Ez a helyet azért hoztam létre,hogy minden olyan mű,gondolat,szerzemény,ami nem fér bele logikailag,vagy jó ízlésileg a Vers,vagy amit akartok.. topikba,ide kerülhessen.Legyen hát ez a topik azoknak az irodalmi gondolatoknak a gyűjtőhelye,amelyek az apatopikban eretneknek számítanak.
Úgy vélem ebben a topikban feloldhatjuk még az alapvető tilalmat is.Tehát ha valakinek olyan ingere támad,ám próbálja ki magát és lepjen meg bennünket néhány "sajátverssel"! Vagy ha szégyenlős az illető,akkor megteheti helyette más,hisz ugye az apatopikban az a kiskapu is tiltott,hogy bármely klubtag saját művét idézze egy másik klubtag.
Nosza!:-)
A hídon álltam, alattam nagy folyó. Tükrömre vártam, helyette jött a szó. Mint villanás, futott át agyamon, Belém mart fájón, fejemben zakatolt.
A szó, a kemény szó, füstös és fekete, Kérdés volt? Válasz volt? Szigorú remete. Sátrat vert húsomban, fürdött a véremben, Megveszett ebeit terelte énemben.
Nem! - riadtam, - pusztulj szó és varázs! Egy világ dől össze, ha most reám találsz! Mázsás kő zuhant rá agyamra, lelkemre, Tört tükrök morzsái hullottak szemembe.
Menj, ne béníts ijesztő hangokkal! Engedd el torkomat fullasztó markoddal! Rázz meg szél, eszméljek értésre! Mélység és magasság karoljon féltésre!
A dobogás lassú tam-tammá szelídült. Rezzenő testem a korlátnak nekidült. Csobbanás oldotta bénító harcomat, Bogárka súrolta hófehér arcomat.
A szó legyőzve elhagyta lelkemet. Lassan mozdultam, nyitottam szememet. Megláttam árnyamat összekuszált színben, S a napfény megcsillant a hullámzó vízben.
Az a kis ház olyan szép volt, álmaimban hófehér. A konyhában anyám dalolt, és én fogtam két kezét. Nyáridő volt, este már, gyöngyöztek a csillagok. Langyos szellő, mint emlékkönyvet zárta be a szép napot. Tánc volt benne, kacagás, a homokvár is felépült. Gyűjtöttem sok kavicsot és tésztát gyúrtam levélből. Megláttam két tarka lepkét, rohantam, hogy elérjem. Anyám rám szólt - Ne szaladj úgy, csupa seb már a térded! Hiába szó, hiába hang, futnom kellett, éreztem. Annyi dolgom van még mára, mért ne fussak? - kérdeztem. Futottam hát, mint a percek, melyek köztünk lengenek. Fára másztam, labdáztam is, és hirtelen este lett. Nem volt mese csak vacsora, s rádőltem az asztalra. Lekvár festett arcomra pírt, anyám emelt karolva. Másnap reggel napfény keltett, máris futni akartam. Hívtak a fák, a kavicsok, s a fecskék fönt a magasban. Jaj, de mi ez? Furcsa dolog, kiáltottam anyámnak. - A takaróm rosszalkodik, nem hagyja, hogy lerázzam. Anyám rám néz, az arcára hervadt virág telepszik. - Ne, kislányom! - hallom hangját, s látom, ahogy öregszik. Gyorsan orvos, gyorsan mentő, csak a remény maradjon. Anyám szeme könnyben úszik, - talán így kell meghalnom? Erős volt ő, s mindig bátor, kapaszkodtam szavába. De a vad kór bekergetett minket egy nagy csatába. Kórház, orvos, fehér ágyak, elrántottak anyámtól. Futnék, futnék vissza hozzá, el a gonosz haláltól. A napok némán bólintgattak, vigaszt nem tűrt egyik sem. Évek jöttek, évek múltak, sok-sok emlék ellibbent. Ám valami nem veszett el, jött velem az új létbe. Futásom, a bársony kedves, megtartott az ölében. Futok ma is, s futok mindig, annyi szépség, csoda vár. A pillangó szebben libben, sokkal szebb most a virág. Rőt levél, ha földre hullik, s fölemelni nem tudom. Azt suttogja, velem leszel a további utamon. Felhők, szellő, hópihék, hát ne menjetek nélkülem. Nappal szállok, s éjjel, ha kell, megalszom egy szérűben. Vándormadár, te költöző, utad álmok felé visz. Ó, az álmok, ők maradtak egyedül, s a tarka hit. Futok, futok álmaimban, túl az ítéleteken. Ugye, anyám, te is látod, ez az én kis életem? Dalolj, kérlek, ahogyan rég, ott az apró konyhában. Én csak futok, tovább, tovább az Álmodás honában.
Nehéz napokat élek át, de sokat gondolok rátok! Mint tudjátok, olykor írogatok ezt, azt, így fejezem ki a bennem rejlő érzéseket. Arra gondoltam, hogy ezek közül az irományok közül felteszek néhányat ide a topickba. Az ember nem szívesen dobja sutba lelkének gyümölcsét, akkor sem, ha azok bőven hagynak kívánnivalót maguk után. Mivel betegségem egyre inkább gyötör, nincs energiám honlapot nyitni, ezért azt ötöltem ki, hogy gondolataimnak itt lesz a legjobb helye. Remélem, nem bánjátok. Rengeteg köszönettel tartozom a szeretetekért, ezért bízom abban, hogy jó szívvel fogadjátok rímelő vagy nem rímelő elmélkedéseimet. Ha úgy vélitek, hogy helytelen a döntésem, kérlek benneteket, bátran közöljétek velem, és abbahagyom. Kérlek arra is, hogy szorítsatok értem, mert ez a hetem rendkívül nehéz lesz és félek. S most jöjjön az irományaimból néhány, a teljesség igénye nélkül. Végezetül hozzáfűzöm: életem: ajándéka, hogy rátok találtam! :)
Ha Claudius, ez a bűzös görény azt képzeli, hogy kibaszhat velem, hát kurva nagyot téved, vagyok én szintoly akkora geci, amiként ő. Taktikám egyszerű: eljátszom a hülyét, ez evidensen sokkal egyszerűbb feladat, mint okosat játszani. Elmésnek, eszélyesnek, udvarképesnek lenni, ez felettébb fárasztó. Célom az, ne jöjjön rá e nyomorult pimasz, hogy átlátok rajta, mint a szitán, higgye e törpe, hogy ő egy titán. Higgye csak, hogy atyámnak szellemével vagyok elfoglalva, higgye csak, hogy én az igazságtételre törekszem, ez jól jön nekem, csak legyek lelkén, mint romlott húson a legyek, legyen enyészet, legyen rothadás, bűz. Mit is akarok? Magam sem tudom. Végigmenni egy járatlan uton? Megölni a vérnősző állatot? Nem tudom, nem tudom. Mit tudok én? Még azt sem tudom, micsoda az Én. Testi való, vagy lelki jellegű? Vagy két pont, amitől lesz az u-ból ü? E nemtudás jó. Ez ád erőt, hogy gyilkos akarat vegyen erőt a terméketlen ész szánalmas kibúvóin, csenevész ellenérvein, melyek „ésszerű kétely” gyanánt belopakodnak, mint a métely. Mélybe süllyedjetek, gondolatok. Most, hogy így a vége felé vagyok, nem igazságot, ölni akarok.
