Ja, hát ha már nem csak közlik velünk ezeket a "tényeket", hogy dimenzióutazók, meg "lélek-csomagok" befogadói, hanem még szépen le is rajzolják ezt, akkor már mindjárt el is hisszük! Most tényleg muszáj volt újra elkezdeni a marhaságokat terjeszteni?
,,A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
(...)
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz... "
"A delfinek is dimenzióutazók, kozmikus hírnökök, fény- és örömhozó, emlékező lelkek. ...Egy delfin mosolyában ott tükröződik a világmindenség öröme és szeretete, s ez az öröm ad erőt és hitet azoknak az embereknek is a gyógyuláshoz, változáshoz, az élet választásához, akik abban a kegyelemben és csodában részesülhetnek, hogy egyszer megmerítkezhetnek egy delfin tekintetében. ... Az együttérzés, a testvériség, az egyenrangúság, az egymásért hozott áldozat képessége, mind olyan örök érvényű értékek, amelyekre a delfin közösségek tanítanak újra emlékezni minket, ami különösen fontos ma, hiszen a beköszöntő Vízöntő kornak éppen ezek az alappillérei."
Dr. Czeizel Beatrix-Greskó Anikó: Az Átlényegülés Kapujában II., részlet
A szerzőpáros további soraiból kiderül, hogy a delfinközösségekhez (iskolákhoz) sokszor tartoznak emberi "lélek-csomagok", vagyis érzelmileg megsebzett emberek energiatestjei, amiket a delfinek befogadnak maguk közé, hogy gyógyítsák őket feltétel nélküli szeretetükkel. Akinek van tisztán látása, az meg is pillanthatja ezeket a "fénycsomagocskákat". A következő kép ezt próbálja szeléltetni:
,,A ’70-es évek végén Észak-Amerikában kereskedelmi sikernek számított a púposhátú bálnák dalának hanglokátoros felvétele (Songs of the Humpback Whales, 1970). Ennek a veszélyeztetett fajnak az éneke hátborzongatóan különbözik a modern városi élet állandó dübörgésétől. Felismerve, hogy a zene segítségével kapcsolatot teremthetünk más emlősökkel, Jim Nollman és az Interspecies Communication (Fajok közötti kommunikáció) nevű szervezet tagjai a Vancouver-sziget öbleiben zenélni kezdtek a kardszárnyú delfineknek. Ezekről a „találkozókról” készült felvételeken hallható, amint az orkák a zene ütemének megfelelően válaszolnak. (Nollman, 1987) Kultúránkban a természetet ünneplő, a természettel együtt zengő, ihletét a természet ritmusaiból merítő zenét és irodalmat a zene és műkritikusok gyakran figyelemre sem méltatják. Pedig ösztöneinkhez hasonlóan, a természet fenségét hirdető zene és poézis az, ami valóban megerősíti minden élőlénnyel való kapcsolatunkat és összetartozásunkat. Hwa Yol Jung író és filozófus írja: „Az univerzumban (uni-verzum), ahol egy körfolyamat által láthatóan minden mindennel kapcsolatban van, a zene, a költészet és az ökológiai gondolkodás összecseng és lekerekedik… A zene és költészet erejével harmóniát remélünk teremteni, jelszót az örökkévalóság ígéretével, valamint segítségével reméljük megtalálni helyünket a természetben, az egyetlen biológiai közösség láncszemeként. Valójában ez az ökológiai gondolkodás és cselekvés alapelve és végső üzenete.” Bill Dewall: Sejtelmes hangok és a mélyökológia (részlet)
Nagyon érdekes a delfineknél ez az állandósult kedves mimika, van is egy jó kis idézetem ide, ami nagyon megérintett és elgondolkodtatott, amikor először olvastam:
,,A delfinek ultrahang-jeleinek igen érdekes viselkedéstani vonzata van. Hiszen ha "keresztüllátnak egymáson", és feltehetőleg első kézből értesülnek egymás belső állapotáról, mi szükségük volna arcjátékra, hogy tudassák például hogylétüket? Ha pedig tisztában vannak egymás belső állapotával, értelmetlenség volna érzéseiket, érzelmeiket eltitkolni. Vagy éppenséggel meghamisítani. Tökéletesen nyíltak, őszinték lehetnek. Átlátszóak. Nem ismerik a csalást vagy a hazugságot. Ami pedig az ábrázatukat illeti - lényegében teljesen mindegy, hogy milyen, ezen az alapon akár kedves, szívélyes is lehet. Egy soha nem változó álarc. Örök mosoly. ''
Richard O' Barry: Delfinmosoly (Bp., Háttér Kiadó, 1992)
Érdekes, hogy ez a jószág is olyan, mintha állandóan vigyorogna. Mintha ezzel is igazolni akarná azt a féktelen életörömöt, amiről az előbbi idézetben volt szó.
