Kicsiba!
gyere, lelocsoltam az egyik bokrot 2 vödör vízzel, nyujd a kezed!:-)
Klia:
álarcon gondolkodva megyek suliba:-)
van annak egy másik fogalmazása, szerepek, azokra meg sorra szükségünk van, ahogy megtanuljuk őket, belelépünk, felvesszük.
szép napot Mindenkinek!
Vidámat? Elgondolkodom. Azt hiszem, kívül tele a világ vele, csak belül hiányzik a készség a kapcsolódásra - most megint.
Nagyon nehéz magamat formálni, másokat meg nagy erőfeszítések árán sem tudtam-tudok.
Mi lehet a vidám? Hajdani kép: állsz egy tisztás közepén. Körülötted égő tüzek, külön bokrúak. Nem tudsz kimenni közülük. Nem érnek el hozzád, de nem is engednek sehova. Ma: úgy érzem, kihamvadtak a tüzek. Látom szürke helyüket, és ott állok, ahova a tehetetlenség szögezett, pedig elindulhatnék.
Ne haragudj, Boszi. Mihelyst begyűjtöttem egy kis vidámságtartalékot, rögtön megosztom veled :-))
"Úgy tűnik, az emberek zsebe tele van álarcokkal. Mindig azt húzzák a képükre, amelyikre éppen a szükségük van amit a külvilág vár el, vagy amivel úgy gondolják, többet érnek De aztán belezavarodnak a sok-sok álarccserébe, és egy idő után elfelejtik, hogy van valódi, saját, hús és vér arcuk is: már nem emlékeznek arra, hogy melyik álarc alatt találják meg önmagukat, mert elfelejtették, hány álarc van rajtuk
Ez persze bonyolulttá teszi az életet hiszen ki szeret maszkhoz beszélni, maszkkal élni "
Fenti idézetet (az imént találtam) gondolat ébresztőnek hoztam ide. Mi a véleményetek? Beszéljünk őszintén...
Mumu, ez így remek és érthető. Szegényes fantáziámmal állandóan valami kiszáradt fa jutott eszembe és az nem passzolt nekem a múló évekhez. Lehet persze, hogy a lelkiismeret, mert 2 napja nem locsoltam meg a növényeimet.:-)
Nem hallom meg a maliciadat igy komolyan valaszolok kerdesedre:
az olyan mintha egy kis patak mellett mennel es kozbe elfogy a viz meloled,ha hatra nezel mikor eszreveted akkor csak a patakocska medret latod ,kisebb nagyobb kovekkel...
Az evek esemeny dusa szarad ki..
Öreganyókám, éppen ma délután estem kissé magam alá. Talán mert az utóbbi napokban és különösen tegnap annyi minden volt körülöttem, hogy nem értem rá még gondolkozni se. Persze ismerem ezt a dolgot, mikor is a hirtelen történéstől mindenki úgy érzi tennie kell valamit, aztán ha látják, hogy élek akkor leállnak. Na de majd beállnak a dolgok valamiféle rendbe és kialakul, hogy hogyan merre tovább.
Veled mi van? Jössz a hattyúnkkal fagyizni?
Drága Boszi, nagyon remélem, hogy most amikor már túl vagy a kötelező formaságokon, szép lassan meg tudsz majd nyugodni. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni, de azt is tudom, hogy szépen apránként sikerülni fog.
Annak kimondottan örülök, hogy minden nap látlak a topicokban írni.
Nagyon sokat gondolok Rád továbbra is.
Puszi: Öreganyó
Sajat megfogalmazasomat lattam viszont a temetes es a formasagairol.
Borikanal nem lattom infantilisnek hanem szomorunak es nagyon erthetonek.
Mi meg (vagy tlan soha) nem voltunk /vagyunk olyan helyzetbe hogy a maganyunk egyutal teljes izolalast is jelentsen.
A hallas hianya ,a latas alapos es donto behatarozasa egy olyan helyzetet teremthet amibol-csodalatomra-megtalal
ta a kiutjat.
Ez tulelesi strategia,nem kivanom senkinek.
Biztos lattal mar embereket akik egyedul beszelnek,pedig meg meg lenne nekik a lehetoseguk massal is szot valtani.Az o izolaltsaguk eszmei(ertem hogy nem materialis) es megis van..
B.esete tipikusan a tul szeretett gyeremekke akinek a mamaja vegig akarta elni eletet a leanyaval es erre is keszitette elo (tudatosan vagy anelkul) es ezzel ahogy irod determinalta sorsat is..
A lenyeg azzonban az hogy nagyon szerettek egymast es ez igen nagy dolog,mert 94 even keresztul tartott...
Nem poenak irom,mert nem kezelem a dolgot igy,de nem lenne tiszteseges ha eppen elotted titkolnam ,amit egy sor tarsunk innen tud:Borika az en elso felesegem volt...18 even keresztul(ebbol 4 ev valodi hazasag)
Ahogy oregszem
s szaradnak
az evek,
ahogy
rosszabb
szemmel
jobban
nezek,
ahogy
sargulnak
a csaladi
kepek,
megbocsajtok
es
bocsanatot
kerek.
