Ha én álmodtam volna, ezt jelentené: elvállaltam valamit, amit nem akarok megtenni mégsem, és hogy önmagam előtt is igazoljam a saját döntésem helyességét, még egy katasztrófahelyzetet is képes vagyok létrehozni, melyből ugyan épségben kijövök, sőt, még másokat is nekem kell megmenteni, de mindenki láthatja, hogy mekkora hülyeség :)
Elmondom, hogyan értelmezném, ha én álmodtam volna.
Valamit nem akarok megtenni, amire predesztinálva vagyok,szellemi síkon, értelmezésem szerint a repülő ezt jelképezi.
Tehát Hajós lelki, szellemi szinten valamit kellene tenned, amire mindenki más( szellemi vezetőid ) szerint alkalmas vagy, csak te nem hiszel magadban.
Passsz. Igazából nehezen tudom elképzelni, hogy így pánikba essek, mert valójában nincs bennem félelem attól, hogy repülőgépre üljek. Az más kérdés, hogy valójában sosem ülnék repülőre, de pusztán egyszerű logikus megfontolásból: igaz, hogy statisztikailag a legbiztonságosabb közl.eszköz de, ha egy repülőgéppel probléma van, akkor nagyon pici a túlélés esélye. Ha egy vonattal, hajóval, busszal probléma van, az azon utazók túlélési esélyei összehasonlíthatatlanul jobbak. A másik dolog meg az, hogy öcsémet még soha nem barmoztam le, és nagyon nagy marhaságot kellene csináljon, hogy ezt kihozza belőlem.
Te jó ég, de rég jártam erre. Na, jöjjön egy friss álom, amit a ma délutáni sziesztámon álmodtam... elég döbbenetes élmény volt.
A Budapest-London egyik repülőjáratán voltam öcsémmel és felszállásra vártunk. A gép sugárhajtóműves volt, de nem a nagyobb fajtából, hanem inkább a kisebb-közepes méretű gépek típusából. Amikor bekapcsolták a hajtóműveket, pánikfélelem tört rám, egyre rosszabbul éreztem magam, lehajtottam a fejem, becsuktam a szemem, majd rövid idő után szóltam öcsémnek és a stewardessnek, hogy rosszul vagyok, meggondoltam magam, nem akarok repülni, ki akarok szállni a gépből. A stewardess szigorúan azt mondta, hogy most már elindultunk a kifutóra, nem lehet kiszállni. Az arcán az a kifejezés volt, hogy "na megint egy hisztizős utas". Újra előrehajolva lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy elájulok, és arra gondoltam, hogy Londonból majd vonattal jövök vissza, soha többé nem akarok repülőgépre ülni. Öcsém nyugtatólag a hátamra tette a kezét, majd kis idő után felállt és hozott magának egy pohár Martinit. Ekkor kinéztem az ablakon, és láttam, hogy már Budapest felett repülünk, de alacsonyan, csak 300-400 m magasan lehettünk. Az jutott eszembe, hogy talán a pilóta előbb tesz egy kört a város felett, és utána húzza fel a gépet utazómagasságba. Rövidesen fel is búgtak nagy hanggal a hajtóművek, gondoltam most az következik, hogy meredek szögben emelkedni fogunk, de ez elmaradt, ahogy kinéztem az ablakon azt láttam, hogy valóban emelkedünk kissé, de a gép egy budai hegyoldal irányába tart (János-hegy? Norma-fa?), és a gép jobb oldali szárnya már súrolja a fenyőfákat, amitől hirtelen jobbra dőlt. A következő pillanatban a gépet megdobta a domboldal egy kiemelkedő része, amitől a farokrésze - ahol én is voltam - letört, és ez rögtön meg is állt. Karcolás nélkül szálltam ki, majd ahogy felnéztem, láttam, hogy a gép törzse egy néhány tíz méterre lévő tömbház hatodik-hetedik emelete körüli magasságába csapódott be. Tüzet és füstöt nem láttam, csak a lerombolt emeleteket, és néhány túlélőt, közöttük öcsémet is. Gyorsan kerestem valamit, amivel lehozhatnám őket, és találtam egy feltekert tűzoltó slagot a tömbház előtt, azon gondolkodtam, hogy ezt hogyan dobhatnám fel nekik. Öcsém észlelte fentről, hogy mit akarok, talált egy vékonyabb ruhaszárító kötelet, és annak végét ledobta. Arra rákötöttem tűzoltóslag végét, amit felhúztak, és azon le tudtak jönni egy narancssárga hordágy segítségével. Amikor leértek, elindultunk távolabb, majd mérgesen megragadtam a mellényénél fogva öcsémet, és ezt kiáltottam a szemébe "Látod, te barom, ezért nem szállok soha repülőre!" - merthogy ő dumált rá, hogy menjünk repülővel. Ekkor felébredtem.
