pont ezért reflektáltam erre a részre, mert nem volt igaz a nem írok olyan topikokba állítás. és egyáltalán szó nincs arról, hogy megbocsáthatatlan lenne, de ha egyszer egy éven keresztül úgy csinál, mintha nem élne, csak azért, hogy ne kelljen kimondani azt az egy szót, hogy NEM, akkor tényleg ne csináljon úgy, mintha semmi se történt volna.
És valóban megjelent az újoncosban. Én még emlékszem rá. Ez persze nem megbocsáthatatlan bűn, de nem igaz, hogy nem jött olyan topikba, ahova Te írsz. Legalább most leírtad, amit gondolsz. Ez is haladás.
csak annyit zárszónak(és többet itt sem jelenek meg) hogy direkt nem irtam olyan topicokba, ahol előfordul
ez például egy olyan topik. meg olyan az újoncos és a kocsma is, ahol szintén úgy jelentél meg, mintha egyáltalán nem történt volna semmi. pedig lett volna egy éved rá, hogy egy kétsoros mélben letudd, amit kellett volna, és onnantól fogva oda írsz, ahova jólesik. de nem tetted meg.
Bocs, hogy a partvonalról belepofázok, de nem ő dönti el. Hidd el, én sem örülök annak, hogy azt látom itt, ebben a helyzetben, amit látok. Egyszerűen rosszul esik neki a dolog és kér, hogy legalább ennyiben legyél tekintettel az érzéseire. És nem ő volt az egyetlen ember, akivel szemben inkorrekt módon viselkedtél. Igaz, ezt én csak hallomásból tudom, mert velem nem tetted. Ugyanakkor meg tudom érteni, milyen rossz érzés lehet ez nekik és nem csodálom, ha beszólnak, amikor megjelensz itt, mintha mi sem történt volna. Én pl. nem utállak, és nem is haragszom Rád, ha csak azért nem, ahogy másokkal viselkedtél.