És pont azért fontos, mert ha nem lenne különbség a stratégiai pontok megszállása és az egész ország megszállása között, akkor a belgrádiban nem szerepelne külön a stratégiai pontok megszállása (3. pont) és egy összefüggő országrész megszállása (1.pont).
Ha nem lenne különbség, akkor miért tettek a belgrádi konvencióban különbséget a stratégiailag fontos pontok megszállása, illetve egy összefüggő országrász megszállása között.
Most úgy, hogy te is értsd:
Ha a stratégaia pontok megszállása egyet jelent az ország teljes megszállásával, akkor a belgrádi konvencióban miért szerepel a stratégai pontok megszállásának lehetősége (3. pont) mellett egy összefüggő országrész megszállása (1.pont) is?
Nem mellesleg az 1945-ös magyar szovjet tűzszüneti egyezményben még a megszállás szó is csak Csehszlovákia etc. megszállásával kapcsolatos kártérítés kapcsán szerepel. Aztán mégis megszállásról szól ugyebár :D
Ideje lenne feladnod mert kezd nagyon szánalmas lenni.
Egyébként nyilván elkerülte a figyelmedet, hogy az azt szállnak meg amit akranak stratégiai pontokra vonatkozott (a szerződésben szó szerint ez szerepel), ami nem egyenlő összefüggő országrészek megszállásával. Pont ezért szerepel benne az útvonalak szabad használata is, hogy kapcsolatot tarthassanak a stratégiai pontok között.
Tarthatalan állításaid vannak, amiket primer forrásokkal cáfoltam, amire csak némi személyeskedés, egy a kérdésben irreleváns hasonlat, és a szokásos papolás a forrásokról a válasz tőled. Utóbbi azért is vicces, mert ebben a vitában én hozom a forrásokat, te meg csak a véleményed hajtogatod.
Annak esetleg utána nézhetnél, hogy a szerbek miért kezdték meg Pasic javaslatára a déli magyar területek megszállását. Nos elárulom, hisz nyilván fogalmad sincs róla. Pont azért, mert hiányolták a padovai fegyverszüneti egyezményből a magyar területek megszállására vonatkozó klauzulát.
"Azt már csak félve említem meg hogy az azt szállnak meg amit csak szükségesnek tartanak, bármely óvodás képes helyesen értelmezni, természetesen te is, csak éppen a prekoncepció feladásával vannak nehézségeid."
Ezek szerint Romsics is egy óvodás szintje alatt van. Mondom, ha egyszer visszatérsz közénk a földre, akkor folytathatjuk a vitát.
Egyébként ezek azok a hihetetlenül beképzelt mondataid, amelyeknek ugyan a vitához nem sok köze van, de terelésre rendkívül alkalmassak.
Arra a kényes kérdésre persze megint kerülöd a választ, hogy ha a "szükség szerint" az ország teljes megszállását jelentette, akkor a belgrádi konvencióban a szükség szerinti megszállás (3. pont) mellett miért szerepelt az 1. pontban a kiürítendő területek leírása?
Persze tudod te is a választ, de ehhez be kéne ismerned, hogy tévedtél. Erre pedig képtelen vagy.
9605 ben sehol sem szerepel hogy a hasonlóan szövegezett szovjet magyar tűzszünet miért jelent teljes megszállást miközben - szerinted - a pádovai nem.
Azt már csak félve említem meg hogy az azt szállnak meg amit csak szükségesnek tartanak, bármely óvodás képes helyesen értelmezni, természetesen te is, csak éppen a prekoncepció feladásával vannak nehézségeid.
Hiába jössz ezzel a szánalmas személyeskedő vergődéssel, a padovai fegyverszüneti egyezményben az szerepel, hogy szükség esetén, a stratégaia pontokat megszállhatják. Ez köszönőviszonyban sincs azzal, amit állítasz, hogy benne van az ország teljes megszállása.
Ha nem érted, hát nem érted. Nem az első eset, hogy bizonyos megfogalmazások és tények meghaladják az értelmi képességeidet.
Fejtsd már ki hogy az alábbi mondat ugyan mit jelent a te értelmezésedben, azon felül hogy oda mennek az országban, és azt csinálnak amit akarnak?
b., Ausztria-Magyarország mindazon stratégiai pontjait, amelyeket szükségesnek találnak haderejükkel megszállani, azokat hadűveletek céljára alkalmassá tenni, s ott a rendet fenntartani.
Nagyon kiváncsian várom hogy mit hozol össze :D Ennél teljesebb megszállási klauzula nem is létezik.