Elég furcsa álmom volt ma éjjel: Egy ember almát árult a piacon, az almák egy kádban voltak, odajött egy lovasrendőr, és mivel nem volt engedélye árulni, a lóval összetapostatta az almát.
Az emberi agy olyan, mint egy akkumulátor - ébrenlétnél feltöltött állapotban van, ezért összefüggő és a valósághoz igazodó a működése. Az álom olyan, mint amikor kisütsz egy akkumulátort és aztán (álom nélküli alvásszakasz) feltöltődik. Az álom legtöbbször nem összefüggő, sokszor teljesen kaotikus, értelmetlen összekapcsolódások halmaza, ugyanis ilyenkor kizárólag a vegetatív idegrendszer működik szabályosan.
Nos nem ma álmodtam, de azóta sem tudok rájönni, hogy mi lehet a jelentése, csak találgatni tudtam.
Mamámtól kaptam egy porcelánfigurát, amin egy vörös (talán kabát) volt, de biztos hogy vörös színű. A haja úgy rémlik barna. A hajszín lehet nem is annyira fontos, a figura viszont egy női alak volt. A lényeg ami az alján volt egy évszám, 1116. Abból az időből származott a baba.
"6. A fejlettebb visszanyúl, hogy fejlettebb legyen. 7. Így önmagát (oda-vissza) kölcsönösen meghatározza. 8. Ekként a szabadság kétszeres meghatározottság az időben."
Nagyon ritkán járok errefelé, nincs is rá időm, de kétszer is elolvastam az álmodat. Az álmodban a bölcsek tudják mit beszélnek, én pedig tudom mit írok.
Hadd hívjam fel a figyelmed két-három fontos mozzanatra:
- "Belémnyilallt a fájdalom, hogy bárcsak felébrednék ebből a rémálomból, de sajnos ez a valóság." A bárcsak-ot azért húztam alá, mert az egy kérés, egy fohász volt részedről. Az embernek szabad akarata van, ez sérthetetlen, és akkor történt a váratlan dolog, akkor mutatták meg Neked az "otthont", amikor kérted. Tehát ne feledd, Neked kell kérned. Amikor Jézus gyógyított, vagy csodát tett - egyetlen eset kivételével - előtte mindig megkérdezte, hogy mit szeretne az, aki hozzá fordult. Vagy már eleve kéréssel fordultak hozzá.
De arra nagyon vigyázz, hogy mit kérsz és, hogy kitől kéred.
- "Átláttam egy világba, amely valahogy ismerősnek tűnt. Az otthon érzetét keltette, azét az édes biztonságét, amiben az ember önmaga lehet. Úgy éreztem, végtagjaimmal világokat mozgathatok. Az idő kiterjedt a végtelenbe, kívülről szemléltem az utolsó történelmi pillanatokat." Igen, megmutatták, hogy honnan jöttél, hogy valójában hol van az otthonod. Még ezek után is úgy gondolod, hogy a "pocsolya" a végzeted? Ezért fontos, hogy imádban mit kérsz, mire vágysz.
- "Ezt az emberi életet kaptuk a lelki fejlődéshez – beszélték még a bölcsek. Ebben tanulunk, tapasztalunk, kitomboljuk magunkat, végigjárjuk az érzékek skáláját." Nagy igazság, hát éld az életet, lehetőleg úgy, hogy akarattal nem ártasz senkinek.
