MAGYAROK GYŐZNEK, a nemzetárulók felett!!!!!:)))))))
Megnyugodnék, ha nem hagynák el ilyen mondatok a billentyűzetedet. De az ilyen és hasonló ocsmányságoktól csak megvadulnak azok a becsületes emberek, akik mérlegelnek és bizonytalankodnak, és dacból fognak rosszul dönteni.
Ezért félek attól is, hogy a Gyurcsánnyal vitázni (mikor is lesz?) ilyen szélsőséges ámokfutókat engednek össze, mint a Duray, Tőkés meg mittoménki. Még azt találják hinni az itteniek, hogy ilyen a határon túli magyarság.
&1erősen közhely-szagú megjegyzés:: elég siralmas, hogy a kettős állampolgárságot is pártpolitikai színekbe sikerült öltöztetni.. A nemzetárulós fröcsögés legalább annyira szánalmas, mint a velejáró költségekről való hazudozás (és mellesleg az első még fölösleges is, mert akiben nem alakult ki annyi nemzeti öntudat az életútja során, h tudja a feltett kérdésre erkölcsileg mi a helyes válasz, annak a "nemzetárulás" úgyis csak1üres címke) -- persze mióta jellemző a magyar államférfiakra a tettrekészség és a segítő kéz nyújtása nemzeti érdekek mentén Szécheny, Bethlen és Károlyi óta..
És mivel sajnos elég sanszos, h nem lesz elég "Igen", megtesszük a románoknak, szerbeknek, szlovákoknak azt a szívességet, h ezután is a kinti magyarok képébe röhöghetnek:: "itt nem vagy román, ott nem vagy magyar, ki vagy te most kispajtás".. De lehet, h csak az elvárás túl sok az átlag állampolgár nemzeti felelősségtudatával szemben.
Nézd én csak az utóbbi 20 valahány szavazattól számolom és exelben, névvel:))))) Az előzményekhez nincs közöm, de remélem jó!!!!! Egyébként én is rettegve nézem a nemeket, de aztán mindig felülkerekedik az optimizmusom:))))) Ha átadhatok belőle egy kicsit, akkor nyugodj meg, mert a MAGYAROK GYŐZNEK, a nemzetárulók felett!!!!!:)))))))
Nem tudom, hogy nem számolsz-e elfogultan, nekem úgy tűnt, az utóbbi néhány napban nagyon elharapództak itt a nem-ek. Persze azt sem tudom, reprezentatív-e ez a minta.
a NEM szavazattal nem teszed ervenyesse, ha egyebkent nelkule nem lenne ervenyes. ahhoz, hogy az IGEN gyozzon, legalabb ketmillioparezer IGEN szavazat kelll csupan, a NEM szavazatok szama erdektelen, kiveve ha nagyobb lenne az IGEN szavazatok szamanal.
privatizáción gondolkozom, mert az állampolg-ban folytatott kampány, komoly erkölcsi kétségeket támasztott fel bennem, hogy szeretném e, ha ők vinnék végbe.
nem. este megnézem a hírekben, a teletexten, vagy ha gép közelben vagyok, a gépen az állást és attól függően szavazok.
ezen mi a meglepő? mint írtam már korábban, a hátam közepére kívánom ezt az egész demagóg hülyeséget. tudom, hogy ha érvényes a szavazás, akkor az igen nyer, így nem kívánom érvényessé tenni a saját nem szavaztommal. egyébként erről egy nagyon kedves barátom győzött meg és miután jobban belegondoltam, tök igaza van. én ezért változtattam meg a véleményem.
Na ezt nem értem.. egésznap otthon fogsz dögleni lesed a monitoron a részvételi arányt és kivársz..he? mér' nem mész reggel szavazni utána családdal valahova este pedig megnézed hogy mi lett?
de mondjuk inkább az a kérdés szerintem, hogy meg lesz-e 2 millió igen, mert az igenek nyerni fognak. Mert sajnos én úgy veszem észre, hogy nem megy el elég ember:((