásatásairól, és szinte "csak kizárólag" szarmata sírokról beszélt...
A szargatkai kultúra az i.e. VI. század végétől Mogilnyikov szerint szarmata jellegű volt. Idézem ezzel kapcsolatban Kara Indas bejegyzését egy másik fórumból:
Nem lehetséges a szarmata szó a magyar névnek valamely torzított változata? szarmata/sauromata = sauromada = sarmada = fehér mada = fehér méd = királyi méd (lsd.:sárarany = fehérarany)
IPOLYI - download free online Pl. Sárarany=fehér arany, Sarolt=Fehér menyét, a "kány" pedig =farok. 7. A sárkány nem születik, hanem olyan halból vagy kígyóból lesz, amely hét évig ... www.scribd.com/doc/7086941/IPOLYI - Tárolt változat
avagy: a sár eredetileg vizes homok, majd vizes szikes agyag, majd összevontan vizes föld.. avagy a ló sár-lik, mikor peteérés után fehéres váladékot enged...
A felvetésre a válasz tehát, igen, a magyaroknak nevezett népesség "előnépe" a szarmata "a/az (fenti) írások szerint". kisharsány
Tóth Tibor antropológus a mai és honfoglalás kori magyarság csontanyagának legközelebbi megfelelőit a szarmatákéban találta meg. Hasonló irányban nyilatkozott nekem Kiszely István is jó tíz éve egy beszélgetés során. A szarmata népcsalád nem mongoloid, hanem iráni eredetü és tipusu népek voltak. Kutatók két nagy csoportra osztják őket " nyugati és ázsiai" szarmatákra. Szarmata népek közé írják a yazig,roxolán,masszageta és a jobban ismert alán törzseket.
A kazakisztáni Torgaj-vidéken, Kumsiqban két madijar nemzetséghez tartozó öregtől hallotta Benkő Mihály a következő legendát: "Van egy mesénk, amely szerint két testvér, Madijar és Khudijar, akik a Volga mentén éltek, elindultak Nyugat felé. Madijar el is jutott oda, ahová indult, Hudiart útközben elfogták, megölték, és kettőbe vágták." (A Torgaji madiarok, Budapest, 2003. 74. o.) A kazak nemzetségi törzsi legendák jelképrendszere szerint a kettőbe vágott testvér azt jelenti, hogy a szóban forgó törzs vagy nép kettévált. Orunbaszar Tubasov (1934) asztanai történész gyűjtése egy másik változatát ismeri ennek a legendának, mely szerint "Hudijarnak kevés leszármazottja volt, beolvadtak a magyar ágba." (A Torgaji madiarok, Budapest, 2003. 134. o.)
Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …” Attila birodalma soknemzetiségű volt, melyben a krónikák szerint a hunok után közvetlenül a médek szerepelnek. Ez feltehetőleg azt is jelenti, hogy a birodalomban a második legerősebb szövetséges nép a méd volt. Ismert, hogy a keleti gótok a hunok szövetségesei voltak. A dánok talán a rusz varégokkal azonosíthatók. A médek szerepeltetése azonban első látásra meglepőnek tűnik. A cikk szerzője az írott történelem hézagai miatt elsősorban a régészeti leletek alapján vizsgálja a médek és Attila kapcsolatának lehetőségét. A cikk megírásában szakmai konzulense Benkő Mihály történész, keletkutató volt.
A szibériai, közép- és kelet-ázsiai újabb régészeti felfedezések kapcsolatot mutatnak az ott élő lovas népek, a hunok, valamint Mezopotámia között, ezért alátámaszthatják a magyar krónikák hun-méd kapcsolatra utaló részeit.
Ennek számunkra azért van különleges jelentősége, mert a magyar eredetmondában, melyet Kézai Simon Magyar Krónikájában (1283) jegyzett le, Hunur mellett Mogur szerepel (akiknek leszármazottai a magyarok), ugyanakkor Média eredeti neve a különböző - későbbiekben ismertetett - források szerint Mad, vagy Madha, illetőleg Madai, melyek hangzása közel áll népünk nevéhez. További érdekesség, hogy a madjar (ejtsd: magyar) szó óperzsa nyelven méd szövetségként fordítható (mad=méd, jar=barát).
