ha nem látom, ahogy Kubaszov küzd a konzervnyitóval el sem hiszem a hírt. mondjuk meglepett hogy fémbe (nehéz) csomagolnak kaját, de leginkább az hogy nem szintetikus fosokat vittek magukkal. nemrégiben asszonnyal hosszasn vásároltunk és elmartam egy teát az üdítőautomatából. belekortyoltunk és azt hittük romlott vagy valami gáz van vele. aztán megláttuk Norbit a cimkéről vigyorogni és egyből leesett a dolog. arra gondoltam hogy miért akarnak ízlésnek teljesen idegen cuccokat eladni mint egészségest? szerintem nincs ember a földön aki szereti az ilyet, de ezek szerint az űrben sem.
valami kereskedelmi félbulvár műsorban elkaptam egy részt, hogy Farkas Berciék hazai fejlesztésű disznósajt konzervet vittek az űrbe magukkal. azért voltak a kommenista időknek helyes döntései is.
zsirodalom Part Nagy Lajos félórás letölthető MP3blokkok, az elsőnél 21:40 magasságában indul egy vers, utána pedig a Hullámzó Balaton - egy páratlanul frankó próza egy profi evőről.
Csak megerősíti bennem, hogy a házi disznótorosban lehet bízni, ott semmi huncutság, meg színezék, adalék és társai, láthatjuk még a disznót szaladgálni, majd füstölt sonkává ésatöbbivé átalakulni.
Ez skandallum! Annak a Sweet Pointnak az ügyvezetője nyilatkozik akik a legótvarabb csokimikulásokkal terrorizálják a gyerekeket. Vagy az is lehet, hogy kettős ügynökként a mi emberünk és a zsír mellett lobbizik, mikor a szénhidrátbizniszt rohasztja belülről.
Ja és abszolult nem mondanám,hogy kövérek.Jó húsban vannak(ami inkább izom) és valahogy nem kívánják úgy az édességet sem.Kóbász szalonna után nem nagyon van hely nyalánkságnak.Ja és hozzáteszem,hogy ugye nyílván ez az egész nincs erőltetve.
Jóvanna, úgy értettem, hogy ugyan kezdjek már el aggódni, mert a gyerek láthatóan a végére hagyja a legjobb falatokat. Érted. Nem a gyerekek úgy általában (bár 16 hónaposan még nem hinném, hogy így lenne), hanem A gyerek. Az enyim. Na.
Megteszteltem a kiscsávót (16 hó) tegnapelőtt én is, sült császárszalonnából vágtam szeleteket, amiket derékban kettémetszettem, így keletkeztek sovány és kövér falatkák. Két csoportba rendeztem őket, és ráhelyeztem a tányérjára. Az elsőt a kövérből választotta (már ekkor melegség öntötte el a szívem), a másodikat a soványból. Aztán visszatért a kövérre, elpusztította a maradék négyet, s csak utána termelte be a soványakat. Hatalmas örömmel meséltem az anyjának, de ő ennek kevésbé örült, s valami cinikus megjegyzéssel élt, miszerint ő úgy tudta, hogy csak egy gyereke van. Nem is értem.
Az én gyerekeim is hála istennek ilyeténmód gondolkodnak(sültszalonna tükörtöjással,hurka kolbász szalonna jöhet nekik mindem mennyiségben ja és a házi készítésű aludtej,valahogy a jogobella nem dívik náluk,akkor már inkább a natúr kefír.
köszönöm a baráti fogadtatást! tegnap én "csináltam a vacsorát" a gyerkőcöknek, mivel nem vagyok egy konyhazseni felsoroltam a hidegtáli felhozatalt és a kicsik a kolbászos és zsírszalonnás katonák mellett döntöttek. azon gondolkodtam, hogy az ilyen romlatlan csöppségek ösztönösen csakis jót választhatnak. vissza is olvastam régi kedves topikomat és látom hogy az örömteli légkör a régi, mondhatni ZSÍR!
szerintem igazi fagyi nincs zsírt nélkül. a vizes az ugye ótvar a tejszínes rulez, a növényi zsíros tejszín pedig nem tejszín. pletykák szerint a mekis fagyi 30%-a csirkezsír.
különben meg örülök, hogy pár év kihagyás után újra itt lehetek ebben a nagyszerű hangulatú társaságban!