Legyél a békához kedves, bánj vele jól, sose csúfold, ne hívd őt úgy: „Lápi Lepcses", „nádnehezék", „lusta húsfolt", ne nevezd úgy: „ugró lepény", „Ragyás Robi" vagy „McDuglas", mert ezzel az önérzetén sosem múló sebet bökhetsz. Nincs nála hűbb és kitartóbb, csak a gyöngédség a titka – mondják egyes békatartók (bár fajtájuk roppant ritka).
Újra eszembe jutottak az iskolai viták a történelem és erkölcsfilozófia órákon. Mr. Dubois a XX. századi észak-amerikai köztársaság összeomlását megelőző zavargásokról beszélt. Az összeomlás előtt volt egy időszak, mesélte nekünk, amikor a Diliinger rémtettéhez hasonló bűnesetek olyan sokszor előfordultak, mint mondjuk a kocsmai verekedések. Nem csak Észak-Amerikában, de Oroszországban, a brit szigeteken és számos más helyén is a terror volt az úr. A borzalom azonban Észak-Amerikában csúcsosodott, közvetlenül a katasztrófa előtt.
-A törvénytisztelő polgárok - magyarázta Dubois - éjszaka alig mertek átsétálni egy nyilvános parkon. Fennállt a veszélye annak, hogy állig felfegyverzett gyerekekből álló, szervezett bandák támadnak rájuk, akik láncokat, késeket, házilag készített pisztolyokat és botokat lengetve nekik esnek, megsebesítik, a legtöbb esetben ki is rabolják, de talán örökre megnyomorítják őket. Lehet, hogy életükbe került volna egy ilyen séta. Ez az állapot jó pár éven át tartott, míg ki nem tört az orosz-angol-amerikai szövetség és a Kínai Hegemónia közötti háború. Mindennapos volt a gyilkosság, a kábítószer-fogyasztás, a gyújtogatás, a rablótámadások és a vandalizmus. Ezek az esetek pedig nem korlátozódtak a parkokra, hanem még fényes nappal is megtörténtek, kint az utcán, az iskolaudvaron - még az osztálytermekben is. Persze, a parkok voltak a Ieghírhedtebbek, de olyan mértékig, hogy a tisztességes emberek sötétedés után messze elkerülték őket.
Megpróbáltam elképzelni, hogy ilyen viszonyok uralkodnak az iskolánkban. Nem sikerült. A parkunkat sem tudtam ilyennek elképzelni. Hiszen oda azért megyünk, hogy pihenjünk, nem pedig, hogy szenvedjünk. Es hogy ott esetleg megölhették az embert...?
Mr. Dubois, akkoriban nem volt rendőrség, nem voltak bíróságok?
Sokkal több volt a rendőr, mint ma. És sokkal több bíróságuk is volt, mint nekünk. De mindegyik túlterheltséggel küzdött.
-Hát ez felfoghatatlan!
Ha egy fiú a városunkból csak egy töredékét is megcsinálta volna ezeknek a dolgoknak, akkor őt, meg az apját egymás mellé kötözték, és alaposan megkorbácsolták volna. De ilyesmi egyszerűen nem történt.
Mr. Dubois rám mutatott.
-Határozd meg, hogy micsoda egy fiatalkorú bűnöző! -Ó, hát ezek a gyerekek - akik mindig összeverték az embereket. -Tévedsz. -Tessék? De hát a könyvben az áll, hogy... -Bocsánat. A tankönyved valóban ezt állítja. De attól, hogy a kutyára azt mondjuk, hogy szalonna, még nem lesz jobb íze. Az, hogy „fiatalkorú bűnöző", egy olyan ellentmondásos kifejezés, amelyik segít nekünk megérteni, hogy milyen gondokkal küszködtek a huszadik században, és miért bizonyultak képtelennek a gondok megoldására. Volt már kutyád?
-Igen, uram. -Szobatisztává nevelted? -Igen uram. Végül az lett. Éppen az e téren való lassúságom miatt ragaszkodott anyám ahhoz, hogy a kutyák a házon kívül maradjanak.
-Értem: Amikor a kutyád bepisilt, mérges voltál rá? -Hogyhogy? Hiszen nem tudhatta, hová kell csinálni, mivel csak kiskutya volt. -Mit csináltál olyankor? -Hát, megszidtam, belenyomtam az orrát, és elvertem. -De hát nem érthette, mit mondasz! -Nem, de arra rájött, hogy mérges vagyok. -De hiszen éppen az előbb mondtad, hogy nem voltál mérges.
Mr. Dubois-nak megvolt az az idegesítő képessége, hogy jól összezavarja az embert.
-Nem is, de el kellett hitetnem vele, hogy az vagyok. Csak így tanulta meg a leckét. -Való igaz. De miután kifejezted a nemtetszésedet, hogy lehettél olyan kegyetlen, hogy még el is verted? Hiszen magad mondtad, hogy a szerencsétlen állat nem tudta, hogy rosszat tesz. Mégis fájdalmat okoztál neki! Magyarázd meg! Vagy talán szadista vagy?
Akkor nem tudtam, mit jelent a szadista, de a kiskutyákat ismertem.
-Mr. Dubois, hiszen meg kellett tennem! Meg kell szidni, hogy tudja rosszat csinált, bele kell nyomni az orrát, hogy tudja, mi volt az a rossz, és el kell verni, hogy többé ne merészeljen ilyet csinálni. Mégpedig mindezt azonnal meg kell tenni! Semmi értelme, ha később büntetjük meg; azzal csak összezavarnánk. Még így sem fog egyetlen leckéből tanulni, ezért figyelni kell, el kell kapni legközelebb is, és még jobban meg kell verni. így nagyon hamar megtanulja. De ha csak megszidjuk, az merő időpocsékolás. Gondolom, még sosem nevelt kutyát - tettem hozzá.
-De igen, mégpedig többet is. Most például tacskóm van, és a te módszereid alapján nevelem. Térjünk vissza azokhoz a fiatalkorú bűnözőkhöz! Közülük a legkeményebbek valamivel fiatalabbak voltak nálatok, és bűnöző pályafutásukat gyakran még fiatalabb korban kezdték. Emlékezzünk csak a kiskutyára! Ezeket a gyerekeket gyakran elkapták; a rendőrség minden nap letartóztatott egy csomót közülük. Megszidták őket? Igen, legtöbbször nagyon keményen. Beledörgölték az orrukat? Ritkán. A hírszervezetek és a hivatalok általában titokban tartották a nevüket - a tizennyolc éven aluliak esetében a törvény sok helyen így követelte. Elverték őket? Hát persze, hogy nem! Legtöbbjüket sohasem verték el, még kisgyerekkorukban sem; az volt a széles körben elterjedt nézet, hogy a verés, vagy bármely büntetés, amely fájdalommal jár, maradandó lelki károsodást okozhat a gyerekben.
(Eszembe jutott, hogy apám valószínűleg sosem hallhatott erről az elméletről.)
-Az iskolákban törvény tiltotta a testi fenyítést - folytatta. - A korbácsolást mint törvényes büntetést, egyedül egy kis tartományban, Delaware-ban ismerték, és csak nagyon ritkán, csupán egy pár bűnöző esetében alkalmazták. Úgy tekintettek rá, mint „kegyetlen és nem szokványos" büntetésre. Nem értem, mi kifogás lehet a „kegyetlen és nem szokványos" büntetésekkel szemben - töprengett Dubois hangosan. - A bírói szándéknak jóindulatúnak kell lennie, ám az ítélet szenvedést kell, hogy okozzon a bűnözőnek, máskülönben nem lenne büntetés - a fájdalom pedig egy, az evolúció által évmilliók során belénk ültetett alapvető mechanizmus, amely a figyelmeztetésével megóv bennünket, amikor valami a túlélésünket fenyegeti. Miért utasítaná el a társadalom ezt a tökéletes túlélési mechanizmust? Mindazonáltal az a korszak tele volt tudománytalan, álpszichológiai képtelenségekkel. -Ami a „nem szokványost" illeti, a büntetésnek nem is szabad szokványosnak lennie, másképpen nincs értelme. Ekkor kézcsonkjával egy másik fiúra mutatott.
