OffROADSPORT CZ csapata hétvégén Romániában vett részt a Baja Eurocarpatica
2007 elnevezésű versenyen
Tavaly csapatunk, a Zapletal - Janáček kettős megnyerte a versenyt, így idén
Mírek ment megvédeni tavalyi eredményét, elfoglaltsága miatt
azonban nem Míla Janáček, hanem Zdeněk Ulehla navigált neki.
Már a verseny előtt Mirek így nyilatkozott, vagy inkább hívta ki a sorsot
maga ellen : "Nem lesz egyáltalán könnyű, és végül is tudom, hogy azért
megyek, hogy átadjam idén a vándorserleget Kis Sándornak." De akkor még ő
sem tudta, mennyire bonyolult és nehéz hétvége vár rá és az egész csapatra.
Az első szelektív szakasz az elvárásoknak megfelelően alakult, tehát Kis
lett a leggyorsabb. Mirek Zapletal a második helyet szerezte meg, hét
másodpercel lemaradva az első helyezett előtt. De Zdeněk Pořízek is nagyon
jó időt autózott, a harmadik helyen gurult be az aznapi cálba, nem egész 3
perces lemaradással. Először rajtolt Romániában Petr Procházka, aki a
kilencedik helyen fejezte be a pénteki napot. Szombat reggel azonban fordult
a kocka. Az első mért szakasz után a Zapletal - Ulehla páros már több mint
fél perccel vezetett, mikor a második szakasz 37 kilométerénél eltörött az
első gömbcsap és ezzel a remény is elveszett a jó helyezésre. A pálya
adottságainak köszönhetően nem tudott bejutni hozzá a szervizes autó, így
Mirek kénytelen volt élni a forfait szabály lehetőségével, és lehetőségei
szerint, nem kevés időbüntetéssel beállítani este a megjavított autót a nap
végi park fermé-be. Itt sajnos még nem ért véget csapatunk pechszériája.
Pořízek szombati versenynapját egy bonyolult dificsere is megfűszerezte, ami
elhúzódott, így ő kikéste a szervízidejét, ami magával vont egy 25 perces
időbüntetést. Csapatunk harmadik pilótája, Petr Procházka saját tempójában
folytatta a versenyt, és nyolcadik, kilencedik abszolút időket tudhatott
magáénak. De a pechszéria más csapatokat is utolért. Liszi László szombaton
a harmadik helyről lett kizárva, mert nem volt, csak egy pótkereke. Kis
Sanyinak az utolsó szakaszon lett technikai problémája, ami több mint 20
perces szerelést igényelt, és igy visszaesett a harmadik helyre. Hirtelen
Szalay Balázs került az élre, őt követte Palik László a második helyen.
Ennek köszönhetően fokozatosan az 5. helyre került a nem kevés időbüntetést
kapott Zdeněk Pořízek is. Petr Procházka végül a 8. helyen fejezte be a
versenyt, és Mirek Zapletal, aki végül vasárnap folytatta a küzdelmet, bár
hatalmas időbeli hátránnyal, de végül mégis sikerült a 14. helyen
befejeznie a futamot. A nap végi park fermé-i technikai ellenőrzés viszont
drámai fordulatokat hozott az abszolút végeredményben. A vezető pozícióban
lévő Szalay Balázst diszkvalifikálták, így végül Palik László vihette haza a
nyertesnek járó vándorkupát.
A bajnokság pontállása a verseny után változatlan, Kis Sándor az élen, őt
követi Gál István, s a harmadik helyen az OffROADSPORT CZ csapat pilótája,
Mírek Zapletal áll.
Kellemes napot kíván mindenkinek
Míla Janáček -
offroadsport.czU.I. oldalunk új videókkal bővült, és a hát folyamán a román verseny képes
beszámolója is felkerül a galériába.