Keresés

Részletes keresés

frimi Creative Commons License 2011.02.08 0 0 681

Engem is elkezdett érdekelni a téma, ezért beszállok. Magam vegyész vagyok és ezért elsősorban ilyen jellegű ismereteim alapján - a homaeopátiához egyáltalán nem konyító érdeklődőként - szeretnék hozzászólni.

Kicsit beleolvastam az itteni vitába - és ha nem sértek meg senkit - nekem az volt a benyomásom, hogy az utóbbi hozzászólók nem kifejezetten szakemberek, sokkal inkább lelekes pártolók vagy éppen ellenkezőleg.  Egy másik topicban megpróbáltam szóra bírni talán jobban hozzáértő szakembereket - gyógyszerészeket -, de eddig sikertelenül. (Talán majd most...)

Ide másolom az ott leírt - úgymond - vitaindítómat. (S majd később kétségeimet annak következményeként, hogy az egy szem hozzászóló a "plumbum metallicum"-ot, azaz a fémólmot székrekedés elleni homeopátiás készítményként sikerrel alkalmazta.

 

Tehát az irományom:

 

"Hát - jobb hijján, segítség nélkül - elkezdtem ismerkedni a homeopátiás szerekkel, mert vegyészként ezek állnak legközelebb az ismereteimhez, míg a kezelésről (lehet mondani: orvoslásról?) foglamam sincs.

Találtam egy oldalt, ahol sok-sok szer volt felsorolva, és ahol egyúttal felhomályosodtam, hogy az alapelv a tüneteket (betegségeket?) olyan matériákkal kell kezelni, amelyet homeopátiás szer is hasonló (azonos?) tüneteket vált ki.

Ime a site:

http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page=HihPgSiteMMProducts

És ime a döbbenet... Mert olyan vegyületeket, anyagokat láttam, amit gyógyszerként (nagyon félve írom le azt a szót) használnak a homeopátiában.

Csak szemezgetve: foszforsav, kénsav, salétromsav, ólom, arzén, réz.

És üde szinfoltként: ciklámen

Nem tudom, hogy patikák árulnak-e homeopátiás készítményeket és mik azok, de nagyon kíváncsi lennék, hogy hogyan kell alkalmazni mondjuk a kénsavat vagy az ólmot?

Egyáltalán: van köze a gyógyszerészetnek a homeopátiához és ha igen, akkor hol és milyen mértékben?"

ghepard Creative Commons License 2011.02.08 0 0 680

Nem szükséges ismételned. Te is megértetted, hogy én miről dumálok?.......

 

Nos mondtál egy okot, ami szerintem is hathat a HP ügyben. Aszontad, hogy a HP orvosok sokkal többet (és lehet emberibben ezt én tettem hozzá) foglalkoznak klienseikkel. Más nem jut az eszedbe? Ez így egyszerű na meg kevés is volna, pedig tudom, hogy a hangok igencsak hatnak az emberre. Már gondolom a hang ereje, frekvenciája stb........

Előzmény: pint (679)
pint Creative Commons License 2011.02.07 0 0 679

azt se tudod, milyen fonalat? ez egyre súlyosabb. ez egy fórum, barátom, vissza lehet olvasni. mit vársz, szedjem össze neked, hogy miről is beszéltünk az oldal pár centivel lejjebbi részén? vagy foglaljam neked össze, hogy miről beszéltünk? lehangoló dolog lenne, ha most derülne ki, hogy meg se értetted, amit mondtam.

Előzmény: ghepard (678)
ghepard Creative Commons License 2011.02.07 0 0 678

Már én is. Előttem már valakinek ezt is írtad. Milyen fonalat vesztettem el? Hát én kb 32 éve egyazon fonalon bandukolok....... Legalábbis eddig.......

Előzmény: pint (676)
emem Creative Commons License 2011.02.07 0 0 677

Vágó szombaton túladagolja magát

 

középtájon van egy érdekes videó:

 

"Kedden este Az Este témája is a homeopátia volt, Nika György vendége Katona Edit, a Magyar Homeopátia Orvosi Egyesület alelnöke és Lakos András infektológus volt. Érdemes megnézni:"

pint Creative Commons License 2011.02.07 0 0 676

megint elvesztetted a fonalat?

