El nem tudom képzelni, hogy milyen magyarokat tudunk majd szerezni a nyáron, pedig kb. gyökerestül kellene új csapatot építeni. És új edzői garnitúrát, kb. mindent. Különben minden marad ebben a nihilben.
Most jön 3 idegenbeli mérkőzés, közte egy kéthetes szünettel. Micsoda motiváltság lehet a csapatban, te jó ég, belegondolni is kemény. Sok jóra nem számítok, főleg ismerve, hogy szoktunk visszajönni a szünetekről, meg hát amúgy is... jók leszünk a 12. helyre végülis.
Mennyi mínuszt kaptam itt korábban, amikor megírtam, hogy ebben a csapatban ennyi van, nem több, pedig tisztán látszott.
Köszönjük a támogatást, bár feltételezem - hasonlóan az idei szezonhoz - inkább csak szimbolikus támogatás ez mintsem jelentős anyagi.
Legyen biztosítva mihamarabb a bennmaradás, aztán lehet teljes erővel a következő szezonra fókuszálni, megtalálni az edzőt és alakítani a keretet.
24/25-től pedig már csak elég lesz 4 légióst fizetni és fiatalokat sem kell pályán tartani, ettől még milyen jó lenne ha a Puska-Halmai-Paár trióból valamelyik hasznos játékosa lenne az akkori csapatnak.
"– Köszönjük a KOMETA 99 Zrt. eddigi segítségét és bizalmát, s nagyon örülünk neki, hogy a jövőben is támogatja a cég a csapatunkat – mondta Puska Zoltán, a Kometa Kaposvári KK ügyvezetője."
Teljes mértékben egyetértek veletek. Kis pénz kis foci nagy pénz nagy foci.
Ha a klub nem tud nagyobb lóvéból gazdálkodni, amiből minőségi magyar játékosaink lennének és ez mellett legalább három extra légiós, akkor csak egy-egy mákos légiós választással lehet esély stabil playoff csapatra. Ez idén egyáltalán nem valósult meg, Hughes-on kívül a többiek max egy-egy meccsen tudták extrát hozni.
Szezon érdemi része véget ért számunkra, a tegnapi meccs és a jövő heti utolsó alapszakasz meccs nálam szóra sem érdemes, ettől függetlenül Szikónak gratula a győzelemhez.
Playout meccseken jó lenne látni, hogy a fiatalok masszív perceket kapnak a második félidőben is, ennél több értelme úgysem lesz ezeknek a meccseknek. Én azt sem tartanám ördögtől valónak ha az 5 légiósból 1-2 játékostól elköszönnénk a playoutra ha ezt a szerződésük lehetővé teszi, így teljesen tét nélkül felesleges itt tartani őket is.
Nyáron rengeteg munka vár a csapatvezetésre. Edzőt kell találni, magyar játékost is szerezni kellene és öt olyan légióst akik a csapat hasznára lehetnek. Feltételezem több pénzünk nem lesz erre, úgyhogy nagyon kíváncsi leszek miként sikerül ezt megoldani. Vannak kétségeim.
Igy van, én is ezt mondom. Akkor lehet majd valóban remenykedni az előrelépésben, ha már indulaskor 5 jó legiós mellett lesz legalább kettő, több, mint hasznalhato "felnőtt" magyarunk is, akik azért nem Hendlein-Bogdán-Krnjajski szintűek. Na meg egy már lehetőleg Magyarországon komolyan bizonyított vezetőedző.
És 2-3 remenyteljes u23-as. Ezek mondjuk, még, megvannak, de a többi?
Gondolom így, hogy már a matematikai esély is elúszott a rájátszásba kerülésért, könnyebb volt a szerződés bontás közös megegyezéssel. Egyébként ne legyünk naívak, amíg továbbra sincs több pénz, nem fogunk innen elmozdulni. Csak a szerencsés légiós választással lehetnénk előrébb, de ahhoz még hiányzik a szakma. Ez az igazság.
A szezont elengedő, lezáró körmendi meccs után írtam, hogy Klubnál komoly döntések, bejelentések várhatóak, mozgalmas holtszezon, az első megtörtént, meg is lepett, hogy nem Ivan vitte végig a szezont, vagy legalább az alapszakaszt, megint egy tavasz, év legjobb része, a rájátszás, ahogy a Márciusi őrületben is sztárok születnek, a rájátszásban is, számunkra tét nélküli. Az ankéton elhangzott, szezon előtti célkitűzések nem teljesültek, mindenképp változtatni kellett volna szezon végén, Ivan tervei, elképzelései nem valósultak meg, 37.5%-os mérleg (9-15). Emberileg rendben volt, de szakmailag nem, a keret is szimpatikus légiósokból állt, de vezér nélkül, ezért is kár az idei évért is, ha a Nyír1 kap csak több pontot nálad átlagban (13.), délszláv edzőként az roppant kellemetlen, bajos, mert egész szezonban nincs védekezés összerakva, rendszerben, hiába kompenzálják a légiósok egyénileg támadásban (8.), persze voltak légiós cserék, sérülések, betegség, hiányzók stb.