A kedves, szeretetreméltó delfinek nem csak emberszeretetükkel és kiemelkedő intelligenciájukkal, ha nem gyógyító képességükkel is kivívták az ember csodálatát. A delfinek - "vadállat" létükre - szoros kapcsolatot tudnak kialakítani az emberrel, és a velük való közös úszás sokféle ingere nagyon jó hatással van a testileg vagy lelkileg sérült emberekre.
A delfinterápiának szintén az állatok körülményes tartása szab gátat (medence, sós víz…), ami sok országban lehetetlenné teszi a tartásukat.
David Nathanson ideggyógyász professzor egy új módszert vezetett be olyan betegségek kezelésére, melyekre az orvostudomány nem talált hatékony megoldást. Down kórban szenvedő gyermekeket kezelt a delfinek segítségével. Azóta a Floridában működő Dolphin Human Therapy keretében 55 országból érkezett, közel 10 000 gyermeken segített.
Az első, és legfontosabb lépés a gyermekek összeismertetése ezzel a kedves lénnyel. A következő napokon 1-2 órás foglalkozásokon vehetnek részt, ahol egyre közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a delfinekkel. Először csupán az összeismerkedés, a közös játék a cél, később személyre szabott feladatok elvégzésében segít az új társ. Nathansok professzor kutatásai azt is igazolták, hogy a delfinek által kibocsátott hangok pozitív hatást gyakorolnak a gyermekek idegrendszerére.
A gyermek mellett ott lehet egyik szülője, egy terapeuta és egy delfinidomár. A terápia nem korlátozódik az együtt úszásra a delfinekkel. A kis páciens nap mint nap egy meghatározott feladatot kap, amelynek elvégzésében a delfin segíti. A feladatok személyre szabottak, és a terápia során egyre nehezebbé válnak.
A delfinnel való kapcsolattartás napról napra egyre intenzívebbé válik: először csak megmutatják az állatot, a gyermek megnézheti, hogyan ugrál a delfin a vízben. Később labdát vagy karikákat kell a vízbe dobnia, amelyeket a vízi emlős visszadob vagy visszahoz. Ha e játékok során sikerült megbarátkozni az állattal és megerősödik a gyermekben a bizalom, a távolságot egyre inkább csökkentik. Az idomár segítségével vagy önállóan, a gyermek kézjelekkel utasítja a delfint, hogy uszonyaival tapsoljon, vagy táncoljon, integessen. Az általában túlféltett, önállóságuktól akarva-akaratlanul megfosztott gyermekeknek ez hatalmas élmény: én is képes vagyok valamit elérni!
A munka megkoronázása a közvetlen kontaktus a vízben: A terapeuta karjában tartva a gyermeket a vízbe ereszkedik, így a kis páciens megsimogathatja a delfint. Néhány perc múlva a gyereket már egyedül húzza hátuszonyával a delfin.
A delfinek társas lények, a szabadon élő csoportok tagjai között nagyon kifinomult kapcsolatrendszer alakul ki, amelyre jellemző a gyengébb egyedek védelme, a róluk való gondoskodás.
A terápiás munka során az a legfeltűnőbb, hogy ezek az állatok igen intenzíven foglalkoznak a beteg gyermekekkel. Közben meglepő empátiás képességről tesznek tanúbizonyságot, pontosan tudják, hogy az adott pillanatban milyen hangulatban van "páciensük".