Előzmény: ghepard (675)
ghepard Creative Commons License 2011.02.07 0 0 675

Az rendben amit írsz. De mondjuk az ember még a kígyóméregre is képes lenne ellenanyagot előállítani, ha erre szakosodna évszázadokon keresztül. Csak ugye megmar egy mérges kígyó, akkor már nem sok idő van kitermelni az ellenanyagot - mert gyakorlatilag szinte senkinek ezzel nincs tapasztalata.......

Előzmény: pint (673)
ghepard Creative Commons License 2011.02.07 0 0 674

A nyers gyümölcs meg zöldség nem annyira idegen, mint a főtt meg sütött. Ha idegen is nem mindegyik méreg. Az ember azért igyekszik nem mérges vagy mérgezett ennivalót enni meg inni. Csak nem azt akarod mondani, hogy akit tömnek minden hónapban valami gyógyszerrel, mert mindig oda van valamitől - az tovább fog élni, mint az aki vigyáz magára és igyekszik úgy élni, hogy ezeket a mérgeket ne kelljen használnia.

Előzmény: Törölt nick (672)
pint Creative Commons License 2011.02.04 0 0 673

lehet, hogy szerinted baj, de a biológia így működik. az immunrendszer mikrobák ellen lett kitalálva, természetes mérgek ellen se jó. általában sincs értelme annak, hogy "idegen" meg "rossz" anyag, ez molekuláris xenofóbia. egy adott molekula vagy csinál valamit a szervezetben, vagy nem. ha igen, akkor az a hatás lehet jó, rossz vagy mindkettő egyszerre. például a glükóz egy igen hasznos tápanyag, ugyanakkor nagy reakcióképessége miatt károsíthat makromolekulákat. azt se értem, hogy minek kapaszkodsz a "kiírtásba", az antibiotikum csak példa volt, a legtöbb gyógyszermolekula nem hat a baktérimokra egyáltalán.

 

Előzmény: ghepard (670)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.04 0 0 672

"Hát ha nem ismeri fel, az már baj"

 

Elég cikis  lenne, ha ez így működne, enni sem tudnánk - az is idegen. Az immunrendszernek az ilyesmi (a kémiai szerek elleni "immunitás") nem dolga.

 

"testünkben kb 2000 fajta élőlény szorgoskodik, harcol életéért. Egyedszámuk hogy kb 300 millió (már ha jól emlékszem)."

 

A fajszám nagyjából stimmel, a darabszám nem: több a baci bennünk, mint a saját sejtünk (kb- tízszerannyi).

 

 

Előzmény: ghepard (670)
mmormota Creative Commons License 2011.02.04 0 0 671

A középkorban se az oroszlánok ették meg az embereket, nem azért éltek rövidebb ideig. Haragudhatsz az orvostudományra, de az átlag életkort az húzta fel. Nem a hit a varázsszerekben. Hitből volt épp elég a középkorban, bár ki tudja, nem sok alap van sötétnek nevezni, ha azt nézem mikben hisznek ma is. Csak a boszorkányt ufóra, a varázslót természetgyógyászra cserélték.  

 

Előzmény: ghepard (669)
ghepard Creative Commons License 2011.02.04 0 0 670

Hát ha nem ismeri fel, az már baj. Az idegent fel kell ismerni. Hát igen, testünkben kb 2000 fajta élőlény szorgoskodik, harcol életéért. Egyedszámuk hogy kb 300 millió (már ha jól emlékszem). Úgy összhangban élnek velünk. Némelyik hasznos, némelyik csak arra vár, hogy feléledhessen. Hát igen, a gyógyszer nem tesz különbséget köztük, annyit és ott nyír ki, ahol tud. A mellékhatásokat figyelembe veszik és aztán újabb gyyógyszer ezeknek a kiküszöbölésére......

 

Látod az is hat, hogy a hp orvos többet foglalkozik az emberrel és emberibben - ez is nyomhat a latban, tehát további okocska. Nekem nulla a tapasztalatom a hp-val és a hp orvosokkal, tehát nem tudom mi folyik ott.........

 

Ha ki javitsa meg, a beteg ember? Az ugyebár nem teheti, ezért más megoldásokhoz folyamodnak sokan, keresik az alternatívát.........

Előzmény: pint (668)
ghepard Creative Commons License 2011.02.04 0 0 669

Nos és kik élnek tovább ma is. Vannak helyek, ahol több aggastyán él, mint fiatal - és modern orvost nem is láttak lehethogy életükben. 110 éves még lovagol. A modern ember azért is növeli az átlagéletkort, mert gyakorlatilag már nincs természetes ellensége (már magán a természeten kívül, vulkán, aszteroida, földrengés, tájfun, tsunami), nincs akkora sztresszben, mint elődeink. Akik sztresszben élnek, azok hamar meghalnak ma is.......