-Mi lenne, ha a kiskutyát óránként elvernéd? -Hát... valószínűleg megőrjíteném. -Valószínű. Mindenesetre nem tanulna belőle semmit. Mikor történt utoljára, hogy ennek az iskolának az igazgatója meg kellett, hogy vesszőztessen egy tanulót? -Hát... nem is tudom. Ugy két éve. Azt a gyereket, amelyik megütötte a... -Nem érdekes. Szóval, meglehetősen régen. Ez azt jelenti, az efféle büntetés elég szokatlan ahhoz, hogy jelentőségteljes legyen, hogy elrettentsen és tanítson. Visszatérve azokra a fiatal bűnözőkre: őket biztosan nem fenekelték el, amikor kisgyerekek voltak, biztosan nem vesszőzték meg a bűneikért. A szokványos ügymenet a következő volt: az első vétségért - figyelmeztetés - általában feddés, bírói eljárás nélkül. Több bűnelkövetés után elzárásos büntetés következett, de csak felfüggesztett, és a fiatal próbaidős lett. Egy fiút számos alkalommal letartóztathattak és vádolhattak, mielőtt tényleges büntetést kapott - ami akkor is csupán elzárás volt, és ezt a magához hasonlók között töltötte le, akiktől még több bűnöző hajlam ragadt rá. Ha az elzárás ideje alatt nem keveredett nagyobb disznóságba, akkor rendszerint még azt az enyhe büntetést is elengedték, és próbaidőt adtak neki - „feltételesen". Ez volt rá a szakkifejezés abban az időben. Ez az elképesztő ügymenet éveken keresztül tarthatott, miközben a bűnei gyakorisága és kegyetlensége növekedett, anélkül, hogy az ostoba, de kényelmes elzárások büntetést jelentettek volna. Azután hirtelen, a törvény szerint általában a tizennyolcadik születésnapján, ez az úgynevezett „fiatalkorú bűnöző" felnőtt bűnözővé vált - néha pedig csak hetekbe vagy hónapokba tellett, hogy az illető gyilkosságért a siralomházban várja a kivégzését. Te...
Megint rám mutatott.
-Tegyük fel, hogy csak megszidod a kiskutyádat, de sohasem bünteted meg, hagyod, hogy összepiszkítsa a házat... néha pedig bezárod egy melléképületbe, de hamarosan visszaengeded a házba, miközben figyelmezteted, hogy ne tegye újra. Egy nap aztán észreveszed, hogy már felnőtt kutya, és még mindig nem szobatiszta - ezért előhúzol egy pisztolyt és agyonlövöd. Hogyan kommentálnád ezt?
-Hát... ez a legőrültebb módja a kutyanevelésnek, amit csak hallottam. -Egyetértek. Ez érvényes a gyereknevelésre is. Kinek a hibája lenne mindez? -Hmm... feltételezem, hogy az enyém. -Megint csak egyetértek. És nem csak feltételezem. Mr. Dubois - kottyantott közbe egy lány -, de hát miért? Miért nem fenekelték el a kisgyerekeket, amikor kellett, és miért nem szíjjalták el jól azokat az idősebb valakiket, akik kiérdemelték - úgy, hogy sose felejtsék el a leckét? Mármint azokat, akik tényleg rosszat csináltak. Miért nem?
-Nem tudom, -válaszolta zordan -, eltekintve attól, hogy a társadalmi erénynek és a törvénytiszteletnek az ifjakba való belesulykolása nem volt vonzó a tudománytalan álértelmiségiek számára, akik magukat „szociális munkásoknak", vagy időnként „gyermekpszichológusoknak" nevezték. Szemmel láthatóan - miután ezt mindenki megteheti - túl egyszerűnek tűnt a számukra, hogy a türelem és következetesség módszerét alkalmazzák, amellyel a kiskutyát is okítani szoktuk. Néha eltöprengek azon, vajon nem állt-e érdekükben a rend hiánya - de ez valószínűtlen; a felnőttek majdnem mindig tudatos, „felsőbb indítékok" alapján cselekednek, függetlenül a viselkedésüktől.
-De az istenért! - fakadt ki a lány. - Én sem szerettem jobban a többi gyereknél, ha elvernek, de amikor szükségem volt rá, megkaptam a mamától. Az egyetlen alkalommal, amikor az iskolában megvesszőztek, a mamától is megkaptam a magamét, miután hazaértem - ez pedig soksok évvel ezelőtt volt. Nem hiszem, hogy egyszer bíróság elé citálnak, és korbácsolásra ítélnek; az ember normálisan viselkedik, és akkor ilyesmi nem történhet. Nem látok semmi rosszat a rendszerünkben; sokkal jobb, mintha még az utcára is lehetetlen lenne kimenni, anélkül, hogy az embernek az életéért kelljen rettegnie. Az lenne aztán a borzalmas!
-Egyetértek. Ifjú hölgy, óriási különbség volt aközött, amit ezek a derék emberek tettek, és aközött, amit cselekedeteik közben gondoltak. E kornak nem volt az erkölcsről tudományos elmélete. Volt ugyan az erkölcsről egy elméletük, és megpróbáltak eszerint élni (nem kellene kigúnyolnom az indítékaikat), ám az elméletük hibásnak bizonyult - egyik fele zavaros álmodozás, a másik fele racionalizált sarlatanizmus. Minél komolyabbak voltak, annál tévesebb irányba indultak el. Például úgy gondolták, hogy az ember rendelkezik erkölcsi ösztönnel.
-De uram? Én azt hittem... de hiszen rendelkezik is! Én legalábbis igen!
-Nem, kedvesem, te körültekintő képzéssel kiművelt tudatossággal rendelkezel. Az embernek nincs erkölcsi ösztöne. Nem születik erkölcsi érzékkel. Sem te, sem én nem születtünk úgy - és a kiskutyának sincs ilyen tulajdonsága. Az erkölcsi érzéket úgy szerezzük, a tapasztalat és az ész kemény munkája révén. Azok a szerencsétlen fiatalkorú bűnözők is erkölcsi érzék nélkül születtek, akárcsak te, vagy én, de nekik nem volt lehetőségük arra, hogy megszerezzék, és a tapasztalataik ezt nem tették lehetővé. Mi is az „erkölcsi érzék"? A kifinomult túlélési ösztön. A túlélési ösztön maga az emberi természet, és a személyiségünk minden árnyalata ebből következik. Bármi, ami ellentétbe kerül az életbenmaradási ösztönnel, előbb-utóbb megsemmisíti az egyént, és ezért nem mutatkozik meg a következő nemzedékekben. Ezt az igazságot matematikailag is bizonyítani lehet, minden téren igazolható, ez az egyetlen örök kényszerítő erő, amely minden tettünket irányítja.
