Bayer cikke elég beteges.
Mellesleg mikor is kergették meg őt vajon? Merthogy többes számban ir... Aszt hiszem, akkor még a Népszabinál dolgozott!
Egyébként itt egy korai zsengéje:
Bayer Zsolt Népszabadság 1993. okt.29.
Súlyos hibákat követünk el, mindannyian. Elsősorban leírtuk, elmondtuk százszor és ezerszer, hogy a sajtó nem szólhat önmagáról, baj van, ha ezt teszi, s az embereket ez nem érdekli. Annyiszor mondtuk ezt, hogy elhittük magunk is – s elhitte a közvélemény is talán, amelyhez ilyenkor fordulnunk kell. Kár volt, barátaim, nagy kár. Mert a sajtóbéli és sajtó körüli háború minden percében a hatalomról szólt. Arról, hogy a manipulált nyilvánosság, a kettős nyilvánosság, a sorok közötti olvasás, a kódolt üzenetek megértetése és megértése után lesz-e független., szabad és bátor sajtó, amely független, szabad és bátor polgárokhoz, citoyenekhez szól. S lesz-e, ami ehhez feltétlenül szükséges, nyílt, őszinte, önmagában és a társadalomban bízó hatalom a sunyiság, a szuronyok hegyén ücsörgés évtizedei után.
Vesztésre állunk, mindannyian.
Másodszor hibát követtünk el, amikor Hankiss és Gombár szégyenteljes menesztése után kijelentettük: vége. Kijelentettük felháborodva, legyintve, haragosan és nevetve, a minden mindegy most már keserű kacajával. Találgattuk utcán, munkahelyen és kávé mellett, hogy ???na, szerinted melyik műsor lesz a következő?”
Nem tévedtünk, barátaim, beletrafáltunk alaposan. S most, hogy tényleg, most csak állunk és pislogunk, esetleg fölényesen hátradőlünk, hogy ???most mit csodálkozol, tudtuk előre”. Igen, tudtuk előre, csak nem hittük el, nem mertük elhinni, hogy ez megint lehetséges. Ez v9olt a hiba – vagy csak naivság?
Apró, majd egyre vaskosabb jelek utaltak arra, hogy nem egészen úgy van a szabadság, függetlenség, ahogyan képzeltük hajdan, mert ez a hatalom másképpen gondolja. Mindenekelőtt a sajtóval gondolja másképpen. Nem volt nekik bajuk azzal a régivel. Egészen pontosan csak a ???mit”-tel volt bajuk, a ???hogyan”-t ugyanúgy képzelik. Kijelentették, hogy az újságíró-tásadalom bűnös. A bűnhödést pedig úgy képzelték, hogy ezentúl majd őket fogja ez az újságíró-társadalom feltétel nélkül kiszolgálni.
Nem számítottak teljesen rosszul. A szervilizmus nem rendszerfüggő, egyszerűen csak jellem kérdése. Bérborz, Brezsnyevsírató, Arafatcsók, Párttitkárpici, a kis mosolygós Moldoványi meg a vackorba harapott Murányi mostanság szélsőjobbos összeröffenéseken sikoltoz, megiazult mára, sőt kiderült, hogy ellenállók voltak, megannyi hős. S meg kellett érnem azt is, hogy Katika ájtatos arccal a pofámba nézzen este tízkor, hogy aszongya, a ???Híradó itt is, most is közszolgálati feladatát teljesíti. Gyorsan egy nívódíjat neki!…
Azt azért el tudom képzelni, ahogy nahlik föltelefonálta a Murányit. ???Te Lackóm – mondta a teljes jogú -, minden oké, elvállalnád-e a főszerkesztőséget?” ???Hát hogy a fenébe ne, Gabóca!” – vidámul erre Lackó, s nyilván el is érzékenyül kicsinység. Aztán ment. Büszkén. Elhivatottan. Bekukkantott Ákihoz, Lojzihoz, áhítattal szorongatták egymás kezét. Az nyilván meglepte, hogy felállt az egész szerkesztőség. Saját köreiben ehhez nem szokhatott hozzá. A szervilizmus ugyanis nem szül szolidaritást.
Vége. Ott tartunk, mint valamikor. Kettős nyilvánosság, kódolt üzenetek, irányított sajtó a két elektronikus médiában. Azok csinálják, akik eddig. Értenek hozzá. Csak ehhez értenek. S ez a hatalom, az első szabadon választott magyar kormány – egyelőre legalábbis úgy tűnik – jól érzi magát.
Elkeserítő. Valahogy meg kéni mutatnunk, hogy van bennünk szolidyarritás, hogy mindent azért nem lehet.
Vagy mégis?
