A Leskovik felé haza utat azért ajánlod mert szép útvonal? Ohrid is jó lesz arra ugye? Utolsó nap azt tervezzük. Illetve Boszniában kell haza jönnünk. Így kérhetek egy útvonal ajánlatot tőled? Permet környékéről indulunk haza és Ohrid uccso nap.
Én azt legelőször 2007-ben jártam meg. :) Akkor meglehetősen körülményes volt. :)
Most folyamatosan egyre jobban javítják, nem tudom, hogy hol tartanak vele éppen, de mindenesetre már régóta könnyen járható, és a táj szép, csak megdolgoztatja a kormányszervót. :)
Bocs, iszonyatosan el voltam havazva, csak most válaszolok.
- Theth környékén teljesen rendben a programod
- Koman-nál ha a Shala folyóhoz akarsz menni, akkor Koman-ból kis csónakkal, kocsi nélkül, aztán esetleg mésnap a nagy komppal kocsival Fierze-be, és utána Valbona
- Valbona-ban gyakorlatilag bárhova, az egész környék szép, de van turisztikai tájékoztató központ, mi elsősorban nagycsoportos turistákkal foglalkozunk, ritkán megyünk arrafelé.
- Bovilla tó simán járható a kocsitokkal, és nagyon szép
- Progonat-ban nem jártam még, szégyen - nem szégyen. :)
- Az Osum-kanyonban szerintem már nincs elég víz a raftingolásra, de nagyon szép ée érdekes rafting nélkül is
- Permet környékén van Benje egy (ugyanazon) helyen szabadtéri gyógyforrások, a Kadiu híd (középkori híd), és a Langarica-kanyon kezdete, onnan lehet túrázni is.
- Berat jó helyszín, de ne Permet-ből menjetek oda direkt, mert az az út kegyetlen, még komoly terepjáróval is, nemhogy a Tietekkel
- Gjirokastra is jó hely
- Elhagyatott partot találni augusztusban nagyon nehéz, ahhoz már sziklamászó felszerelés kell. :) De azért nézzetek a Google térképen kis öblöket.
- Ha mondjuk Permet környékéről indultok haza, akkor menjetek a Leskovik (ez egy olyan falu, hogy a főtere is egy hajtűkanyar), Erseke, Korca útvonalon.
- Nagyon nem mindegyik kút fogadja el a bankkártyát, de a nagyobbak általában igen.
Az is járható út,de a csónakázás jobban vonz.Amúgy Ulcinjtől Vloráig nem sok érdekesség van egy gumicsónakos számára,nincs hova menekülni pl.ha feltàmad a szél...
(Én a tavaly ősszel vett ponyvát még nem vettem le idén a ladikról, szerintem majd csak októberben egy takarítás idejére és újra szép téli álmot kivanunk neki.)
Utak minőségét és szépségét viszont így nem tudom sajnos eldönteni . mindent végig böngésztem , kérném itt a segítséget . ( Jani haverja ha segítenél , nagyon köszönném :-) .
Thetben szeretnénk kezdeni , 2 nap lenne . Vízesés , Blu Eye , illetve Theth - Valbona úton a Valbona hágóra mennénk fel és vissza ( sacc 12 km - re tettem 1000 méter fel és le ) . Úgy olvastam erről sokkal nagyobb a szint , de szebb , és érdekesebb a hágóig a turistaút .
Következőnek gondoltuk Komant , itt van a problémám , hogy komppal menjünk Fierzéig autónkkal és onann Valbona / és / Shala folyó ? Kettőt egymás után soknak érzem , de a Shala folyó nekem nagyon turistás, tömeges helynek tűnik , viszont látom ,hogy nagyon szép .
Valbona ( Rragamit vízesés ) Valbonában még mit ajánlanátok ?
Valbona után a következők a célpontok ,és igazából innetől nem tudom útvonal ügyileg eldönteni, hogy menjünk , melyik utakon ( nissan X Trail 4x4 ) , nem sietünk , lényeg szép legyen .
Bovilla - Tó
Progonatit ( Peshtures vízesés , Ujevara ) van e víz benne agusztus első hetében ?