Előzmény: mmormota (667)
pint Creative Commons License 2011.02.04 0 0 668

hát a te elképzelésed a gyógyszerekről meg a szervezet reakciójáról elég naív-romantikus. az immunrendszer nem ismer fel kis molekulákat és nem is tud küzdeni ellenük. a legtöbb gyógyszernek (az összesnek?) azért van mellékhatása, mert nem igazán azt csinálja, amit szeretnénk, hanem csak valami hasonlót. például az antibiotikum nem csak azt a bacit pusztítja, amit kellene, hanem az összeset, vagy legalábbis sokat. ezért mérlegeli az orvos, hogy mikor milyen gyógyszert írjon fel, ha egyáltalán. és ezért kell kontrollvizsgálatra járni, hogy a hatásokat és mellékhatásokat figyelemmel követhesse.

 

ami nagy különbség a hp és az igazi orvoslás között, az az, hogy a hp "orvosok" foglalkoznak a beteggel, beszélgetnek vele, törődnek vele, stb. na de ne felejtsük el, hogy te ezért vastagon fizetsz, a háziorvos meg "ingyen" lát el, azaz az állam szolgáltatja adóbevételből. ha az orvosnak is fizetnél, ott is megkapnád ugyanazt az alaposságot és odafigyelést. az egészségügyi ellátás nálunk egyszerűen nem működik. de ennek a megoldása az, hogy meg kell javítani, nem az, hogy csalódottan a sarlatánokhoz kell fordulni.

 

nem  igazán látom, mivel lehetne amellett érvelni, hogy szőlőcukrot és desztillált vizet kell szedni bármilyen bajra. ilyet már 1200-ban sem lehetett volna beadni senkinek.

Előzmény: ghepard (666)
mmormota Creative Commons License 2011.02.04 0 0 667

Érdekes módon vagy 30 évvel tovább élünk így hatékony gyógyszerekkel mérgezve, legyengített immunrendszerrel stb. mint eleink, akik még véletlenül se mérgezhették magukat antibiotikumokkal és egyéb rémes természet- és életellenes szerekkel.  

Előzmény: ghepard (666)
ghepard Creative Commons License 2011.02.04 0 0 666

Nos, akkor mitől hat? Várom a fejtegetéseidet. Addig mondom az én apróságaimat.....

 

ha az ember átmegy a gyógyszerekről a hp szerekre, ugye ez egy óriási különbség már rögtön. A gyógyszer hat, mert tele van hatóanyaggal (hogy antibiotikum, az meg valami olyasmi - hogy életellenes, tehát valami mérgeknek is lehet titulálni)....

 

az embernek már elege van a sok mellékhatástól és valami mást próbál

 

hatóanyagot nem tartalmazó hp szernek értelemszerűen ezért nincs mellékhatása

 

a reklámhadjárat aszongya, hogy a hp szer hat, sokan vannak akik elhiszik - ez is serkentően hat a testre. A gyógyszerben már csalatkozott, ebben próbál hinni

 

a semmi hatóanyag azt eredményezi, hogy a test teljes kapacitással próbáljon ellenanyagot készíteni. A gyógyszereknél ez nem működik, mert ott jól ki van cseszve az immunrendszerrel. Azoknak az embereknek, akik sok gyógyszer szednek  - az immunrendszerük a nullához konvergál. Sőt, még a gyógyszerek ellen is küzdeni kell a szervezetnek, mert azok vadidegen anyagok. Ha az ember a gyógyszer által küzd le valamit, az kb annyi, mintha a gyerek helyett Te írod meg a házi feladatot és Te tanulod meg a holnapi leckét - a gyerek akkor lehet nem fogja tudni.....

 

Hát mondjuk kb így lesz nagyjából a semmiből egész hatásos szer, már ha az ember elhiszi, hogy a szer hat. Mindegy is, hogy mit hisz - nem a szer hat, az lehethogy biztos is részemről is. Én megcsinálom a hatást gyógyszer, hp, gyógytea stb nélkül is.........

 

 

 

 

Előzmény: pint (658)
ghepard Creative Commons License 2011.02.04 0 0 665

:))))

Na, most akkor gondolj bele, mi volna, ha csukott szemekkel próbálkozna.......