A túlélési ösztönt azonban finomabb és komplexebb indítékokká lehet fejleszteni - folytatta -, mint ami az egyén vak és brutális késztetése az életbenmaradásra. Ifjú hölgyem, amit ön „erkölcsi ösztönnek" nevezett, az valójában a szülei által önbe ültetett igazság, hogy a túlélés kényszerítő ereje másra is vonatkozhat, nem csak a saját, személyes túlélésünkre. Például a családunk túlélésére. A gyerekeinkre, ha vannak. A nemzetünkre, ha elég magasztosak vagyunk. És így tovább. Egy tudományosan igazolható erkölcsi elméletnek az egyéni túlélési ösztönben kell gyökereznie, és sehol másutt! Helyesen kell leírnia a túlélés hierarchiáját, észre kell vennie minden szinten az indítékokat, és meg kell oldania minden konfliktust.
Mi már rendelkezünk ilyen elmélettel; bármilyen szintű, bármely erkölcsi problémát képesek vagyunk megoldani. Önérdek, családszeretet, a haza iránti kötelesség, az emberi faj iránti felelősség - még a nem emberi lényekkel való kapcsolat egzakt etikáját is kifejlesztjük. Ám minden erkölcsi problémát szemléltetni lehet egy pontatlan idézettel: „Az ember nem szeret jobban, mint a kölykeiért elpusztuló anyamacska." Ha megértjük a macskát, és azt, ahogyan az megoldotta a problémát, akkor képesek vagyunk az önvizsgálatra, és megtudjuk, hogy az erkölcsi létra milyen fokára tudunk feljutni.
Azok a fiatalkorú bűnözők nagyon alacsony szinten álltak. Születésükkor csupán a túlélési ösztön dolgozott bennük, és az erkölcsi érzéknek mindössze egy olyan fokára jutottak el, amely a legszűkebb csoporthoz, egy utcai bandához való bizonytalan lojalitásban merült ki. Jóakaróik persze megpróbáltak „a jobbik énjükre apellálni", „megragadni őket", „szikrára lobbantani a morális érzéküket". Hiába! Hiszen nem volt nekik „jobb természetük"; a tapasztalataik azt tanították nekik, hogy amit csinálnak, az a túlélés módja. A kiskutya nem kapta meg a verését, így azután az, amit örömmel és sikeresen tett meg, számára „erkölcsös" volt.
Minden erkölcsiség alapja a kötelesség, ez ugyanúgy vonatkozik a csoportra, mint az egyén önérdekére. Azokat a gyerekeket senki sem tanította kötelességre, úgy, hogy az számukra érthető legyen - vagyis a verés segítségével. Ezzel szemben a társadalom, amelyben éltek, szüntelenül a „jogaikról" beszélt. A végeredmény természetesen előre megjósolható volt, hiszen egy emberi lénynek nincsenek semmiféle természettől adott jogai! Mr. Dubois szünetet tartott. Várta, hogy valaki bekapja a csalit.
-Uram! Akkor mi a helyzet a joggal az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez?
-Hát persze, azok az „elidegeníthetetlen jogok"! Valaki minden évben idézi ez a nagyvonalú kitalációt. Élet? Miféle „joga" van az élethez annak az embernek, aki éppen a Csendes-óceánban fuldoklik? Az óceán nem hallja meg a kiáltását. Miféle „joga" van az élethez annak az embernek, akinek a gyerekei megmentéséért cserében meg kell halnia? Ha úgy dönt, hogy inkább a saját bőrét menti, akkor helyesen cselekszik? Ez lenne a „jog"? Ami a szabadságot illeti, azok a hősök, akik aláírták ama nagy dokumentumot, arra kötelezték magukat, hogy életükkel is megváltsák a szabadságot. A szabadság sohasem elidegeníthetetlen; a hazafiaknak időről időre a vérükkel kell megváltani, másképpen mindig eltűnik. Valamennyi, valaha is idézett, úgynevezett „természetes emberi jog" közül a szabadság az, amely valószínűleg a legkevésbé olcsó, és sohasem ingyenes.
A harmadik „jog", „a boldogságra való törekvés"? Ez természetesen elidegeníthetetlen, de nem jog; egyszerűen csak egy univerzális feltétel, amelyet sem a zsarnokok nem tudnak elvenni, sem a hazafiak visszaállítani. Vessenek sötétzárkába, égessenek el egy oszlophoz kötve, koronázzanak a királyok királyává, addig törekedhetek boldogságra, amíg csak az agyam él - de sem istenek, vagy szentek, sem bölcsek, vagy kifinomult drogok nem biztosíthatják, hogy el is érem azt.
Ekkor Mr. Dubois hozzám fordult.
-Említettem neked, hogy a „fiatalkorú bűnöző" egy ellentmondásos kifejezés. A tettes az olyan személy, hogy „nem tudta teljesíteni a kötelességét". De a kötelességtudat egy felnőtt erénye - valójában a fiatalkorú akkor, és csak akkor válik felnőtté, amikor birtokába jut a kötelességtudatnak, és Pontosabbnak tartja azt a veleszületett önérdeknél. Sosem léteztek, hiszen nem lehettek „fiatalkorú bűnözők". Mindegyikükre jutott ugyanis egy vagy több felnőtt tettestárs - olyan idősebb kort megért emberek, akik vagy nem voltak tudatában kötelességeiknek, vagy tisztában voltak ugyan vele, de nem teljesítették azokat. És ez volt az a gyenge pont, amely lerombolta ezt az, egyébként csodálatra méltó, kultúrát. A fiatalkorú zsiványok, akik az utcákat uralták, csupán egy nagyobb betegség tünetei voltak; az állampolgárok (mindenki annak számított), glorifikálták a „jogokról" szóló mitológiát... és közben szem elől tévesztették a kötelességeiket. Egyetlen társadalom sem maradhat fenn, amely így épül fel.
III. SZÓKRATÉSZ: Nos, próbáljuk elmondani, mi módon lesz az arisztokráciából timokrácia. Vagy nem kézenfekvő, hogy alkotmányváltozás mindig a vezető csoportból indul ki, amikor meghasonlik magával, hiszen egyetértésük esetén, ha mégoly kevesen vannak is, lehetetlen a változás?
GLAUKÓN: Így van.
SZÓKRATÉSZ: Hát akkor, Glaukón, hogyan változik meg egy állam, hogy hasonlanak meg egymással és önmagukkal a segéderők és a vezetők? Akarod, hogy mint Homérosz, fohászkodjunk a múzsákhoz: beszéljék el, mint támadt a viszály, és ne képzeljük-e, hogy - bárha mint gyerekekkel játszanak és ingerkednek velünk - valójában tragikusan komoly, magasztos hangon szóljanak hozzánk?
GLAUKÓN: Hogyan?