A delfinterápia a fogyatékos gyerekeknek jelentős segítséget, motivációt adhat a fejlődéshez - ez több ezer esetben igazolódott. A javulás sokszor nem azonnal, csak hetekkel a "kezelés" után jelentkezik. Gyakran "csak" egy kismértékű pozitív változás figyelhető meg: a gyermek többször törekszik szemkontaktusra, mint korábban, szemmel láthatóan igyekszik néhány szót artikulálni, vagy egyszerűen csak oldottabb, vidámabb.
Gyógyító delfinek A delfinterápia segítségével feloldhatók a félelmek, a stressz, a depresszió. A legnagyobb hatékonysággal azonban igazolhatóan a nagymértékű kommunikációs zavarban és az emocionális zavarok valamely formájában szenvedő gyermekek és fiatalkorúak kezelésében alkalmazható. Az ilyen "különleges" gyerekek nem képesek közölni gondolataikat, vágyaikat a környezetükkel, ill. a környezetből érkező jeleket, jelzéseket sem képesek felfogni, értelmezni.
Gyakran egyáltalán nem tudnak beszélni, a testbeszédet - mimikát, gesztikulációt - pedig csak igen korlátozott mértékben képesek alkalmazni. E jelenség hátterében súlyos testi vagy szellemi fogyaték áll, pl. Down-kór vagy autizmus. Számos kutatás eredményeként kiderült, hogy a delfinterápiával kezelt gyermekek alaposabban, intenzívebben és gyorsabban tanulnak. A delfinek nyilvánvalóan stimuláló hatással vannak a gyerekekre. Az elszigeteltségben élő, apatikussá vált gyermekeknél elveszettnek hitt reakciókat képesek kiváltani játékos közeledésükkel. A lehető legjobb terápiás eredmény érdekében a terápiának legalább két hétig kell tartania.
A delfinek vonzódnak az emberhez. Ennek a furcsa jelenségnek az okát eddig nem sikerült kideríteni. Aki találkozott már szabadon élő delfinnel, nyilván tapasztalhatta ezt. A delfin telepatikus lény. Pontosan tudják, az adott pillanatban milyen lelki állapotban vagyunk. Féktelen életörömük átragad az emberre. Megszabadítanak bennünket érzelmi korlátjainktól, mély érzelmi hatást gyakorolnak ránk. A delfinek megélik életörömüket, gátlások, blokádok nélkül! Nem véletlen, hogy Amerika őslakói ezeket az állatokat szentként tisztelték, velük szimbolizálták az emberi életenergiát. "Megvilágosodott" lényeknek tartották őket.
A delfinterápia nem csodaszer, de nem is egyszerű, patikában beszerezhető gyógyszer. Talán a "homeopátiás kezelés", vagy az "önzetlen szeretetterápia" a legjobb kifejezés.. Ma már nem csupán a beteg gyermekeket kezelik a tengeri terapeuták, hanem önbizalmukat vesztett felnőttek számára is segítséget nyújtanak.
Dolphins are the only mammals other than humans to recognise rhythms and reproduce them vocally (Image: iStockphoto) Scientists have taught dolphins to combine both rhythm and vocalisations to produce music, resulting in an extremely high-pitched, short version of the Batman theme song.
The findings, outlined in two studies, are the first time that nonhuman mammals have demonstrated they can recognise rhythms and reproduce them vocally.
"Humans are sensitive to rhythms embedded in sequences of sounds, but we typically consider this skill to be part of processing for language and music, cognitive domains that we consider to be uniquely human," says Professor Heidi Harley, lead author of both studies.
"Clearly, aspects of those domains are available to other species."
The studies will be presented at the joint meeting of the Acoustical Society of America and NOISE-CON 2005, which runs from 17 to 21 October in Minneapolis.
Learning to sing
Harley, who is associate professor of social sciences at the New College of Florida in Sarasota, says that both studies tested dolphins at Disney's Epcot Center in Florida.