Előzmény: ZULLU (664)
ZULLU Creative Commons License 2011.02.03 0 0 664

:)

Ase sokkal jobb... A feleségem nyitott szemmel is legyalulta az ujját - egy "biztonsági" zöldséghámozóval.

Előzmény: ghepard (663)
ghepard Creative Commons License 2011.02.03 0 0 663

:))

Erről egy másfél éves dolog jut az eszembe. Egy látástréning fórumon mondom, hogy ilyen dolgokat próbálgatok a látás javítására: a melóbeli épület egyik oldalán úgy 5m távolságban szobrok követik egymást. Becsukom szemeim és próbáltam előttük megállni a legközelebb. Persze először ez nem megy,mert szétverem a pofámat, de fokozatosan megéreztem a levegő mozgásából stb, hogy közeleg a szobor. Másnap majd lepottyantam a melóbeli fotelomról, mikor az egyik fórumtárs aszonta, hogy működik a dolog. Ez rendben is van, mert vészhelyzetben az ember érzékszervei felfokozódnak. Álmomban se gondoltam, hogy ezt az autóban fogja gyakorolni vezetés közben.....

 

Persze már az előző hsz láttam, hogy valami ilyesmit emlegetsz. Én példaként egy levest említettem........

Előzmény: ZULLU (662)
ZULLU Creative Commons License 2011.02.03 0 0 662

:)

"elég volna csak becsukni (vagy letakarni) a szemeidet és tevékenykedni tovább..."

 

Tudom én, hogy akadálymentesítés, meg egyenlő bánásmód, meg hátrányos megkülönböztetés tilalm, stb...

De ezzel együtt is elég kevés vak buszsofőrrel találkoztam eddig.

 

Előzmény: ghepard (661)
ghepard Creative Commons License 2011.02.03 0 0 661

Nagyszerű következtetés. Tehát a vakok - azok már a másvilágon vannak. Na ezt nem tudtam, kösz az infót......

Előzmény: ZULLU (659)
ghepard Creative Commons License 2011.02.03 0 0 660

Ha én nem azt próbálom elemezni, hogy a hp miért is hat. Teljes mellszélességgel aszondod, hogy az nem is hathat, mert nincs benne hatóanyag - tehát marad neked a placébó. Na, én mire próbáltam valami magyarázatot adni? Semmit nem vesz be az ember, mégis hat. Miért? Hogy a francba jön ide a meditáció. Világéletemben nem meditáltam úgy, mint ahogy Te gondolod. Gondolkodom, az biztos - de azon, hogy mit csináljak, hogyan, miért, keresem az összefüggéseket, hatásokat - és kisérletezgetek. Tehát megcsinálom azt, amit kigondolok, vagy gondolom, hogy jó, vagy jobb lesz az eredmény, érted. Ha meg nem jó, akkor másképp próbálkozom. Tudod, én nagyon gyakorlatias ember vagyok. Gondolkodni nem elég, véghez is kell vinni amit elgondolsz......

Előzmény: pint (658)
ZULLU Creative Commons License 2011.02.03 0 0 659

:)

Ha én csukott szemmel tevékenykedek tovább, röpke két óra alatt fix, hogy egy más világban - hát, inkább a másvilágon - éeszek...

Meg az utasaim is! 

Előzmény: ghepard (657)
pint Creative Commons License 2011.02.03 0 0 658

ez vagy igaz vagy nem. és ha neked elég az, hogy valami vagy igaz vagy nem, akkor jó. nekem nem elég. de ez az egész nem érdekel senkit, mert ebbe a topikban mindez nem való. a kérdés az, hogy mitől hat. a rövid válasz az, hogy a placebotól. a hosszabb válasz meg az, hogy elemezgetjük, hogyan is működik a placebo. a saját meditációd jótékony hatásait írd meg blog formában, aztán nézd meg, hogy hányan olvassák.

Előzmény: ghepard (657)
ghepard Creative Commons License 2011.02.03 0 0 657

miközben a legelemibb hatás-, és mellékhatásvizsgálatokat sem követeli meg,

 

Nem tudom Te hogy vagy vele, de én például tudok magamra hatni mindenféle hp, meg gyógyszer nélkül is. Mégpedig úgy, hogy a hatás igenis érezhető. Te is biztos tudsz, csak nem veszed észre és nem szorgoskodol rajta, hogy használd is ki..........

