Igen, komolyan. Ha jól megnézed, látszik, hogy milyen széles a koponyája. Bár az tény, hogy a lányára, aki még mixebb (anyuka fila), rá tényleg azt szokták messziről hinni, hogy ridgeback( bár néha közelről is pl. most hétvégén a Margit-szigeten). Őrá jobban is illik, mert a képen nem látni, de ő (a papa) elég alacsony, és túl zömök, széles kutya.
Ja, tettél fel egy személyes kérdést is arra nézve, hogy ha engem megtámad valaki, akkor kinyalom-e a hátsóját és még elnézést is kérek-e tőle? Nem, bár eddig már négyszer támadtak meg. Én megpróbálok higgadt maradni, eddigi támadóim közül hármat le tudtam beszélni a támadás foilytatásáról, a negyedik valószíynűleg be volt lőve, vele nem lehetett kommunikálni, ekkor elővettem azt a pár önvédelmi fogást, amit aikidos barátnőmtől tanultam. Fegyverről szó sem volt, bár a párom fegyverbuzi. Engem idegesítenek a fegyverek, annál sokkal jobban bízom magamban, semhogy egy stukkertől reméljek védelmet. Az azonban igaz, hogy bocsánatot kértem a földre leküldött sráctól, mert sikerült orrán landolnia. Én békés ember vagyok, az erőszakhoz csak a legvégső esetben folyamodom.
Nem azt állítottam, hogy mindenkit le akarsz lőni és én sem akarok kötözködni, csak furcsállom, hogy olyan kutyát keresel, amelyik minden helyzetben győztes lesz. Ismertem egy rendőrt, akinek volt egy K III.-as munkavizsgás, igen "kemény" rotija. Egy nap ment volna be a kapitányságra, a roti mellette ment, amikor se szó se beszéd a rendőr srácot vascsővel alaposan fejbevágták. Ideje se volt megszólalni, így a rotija bambán végignézte, hogy verik vascsővel a gazdit. Ez egyébként egy ún "kemény" kutya volt, átlagos inmtelligenciaszinttel. Várta volna a parancsot, amit idő híján nem kapott meg. A srácnak sikerült a fejét beszakítani, azóta is húzza az egyik lábát, mert fél oldalára szinte lebénult az elszenvedett agysérülés következtében.
Nem igazán értem azt sem, miért kellene a szeretteid védelmére egy romboló típusú kutya és éles lőszerrel pisztoly, de hát Te tudod, milyen körökben forogsz. A weblapodat megnézve biztosra veszem, hogy valami gáz van.
Figyelj, ahogy irtam a kutya elsősorban társ!!!! Az, hogy sok az idiota, ez belefér. Hidd el minden kutyánál van jobb!!! Mint embernél is!!! Ha egy erős és jó idegzetű kutyát akarsz, akkor ajánlom a Bull-macit, nagyon kedves állat, és az enyém eléggé hagyja, hogy tépjék egy ideig, gyerekimádó, de a család mindenekelőtt, akár meghal értük, nehéz a nevelése. Azok ellen nem lehet semmit tenni akik direkt uszitják a kutyájukat, valószinűleg ennek megfelelően képzik is, úgyhogy hiába tartasz akár egy Ban-dogot is, ha nem erre képezed ki akkor nem tud mit csinálni, széttépik. Erre ajánlatos egy fegyver ahogy mondtad! Nem tudom merre laksz, de elég riasztó, hogy ezt mondod. Nekem a masztiff előtt kislány rottim volt. ÉS bizony láttam Őt elagyabugyálni egyszerre egy airdale terriert+németjuhászt, nápolyi maszitffnak is nekiment. És nem is neveltem soha ilyenre, de kicsinek olyan kutyusokkal játszott, hogy valószinű eltanulta a fogásokat, igy kifogástalanul verekedett. De uszitás eszembe sem jutott, sőt most a bull-masztiffot nem is engedem, ha komolyra fordul. Társat keress, ne vadállatott ne állj be a sok hülye közé. Akik meg úszitgatják a kutyájukat fel kell jelenteni.
szinte bármelyik kutya, amelyikben megvan ez az ösztön (gyk: nem társasági dög) tud "kemény" lenni. mindennek a lényege a fiatalkori nevelés.
az már mondjuk más kérdés, hogy mekkora un. kárt tud okozni az erejével.
ismertem már szivós kis seggdugaszt, akit még lerugdosni sem lehetett magadról, de ismertem rotit akit fullravertek a betörők és a lépcső alatt várta a gazdáját.
a kutya különben sem azért van hogy kemény legyen. a kutya a legjobb barátunk, nem fegyver amit használni kell!
Nem értem a reakciódat! Amúgy nem vagyok egy kimondott félős tipus de a szeretteimet nagyon féltem. Pisztolyt is szeretnék majd egyszer venni mert sajnos még éles lőfegyverem nincs. Nem értelek. Miért akarnék mindenkit lelőnni? Ha téged megtámad valaki akkor kinyalod a seggét és utána elnézést kérsz? Kötözködni én is tudok de szerintem nem erről szól a topik. A pszichémmel minden ok.