Akkor gondolom magyarország teljes megszállásáról sem volt szó 1945 ben.
Nos, lássuk egyébként, hogy Romsics hogy értelmezi ezt a kérdést:
"A padovai fegyverszünet feltételeihez viszonyítva a belgrádi kiegészítő egyezmény előírásai magyar szempontból jóval kedvezőtlenebbek voltak. A padovai fegyverszünet csak a délnyugati fronton állapított meg demarkációs vonalat, és a háború alatt megszállt területek kiürítését parancsolta meg. A szűkebb értelemben vett Magyarország határait tehát sehol sem érintette. A 18 pontos belgrádi katonai szerződés viszont előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos felső folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, továbbá a Szeged-Baja-Pécs-VArasd vonaltól délre eső vidékeket, tehát a Bácskát és a Drávaközt is." (Romsics: A trianoni békeszerződés. 72. o.)
"Nem tudom feltűnt e de a Villa Guistiben aláírt dokumentumban az Ország teljes területének megszállása szerepelt."
Tévedés. A stratégiai pontok szükség esetén történő megszállása szerepel benne.
De lássuk is, miről beszélünk pontosan:
"4. A szövetségeseknek feltétlen joguk lesz:
a., csapataikkal az Ausztria-Magyarország területén lévő összes vasutakon, szárazföldi és viziutakon szabadon mozogni.
b., Ausztria-Magyarország mindazon stratégiai pontjait, amelyeket szükségesnek találnak haderejükkel megszállani, azokat hadűveletek céljára alkalmassá tenni, s ott a rendet fenntartani.
c., a szövetséges hadsereg céljaira fizetség ellenében rekvirálásokat végezni, bárhol is tartózkodnak."
Szó nincs benne az ország teljes területének megszállásáról, bárhogy is szeretnéd ezt belelátni.
Ezzel szemben a belgrádi konvenció mit is mond? :
"1. A magyar kormány csapatait a Nagy-Szamos felső folyása-Beszterce-Maros(falu)-a Maros vonala a Tiszával való összefolyásáig-Szabadk-Baja-Pécs (e városokban nem tartózkodnak magyar egységek)- a Dráva folyása Szlavónia-Horvátország határáig vonaltól északra vonja vissza. A kiürítés nyolc napon belül hajtandó végre.
A kiürített területet a szövetségesek teljes joggal megszállják, a szövetséges hadsereg főparancsnoka által meghatározandó feltételeknek megfelelően. A polgári közigazgatás e területen a jelenlegi magyar kormány kezében marad."
Ilyen részt Mo-ra vonatkozóan a padovai fegyverszünetben nem tudsz mutatni.
Ráadásul a padovaihoz hasonló, az útvonalak szabad használatára, és a stratégiai pontok szükség szerinti megszállásának lehetőségére történő pont a belgrádi konvencióban is szerepel (3. pont) Tehát ha ez lett volna az alap az ország déli területeinek megszállására, akkor nem nevesítették volna külön a kiürítendő és átadandó területet.
Egyébként már sokadszorra írod el. Nem Villa Guisti, hanem Villa Giusti
Mint ahogy a padovai egyezményben sem találsz olyan kitételt, amely konkrátan megjelöli, hogy Magyaroszágnak mely területeket kell kiürítenie. Ellentétben a belgrádi konvencióval...
Bezony. Ott csak az ország teljes megszállása szerepel mindenféle szűkítő kitétel nélkül.
"ugyanakkor elég nehéz feladat a kommunista agitátorok nyakába varnod az őszirózsás forradalmat, hiábba is próbálkozol."
Abból, hogy december 12-én kommunista agitátorok voltak egy tüntetésen nem tudom, hogy tudtad kihozni azt, hogy szerintem az őszorózsás forradalmat (ami másfél hónappal korábban történt) a kommunisták csinálták.
Ismét egy olyan hazugság, amit soha, sehol nem mondtam.
Te, nem kéne erről már leszoknod? végtelenül inkorrekt és baromi unalmas.
Ez kb a 4. vagy 5. olyan eset amikor olyan mondatokat akarsz a számba adni amiket nem mondtam. Persze beidézni sem tudsz ilyet.
Hidd el, csak a saját, amúgy is alacsony hiteledet rontod még toivább ezekkel a módszerekkel.
Mint ahogy a padovai egyezményben sem találsz olyan kitételt, amely konkrátan megjelöli, hogy Magyaroszágnak mely területeket kell kiürítenie. Ellentétben a belgrádi konvencióval...