Minden, ami kép.
Vizualitás, képi világ, dizájnnal, látvánnyal, fotókkal kapcsolatos elméletek, élmények és ízlés... Várok számotokra kedves képeket is, leírással, élménybeszámolóval, asszociációkkal, etc. (de nem csak képeket).
Nekem sem küldtek visszaigazolást, de gondolom, megkapták.
Nem értem például, miért küld be valaki egy snassz módon fotózott lépcsőfeljárót vagy egy kovácsoltvas kapurács részletét, ahol sem a téma nem egetrengető, sem a kivitelezés nem igényes
Lehet, hogy az illető csak nemrég kezdett el fotózni, és már annak is örül, ha helyesen választotta meg az expozíciós időt. Ettől még lehetne némi önkritikája, persze, bár ha belegondolok, több régi képemet, melyet anno beküldtem egy-egy pályázatra, most biztosan kiejteném.
Aztán van olyan, akinek egyszerűen nincs se egyéni látásmódja, se ízlése, de önbizalma, az igen. Több olyan "fotóssal" találkoztam már, aki azt hitte, elég egy többszázezres csodamasina ahhoz, hogy röpködjenek is a fantasztikusabbnál fantasztikusabb képek. Hát, ez nem így megy, és ha az illetőben nincs egy kis szakmai(?) alázat, akkor nem is fog megváltozni.
"A mag két szikla közé esett. Amíg azt a vastagságot, amit a kövek engedtek, elérte, csaknem akadálytalanul nőhetett. De nem tartott soká. Akkor nekifeszült a köveknek és szétnyomta őket. Most felülről rázuhant egy háznagyságú szikla, és eltakarta. A hárs kibújt alóla. Gyökereivel az alsó kövekbe megkapaszkodott és elkezdte a sziklát nyomni fölfelé. Amelyik kő útjában állt, azt megrepesztette. (…) Az alatta lévő köveket szétmorzsolta úgy, hogy gyökereivel átölelte őket és szorította, mint az óriáskígyó, míg a kövek megfulladtak, vagyis darabokra omlottak, évekig tartó halálos szorításban kinyomta belőlük az ellenállást. (…) Jó lenne tudni, mit gondolt ez a hársfa önmagáról, amikor még mag volt. Szabályos és arányos akart lenni, mint minden fa, ideális fa, mint minden lény, ideális lény. De nem volt álmodó. Egy álmodót a sziklák elnyomtak volna. Nem volt hóbortos. Egy hóbortos türelmetlenségében már megszökött volna. (…) Meg kellett magát feszítenie, elvesztette minden formáját, meg kellett alkudnia, nem volt szabad könyörületet ismernie, pillanatra sem, kegyetlen nyugalommal, előrelátással, kitartással és kitartással tudott csak szüntelenül nőni, s ma, mikor már győzött, harcán már túl van, ráncosan, megviselve, megnyomorítva tud ilyen egészséggel nevetni. Mit tudnak még neki mondani az életről ezek után, amin ő nem nevet? Mivel fenyegethetik még? Mitől félhet még? Történhetik vele még valami, aminél rettenetesebbet nem győzött le és nem élt át? Mi az, meghalni? Mi az, félni a haláltól? Már nem fél. Soha, egy pillanatig sem volt boldog, de nevet azon, aki ezért sajnálja. Nem ismeri, mi a bőség. Nem tudja, csak álmából, mi a nyugalom. A béke idegen neki. A gazdagságról nem is tudja, hogy van. Kényelem? Mi az? Sovány, szikár, inas, megércesedett lény, egy gonosztevő elvetemültségével és egy bölcs körültekintésével. (…) Ha állat lett volna, meglett volna benne az oroszlán királyisága, a tigris vérengzése, az óriáskígyó ereje, az elefánt nyugalma, a zerge izmossága és a sas biztossága. Ha költő lett volna, olyan verseket írt volna, hogy meggyulladt volna a papíros. Ha zenét írt volna, olyan lett volna, hogy a hegyek táncoltak volna rá."