The researchers first had an adult male bottlenose dolphin position itself in front of an underwater sound projector, called a hydrophone, that produced six different 14 kiloherz, 4 second rhythms.
The dolphin was rewarded for performing a certain behaviour to each rhythm. For example, when rhythm 1 played, it waved its pectoral fin and when rhythm 2 played, it tossed a ball.
The various rhythms were played at different frequencies and tempos to ensure the dolphin was recognising rhythms instead of just frequencies or sound durations.
Another adult male was trained to produce similar rhythms using a pneumatic switch, essentially a small, air-filled ball connected to a computer that then generated sounds whenever the dolphin pressed the switch.
"The dolphin was reinforced for producing a specific rhythm to a specific object," says Harley.
"For example, when we presented him with a Batman doll, he received a fish for producing a specific rhythm, in this case, a short sound and then a long one."
"If you recall the original Batman TV series musical intro you'll probably remember the way they sang 'Bat-maaaaaaaan'," she adds.
The dolphin spontaneously vocalised to the rhythms, so the researchers started to reward the male with fish whenever it matched its 'singing' to the rhythms.
By the end of the studies, the scientists could show an object, such as the Batman doll, which represented a certain rhythm-vocalisation combo to the dolphin, and it would create the correct sounds both vocally and using the switch.
Batmaaaaaaan
Gordon Bauer, associate professor of psychology at the New College of Florida who did not work on the studies, says, "This is the first report, to my knowledge, of a nonhuman mammal's ability to discriminate rhythmic patterns."
But Bauer doubts that dolphins realise they are producing what people consider 'music'.
"I think music is a human construct," he says. "I doubt that it has pertinence to animals, although the elements of music, such as pitch, time, timbre, rhythm, etc, may be incorporated into animal communication."
Harley agrees, and hopes the everyday vocalisations of dolphins will be analysed in terms of their rhythmic content.
In the near future, she and her team are planning to test the dolphins on their ability to recognise recordings of their own rhythms by having them associate their own sound creations with identifying objects similar to the Batman doll.
Related Stories Dolphin mums teach daughters to sponge, News in Science 7 Jun 2005 Dolphin-friendly tuna may still kill, News in Science 5 May 2004 Dolphins better at networking than the web, News in Science 17 Jul 2003
Szerintem sokan vannak, akik kedvelik a delfineket, de ezek közül nem biztos, hogy mindenki kedveli az olyan ezoterikus marhaságokat is, amiket Te írogatsz. Sőt, lehet, hogy csak nagyon kevesen, és akkor talán éppen Te rontod a topic hangulatát. Bár ez a delfines szülés talán nem is hülyeség, de az már igen, hogy az egész világon elterjedt. Én például még életemben nem láttam élő delfint, pedig nagyon szeretnék. Erről ennyit. Most pedig nem kötöttem bele semmi másba, csak ebbe az egy mondatba. Egyébként nincs Veled semmi bajom, csak nem szeretem, ha valaki marhaságokat írogat.
/Tudtam, hogy valami ilyesmit fogsz válaszolni ;) :)))... Na mindegy... Azért legalább egyszer megkértelek, megpróbáltalak megkérni Téged, hogy ne rontsd el ennek a helynek a hangulatát. Próba szerencse, most úgy látszik, nem jött be... /
Amit ide leírok, azt egy e-mailben szerettem volna megírni, de mivel nem publikus a címed, ezért csak ide tudtam írni Neked.
Szeretnélek megkérni rá Téged, hogy ne reagálj minden egyes ebbe a topicba beírt üzenetre off-topic üzenetekkel. Persze természetesen jogod van hozzá ;), és biztosan jó okod is van arra, hogy ezzel töltöd az idődet, de gondoltam, egyszer azért megkérlek rá, hogy ne tedd.
Ez a különös tapasztalat új fejezetet nyitott a víz alatti szülés gyakorlatában, a delfineket bábaként alkalmazták, s az eljárás az egész világon elterjedt.
Na ja, tényleg elterjedt az egész világon, én is így szültem meg az összes gyerekemet... :-)
Sajnos én nem tudok válaszolni a kérdésedre, de eszembe jutott két dolog ;) Az egyik egy cím: www.delfin.lap.hu
A másik egy rövid részlet, amit alább illesztettem be.