A Pallas Nagylexikon szerint: „Média (ó-persa mada, a. m. középső ország), fontos ókori tartomány Belső-Ázsiában, melynek határai voltak északon a Kaspi-tó, keletre Pártusország és Hirkánia, délen Szuziána és Persis, nyugaton Assziria és Örményország. A mai földrajz szerint tehát megfelelne Aszerbeidján és Ghilan, továbbá Irak Adsmi tartományoknak és Mazenderan nyugati felének. Legnagyobb része termékeny volt, hiresek voltak lovai és déli gyümölcsei. Az árja eredetü lakosok a hagyomány szerint csak később kapták a médek nevét (amivel ellenkezik az országnak ótestamentomi neve, mely következetesen: Madai). …”
A Pallas Nagylexikon i.e. 36-ig követi a médek történetét, majd azt írja, hogy „azóta nevét a történelem nem ismeri, s mint földrajzi fogalom is csak új-persa nyelvben (Maď) maradt fönn.”
A Biblia és a médek kapcsolatáról külön pontban foglalkozom. Összefoglalásként itt csak annyit jegyzek meg, hogy a Bibliában sok adat alálható a médekről, a Károli Gáspár féle magyar fordításában egy helyen szerepel a médek szinonímájaként a madai név (Ézsa 21.). A Biblia leírást tartalmaz a médek íjakkal felszerelt félelmetes lovashadseregéről - mely a honfoglaláskori magyar hadsereggel állítható párhuzamba -, Babilon méd Dárius által végrehajtott megszállásáról, továbbá jelzi a méd-perzsa hatalomváltást is.
A Biblia történeti hitelességét megerősítette az 1948-ban feltárt qumráni lelet, mely bizonyította, hogy a Biblia kétezer év óta semmit sem változott (hála a másolók elkötelezettségének). Így valószínűsíthető, hogy a qumráni lelet elrejtését megelőzően alig ötszáz évvel történt eseményekről is híven tudósít.
Összegezve a médek fontos szerpet játszottak Mezopotámia történetében. Félelmetes lovas, íjász csapataik voltak, akik az ókori nagy birodalmak, Asszíria és Babilon elpusztításában részt vettek. Szerepük a perzsák i.e. V. századi hatalomátvétele után csökkent, majd kikerültek az európai történelemírók látóköréből. Eredeti nevük nem méd, hanem „mad”, illetőleg „madai” volt.
Joggal feltételezhető, hogy a médek egy része - nem kívánva perzsa uralom alatt élni - az i.e. VI. század végén északi irányban elhagyta Mezopotániát, és Közép Ázsia végtelen pusztáin keresett menedéket, majd az i.sz. III-IV. században csatlakoztak a nyugat felé vonuló hun seregekhez.
A közép-ázsiai lovas népek, a hunok, valamint Mezopotámia kapcsolata kimutatható a szidorovkai és ivolgiai (Szibéria),valamint a paziriki (Altaj), és ordoszi (Kina, Belső Mongólia) ásatások eredményei alapján.
Szidorovka az un. szargatkai kultúra területén található, mely a Turáni Alföld északi csücskében, az Irtis, Isim, Tobol és Om folyók vidékén, mintegy 180.000 km2-es területen helyezkedett el. Az első leletek az i.e. V. században, míg az utolsók az i.sz. III.-IV. században keletkeztek. A feltételezések szerint innen származnak az I. Péter cár kincse néven ismert arany tárgyak egyes darabjai.
A kultúra kutatása rendkívül nehéz, mivel minden ezer sír közül csak egyen nem látszik, hogy kirabolták, de az utóbbiak közül is csak minden ezredik valóban érintetlen. Ezért van különös jelentősége a Szidorovkában az 1970-es években feltárt érintetlen sírleletnek.
Témánk szempontjából különös figyelmet érdemel a szargatkai kultúra mivel: - Keletkezési ideje egybe esik a méd perzsa uralom-váltással. - A vezető réteg egyes tudósok szerint iráni eredetű volt. - A kultúra népe - a szidorovkai lelet tanúsága szerint - kapcsolatba került a hunokkal. - Megszünésének ideje egybe esik a hunok nyugatra vonulásával.