 

Például tiszta semmit nem kell bevenned, meginnod - elég volna csak becsukni (vagy letakarni) a szemeidet és tevékenykedni tovább (például levest akartál főzni, de még semmit se vettél elő) úgy mintha semmi se történt volna. Lehet észre fogod venni a röpke 2 óra alatt, mintha valami más világban lennél, olyan gondolatok fognak előtörni, amilyenekkel eddig nem foglalkoztál. Lehet a 2 óra után egy kicsit éreznéd, hogy valahogy hatottak rád a gondolatok.......

Előzmény: ZULLU (656)
ZULLU Creative Commons License 2011.02.02 0 0 656

"A homeopátiát államilag támogatják?"

Az a jogi! szabályzás, ami beviszi a gyógyszertárba, miközben a legelemibb hatás-, és mellékhatásvizsgálatokat sem követeli meg, szerintem nyugodtan tekinthető támogatásnak.

pl. a talizmánokkal szemben... /

Előzmény: Törölt nick (654)
astronom Creative Commons License 2011.02.02 0 0 655

A homeopátiát államilag támogatják?

 

Ha a gyógyszerekkel szemben komoly versenyelőnybe hozás állami támogatást jelent, akkor bizony igen.

Előzmény: Törölt nick (654)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.02 0 0 654

Ha nem is biokémiai, de valamiféle mérhető hatást csak kellene produkálnia.

 

A placebo hatás, min tudjuk, nem műszeresen mérhető, hanem egyszerűen vannak reprodukálható objektív empirikus jelei. Egy pszichés reflex.

 

Vagy a ráolvasást, a szenteltvizet, az amuletteket és a "fantomműtétet" is be kellene emelni a "hivatalos" gyógyászatba?

Mert ezeknél többet a homeopátia se tud

 

Persze hogy nem. Mivel nyilvánvalóan mind placebo elven működik, már ha ezt működésnek lehet nevezni. Ezért írtam példának a nyers csirkelábat. Ha valaki abban hisz igazán, hogy attól gyógyul meg, akkor attól fog.

 

- csak épp az ma államilag is megtámogatott divat.

 

A homeopátiát államilag támogatják?

 

De az hírdetett "hatásmechanizmus" ostoba és legkevésbé se tudományos, minden alap nélkül való.

 

A transzcendenes energia valóban nem tudományos. Ám én nem erről beszéltem, hanem a placebóról. Az viszont tudományos tény. Nemde?

 

//Gyógyszertárban nem sok keresnivalója van...

 

Szerintem sem. Esetleg alternatív gyógymódok boltjában.

Előzmény: ZULLU (653)
ZULLU Creative Commons License 2011.02.02 0 0 653

 

" Persze hogy nincs biokémiai változás, persze hogy nincs semmi, ami mérhető."

:)

Ha nem is biokémiai, de valamiféle mérhető hatást csak kellene produkálnia.

Vagy a ráolvasást, a szenteltvizet, az amuletteket és a "fantomműtétet" is be kellene emelni a "hivatalos" gyógyászatba?

Mert ezeknél többet a homeopátia se tud - csak épp az ma államilag is megtámogatott divat.

De az hírdetett "hatásmechanizmus" ostoba és legkevésbé se tudományos, minden alap nélkül való.

//Gyógyszertárban nem sok keresnivalója van... A szabályzás valszeg azért ilyen, nehogy a piacon valódi kacsaszart is homeopátiának adjanak el. A tiszta víz legalább önmagában nemigen árt. Legfeljebb ha késlelteti a valóban hatékony szerek alkalmazását...//

Előzmény: Törölt nick (613)
pert2 Creative Commons License 2011.02.02 0 0 652

"A homeopátia története önmagában is elég bizonyítékot szolgáltat. A XIX. és XX. századból fennmaradt dokumentumok igazolják, hogy már akkor milyen sikerrel alkalmazták a korabeli halálos kimenetelű tífusz, skarlát, sárgaláz, spanyol nátha és kolerajárványok kezelésében."

 

http://www.metropol.hu/mellekletek/egeszseg/cikk/683260

 

Attól, hat, hogy többszázezer példányban terjesztik.

 

Olvasmányaim szerint a spanyolnátha kezelése nem volt igazán sikeres, persze 10 millió áldozat, mellett többtízmillió számra maradtak életben betegek, mindenféle homeo és nemhomeo kezelések ellenére.

 

Eddig azért a homeopaták legalább a járványos vírus és baktérium okozta betegségeket békén hagyták, és csak a szelídebb rákos vizeken evickélgettek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!