Szép napot kívánok neked :), és remélem, hogy megtalálod a választ a kérdésedre ;)
''Víz alatti szülés és delfin-bábák
Egy Igor Charkovsky nevű orosz orvos hosszú ideje foglalkozik víz alatti szüléssel. Már legalább 20 000 víz alatti szülésnél segédkezett. Lánya aki az elsők között jött világra ily módon, a következő eset megtörténtének az időpontjában, azt hiszem a húszas éveiben járhatott. Charkovsky és csoportja egy asszonyt vitt a Fekete tengerhez víz alatti szülés céljából. A szülésre felkészülten ültek a tengerparton, az asszony pedig körülbelül két láb mélységben merült a víz alá. Ha jól emlékszem, három delfin közelítette meg őket, majd mindenkit félretoltak, és átvették az irányítást. A delfinek valami olyasmit tettek, ami úgy festett, mintha végigpásztázták volna az asszony testét – valami olyasmihez folyamodtak, amit már magam is átéltem, és ami valamiféle hatást gyakorol az emberi szervezetre. Az asszony úgyszólván fájdalom és félelem nélkül adott életet gyermekének. Csodálatos élmény lehetett. Ez a különös tapasztalat új fejezetet nyitott a víz alatti szülés gyakorlatában, a delfineket bábaként alkalmazták, s az eljárás az egész világon elterjedt. Úgy tűnik, a delfinek által a szülés idején kibocsátott hanglokátor, teljesen ellazítja és megnyugtatja az anyát.
A delfinek kedveleik az embereket. Nem örökérvényű szabályról van szó, a legtöbb esetben azonban helytálló. Ha delfinekkel együtt úszkálunk a vízben, először a gyermekeket közelítik meg. Ha nincsenek közöttünk gyermekek, akkor a nőkhöz úsznak. Ha nincsenek nők a férfiakhoz mennek. Ám ha jelen van egy állapotos asszony, jobb ha elfelejtjük őket – teljes figyelmüket ő fogja lekötni. Számukra minden létező közül a kis jövevény a legnagyszerűbb dolog. A delfinek az emberi születés láttán rendkívül izgatottá válnak. Egyszerűen nem tudnak betelni vele.
A delfinek hihetetlen dolgokra képesek. A bábáskodó delfinek segítségével született gyermekek – legalábbis Oroszországban – különleges képességekkel bírnak.
Eddigi olvasmányaim alapján a gyermekek közül nem egynek van 150 feletti IQ-ja, ezenkívül szokatlanul szilárd érzelemvilággal, és rendkívül erős fizikai testfelépítéssel rendelkeznek. Így vagy úgy, mindenképpen felsőbbrendűnek tűnnek.
Franciaországban a víz alatti szülések száma meghaladja a 20 000-t, ott azonban hatalmas kádakban zajlik a folyamat. Az első szülések során az összes szükséges műszert, és vésztartalékot előkészítették, s egy orvos várakozott készenlétben, ha esetleg valami gond merülne fel. Ám hosszú ideig nem fordult elő probléma, még egy év elteltével sem tudtak beszámolni egyetlen nehézségről sem. Elrepült még egy év, s a 20 000 szülés egyikénél sem merült fel semmiféle komplikáció. A műszereket most már az egyik sarokban tárolják, mert nincs rájuk szükség. Nem tudom, hogy tisztában vannak-e a miértjével, de úgy tűnik, hogy amikor egy szülő nő a vízben lebeg, minden komplikáció önmagától megoldódik.
Szerencsém volt némi időt eltölteni Charkovsky egyik asszisztensnőjével. Igen sok, a szülések során készült filmet hozott magával. Két különböző szülést bemutató filmet tekintettem meg, melyben a szülés során a két asszony nemcsak, hogy nem érzett semmi fájdalmat, hanem a gyermek világrajövetele közben orgazmust élt át – elnyújtott, körülbelül 20 percig tartó orgazmusban volt részük.