A szargatkai kultúra már korábban felkeltette a magyar kutatók - Zichy István, később Ligeti Lajos, Molnár Erik - érdeklődését. Fodor István a kultúra hordozóiként a magyarokat jelölte meg. Ugyanakkor Matvejeva N.P. és V.A. Mogilnyikov iráni vezető réteg meglétére kövekeztetett.
Erdélyi István régész és Benkő Mihály történész a szargatkai kultúra és a hunok kapcsolatát elemezte. Megállapításuk szerint a szidorovkai leletek párhuzamot mutatnak az ivolgiai (Bajkálon túli), valamint az ordoszi (Belső-Mongólia) temetők hun leletanyagával. Ennek bizonyítékai például a pontos párhuzamot mutató övcsatok, melyek közül a szidorovkai és ordoszi aranyból, míg a bajkáli és észak-mongóliai övcsatok (pl.: Noin-Ula) bronzból készültek.
V. A. Mogilnyikov a következőképpen foglalja össze a Szibériában és Közép-Ázsiában a hsziungnu (hun) birodalom bukása utáni eseményeket: Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után is, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket. Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századokban, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté. A jelentős népszaporulat a fent említett területek népeinek Nyugat felé vándorlásához vezetett. [6, 254 o.] Kapcsolódóan a fentiekhez, a szargatkai kultúra létének megszűntével kapcsolatban a következőket írja V. A. Mogilnyikov: A szargatkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált. [6, 310-311 o.].
A témánk szempontjából fontos bizonyítékokkal szolgáló másik lelőhely a Kelet-Altáj-i Pazirik. Az itt talált leletek népe és a déli, mezopotámiai - előázsiai kultúrák közötti szoros kapcsolat vitathatatlan.
A keleti Altáj itt 1600-2000 m magas, a jég és örök hó határa 2000 m. Ezért csodálatos épségben maradtak meg a nemesfém tárgyak mellett a jeges földből kiásott textil, fa és bőr leletek is. A paziriki 5. kurgánban talált textil faliszőnyeg ábrázolása pontos párhuzamot mutat a babiloni Istar kapu oroszlánjaival. Az itt talált lovak nem apró tarpánok, tehát mongol lovacskák, hanem magas (150 cm marmagasságú) un. arab mének.
Az ásatók által végzett C 14-es rádiókarbon korhatározás szerint a paziriki sírok kora i. e. V-IV. évszázad. A temetkezés kezdete tehát egybeesik a méd-perzsa hatalomváltással ugyanúgy, mint a szargatkai kultúra keletkezési ideje. Ebben az esetben is valószínűsíthető a hun kapcsolat, mivel igen erős a hasonlóság a biztosan hun Noin-Ula-i sírokkal, azonban eltérések is vannak (pl. ott nincs lovas temetkezés).
Az ismertetett ásatások tudományos feldolgozása még nem fejeződött be. Az etnikai, történeti kérdések vizsgálata még hátra van. A már eddig elért eremények is mutatják azonban, hogy ezek az ásatások nagy figyelmet érdemelnek a hunok, a médek és - ehhez kapcsolódva - a magyarok őstörténetének kutatása szempontjából.
A szarmata települések s?r?n egymás mellett helyezkedtek el, és gyakorlatilag teljesen kitöltötték a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt. A szarmaták településhálózata rendkívül s?r? volt, s ezért leletanyaguk f?ként a semmi mással össze nem téveszthet? korongolt szürke kerámia a szántott területeken szinte mindenhol megtalálható.
Rénhírek, Zoltán István Károly, 208.07.05
Két honfoglalás
Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Túróczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza: „…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …” Attila birodalma soknemzetiségű volt, melyben a krónikák szerint a hunok után közvetlenül a médek szerepelnek. Ez feltehetőleg azt is jelenti, hogy a birodalomban a második legerősebb szövetséges nép a méd volt. Ismert, hogy a keleti gótok a hunok szövetségesei voltak. A dánok talán a rusz varégokkal azonosíthatók. A médek szerepeltetése azonban első látásra meglepőnek tűnik. A cikk szerzője az írott történelem hézagai miatt elsősorban a régészeti leletek alapján vizsgálja a médek és Attila kapcsolatának lehetőségét. A cikk megírásában szakmai konzulense Benkő Mihály történész, keletkutató volt.