Félsz valamitől vagy valakitől, hogy eleve úgy keresel kutyát, hogy az minden helyzetből győztesen kerüljön ki? Nem akarlak megbántani, de valami gond lehet a pszichés beállítottságoddal. Innen már csak 1 lépés az, hogy veszel egy pisztolyt és aki csúnyán néz rád, azt nemes egyszerűséggel lelövöd.
Masztiff:
A bandogot ismerem (igaziból az összes fajtát ismerem). Egy kanadai ismerősömnek volt is úgy 10 éve, ott nem volt tiltva. Én mostanában szeretnék egy kutyát venni nagyjából a következő fajták közül: argentín dog, presa canario (kanári szigeti kutya), alano, cane corso, bullmasztiff, amerikai bulldog. Nekem per pillanat ezek a fajták jönnek be. A célom az lenne hogy minden esetben az én kutyám legyen a győztes akármiről van szó. Elég sok rossz külsejű egyed van a környékünkön ráadásul a dunapartra vinném sétálni ahol nem egyszer történt már olyan eset hogy kedves emberek különböző harcikutyákat uszítgatnak a békés sétálókra (kutyára, emberre). A kutyám szeresse a gyerekeket és a leendő macskánkat, ezen kívül mindenkit likvidáljon aki támadó szándékkal lép fel ellenünk illetve bejön a kertbe. Ja és legyen agya is a blökinek (staffi és pibull kizárva). Egyik ismerősömnek Zimbabweben (rhodesia) volt 3 ridgeback-je és neki tetszettek is (állítólag 3-4 darab sakkban tart egy oroszlánt) de nekem keszeg a feje és nyúlánk a teste.
Megértettem a kérdést, amit a topikindító feltett, bár ölég nehéz volt, merthogy én a kutyákat mint barátokat tekintem, szinte soha nem jut eszembe mint közellenség.
Bárki bármit mond, a legkeményebb, legveszélyesebb kutyafajták egyikje - kapaszkodjatok meg - a chihuahua. Én ugyanis beleszámítom azt is, hogy mekkora súllyal és testmérettel mekkora embert vagy kutyát képes megtámadni, megfélemlíteni és elüldözni. Nem nagy kunszt egy 80 kilós dogtól, ha megtámad "borzasztó keményen" egy foxit vagy egy nála kisebb emberpalántát. Ugyanez egy csivitől már elismerésre méltó.
Engem életemben egyetlenegyszer kergetett majdnem halálra egy kutya, és az éppen egy csivi volt. Futottam vagy másfél kilométert, és csak az mentette meg az életemet, hogy sikerült felugorjak egy köztéri szobor talapzatára, ahova a csivi már nem tudott követni. Azóta is rettegek a csiviktől.
A nagytestű, ún kemény fajtákról, de még inkább gazdáikról igencsak megvan a véleményem. Egyszer egy erdei séta alkalmával betévedtem egy erdészház udvarára vizet kérni. A fene se látta a táblát, hogy a kutya harap. Alighogy becsuktam a kaput, 3 roti vett körül, erőteljesen hörögve és vicsorogva. Én gyorsan letérdeltem és rájuk vakkantottam. Ettől úgy meglepődtek és megijedtek, hogy bebújtak a házukba és amíg ott voltam a kertkapun belül, az orrukat sem merték kidugni.
Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy milyen sokat számít a nevelés, a tanítás, a szocializáció egy adott fajtán belül is. Valószínűleg ezek a rotik egyébként nem gyávák, csak egy számukra teljesen új helyzetbe kerültek, amit nem tudtak megoldani. Ugyanilyen ostoba képet szoktak vágni azok a csibészkarra szoktatott nagy őrző-védők, akik egyszercsak olyan ellenféllel találják magukat szemben, aki nem ijed meg tőlük, rájuk üvölt vagy egyszerűen nincs rajta csibészkar.
"Bátor, erős, harcias, kitartó". Sok ilyen fajta van, nevelés kérdése, hogy "kemény" lesz e a kutyu.
Nekünk rhodesian ridgeback-ünk van, hihetetlenül szívós, erős kutya, mégis Ő az aki egész nap vigyázhat a kertben a babánkra. Ezt senki másnak nem engedném.
Sajnos pont az olyan emberek miatt, akik kemény kutyát neveltek a ridgeback-ből terjedt el egy téves kép a fajtáról. A RIDGEBACK NEM HARCI KUTYA!