SZÓKRATÉSZ: Valahogy így. Az ekképp szervezett államot nehéz megváltoztatni; ám ha minden keletkezőnek pusztulás a sorsa, az ilyen szervezet sem marad fönn örök időkig, hanem feloszlik. E bomlás így megy végbe: nemcsak a földben levő növények, hanem a föld felszínén élő lények körében is föltámad a test és a lélek termékenysége és terméketlensége, midőn körforgásaik önmagukba visszatérnek - a rövidebb életűeknél kisebb körök, a hosszabb életűeknél nagyobbak. A ti fajtátok termő idejében és terméketlenségében, bármily bölcsek legyenek is az általatok nevelt államvezérek, érzékelésből vont számításokkal nem jutnak messzire, csak célt tévesztenek: akkor is nemzenek majd gyermekeket, amikor nem szabad. Az isteni szülöttnek azonban van egy körforgása, amelyet egy tökéletes szám foglal magába, az emberi szülöttét pedig egy olyan szám, amelyben mint elsőben [vagyis legkisebben] uralkodó és alávetett sokszorozások az egyenlővé tevőknek és a különbözővé tevőknek, a növekvőknek és a csökkentőknek három távolságát és négy határát alkotják, mindent megfelelővé és egymással összemérhetővé téve. E számok négyharmados alapja öttel társítva és háromszor megszorozva két harmóniát alkot: az egyik úgy jön létre, ha az egyenlőt egyenlővel és a százat százzal megszorozzuk, a másik pedig egyrészt egyenlő [négyzetes], másrészt nem egyenlő [téglalap alakú] tényezőkből tevődik össze, vagyis az öt racionális átlóinak százszoros négyzete, mindegyikből levonva egyet, az irracionális átlóké, mindegyikből levonva kettőt, továbbá három köbének a százszorosa. Ez az egész egy mértani szám, amely a rosszabb és a jobb nemzéseken uralkodik, és ha az őrök ezeket nem ismerik fel, s a vőlegényeket és a menyasszonyokat alkalmatlan időben házasítják össze, ezeknek bizony nem támadnak jól termett és szerencsés gyermekeik. Ha ezeket a ti őreitek elvétik, és az ifjakat menyasszonyaikkal alkalmatlan időben adják össze, gyermekeik nem lesznek jó tehetségűek, szerencsések. Bár elődeik ezek közül a legkülönbeket teszik meg vezetőknek, mégis, nem lévén igaziak, apjuk vezérségébe lépve azzal kezdik, hogy őr létükre nem törődnek velünk; kelleténél jobban mellőzik a zenét, másodsorban a tornát, emiatt ifjúságotok még zenétlenebb lesz. Utóbb ezek lesznek a vezetők, már-már nemigen őrlelkűek, nem értenek már a Hésziodosz államában és a ti államotokban az arany-, ezüst-, bronz-, vasnemzetség megítéléséhez. Ám ha vas vegyül az ezüsthöz és bronz az aranyhoz, különbözés támad és összeférhetetlen egyenlőtlenség; ha egyszer ezek föltámadnak, ezek szülik a háborút és a gyűlölködést. Azt kell mondanunk, hogy a viszály, ahol csak föltámad, ebből a nemzetségből sarjad.
GLAUKÓN: Elismerjük, a múzsák helyesen válaszoltak.
SZÓKRATÉSZ: Szükségképpen, ha már múzsák.
GLAUKÓN: És mit mondanak ezután?
SZÓKRATÉSZ: Ha már viszály támad, a vas-, és bronznemzetség nekilát a nyerészkedésnek, a föld-, ház-, arany-, ezüstszerzésnek; az arany- és ezüstnemzetség, minthogy ezek nem élnek ínségben, hanem természettől gazdagok, lelküket az erénynek és az ősi állapotnak szentelik. Sok hatalmaskodás és nyuzakodás után a középszerben megegyeznek, hogy felosztják egymás közt a földeket, házakat, rátérnek a magántulajdonra; hajdani védenceiket, akik szabad barátaik és eltartóik voltak, rabbá teszik és zsellérként, rabszolgaként kezelik, és maguknak tartják meg a háborúk és a többiek őrzésének a gondját.
GLAUKÓN: Úgy látszik, tényleg innen támad az átalakulás.
SZÓKRATÉSZ: Ugye ez az alkotmány középen áll az arisztokrácia és az oligarchia között?
GLAUKÓN: Nyilván.
A timokratikus állam jellege
IV. SZÓKRATÉSZ: Tehát így megy végbe a változás. S ha végbement, hogyan élnek majd? Nyilván részben az előbbi alkotmányt utánozzák, részben az oligarchiát, középen lévén a kettő között, de lesz valami sajátos jellege is.
GLAUKÓN: Lesz.
SZÓKRATÉSZ: Nemde abban, hogy tisztelik a vezetőket, hogy a harcos rend nem művel többé földet, nem kézműveskedik, nem keres pénzt, közös lakomákat tartanak, gonddal edzik a testüket, és készülnek föl a harcra - mindezt az előbbi alkotmány szerint csinálják.
GLAUKÓN: Igen.
SZÓKRATÉSZ: Viszont rettegnek attól, hogy a bölcseket vezetőkké tegyék, de nincsenek is náluk igazi és színtiszta értelemben bölcsek, csak vegyesek; az indulatos és primitív jellemeket kedvelik, akik inkább háborúra termettek, mint békére, különösen becsülik a hadi ravaszságot és fortélyosságot, és folyton csak hadakoznak - általában ezek a sajátos jellemzőik.
GLAUKÓN: Igen, ezek.
SZÓKRATÉSZ: Majd a pénzre törnek, mint az oligarchák, és suttyomban vadul tisztelik az aranyat, ezüstöt, hiszen most már vannak saját hombárjaik és kincstáruk, ahová szerzeményeiket elrejthetik; van elkerített házuk, szinte magánfészkük, ahol asszonyaikra, és akire akarnak, szabadon tékozolhatnak.
GLAUKÓN: Színigazság.
SZÓKRATÉSZ: Ugye majd zsugorgatják kincseiket, bálványozzák és suttyomban kaparják össze; ám a másét annál inkább tékozolják vágyaik betöltésére, és titokban szakajtják a kéj gyümölcseit, kijátszva a törvényt, mint gyermekek apjukat; hisz őket már nem szép szóval, hanem kényszerrel nevelték, mivel elfeledkeztek az okos szóval és filozófiával társult múzsáról, és a tornának inkább hódoltak, mint a zenének.
GLAUKÓN: Ez mindenképp rosszból és jóból ötvöződött alkotmány.
SZÓKRATÉSZ: Így van ötvözve. Azért egyvalami kiviláglik belőle az indulatos rész uralma révén: hogy a becsvággyal párosuló vetélkedést hajszolják.
GLAUKÓN: Szívvel-lélekkel.
SZÓKRATÉSZ: Ugye ez az alkotmány így támadt, és ilyen a jellege; persze csak alapeszméiben vázoltam fel, és nem dolgoztam ki aprólékosan, hiszen a legigazságosabb és legigazságtalanabb jellem e vázlatból is eléggé látható, és képtelenség is volna minden alkotmányt, minden szokást hiánytalanul kifejezni.
„Napközben rendszerint egy kályhalyukban időzöm. Várom az ügyelőt, hogy szólítson: Kísértet, készülj.., te következel! Vasingem, mint a füst, egy gyerek keze is kettészelhetné, mégis a frász töri éjféltájban a bástya fokán toporgó őrszemet: Állj, ki vagy! kiáltja rémítőn, mire én némán intek vissza neki, hogy Ezt, apikám! Egy meggyilkolt király, a Gutenberg-galaxis szelleme. A túl sok könyv, a túl sok államügy, a nagypolitika... A csillagokat számláltam, és nem vettem észre, hogy királyném nem élvez el velem - ezért ma trónomon egy büdös lábú, szőrös törpe ül, egy korcs hentes és mészáros, egy baszógép, az öcsém, Claudius. De ne hidd, hogy egy rendőrségi ügy szilárdabb lábon áll s valóságosabb, mint a vers. Ha elüti az éjfelet, csak a test alhat, nem a mélytudat; a zárt osztályon a klimaxos királynő fuldokol és sikoltozik, a Herceg, egy alkoholista roncs meg azt üvölti: Ott, ott! Atyám az! Most suhan az ajtón kifelé!"
Ha az emberek örökké élnének, mindenki materialista lenne abban az örökké funkcionáló testében. A halhatatlanságnak nincs szüksége hitre, vallásra, filozófiára. Ezért nincs vallásuk pl. a Halhatatlan Isteneknek vagy az angyaloknak. A hit a vallás, valamint a spirituális bölcseletek vígasztalásra valók, arra, hogy az ember halhatatlanságának illúzióját keltsék fel. Vagyis minden ezotérikus világkép, misztika és okkultizmus a halálfélelemből származik. Valamit találni kell, ami kárpótol a bűnbeeséssel elvesztett testi öröklétért.
