" Az emlékmű történetére jellemző momentum, hogy hivatalosan nem lehetett felavatni, mert a
Sándor király elleni merényletet véletlenül NK-án felkészülő terroristák hajtoták végre. "
Pontosabban Jankapusztan, az a varostol par kilometerre van, ma a kanizsai allami gazdasag almasa van ott.
Egyébként ismerem a srácot aki megtalálta megszálott országzászló kutató.
Szombaton mikor megtalálta hívott telefonon. Ma már bánom, hogy nem mentem el de hosszú volt az éjszaka.
Nekem megtiszteltetés, hogy megkaptam tőle a kutatásai eredményét, azaz a ma álló orszázászlókról mindent. Hol áll, mikor avatták, mi van rajta felirat, mi történt vele...nagy s pontos munka.
Újra akarják szervezni az országzászló nagybizotmányt is. Ha most felkarolják a kezdeményezést sok helyen újra elindulna az országzászló eszme.
"Ha itt tartunk mi van az irredenta emlékművel amit kiástak? "
Allitolag ez ev augusztus 20-ra atadjak, persze a szobrokat restauralni kell, mert elegge megrongalodtak. Gyerekkoromban meg jatszottam a romjai kozott, tele volt gyikokkal.
Eppen otthon leszek,majd megnezem, mellesleg eleg randa volt.
Nagykanizsán a városvédő egyesület állítja helyre az Irredenta emlékművet (a szocialista önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatásával!). Az emlékmű történetére jellemző momentum, hogy hivatalosan nem lehetett felavatni, mert a Sándor király elleni merényletet véletlenül NK-án felkészülő terroristák hajtoták végre. A II.vh-után eltemették a földbe, a helyére Jancsi és Juliska néven elhíresült tanácsköztársasági emlékmű került, amit csak most távolítottak el. A helyreállítási munkálatok helyszínét pedig éjjeli őrség vigyázza, ugyanis többször érte fizikai támadás az emlékművet a helyreállítási munkálatok során.
Volt egy országzászló nagybizotmány ami egy polgári kezdeményezés volt trianon után.
Arra szolgált, hogy emlékezzenek az elcsatolt területekre és a nemzeti ünnepek nagy részét is ott tarották.
1928-ban avatták a budapesti ereklyés országzászlót. De a két háború között kb. 1000 ilyet állítottak országszerte. A mai Budapest területén is több volt. A mai perem kerületekben is álltak ilyenek. A zászló mindig félárbócon volt jelezve az emlékezést az elcsatolt területekre. Az árbocon kettőskerszt, turul, vagy esküre emelt kéz volt (A Budapesti országzászlón Horthy keze lett megmintázva).
Mi az ereklye?
Ide került a 63 vármegyéből egy darab föld, -Muhi, Mohács 1848 csatahelyek, I világháborús Magyar csatahelyekről származó föld darab.
Ma is áll kb 200 ilyen országzászló. Ha jársz a Balaton körül ott nagyon sok ilyet találsz még.
A háború után az oroszok és csicskásaik lerombolták a legtöbbet mert nemzeti érzéséket keltett az emberekben.
Én sok fotót láttam országzászlókról és mondhatom ott zajlot egy város vagy kis falu ünnepi kúltúrális élete. Diszmagyarok, Leventék, cserkészek, Frontharcos szövetség, Vitézi rend...mindenki.
Egy olyan nemzeti emlékhely ahol meg lehet tatani bármilyen ünnepet, megemlékezést. Van összetartó ereje.
Talán úgy jobban emlékszel ha azt mondom a Szabadság téri országzászló körül álltak az Irredenta emlékművek Észak, Dél, Kelet, Nyugat.
Én örülnék ha visszaállítanák.
Akár kompromisszumokkal is...gondolok itt a Horthy kézre vagy a Mussolini idézetekre..így szerintem nem sértene senkit és nemzeti egységet teremtene..egy jelkép a kitaszítottság jelképe.
Országzászlónak talapzattal együtt nevezték. A talapzatban volt az ereklye. PuPu, fejlődni!!!!
Különben te leszel az egyetlen, aki nem lehet maszopos miniszterelnökjelölt. :O)))))
Bocs nem voltam egyértelmű:( A szavazólapon az állt volna:
Ha elkerülhetetlen az ország megszállása, akkor ön a felsorolt két megszállás közül melyiket választaná?
a, német
b, szovjet
90% a és 10% b jött volna ki.
Üdv:winw:)
Ha akkor tartottak volna egy népszavazást, akkor kb. ilyen eredményeket kaptál volna:
- nagyon sokan: semmilyen megszállás
- sokan: amerikai-angol megszállás (hogy ne jöjjenek ide a szovjetek)
- kevesen/nagyon kevesen: szovjet megszállás (bizony sokan bevették a kommunista maszlagot)
- gyakorlatilag senki: német (akkkor még jól emlékeztek az emberek arra, hogy a német szövetség mit hozott az országnak)
"1945. április 4-én a magyar nép elvesztette szabadságát"
Nagyon jo, mondhatnam azt is, hogy f@sz@. Hajra fiuk, csak igy tovabb. Remelem az amik, mint Szu-val volt szovetseges hatalom kepviseloi a kovetsegrol nem kagyloztak.
Gyuri,
a magyar nép nem 45 áprilisában, hanem 44. március 19-én, a német megszálláskor veszítette el szabadságát.
De mondhatunk 1849 szeptemberét vagy 1541 nyarát is.
Sajnos.
"A Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi képviselőcsoportja és a MIÉP budapesti elnöksége 2001. április 4-én megemlékezést tartott a szabadság téri építési területen lévő Ereklyés Országzászló talapzatánál.
Dancsecs György, a MIÉP fővárosi frakciójának a tagja beszédében elmondta, hogy 1945. április 4-én a magyar nép elvesztette szabadságát, de remény van arra, hogy 2001. április 4-e ismét a magyar élni akarás és a szebb jövő reménységének napjává váljon.
Emlékeztetett arra, hogy a MIÉP fővárosi képviselőcsoportja már korábban kezdeményezte a Szabadság téri szovjet katonai emlékmű áthelyezését a Fiumei utcai sírkertbe. Májusban terveik szerint átnyújtják Orbán Viktor miniszterelnöknek az indítványt támogató aláírásokat.
Utalt arra: az aláírásgyűjtés célja, hogy a magyar kormány kezdjen tárgyalásokat az orosz kormánnyal az emlékmű áthelyezéséért.
A résztvevők az Ereklyés Országzászló talapzatánál koszorút helyeztek el, Igazságot Magyarországnak! felirattal."
(MTI)