A ridgeback kifejezetten egy családi kutya! Volt már dobermannom, németjuhászom, egyikre sem lehet azt mondani, hogy buta, de a ridgeback intelligenciában messze túlszárnyalja Őket! A fajta természetéből fakadóan egyszerűen megköveteli a szellemi és fizikai terhelést, nagyon energikus fajta ;)
Szóval a mi "kis" ridgeback-ünk nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt kutyu, de mégsem lennék senkinek a helyében, aki kezet emel rám, ha mellettem van. Tud Ő nagyon határozott is lenni, de csak ha nyomós oka van rá. Jártam vele kutyaiskolába (Strázsa), de sohasem csibészeltettem, mi nem akartank egy "kemény" kutyát. Őrizze a családot, és a házat, itt be is kell, hogy fejeződjön a "keménység".
Szia, elöször is szétválasztanám a csibészelőt a házörzőtől. Mindenképpen az a jó házörző, amelyik felkelti az egész családot, ha betolakodó jön, vagy a szomszédságot. Amelyik jól fog, az jó arra, hogy a betolakodót az intenzivre átküldje, de ha elakarod kerülni a börtönt akkor semmiképpen sem ajánlatos. A másik nem mind1, hogy mi ellen jó. Emberre semiképpen sem ugyanaz a fajta jó, mint kutyára. Szakmai berkekben a pitt-bull állitolag kutyára nagyon jó, mert szivos és alatomos, ráadásul a nagy (méret) szive miatt nem fárad ki sokáig birja, azonban emberre nem ajánlatos, mert kicsi súlya miatt egy nagyobb ember belerúg egyett és akár ketté is törheti a gerincét! Viszont egy komolyabb masztiff vagy egy kemény rottweiler szinte verhetetlen, csak pisztoly vagy komolyabb kés! És szinte bármelyik kutyából gyilkos nevelhető. Azt is hallottam már, hogy 10 pekingi-palota pincsi akármit szétszed mint a piranhák. Bátorságra meg minden kutya más és más. Hallottam már argentin-dogról, akit beküldtek a tigrisek közé, és hallottam nápolyi masztiffról amelyik elmenekült egy mopsztól. Úgyhogy specifikáld. És állitólag a legkeményebb kutya az un. Ban-dog, hamár hallottál róla. De a kutya inkább társ mint vadállat!! Az, hogy sok a hülye aki nem igy fogja fel, istenem. Nagy a világ állatkertje!!!
én is védeném az argentin dogokat!!! nagyon sok tündi-bündit ismerek:-)
az egyik nagyon régi barátunk pl. mikor szoptatós mama volt 1 hetes kölykökkel, az én Gizikém pedig tüzelt puszilva köszöntötte egymást és nagyot hancúrozott:o)) amikor találkozunk mindg lelkesen üdvözöl, egyszer télen annyira jól sikerült, hogy a hóban hanyatt estem és ő halálra puszilgatott, a járókelők pedig jó hogy nem hívták a rendőrséget, mert egy pár nap múlva azt hallottuk vissza, hogy egy pitbull elkapta egy lány nyakát:o)))) a mai napig nagyon kedves kutya, pedig már ketten is vannak és együtt sem agresszívak:o))
Én megvédeném az argentín dogokat! Igaz, csak egyet ismerek személyesen, de az egy olyan jólnevelt, jámbor, játékos kutya, hogy hihetetlen. Eleinte én is tartottam tőle a híre miatt, de mikor a kutyám jókat játszott vele, rá kellett jönnöm, hogy a nevelés mennyit számít.
Amivel nekem rossz tapasztalatom van az, a Presa Canario. De tuti, hogy ez is javítható, ha mundjuk nem őrző védőnek nevelik.
Bennem az argentíndogról alakult ki egy ilyen kép. Szerintem a dogo emberre és állatra is egyaránt jól fog és nagyon keményen lép fel. Vicces hozászólásaitokból arra következtettem (amit már írtam is a bevezetőben) hogy félrevezető a topic cím. Tehát, mindenkitől történeteket, tapasztalatokat várnék, hogy szerinte melyik kutya a legjobb örző-védő, csibészelő és általánosságban a legkeményebb. A legkeményebb alatt ilyesmit értek hogy bátor, erős, harcias, kitartó. Lehet hogy a havanesse is kemény csak apró termete miatt nemigazán alkalmas csibészelésre illetve házörzésre.
Én most képzem át harci kutyává a bichon havanese-eimet, Lola már keményen fellép a zoknival szemben és tegnap bátran szembenézett a szomszéd macskával.
Szeretnék indulni velük ezen a keménységi versenyen, ha lehet !
Mitől keményebb egyik kutya a másiknál?
Sokan azt mondják keménynek, amelyik mindent és mindenkit megtámad, szerintem az ilyen egyszerűen csak degenerált (a gazdájával együtt).
Bár a topic cím elég globális és értelmetlen hiszen láttam én már gyilkos vizslát és pofoztam fel pitbull-t de azért beszéljük át. Tapasztalatokat és történeteket várnék. Én speciel ey rottweiler-el és egy részben egy Perro de Presa Canario-val rendelkezem.