Uram, kiszúrtál velunk, de magaddal is!
Azóta, Jóistenségedre hivatkozva minden nyomorúságunkban állandóan Téged nyúzunk, buzerálunk. Add vissza nekünk a halhatatlanságunkat, és mi örök időkre békében hagyunk Téged.
fegyelmezett egy ember vagyok én kérem illem- tudó sőt még annál is illemtudóbb tudom mit lehet s mit nem én kérem tiszteletben tartom és bizonyos okoknál fogva még kifelé jövet is mindig kopogtatok az ajtón
Tanúsithatom, hogy bizony lehet autópályán menetirányal szemben közlekedni. Nekem egy óra leforgása alatt, ez háromszor sikerült. Szerencsére éjszaka történt, amikor kicsi volt a forgalom.
Tudom én, hogy teljesen felesleges ez az én "nyelvőrködő" morgolódásom, de mit tegyek, ha újra és újra felbosszantanak valamilyen hülyeséggel?
Az egyik internetes portál /nem kell messzire menni érte.:-)/ egyik cikke az újonnan bevezetésre kerülő dohányzási tilalmakról cseveg. A szerző olyan hatalmas mértékben keveri a "szabad" és "lehet" fogalmakat, hogy az eszméletlen. Persze nem ő az egyetlen, sőt: ma már alapvető értelmezésben használják egyik kifejezés helyett a másikat, holott egyáltalán nem azonos jelentéssel bír a kettő.
Például azt írja:
"Nem szabad majd rágyújtani kocsmákban, szórakozóhelyeken, munkahelyeken, közintézményekben, "
Ez így helyes. De hamarosan megfejeli a helytelen alkalmazással.:
"Az alapszabály az, hogy a bejárattól számított 5 méteres távolságon kívül lehet csak dohányozni. Ahol ez nem oldható meg, ott ezen a távolságon belül is rá lehet gyújtani a bejárat közelében. ...
"A turizmus érdekében megengedik a dohányzást a hotelek szivarszobáiban, de ezekbe nem lehet ételt, italt felszolgálni és a pincért sem lehet behívni."
Szóval a lényeg az, hogy a SZABAD/NEM SZABAD kifejezés ENGEDÉLYEZÉST/TILTÁST jelent, tehát fizikailag áthágható. NEM SZABAD autópályán menetiránnyal szemben közlekedni, de LEHET, ahogy a közelmúlt eseményei -sajnos- ezt bebizonyították. NEM SZABAD jogállamban embereket gyilkolászni, de -ismét sajnos- LEHET, mint ahogy ezt a szintén közelmúlt eseményei /is/ bebizonyították.
Viszont..
Nem igaz, hogy NEM LEHET buszmegállóban, zárt helyen, kórházakban és közintézményekben dohányozni! De igenis LEHET -ahogy majd -sajnos- a jövőbeli események bizonyítani fogják-, csak NEM SZABAD, mert törvény tiltja!
Ami valóban NEM LEHET -például- ugye kerek szoba sarkába pisilni és hasonló kis és nagydolgok. Mert az fizikailag lehetetlen. EZ a LEHET/NEM LEHET definíciója.
Semmiségnek tűnnek ezek a dolgok, de hát állítólag "nyelvében él a nemzet".
1. ) Amikor Pilátus meglátta ezt. szörnyen megijedt és el akarta hagyni a törvényházat. Mialatt azon gondolkodott, hogy feláll és elmegy, feleségétől érkezett ez az üzenet: „Ne avatkozz bele ennek az igazságosnak a dolgába, mert sokat szenvedtem az éjszaka ezen ügy miatt. " - Ekkor Pilátus odahívta a zsidókat és mondta nekik: „Tudjátok jól, hogy feleségem könyörületes és sokkal vallásosabb mint ti, zsidók. " - A zsidók azt felelték: „Igen, tudjuk. " Pilátus így folytatta: „Hát akkor tudjátok meg, hogy az én feleségem a következő üzenetet küldte nekem: „Ne avatkozz ennek az igazságosnak a dolgába, mert az éjjel sokat szenvedtem ezen dolog miatt. " - A zsidók erre azt mondták: „Nem mondtuk-e Neked, hogy ez egy mágus? Biztosan varázsolt a feleségednek valami agyrémes álmot. "
2. ) Pilátus akkor odahívta Jézust és kérdezte tőle: „Hogy van az, hogy ezek tanúbizonyságot tesznek ellened? . . . Nem telelsz semmit?" - Jézus azonban így válaszolt: „Ha nem lenne hatalmuk erre, semmit sem mondhatnának, de mindenkinek van szája a jó és a gonosz beszédre. Ők majd látni fogják. "
3. ) Ekkor a zsidók vénei válaszoltak Jézusnak így: „Mit jelent az, hogy mi majd meglátjuk?. . . Először is Téged a paráznaság hozott a világra; másodszor a Te betlehemi születésed egy nagy gyermekgyilkosságot okozott; harmadszor a Te apád József és anyád Mária Egyiptomba menekültek, mert feszélyezve érezték magukat a nép között. "
4. ) Voltak ott jelen azonban jóakaratúak is a zsidók között, akik így mondták: „Mi nem hisszük azt, hogy paráznaságból született, mert tudjuk azt, hogy mikor József megházasodott Máriával. Mária már terhes volt. de nem paráznaságból. "
Ekkor Pilátus azokhoz a zsidókhoz szólt, akik a paráznaságból való születést állították: „Tehát nem igaz az, amit mondtok, mert megtartották a házasságot, amint a ti népetekből valók bizonyítják. "
Anás és Kajafás válaszoltak Pilátusnak így: „Mi mindnyájan azt hirdetjük, hogy paráznaságból született, de ezek nem hisznek nekünk, mert ezek prozeliták és az ő tanítványai. "
Odahívta akkor Pilátus Anást és Kajafást és azt kérdezte fölük: „Mit jelent az a szó, hogy prozelita?" Azok így feleltek: „Azt jelenti, hogy azok görög szülök gyermekei, akik zsidók lettek. " - Azok pedig, akik azt állították, hogy Jézus nem született paráznaságból a következők voltak: Lázár, Aster, Antal, Santiago, Amnes, Zeras, Sámuel, Izsák, Einees, Crispo, Agripa és Judás . . . és azt mondták: . . Mi nem születtünk prozélitáknak, hanem zsidó szülők gyermekei vagyunk és az igazságot mondjuk, mivel ott voltunk József és Mária házasságkötésénél. "
5. ) Odahívta magához Pilátus akkor ezt a tizenkettőt, akik azt állították, hogy Jézus nem született paráznaságból és azt mondta nekik: „Kérlek benneteket, hogy esküdjetek a Cézár életére, hogy igaz-e az állításotok, hogy nem született paráznaságból. . . ? - Azok így feleltek: . ,A mi törvényünk tiltja az eskütevést, mert az bűn, de hagyd, hogy ők esküdjenek a Cézár életére - mondva - hogy nem igaz a mi beszédünk és halálos bűnösök vagyunk. " - Pilátus akkor Anáshoz és Kajafáshoz fordult, kérdezve: , . Semmit sem feleltek erre?" Azok visszamondták: „Te ezeknek adsz hitelt, akik Jézus törvényes születését bizonyítják, mialatt mi mindnyájan azt kiáltjuk, hogy paráznaságból született, hogy ez egy mágus és magát Isten Fiának nevezi. "
6. ) Kiutasította ekkor Pilátus a pretóriumból mind a zsidók sokaságát - kivéve ezt a tizenkettőt, akik tagadták a paráznaságból való eredetet és Jézust elválasztotta tőlük. Azután így szólt hozzájuk: „Mi az okuk ezeknek, hogy Jézust meg akarják ölni?" - „Gyűlölik Őt azért, mert szombaton is gyógyít" - felelték ezek.