Akkor szalonnát sütünk, kész, nincs mese, mert a szalonnasütésnél szebb dolog nincsen, és nem érdekel, hogy késő van már, és hogy estére nehéz, majd megiszunk hozzá harminc-negyven kisfröccsöt, persze hosszúlépéssel, hogy meg ne ártson, de én most nem vagyok hajlandó kompromisszumra az elnorbult, levelneszesedett világgal, a vegetáriánus szakácskönyvek és light kólák világával (itt és most szögezzük le: a vegetáriánus szakácskönyv valami olyasmi, mint a süketnek készült kottafüzet), azzal a világgal, amelyben a társadalom nem közösíti ki azokat, akik leszedegetik a sonkáról a zsíros részeket, szóval szarok én erre a világra, kilokalóriástul, fitneszestül, és szalonnát fogok sütni, mert a szalonna nem valami veszélyes és/vagy bűnös és/vagy utálatos dolog, ahogyan az elnorbultak megpróbálják bemagyarázni, ahogy az bele is mosódott az agyakba szépen, hanem a szalonna a legcsodálatosabb ételek egyike, akár sületlenül, sülve vagy abálva, sóban eltéve, fokhagymásan, paprikásan, mindenhogyan, a nyárson sütve, kenyérre csöpögtetve, hagymával pedig valószínűleg a primitív gasztronómia csúcsa, a legkevesebb munkával előállítható legmagasabb minőség: pörzsanyagok, füst, korom és zsír.
Fogalmam sincs, hogy a szalonnasütés mikori találmány, melyik népé, nyilván nem valami magyarikum, Váncsa István biztos tudná (ha esetleg említenék a szalonnasütést négyezer éves indiai források), de magyarabbat nehezen tudnék elképzelni. És milyen régen sütöttünk szalonnát, istenem!
Mert mindig a puhapöcsű grillezés, a barbekjú, rakni a rostra annak a szörnyszülött, vérliszten, dobozban nevelt csirkének a halízű mellét, vagy pulykáét, pláne. (Hosszú zárójel, van egy gyönyörű jelző, ami falun, kisvárosokban még néha föl-fölbukkan, de gyerekkoromban még elég gyakori volt, talán a kvázi-önellátó parasztgazdaságok idejéből maradt: bóti. Boltban vásárolt. Nem házi. Jelentésrétegeit nem is olyan egyszerű feltárni, egyrészt nem is kicsit pejoratív, miszerint a bóti a házinál feltétlen gyöngébb minőséget jelez, viszont bujkál benne a drága, exkluzív dolognak szóló csodálat is, hiszen a bótit sok pénzért kellett venni a boltban, nem csak úgy kihozni a kamrából. A "bóti" egy darabka posztfeudalizmus, tessenek gyorsan berakni a vitrinbe. Szóval: a bóti csirke- és/vagy pulykamell kiiktatandó a becsületes magyar gasztronómiából.)
Megfigyelésem szerint minden szalonnasütő társaságban akad valaki (meglepő módon többnyire nő), aki elkezdi magyarázni a szalonnasütés művészetét, hogy hogyan süt a profi, hogy csak parázson, semmi láng, mennyire kell átsülnie a szalonnának, nem szabad a kenyérre nyomkodni, satöbbi, satöbbi, minthogyha ez valami rettenetes szakértelmet kívánó valami volna, nem pedig a legprimitívebb ételkészítési módszer, amelyhez egy ősember gasztronómiai kreativitása is elegendő volt néhány tízezer éve: venni egy megfelelően erős botot, amelyre rátűzhető egy kisebb szárnyas, mamutdarab vagy az ellenérdekű horda valamely tagjának valamely testrésze, aztán biztonságos távolságból égetni a húst, és szevasz.
A szalonnasütésnek mégis ismertem egy igazi művészét: ez a nagyapám volt. Ő nem várt parázsra, simán tartotta a lángba, ahogy jött, és mindig szénné égette a szalonnát, de tényleg szénné, nem véletlenül, hanem így szerette, és nem érdekelte, ha éppen lángolt az egész nyárs, nyomkodta a kenyérre vagy elfújta, és sütötte tovább, mindig ő kezdte legelőször sütni, és ő fejezte be utoljára. És a hüvelykujjnyi üszkös, koromfekete szalonnahullát csak másnap ette meg, reggelire, hidegen, olyan arckifejezéssel, mintha egy Michelin-csillagos étteremben evett volna szarvasgombaszósszal tálalt langusztát (bár nagyapám langusztát soha életében nem evett, és soha szájába nem vette volna, de még étterembe sem ment volna be önszántából).
Szenesítem a szalonnát a tűzben, égetem, ahogyan tanultam, elszántan; komolyan kell venni a hagyományokat, hogy ha majd én is meghalok, maradjon utánam valami, mert egy szalonnasütési technika, az valami. Az a valami.
// <!--
// <