Elolvastam, nagyon szép írás, szívhez szól, jól ki is bőgtem magam :) Ez nekem olyan mint egy újjászületés élmény egy rossz érzésű köztes létből, ami sajnos nagyon is valóságos érzés volt. Néha nem kell konkrétan újjászületni fizikailag, van hogy csak lelkileg van rá szükség. És a köztes lét is lehet jó, olyan rossz már biztos nem lesz, ha úgy ébredtél hogy jobban tudod becsülni az életedet. De ez persze csak az én szubjektív véleményem.
Gyorsan kitörlendő álmaim vannak mostanság, nem foglalkozom velük. A múltkori jelentős álmom óta tudom hogy van egy ÉN aki jóval több nálam, hiányzik, de már tudok róla. :)
Az elmúlt éjjel volt egy rémálmom. Elég ritkán van, és tulajdonképpen ez is inkább "csak" nyomasztó volt, ami viszont új, hogy elképesztően, ijesztően, megmagyarázhatatlanul valóságosnak hittem. Amikor felébredtem, percekig bámultam, hogy ez most akkor hogy lehet...? Melyik valóság az igazi?
Katarzisom volt, zsibbadtan bolyongtam még utána sokáig. Valami figyelmeztetés lehetett talán? Máshogy nézek már dolgokra, első gondolati szavaimmal megesküdtem annak, aki hall, hogy értékelni fogom, amim van, legelsősorban az életemet... első gondolatom az volt, hogy megpróbálom leírni a blogomba, akkora hatással volt rám.
Amúgy ilyen jellegű, tehát "apokalipszisos" álmom volt már azelőtt is néhány. Visszatérő szorongásos álmaim is vannak, kb néhányhavonta, de nem több a jó, vagy nagyon jó álmoknál.
Belinkelem, olvassa el, aki kíváncsi... apokalipszis
Köszönöm hogy megosztottad velem, van számomra információ, és útmutatás jellege annak amit írtál.
A világ nekem úgy kerek ahogy van, nem választom szét a dolgokat különböző szempontok szerint. De szeretek, és adok is a dolgaimnak olyan irányt amit megfelelőnek tartok.
Nekem nincs rá szükségem. Csak az Istentől jövő álmok békével megnyugvással örömmel töltenek el. Míg az ördögtől jövők nyugtalanságot, félelmet és békétlenséget okoznak a léleknek.
Nekem is voltam már Istentől jövő álmaim. Ezek rövidek, és hírtelem ébred fel az ember belőlük. De mikor felébredünk ezekből az ember minden részletére pontosan emlékszik.Még az érzésekre is amikkel ez az álom járt.
És azt is tudja, hogy ez valamire az életében válasz, vagy útmutatás.
De, hogy mire azon gondolkodni kell. Elmélkedni, és a Szentlélek megfogja mutatni a választ. De csak neked! Ritka esetben kívülállónak.
Általában ezek az álmok a hajnali órákban vannak. Olyankor az ember már nem alszik olyan mélyen és képes úgymond félálomban, hogy befogadja a természetfeletti hozzánk intézett "szavait".
Miért kérdezed a megnyugvást? Neked arra van szükséged? :)
Ha itt vagyok, akkor az tudatosul bennem ami itt van, és azok az érzések, és annyi emlékezetem van amiket hozok magammal vszínű azért hogy itt hasznosíthassam őket.
Szerintem igazából ez nem álom, hanem a létezés egyik dimenziója. Annak a kérdésnek hogy milyen hosszú nincs funkciója véleményem szerint, annyira értelmezhetetlen mint ha azt kérdeznénk hány kilót álmodtál ma éjjel? :)
Látom hívő vagy, és onnan közelítesz. A harangozás nekem csak azt jelenti hogy egy megerősítés "odaátról". Hogy megérett a helyzetem a változásra. Ha ezt éppen itt Jézus is így gondolja én csak örülök neki :) Az emberek régen nagyon jól tudták hova kell építeniük a templomaikat.