Gondolem marleirtam egyszer valahova,de most aktualis itt.
Nos ma elhelyeztük az urnát. Elképedtem, mert 8 év előtt a hely elegáns és méltóságteljes volt. Végül is ez a legöregebb budai plébániatemplom. A "kedves" hozzátartozók mára össze-vissza aggatták száraz és művirág koszorúcskákkal az urnakamrák fedőlapjait. Pedig ki van irva, hogy tilos. Nos ebből kiderül, hogy számomra a hely nem bír különösebb jelentőséggel. Úgy jöttem haza, hogy ide legközelebb már dobozolva fogok érkezni. Az én halottaim velem vannak, még ha nem is beszélek velük meghatározott időben, hanem csak ötletszerüen.
Nem akarom semmilyen módon megbántani Borikát, de szerinted nem infantilis egy kicsit az ő korában még mindig ennyire az anyján csüngeni? Nekem is volt két ilyen anyás barátnőm, az egyiknek tönkre is ment a házassága ezen, a másik férje szuper toleráns volt + egész életében szenvedett a saját anyjától.
Borika aki egyaltalan nem hall (mert kihaltak a halloidegei) es csak egy szemere van latasa es azzon is csak 19 dioptrias,ugy erzi hogy az anyja vele van.Ki van teve melleje a csaladi kepe,a magyar nemzetiszinu szallag ,egy kereszt ,a sved zaszlo,tulajdonkepen az elete jelentosebb szimbolumai es egy mindennap friss viragot tartalmazo vaza...
Borika,delutan egy ora hoszat beszel edesanyjaval.Ezt en 52 eves ismeresem dacara csak ugy tudtam meg hogy egydelutan mert nem valszolt a faxomra felmentem hozza .O persze nem hallotta es a anja nagy karoszekeben talaltam mint beszelo...
Bar fellinis kep volt,vagy talan onkabb Tenesee daraba vallo de egy szot sem szoltam,ugy tettem nem vetem eszre a masik szobabol...
De megertettem.
Hogy mi tortenik halalunk utan (de elott is) barmilyen relikviaval ?
Nem szamit.
Mert az idealis erteket csak a hozzajuk kotododttseg adja meg es ha az nincs akkor...
valahol olvastam egy okos embertől, hogy a káosz gyakran életet szül, míg a rend legfeljebb megszokást. meg azt is, hogy ha pesszimista vagyok, és mindig igazam van, akkor legalább realista vagyok:)
most aztán jól kihasználtam más tollait.
azért elárulom, hogy kevés embert ismerek aki nálam jobban optimista. nálam ez születésirendelenesség.
és még azt is el szereném mondani, hogy ritkán rendeződnek el a dolgok maguktól, és nem sikerülhet mindig minden.
Tessék pozitivan gondolkozni! Ne arra gondolj, hogy el KELL hogy rontsam, hanem arra, hogy végül is mindig minden elrendeződik és sikerül. Na most kioszthatsz, mert rámtört a prédikálhatnék :-)
ma egy fura kis érzésem volt. pár pillanatig azt éreztem, hogy most jó, jó helyen vagyok, ott kell lennem, és élveztem. a felemelő szót utálom, de azt hiszem most ezt kell használnom. szókincsem síralmas, ha őszintének kell lennem az érzéseim tekintetében.....
bekuporodtam egy nagy fekete fotelba, a nagy fekete tárgyalónkba és pár kollégámmal megnéztük az elkészült új reklámunkat. olyan kevés kell ahhoz, hogy elégedet legyek, és olyan sok minden, hogy elégedetlen. néha az az érzésem, hogy megérem, helyére kerülnek a dolgok körülöttem, és a helyemre kerülök. tök gicccccs:) el kell, hogy rontsam:)
Mikor a férjem haldoklott, ő gyakorló katolikus volt, vettem egy urnafülkét a tabáni templomban. Ez az egyik legrégebbi templom Budán. Mondta akkor a plébános, hogy 3 urnahely van benne, Persze én elzokogtam, hogy csak kettőre lesz szükség. Mikor Emberem haza költözött és szóba került, hogy férjem (az ő unokaöccse) hol van eltmetve, felajánlottam neki a harmadik helyet. Hát igy majd elleszünk ott szépen hármasban, mármint ami a testünkből megmarad.
Nekem is van egy barátnőm, akinek szülei + férje a könyvespolcon vannak, de ezt azért nem tartom túl esztétikusnak. Végül is, örökösök hijján a végén a szemétben landolnak az urnák, nem?
Le kell adnon a hamvakat vagy azt akaratal teszed ?
Borikanal edes anya otthon maradt egy kinaiaknal szokasos osisten oltar alatt.Ami persze szinten tulzas.
Nagyon-nagyon orulok a megoldasaidnak.Mondtam mar az egyik legmeghatobb gyaszolo elso percekben baratom apja halala ismereteben elovett egy almat ,megpuccolta lassan es beleharapott...