Nekem csak egy van, a képen látható kutyák a rokonai egy nyitrai kiállításon.
Hát a legjobb benne a külleme. Sok gond volt vele, lakásban csak akkor lehet tartani, ha mindig van vele valaki, mivel, ha unatkozik, rombolni kezd. Mi a kert végében egy nagy kennelben tartjuk. Ezt először 2 méter magasra építettem, de meg kellett toldani még egy méterrel, mivel a kétméteres keritést helyből átugrotta. Érdekes módon nem akart meglépni: először átugrott a szomszédba, majd a rendes kerítésen vissza hozzánk.
Télen is kinn lehet tartani, csak -10 C alatt hoztam be éjszakára a lakásba, de lehet, hogy ez csak fölös óvatosság.
Nem kedveli a tápokat (macskatáp kivétel), inkább főtt csirkelábbal etetjük. Szoktam neki marhacsontot is adni, azt is szépen elropogtatja desszertként.
Csak annyit tudok mondani róluk, hogy gyönyörűek:)) Mesélsz róluk valamit? Milyenek, hogy vannak együtt? Más kutyákkal, emberekkel a viszonyuk, stb:)
96-ban a világkiállításon kaptam egy pici prospektust róluk és ott szerettem bele ebbe a fajtába:) Azóta ahol lehet, megállítom ezeket a gyönyörűségeket + a gazdikat:)
Egyszer lesz egy ilyen kutyám nekem is, azt megfogadtam:))
Irigyellek értük:))
Kriszti
Furcsa, hogy ezt írod. A csehszlovák farkaskutya (farkaseb) jellemző tulajdonsága az ismeretlen emberekkel kapcsolatos óvatosság. Így aztán az eredeti célra (a német juhász helyettesítésére) nem nagyon alkalmas.
Amúgy nem szálltak ki a buliból, Csehországban is nagyon kedvelt kutyafajtáról van szó, sőt a csehek azt állítják, hogy éppen a szlovákok tenyésztette kutyákkal van baj.
Gyermekkori drága jó barátomnak volt szerencséje a nyolcvanas évek elején két évig védeni Csehszlovákia nyugati határait. Ő "normális" nj-s határőr volt, de szolgáltak a határszakaszán vlciakok is. Életének erről a szakazsáról keveset beszélt, de a ceskoslovensky vlciakot mindig "ölőgépként" emlegette: a vlciakkal járöröző katonák "nem szoktak lőni!!!".
"...Az ügyek, tehát a szelekció továbbvitelét egyébként a szlovákokra bízta..."
Ehhez annyit: a cseh egy kultúrált nép! Bizonyára belátták, hogy ezt a kísérletet nem célszerű folytatni és kiszáltak a buliból...
Külsőre eléggé hasonlóak a cseh farkaskutyák, természetüket tekintve vannak nagy eltérések. Célszerű a kölyköt minél hamarabb elválasztani az anyjától, s persze a kutyaiskola is hasznos lehet.
Látod, ezt én nem mind tudtam. Azt viszont még megkérdezném, hogy a farkas jellegű külső is eltűnik a 10.-12. generációnál? Merthogy számomra pl az lenne a jó, ha egy teljesen normális, hétköznapi viselkedésű kutya lenne, de farkasos jellegű külső jegyekkel.
A csehek és a szlovákok által kialakított újsütetű fajtáról van szó, mely a kárpáti farkas és a német juhászkutya keresztezésébôl született. Az FCI nemrégiben hivatalosan elismerte, s ez az érdekes, lenyűgözô farkaskutya, avagy kutyafarkas immár kezdi kidugni hegyes orrát szülôhazája határain kívülre is, egyre több hívet találva magának.
A csehszlovák farkaskutya, anyanyelvén a Ceskoslovensky Vlciak a Saarloosi farkaskutya mellett az egyedüli másik fajta, mely a farkas és a kutya legújabb kori keveredésébôl jött létre s immáron hivatalos elismerésben részesült.
A történet az ötvenes évek végén kezdôdött, a helyszín a Dél-Csehországi Libejovice határvidéke, a résztvevôk az ottan határôr egység katonái. A cseh határôrség , akár sok más katonai egység világszerte, ugyancsak szívesen alkalmazott német juhász ebeket. A négylábú harcosok fizikai teljesítményét és ellenálló képességét fokozandó, megszületett az ötlet, miért is ne kereszteznék ôket a vad fajtatárssal és elôddel, a farkassal. A gondolatot tett követte, egy befogott kárpáti farkasszukát, kit Britának kereszteltek, „összeadták” az elôkelô nevet viselô Cezar z Brizoveho elnevezésű német juhászkutyával.
1958. május 26-án megszületett az elsô alom. A harmadik és negyedik generáció „hibridjeit” aztán már sikerrel alkalmazta a hadsereg.