Mélypont a Honvéd elleni fájó vereség. A pozitívum Halmai Dani NB.I-be berobbanása.
Sok sikert, jó munkát Szikó – Gordan párosnak a szezon hátralévő részére!
Már október végén, egy hónap után egyértelmű volt minden, csak az nem látta, aki nem akarta. Én meg is írtam (#17198), hogy a légiósok Hughes kivételével gyengébbek a tavalyinál, és a csapat sem működik sem támadásban, sem védekezésben. Legeslegkésőbb a novemberi válogatott szünet után váltani kellett volna, legiósokat és edzőt is, amikor azután sem javult semmi, sőt.
Most majd a szezonvégi ankéton ismét meghallgathatja, már aki akarja, hogy le kell szűrni a szezon tanulságait, ilyen többé nem fordul elő, szeptemberben meg majd újra bizakodó hangulatban megtudjuk, hogy szerethető a csapatunk, jó a kémia, és reméljük sok örömet fog végre okozni a csapat.
Sajnálom, hogy ez a Rudez felé projekt teljesen befuccsolt. A szezon negyedénél kb. látszódott, hogy kevés elképzelés van a csapat játékában a védekezés átjáróház és a támadójáték sem volt extra.
Hughes kivételével a légiósok kiválasztása is teljes kapufa volt, egyikük sem tudott semmi extrát beletenni a játékba egy-egy meccs kivételével. Újabb szezon megy el sikerek nélkül, csalódást keltő szerepléssel. Talán majd jövőre.
Új edző keresése mellett a magyar maggal is kellene nyáron valamit kezdeni, különösen 4-5-ös posztokon.
Azzal számoltam, hogy 10. helyen leszünk, az 5 pont. A Nyír1 utolsó, ami 1 pont. A különbség 4, ami két győzelem, vagy vmit rosszul tudok? Simán lehet... :)
Az attól függ kivel szemben van az az előny, de gondolom nem a majdnem biztosan alapszakasz 14. Nyíregyházára gondoltál. ;) (mert velük szemben ha az említett 1 meccs megvan, akkor minimum 3.)
A 9. helyezett 6 ponttal indít, a 10. helyezett 5 ponttal és így tovább.
Ha a 10 meccs után egál vagy minitabella van, csak a play-out eredmények számítanak.
(mivel erősen sanszos lehet nekünk egy 9. hely, kénytelen voltam tájékozódni ;) )
Sajnos az elmúlt 6 szezon kuka.. Amúgy 4-ből 4-et, ha nehezen is, de lehetne nyerni közte Nyír1-gyel, ha ezt bármi alátámasztaná, amire építhetnénk az eddig mutatott teljesítményre, rendszerre, de se Excel táblámban, se Élő-pontszám kosarstatban nem jött ki sehogy se, hogy 8. helyre odaérünk.
3 meccset nyertünk idegenben (Falco, Nyír1, Szöged) de a nagyobb gond, hogy nem nyertünk zsinórban se 4 meccset, se 2 meccset idegenben, akikkel játszunk a 8-ért mennek, nyertek itt is (Kecsap, Sopron), a Körmendnek nehéz a sorsolása, de jobbak egymás elleniben nálunk, oda-vissza vertek minket.
Jelenleg 12 győzelemmel Deac, Ase, Kecsap, Körmend 8. és Sopron 9. 11 győzelemmel, mi 9 GY, 10. hely.
Nézzük a sorsolásokat utolsó 4 meccs jelenlegi sorrend alapján:
Mi: Kecsap (i), Sopron (i), Nyír1 (o), Deac (i)
Deac: MTE (i), Alba (o), Honvéd (i), mi (o)
Ase: Ose (o), Zeg (i), Szöged (o), MTE (i)
Kecsap: mi (o), OSE (i), Sopron (o), Zeg (i)
Sopron: Honvéd (i), mi (o), Kecsap (i), Nyír1 (i)
MTE: Deac (o), Olaj (o), filkó (i), Ase (o)
OSE: Ase (i), Kecsap (o), Zeg (o), Szöged (i)
Egymás elleni Ase jobb, 2-vel nyertünk, ők 12-vel (+10), MTE oda-vissza vert, Sopron 17-tel nyert, Kecsap 5-tel nyert, OSE is jobb egymás elleniben (+11), de roppant nehéz sorsolásuk van, őket előzhetjük.
Sajnos a számunkra fontos, kulcs meccseket, végjátékokat eddig elveszítettük, remélem Szeba sérülése nem komoly, mert ÁjBí így is heroball-t nyom, rácsavarodik a labdára, papíron "klasszikus" "irányítóként" a gólpassz/eladott labda mutatója 23/29 0,79%, 11 meccs alatt...