Osumi - szurdok ( rafting ) van e vajon víz benne ugyanekkor
Permet ( itt esetleg valami egyéb a közelben ? )
Berat
Gjirokastra
Illetve keresünk valami istentől elrugaszkodott partot, ahol nincs tömeg , csobanni egy fél napot .
Nos délről , hogy menjünk haza , hogy útközben még legyenek látnivalók , megálló pontok ? eree lenne ötleteketek ?
Eredetileg Görögországon mentünk volna haza , de nem szabadljuk szét Albániát , nagyon sok plusz idő lett volna .
Kutakon nem variálnak a bankkártyán , ugye ?
Nagyon szépen köszönök minden segítséget , tippet .
A kanyon simán elérhető aszfaltúton, van 3 kilátópont, az első a "zászlós", a második az Abaz Aliu lábnyoma (Gjurma e Abaz Aliut), a harmadik meg a "Menyasszony Hasadéka". Utána még tovább tudtok menni aszfalton, és a raftingosok telephelyénél akár le is tudtok gyalogolni, vagy csak simán megfordulni. Vagy még tovább is tudtok egy darabig menni akár, ha úgy gondoljátok.
Çorovoda-ból semmiképpen ne induljatok dél felé! Vissza Berat, majd Berat-tól kicsit északra Fier felé, aztán onnan tovább Tepelena, stb.
Köszönöm a válaszodat. Így kimarad visszafelé Koszovó! Akkor Corovodából Csak visszafelé javaslod az utat, előre semmiképen sem! Azért a kanyon elérhető egy darabon?
A feleségem egészen biztosan lenn lesz délen ebben az időpontban egy turistacsoporttal, én meg ki tudja, hogy éppen hol? :D (Annyi ügyet kell elintéznem, hogy azt nem sokan tudják elképzelni.)
Ha megjöttél, telefonálj rám Viber-en, vagy WhatsApp-on, aztán még az is meglehet, hogy késő este tudunk találkozni Durrës-ban, de ezt egyáltalán nem tudom sajnos megígérni. :(
Gondolom,hogy idén is dugig vagytok melóval,így aligha fogunk találkozni,ha sikerülne is átjutnom Albániába.Terv szerint júl.20-21 körül lennék ott,a cél ismét Görögország.
Csak visszafelé ne menj a Koszovó-Szerbia határon, mert elvileg visszafordítanak. Ha a Szerbia-Koszovó úton jönnél ide személyivel, akkor jó a Koszovó-Szerbia út visszafelé. Ugyan tudok olyan magyarról (többről is), akit simán átengedtek csak visszafelé, de rengeteg olyan magyarról is tudok, akiket visszafordítottak, mert nem volt "nyitott belépésük" Szerbiába.
Polican, Corovoda, Osum-kanyon aszfaltos út, másfelé viszont ne menjél személyautóval, szóval vissza kell menned Berat-ba, és onnan tovább mondjuk Fier felé (azt az utat most újították fel, de előtte is aszfalt volt, csak néhány helyen katasztrofális minőségben).
Szeretnék friss infót kérni tőletek, ill. Jani haverjától. Olvastam, hogy a buszok oda-vissza járnak. Én, több mint 10 éve járok Albániába, de még mindig kikerültem Koszovót. Most is szeretnék új helyeket meglátogatni. Ezért érdeklődök. De még mindig, nem vagyok biztos, elolvasva az előzményeket! Vagyis konkrétan: Csak visszafelé, átléphető a Koszovó- Szerb határ személyi igazolvánnyal? Vagy csak, ha kifelé is ott mentem? Továbbá nagyon érdekelne a Berat, Polican, Corovoda, Ballaban, vagy lefelé Piskove felé Gjirokastra, úti céllal. Milyen az út személyautóval? 7 éve Corovodáig elmentem egy espace -vel. De most ott aludnánk és másnap mennénk tovább. Köszönöm a válaszotokat. 22 én indulunk
Rákeresve 1000 euró/hó árakat hoz ki alapkategóriás autókra.
Amikor 2020-ban volt egy albán trip én jóval szerényebb árakra emlékszem a helyszínen, Shkodraban használtabb Range Rover /kb 10+ éves/ átszámítva 25 eur/nap.
Azóta ennyire felmentek az árak vagy a netes keresőportálokon a kisebb kölcsönző nincs fenn ?