„A jócselekedeteiért akarják megölni?" - kérdezte Pilátus.
III.
1. ) Pilátus megdühödve ment ki a pretóriumból és azt mondta a zsidóknak:
„Az égen ragyogó Napot hívom tanúnak arra, hogy én ebben az emberben semmi bűnt nem találok. " - A zsidók felelték: „Ha nem lenne egy bűnöző, nem adtuk volna át Neked". - Így szólt akkor Pilátus: „Vigyétek el és ítéljétek el a ti törvényeitek szerint. " - . ,Nekünk nincs megengedve az, hogy valakit megöljünk" - mondták a zsidók. . . - „Nektek megtiltotta isten, hogy öljetek és nekem nem?" - felelt a helytartó.
2. ) És ismét bement a pretóriumba. Magához hívta Jézust és kérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?" - „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked énrólam?" - kérdezte vissza Jézus. - „Hát zsidó vagyok én talán? A Te néped és a főpapok adtak Téged a kezembe, mit cselekedtél`?" - hangzott Pilátus szava. - „Az én királyságom nem e világon van, mert ha itt lenne, az én híveim küzdenének azért, hogy ne legyek a zsidók kezébe adva, de az én királyságom nincs itt. " - felelé Jézus. - „Tehát, Te király vagy?" - kérdezte Pilátus. - „Te mondod, hogy király vagyok, de én azért születtem és azért jöttem a világra, hogy mindenki hallja a hangomat, aki az igazságból való" felelte Jézus.
„Mi az igazság?" - kérdezte Pilátus. - „Az Igazság az égből származik" felelte Jézus. - „A földön nincs igazság?" - kérdezte Pilátus. - Jézus felelé: „Láthatod hogyan esnek ítélet alá azok, akik az igazságot szólják azok által, akik a földön a hatalmat gyakorolják. "
Ez most már tényleg az utolsó csepp volt a biliben, úgyhogy többet ne várj tőlem levelet, mert ez levél, az utolsó. Jó, az előző kettő is utolsó volt, de nem az igazi utolsó. Mindig a harmadik az igazi, mert három a magyar igazság és én magyar vagyok, szóval ne cigányozzál magadban, mert azt nem bírom. Örülj,hogy írok, mert küldhettem volna egy esemest is, hogy menj a picsába. Különben új mobilom van, adta a Laci, ezüstmetál és tud fényképezni, meg filmezni is. Mert a Laci egy ilyen fickó, nem sajnálja tőlem a mobiltelefont, pedig a kínai piacon egy huszast biztos adtak volna érte, de ő nekem adta, meg átkódoltatta az egészet. Van egy haverja, aki erre van ráállva, hogy a lopott telcsiket, érted, ilyen mikrotechnikus. A vodafonnál tanult, de most már a Laci alkalmazza. Szóval a Laci egy ilyen srác. Úgyhogy nem tudom, mért kell neked azt terjeszteni róla, hogy egy brutális fasz, aki mindenütt, még a családon belül is erőszakoskodik. És hogy a tévékettő is mutatta. Pedig nem a Laci volt a Mónikában, az nem ő volt, csak egy hasonló ember, mert ott mindenki színész, úgyhogy nem a Laci volt, aki a lefolyóba belenyomta a muterja pofáját, hogy aztán az öregasszony azt se tudta mondani, jaj, mert az ultrás víz kimosta a tüdejéből a levegőt. A Laci mamája jól van és üzeni, hogy ő is nagyon utál téged, mert azt terjeszted a fiáról, hogy gyilkos, pedig az egy nagyon rendes gyerek. Már ötévesen sósavat tett a faterja poharába, hogy megvédje az anyját, mert nem bírta elviselni, hogy a faterja testileg bántalmazza a muterját, csak a faterjára nem hatott, mert vasmunkás volt, és a vaspor lerakódott a gyomrába, meg a veséjébe, arra meg baszhatod a sósavat, úgyhogy az a geci kihugyozta az egészet és tovább kínozta az anyját. Még jó, hogy azóta meghalt, mert a kannásbor még a sóssavnál is keményebb dolog, úgyhogy az aztán elintézte a Laci faterját. És a mama azért is utál, hogy róla meg azt terjesztetted, hogy már nem él, és akinek a halálhírét keltik az még száz évig… Úgyhogy a mama még száz évig fog utálni, megfojtana egy kanál vízben, ha a tavaly nem loptad volna tőle el az ezüstkanalakat. Úgyhogy most majd kanál és víz nélkül fog megfojtani, ha találkozik veled. Egyszerűen a puszta kezével. És különben az sem a Laci volt, akit szembesítettek a tényekben egy nőnek a három napon túl gyógyuló foltjaival. Az is csak el volt játszva és pont az a fickó játszotta, aki a Mónikában is és egy hozzám hasonló nő játszotta a másik szerepet, a nőit. Mert nekik olyan embereket kell alkalmazniuk, amilyenek a valóságban is vannak, szóval akik nagyon hasonlítanak az igazi emberekhez, például hozzám és a Lacihoz. És az sem igaz, amit szomszédok mondtak, hogy én üvöltöztem, mert a Laci szögesbakanccsal rugdosta a hasamat, meg a fejemet, pedig a Lacinak nincsen is szögesbakancsa, meg ólmosbotja, neki olyanjai nincsenek. Jobb, ha tőlem tudod, a hangok azért voltak, mert a Lacival annyira jó együtt lenni, olyan bazmeg,hogy minden sejtem élvez. A szomszédok meg kurvára irigylik, mert nekik már nem megy még csendben sem, mert már ruhában is undorodnak egymástól, nem még meztelen és ők tényleg csak akkor ordibálnak, ha véletlen egymásra nyitják a fürdőszobaajtót, érted a rémülettől, amit ott látnak. Persze te se tudod elképzelni milyen az, amikor annyira jó, mert a Pityuval neked az csak egy közepes dolog, amit megszokásból háromnaponta le kell zavarni, mert a Pityu az azt sem tudja, mi az a gé pont, azt hiszi, hogy valami ilyen matematikai dolog, mint a thálész-tétel. Pedig jobb, ha tőlem tudod, hogy ott lehet csak elélvezni, hogy ami nem ott van, az csak olyan, mint a tenger után az omszki tó, szóval egy nagy nulla. Legalább olvassál el néha egy női magazint, vagy kérdezősködjél a szoliban és akkor megtudod, mit kell nyújtani egy férfinak, meg egy nőnek, és akkor nem fogod többet baszogatni a Lacit. Volt neki elég az életében, az apja vasmunkás volt, az anyja meg alumíniummunkás. Tudod te milyen feszkó volt a családban? Olyan, hogy kivágta a biztosítékot. És minden a gyereken csattant, a Lacin, érted, neki kellett az egészet elviselni két oldalról is, mintha a fejed egy satuban volna és egyik oldalról az anyád tekeri, a másikról meg a faterod. Ilyen nehéz volt a gyerekkora és még elmenni sem tudott, mert a feje be volt fogva a satuba és vagy a satut is magával kellett volna cipelnie vagy a fejét kellett volna otthagynia. És azt se kellett volna róla mondani, hogy egy hájas disznó, mert ez mindig is fájt a Lacinak, hogy kicsit kövérebb a többieknél, mindig csúfolták a