A másik vérvonalat a bichary rendôrség hozta létre ezúttal az Argo nevű farkasban és Astra, a német juhászszuka révén.
Az 1970-es években fôként politikai okok miatt (a Varsói Szerzôdés tagállamainak katonai akciója Prága elleni katonai akciója) a tenyésztés „zászlaja” átkerült a szlovákokhoz. Sarik, a harmadik farkas (ô hím volt) „került be a képbe”, két, immár „hibrid” német juhászszukát fedezett.
Végül 1983-ban bekerült a szelekciós munkába az utolsó farkas vér, amikor is Bojar von Schotterhofot, a német juhász kant pároztatták a Lady nevű nôstényfarkassal.
Összefoglalva tehát, ez a négy telivér farkas (két hím és két nôstény) biztosította az új, kialakulóban lévô fajta genetikai variabilitását.
A csehszlovák illetékesek 1982-ben ismerték el a farkaskutyát új fajtának, s még ebben az évben klubot alakítottak. 1982 és 1991 között 1552 kölyköt regisztráltak a törzskönyvben. Az ország szakadása után az FCI 1994-ben hivatalosan elismerte az immár Cseh- Szlovák farkaskutyának elnevezett új fajtát. Az ügyek, tehát a szelekció továbbvitelét egyébként a szlovákokra bízta.
Inkább farkas mint kutya
Csak úgy ránézésre, ez az eb nem tagadhatja meg farkas eredetét, lupoid jellege sokkal inkább kiüt küllemi szempontból, mint a másik vérvonalé, az ugyancsak farkas ôsöktôl származó német juhászé. Szôrszíne „ordas”, a szürkés sárga és az ezüstös szürke árnyalatai között váltakozik.
Nagy termetű, a kanok marmagassága átlagosan 65, a szukáké 60 centi. Hosszú végtagjai még magasabbnak, nyúlánkabbnak mutatják. Mancsai erôsek, s nem kerekdedek, hanem megnyúltak, mellsô lábai némileg kifelé fordulnak. Ez teszi lehetôvé a hóban való speciális farkas ügetést, és egyáltalában, a hóban való könnyed, elegáns mozgást.
A fej oldal- és elölnézetben egyaránt háromszögletű, a stop enyhe. Az ajkak igen szárazok és feszesek, míg a német juhászoknál észlelhetô icipici „löttyedtség” sem megengedhetô. Egyenes állású fülei magasan tűzöttek, valamint kisebbek, mint a német juhász kutyáé, s nagyobbak mint a farkasé. A német juhászkutyával ellentétben nincs fekete maszkja, a maszk fehérrel szegélyezett krémszínű világos. A farok nyugalmi állásban lecsüngô, mozgásban sarlóvá ívelôdik. A szôrzet rövid, de kiváltképpen télidôben igen sűrű, s a nyakon sörényt képez.
A cseh-szlovák farkaskutya rendkívül ragaszkodik gazdájához, ám vonzalmát csak ritkán mutatja ki. Szeme viszont mindig rajta, a gazda közellétét igényli, nem állja, ha látókörébôl kikerül. Egy híres musher (szánhajtó) mesélte egyszer, hogy elment egy közeli erdôbe, ahol jól elrejtôzött. Az egyik barátja közben elengedte farkaskutyáit, s azok nyomban keresésére indultak, s természetesen hamarosan rá is bukkantak. De nem mentek hozzá farkcsóválva simogatást kérni, hanem megnyugodva (megvan a fônök) visszatértek a szállásra.
Ez a fajta idegenekkel szemben rendkívül visszafogott, bizalmatlan, furcsa módon azonban a nôket jobban eltűri. Nem kifejezetten házôrzô típus, bár tud ugatni és farkas-módra üvölteni egyaránt.
Igen hamar meg kell vele értetni, ki a falkavezér. Ez a szép „vad” tud azért engedelmeskedni, parancsot teljesíteni, hívásra visszajönni, mely kiváltképp fontos, hisz vérében a vadászat. Nem szökevénytípus, ám ha felébred benne a vágy 2 és fél méteres rácskerítés sem állítja meg.
Nagyon lényeges, mondhatnánk, létfontosságú, hogy minél korábban szocializáljuk; már 3–4 hetes korában hozzá kell szoktatni a kölyköt más emberi lényekhez, a zajhoz, az autóhoz. Ha ez nem történik meg, viselkedési problémák rögzülnek nála.
A cseh-szlovák farkaskutya családi életét illetôleg is a farkasra emlékeztet; a nôstény évente egyszer tüzel, alkalmanként 4–6 kölyköt ellik. Párja – amennyiben mellette tartják – a Dzsungel könyvebeli Farkas apó módjára mindenben segíti.