"A fenyő sötétzöld, tehát jóvérű és jóidegű lény. Csak szomorú. Nem az égbe néz, hanem maga elé mered, vagyis azt a pontot nézi, amit a szomorú lények néznek. Keserűség nélkül, zaklatottság nélkül, indulat nélkül, csaknem szenvedélytelenül. Állatok szomorúsága nem látszik másutt, csak a szemükön. Vannak fogságban élő majmok, néha megunják a pojácaságot és maguk elé néznek. Olyan nézés ez, hogy a ketrec elől egyszerre minden néző eltűnik. (…) Van az életben valami megrendítően szomorú, s az, akinek erre szemében könny gyűlik, nem tudja, ez a szomorúság milyen megváltozhatatlan. Szeretne szenvedni, szeretné, ha mindez mélyen belevágna és fájna, szeretné, ha legalább belebetegedne, és milyen jó lenne belehalni. De annyira szomorú, hogy már nem is szenved, nem fáj semmi, nem beteg, nem sóhajt, nem türelmetlen, azt se tudja, akarja vagy nem akarja, azt se, hogy mindegy vagy nem mindegy. (…) Dehogy háborodik fel rajta! – dehogy dühöng érte! – dehogy lázad! Ha még ott tartana, hogy a menekülésnek ezeket a módszereit használni tudná, ha oly módon tudna megszökni a szomorúságtól, hogy felháborodik és dühöng és lázad. Milyen fölösleges minden ellenállás, milyen szánalmas minden szökés. Ha még lenne kedve, vagy legalább kedvetlen lenne. Ha még hinne a keménységben, vagy legalább hinne. Ha még szeretni tudna valamit, vagy legalább szeretne, vagy ha tudna. Ez a mély sötét gödör mindent elnyelt, s ő belenéz, nyugodt és mozdulatlan, kavargás nélküli feketeség mered előtte, feneketlen és végtelen éjszakai mélység. Belenéz, s az űr nem is vonzza, nem is húzza, éppoly kevéssé, ahogy nem riasztja el, nem fél tőle, nem örül neki, nem kéjeleg benne, nem akar túllenni rajta, nem vágyódik utána, csak belenéz és szomorú és szomorú."
Legvégül beküldtem a pályázatra kettőt, először hibaüzenet jött vissza, hogy betelt a postafiók, elküldtem még egyszer, utána nem jött hibaüzenet, de visszaigazolás sem. Szóval beküldtem, de hogy megérkezett-e…?
Végignézegettem a galériát, ahová kis méretben fel lehetett tölteni a pályaműveket, és ha én válogattam volna közöttük, sok kiesett volna a rostán. Nem értem például, miért küld be valaki egy snassz módon fotózott lépcsőfeljárót vagy egy kovácsoltvas kapurács részletét, ahol sem a téma nem egetrengető, sem a kivitelezés nem igényes - legalább az egyiknek át kellene vinnie a lécet.
***
A 2991-en a szobám függönye látható, az az egyenes, amely átszeli a képet, az a függönytartó sín szegélye.
Nem tudom, mi az, de a kép maga nagyon lírai (és egyben absztrakt). Kedvelem az ilyesmit. Végül küldtél be képet? Én igen, bár lehet, hogy kár volt. Rá kellett jönnöm, hogy kevés témábavágó képem üti meg a mércét.
Ez tanulmányi jellegű utazás, vagy turisztikai jellegű utazás? Nálunk is tevbe van véve egy erdélyi út nyár végére/ősz elejére, de még az útvonalban nem sikerült megállapodni:-) Te melyik részén jártál?
Ez a harangrojt egyébként ritkaság? (Gyenge oldalam a biológia.)
Köszi az ajánlást, Catkiller, de nem tudom, beküldjek-e valamit? Látszik a 2991-en, hogy mi az? Mert ez talán megfelel a kiírásnak (közismert vagy köznapi dolog viszonylag kis részlete).
Neked is javaslom a Részlet fotópályázatot. (Meg persze neked is, Madárka, bár tőled kevesebb témábavágó képre emlékszem. Én is gondolkodom még.) Már csak két nap.
Ha jól tudom, egyik sem. Lehet, hogy nekünk is így kellene ezt intézni. Egy csomó kellemetlenséget megspórolnánk vele. Emancipáció? Ugyan. Aztán lehet, hogy belehalnánk az unalomba.
Ezmiez?
Kis büszkeségem az elmúlt napokból (Erdély). Egy harangrojt. 
Fényecset