Győzelem mellett, DP dupla-dupla először, Borisz visszatérése örömteli, az ő újbóli fel-, beépítését, sokat kihagyott, látszott, fel lehet használni a hátralévő meccsekre, illetve remélem a 2. félidőben Márkó-Puska Bence duó is pályára kerül. Halmai Dani is többet játszik a 2. félidőben, legjobb +11 volt a magyarok között, mikor pályán volt.
Tétnélküli sörmeccs egy gyenge ellenfél ellen, csodákat ne várjunk. Eldöcög már ez szezon innen, lehet csodákról beszélni és persze menjünk a playoff helyért amíg van rá sansz, de ez a szezon már kuka.
Kész öröm lesz még az alsóházi meccseket lejátszani...
"A kaposvári városházán köszöntötték az elmúlt év bajnokait, válogatott sportolóit. Halmai Dániel és Antalics Dániel, valamint Szőke Balázs is elismerést kapott. Antalics Dani nem tudott részt venni az eseményen."
Mint ismert, a play-outba az alapszakasz 9. helyezettje 6, a 10. helyezett 5, a 11. helyezett 4, a 12. helyezett 3, a 13. helyezett 2, a 14. helyezett pedig 1 pontot visz majd. Holtverseny esetén a play-outban elért egymás elleni eredmények döntenek.
Kása Sanyi bá után elment Dr. Néber Árpád “Néber Doki”...
Még tavaly októberben írtam, mikor álló vastapssal búcsúztunk el Tőle az Arénában, minden jelentős sikerünknél (Bajnoki címek, Kupagyőzelem, Nemzetközi meccsek stb.) ott volt 1983! óta, nekem az ő jelenléte, személye egyet jelent a Klubbal, mióta jártam mindig ott volt biztos pontként, ha ránéztem a kispadra a szakmai stáb állandó tagjaként.
Idézetek a Kaposvári Aranykosár c. könyvből.
-Milyen volt a kosárlabda akkor és most?
- Ég és föld a különbség. Nem volt ennyire gyors a játék, és persze, nem volt ennyi pénz a sportágban. Ma már az eredmény elsődleges, minden más csak ezután jöhet. Szerintem a kosárlabda a legdinamikusabban fejlődő sportág, és a labdarúgást leszámítva a legkedveltebb. Nagyon szereti a közönség. A legtöbb pont, a legtöbb akció erre a játékra jellemző. Más sport nem érhet a nyomába.
-Milyen gyakoriak a sérülések a kosárlabdában, más labdajátékokkal összehasonlítva?
- Érdekes dolog ez, mert sérülésveszély ugyan nagy, de emlékeim szerint ez az a sport, ahol a legkevesebb embert kellett megoperálnom… Monok, Stickel, Ágfalvi ugrik be elsőre. A foci, röplabda több munkát ad… A boka és a térdsérülések a legjellemzőbbek.
- Hogy bírod az izgalmakat a kispadon?
- Sokat idegeskedtem én is, csakúgy, mint a többiek. Sokszor megtalálom a bírókat is… Azt hiszem, mindez hozzátartozik a meccsekhez..
- Tolna megyéből származol, így akár felmerülhet az a kérdés: kinek szurkoltál a Döntőben?
-A kérdés jogos, hiszen Tolnában eltöltött két évtized megmaradt bennem, de egyértelmű, hogy a Kaposvár sikeréért szorítottam… Mindenképpen érdekes helyzet volt, hiszen az öcsémet minden Pakshoz köti, és ő is ott volt a csarnokban. Mindig ellentétes helyzetben ugrottunk fel a helyünkről, más-más pillanatban örültünk. Talán a meccs idejére azt is elfelejtettük, hogy testvérek vagyunk…
Nyugodjon békében, Néber Doki!
:(
forrás: montázs saját szkennelésből és delfinek.hu-ról
Az általad említett meccs 1991 november 27-én volt Budapesten a Dózsa György úton. A 128-63-al záruló találkozón Kuzmin (35/27), Dávid Kornél (22), Heinrich (20) ponttal zárt. Beszéltem olyannal, aki eskü alatt vallotta, hogy Kuzmin a meccs vége előtt jutalmul már átöltözhetett :-). A somogyiaknál Vojvoda Gyuri (16), Kovács Laci (10/6) és a Guba (2) is érdekelt volt. Vezetőedzőként ezt is Simon Karcsinak kellett átélni.
Az első szezonját az élvonalban játszó Honvéd Táncsics még rosszabbul járt 1981 októberében. Kaposváron, a Gépészeti Szakközépiskola tornatermében (!) rendezett meccsen a Gellér, Heinrich, Recska, Kamarás kvartettel felálló Budapesti Honvéd 141-62-re nyert. A kaposváriaknál Monok Tibor, a KKK későbbi ügyvezetője 2 pontig jutott.