suliba, meg daginak nevezték és ez őt lelkileg nagyon megviselte. Mert a Laci nagyon érzékeny ember. Annyira fájt neki a dolog, hogy egyszer lehívta a Norbit, hogy adjon neki egy egészséges órát, fizetett érte háromszáz rongyot. Csak hogy lefogyjon. És én is hallgathattam a konyhából, hogy mit mond a Norbi az egészséges életmódról, mert megengedte a Laci, annyira rendes. És a Laci akkor lefogyott, és most már csak bioboltokban vásárol, meg magokat rág, ha éhes. Leszokott a dohányzásról és a heroinról, kinőtt neki az aurája. Nagyon rendes életet él. Kicsit azért feszült az elvonástól. Van neki egy kisbaltája, azzal vezeti le. Én meg már untam azokat a régi bútorokat, nem is igazi fából vannak, csak ilyen ócska laminált lemezekből, szóval tiszta haszon, hogy a valaki összeaprítja. Különben az sem igaz, hogy a Laci zsidózott volna a rádióban, hogy a közszolgálatin, hát a közszolgálatin olyan műsorok nem is lehetnek, törvény van róla, az hogy a hírekben azt mondják, hogy zsidó állam, az nem az, jó lehet azért olyan rosszindulatúan mondani, hogy pl. zsiddó állam, azt meg olyan érzelmesen, mint egy táncdal szövegét, hogy palesztin felszabadítási front, de a Laci nem olyan. A Laci az tudja, hogy ilyet csinálni nem pécé. Érted, ja persze azt hiszed a pécé egy számítógép, pedig az azt jelenti, hogy politikailag korrekt, csak angolul, mert az angolok a ká helyett cé-t használnak, olyan a torkuk, hogy ők csak azt tudják kimondani. Hát nem vagyunk egyformák, még a torkunk is különbözik. De mi nagyon tiszteljük a másságot. Vannak a Lacinak buzi barátai, meg négerek, buzi négerek is. Mer mondta a Laci, hogy a jövő a buziké, úgyhogy jobb lesz jóba lenni velük. Szóval az a rádióban meg nem is ő volt, hanem az ő nagyapja, akit szintén úgy hívnak, mint őt, de erről ő nem tehet, hogy a nagyapját úgy hívják, mint őt. És nem a zsidókról beszélt, hanem a szomszédjáról, a Zsidó Misi bácsiról, akivel összevesztek, hogy kinek van jobb bora, vagy undorítóbb felesége, már nem emlékszem. És véletlenül a Misi bácsi beleszaladt a Laci nagypapájának a vasvillájába, amit a Laci nagypapája éppen a kezében tartott, mert teheneknek akart szénát vinni. Vannak ilyen balesetek. De nem azért, mert a Misi bácsi zsidó volt, mert neki csak a neve volt zsidó, igaziból baptista volt vagy buddhista, szóval valami egészen más. Szóval nem lenne neked szabad ilyeneket mondani rólunk, mert én a Pityuról soha semmit nem mondtam még neked sem, pedig én tudtam, hogy a Pityu a legyet is röptében, és azt is, hogy mért kellettél neki. Pedig akkor is három nője volt. Csak az történt, ez tényleg hihetetlen, nagyon ritka dolog, hogy mind a három épp egyszerre menstruált. Na, akkor jöttél be te a képbe, érted, a te szerelmed nem egy igaz ügy, pláne nem tiszta érzelem. Csak egy menstruációs pótlék voltál a Pityunak. De én ezt nem akartam elmondani neked, mert én vagyok olyan barátnő, hogy tudom, mit lehet mondani, meg mit meg nem. Én soha nem mondtam, hogy van neki egy huszas mobilja is, ugye, pedig tudtam, és azt is tudom, hogy kit hív róla, de nem mondtam, mert én nem akartam, hogy neked rossz legyen. És azt sem mondtam, hogy a Pityu könyörgött nekem, hogy engedjem be, amikor a Laci Ukrajnában volt üzleti úton. Hogy engem szeret és tőled meg kirázza a hideg. És azt sem mondtam, hogy nem azért csinálja a Pityu ilyen ritkán, mert az idegei, meg a munkája, meg a felelősség. Pedig tudtam, hogy hetente kétszer átjár a szomszédba, az Ágihoz. És persze nem azért, mert az Áginak kell segíteni ezt-azt, mert meghalt a férje, hát nem azért, hát nem ilyen karitatív a Pityu. De én nem vagyok olyan, hogy elmondjam, hogy a Pityunak van egy gyereke, Szegeden. És hogy azért nincs pénze neki, mert az a nő állandóan leszívja a bankszámláját. Mert ha nem ad zsetont a Pityu, akkor beköpi az egészet neked, meg a Pityu muterjának, akitől tudod a Pityu mennyire be van szarva. Mert a Pityu még mindig annyira anyás, van neki ilyen frajdi dolga, hogy beleszeretett még csecsemőként a muterjába. Én nem mondtam ilyet, mert én tudom, hogy mi a barátság, úgyhogy neked se kellett volna a Lacit basztatni, mert én a Lacit szeretem, és én mindig a Laci mellett leszek, mert nekem ő az igazi. És ha választani kell, akkor én a Lacit fogom. És nem a Laci egy brutális, hanem azok, akik ilyet terjesztenek róla. Különben a Laci is megmondta, hogy az ilyenek, mint te hozzák ki az emberből az állatot, hogy ha nem lennének ilyenek, mint te, akkor úgy élhetnénk együtt, mint a csecsemők, vagy a bárányok, hogy miattatok van az a sok erőszak a világban, azért robbantgatnak az arabok, ezért tört ki a vietnámi háború, meg a hidegháború. Jobb, ha nem kezdesz el számolni, hogy hányan haltak meg miattatok. Úgyhogy a Laci azt mondta, hogy ne kerülj a szeme elé, mert akkor neked annyi, mert ő rászokott a biotermékekre, olyan egészséges lett, meg a fengsuira és a tantrikus szexre is, úgyhogy jobb, ha eltűnsz a környékünkről, mert van neki ilyen biofegyvere, az olyan érted, hogy hangtompító se kell hozzá. Nem spriccel mindent össze a vér, meg nem freccsen szét az illető agyveleje, hogy utána az egész család hetekig takarít, hogy el tudja adni a lakást, ez tiszta száraz érzés. Mert a Laci nem szennyezi be a kezét, nem olyan. Szóval jobb, ha eltűnsz, mert a Lacinak nagyon felbasztad az idegeit, és azt utálja a legjobban, mert attól még idegesebb lesz és az idegességtől meg agresszív. És ő annyira küzd az agresszivitás ellen, hogy teljesen kikészül tőle, hogy agresszív. És akkor megkeresi, hogy miért lett agresszív és akkor ő az ő agresszivtiásának a forrásával végez. Pofánönti biofegyverrel és lerohad az illető képe. Gondolom, nem akarsz a Pityu előtt így mutatkozni. Úgyhogy Mari, én most figyelmeztetlek, mert én még ilyen helyzetben is tudom, mi a barátság: ne várd be a Lacit.
Elnézést, Lutra igazad van, az a "vers" nem is volt más részemről, mint csipkelődés.
NEM KELL
Onestes
Nem kell szűzen a lány, öregen sem kell feleségül, így sajnálom, amúgy tisztelem én nagyon is. Nem jó zölden a fürt, töpörödve se, csak ha megérett: érett szépséget vár szerelemre az ágy.