Tökéletes gyönyörben úsztak a szülés folyamata alatt. Tudom, hogy a szülésnek természetszerűleg ilyen módon kellene lezajlania. Teljesen ésszerűnek tűnik, és ezek az asszonyok a bizonyítékát is adták, hogy ez volna a helyénvaló.
Olyan orosz filmeket is láttam, melyben csecsemők és két-hároméves, vagy ennél idősebb gyermekek az úszómedence fenekén aludtak. A szó legszorosabb értelmében álomba merülten szenderegnek a medence alján, álmukban tízpercenként felemelkednek s arcukat a víz felszíne felé fordítva levegőt vesznek, majd újra lemerülnek a medence mélyére. Ezek a gyermekek a vízben élnek, egyszóval a víz az otthonuk. Nevet is adtak nekik, mintha csak egy eltérő fajról lenne szó. Homodolphinus-nak nevezik őket. Az ember és a delfin közötti keveréklénynek látszanak. A víz természetes közegükké válik, s rendkívül intelligensnek tűnnek.
Csak a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni a víz alatti szülésről. Az meg igazi ajándék, ha még delfinek is vannak a közelben. Úgy vélem egy egészséges irányzat kibontakozásának lehetünk tanúi, amint egyre több ország engedélyezi ezt az újfajta eljárást, jóllehet az Egyesült Államokban sok ellenzője akad. Mostanában azonban úgy tűnik az USA-ban is enyhült a nyomás, és ha jól tudom Kaliforniában és Floridában legálisan is részt lehet venni víz alatti szülésben. A világ különböző pontjain, Új-Zélandon, Ausztráliában és más helyeken igen sok központ működik. Természetesen egyre több asszony lát másokat fájdalom nélkül szülni, s nyilvánvalóan ők is ezt a módszert fogják választani. ''
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titkai I. (részlet)
Szerintem Magyarországon sehol. De máshol is elég bonyolult, mert nagyon jól kell időzíteni az aktust, hogy valaki ugyanakkor szüljön, mint egy delfin. Pláne több delfinnel!
Jeff Poniewaz: Bálnabölcsességbéke illumináció
A világ egyetlen módon menekülhetne meg, ha az egész világ a bálnákat imádná. Ha az ősi egyiptomiak a macskát imádták, nekünk még inkább a bálnákat kellene imádnunk. Valóban hiszem, a bálnákat kellene imádnunk. És felsőbbrendűnek tekintenünk (ha nem mindjárt isteninek). Intelligenciájuk semmi módon nem árthat nekünk. Ellentétben a legtöbb ma imádott istennel. Egész életük ujjongás és játék. Úgy hiszem, inkább a bálnákhoz és delfinekhez kellene sietve tanulónak állnunk, mint akármelyik guruhoz. A bálnák énekelnek és játszanak egész nap, és amikor megéheznek, csupán kinyitják hatalmas szájukat (mi egyebet tennének, ha krillek milliói maguktól úsznak be). Igen, a bálnák egész nap énekelnek és táncolnak, és nem kell dalaikat feladniuk semmilyen kiadó-bálnának, azért, hogy ne függjenek a gyáraktól, és az extázis gejzírjeit lövelljék egész nap. A bálnáknak nincsenek gyáraik, nem kellenek nekik gyárak, nem akarnak gyárakat, de énekelnek és játszanak és az öröm gejzírjeit árasztják egész nap. Csak az agyukban felrobbanó világító lövedékek okozta fájdalom és kín kergeti őket őrületbe, a szigonyokat ügyes kézzel hajítja az a lény, akit saját képére teremtett Jehova – az emberiség robbanó szigonya. Állítsátok meg azokat a szigonyokat, bálnaszerűbb ember-barátaim.
A National Geographic magyar oldaláról (www.geographic.hu):
Meglepő trükkre tanítják a delfinmamák borjaikat
2005. június 10.
Egy ausztrál tengeröbölben néhány delfin tengeri szivacsot helyez az orrára vadászat közben. A főleg nőstényekre jellemző viselkedésforma a jelek szerint nem öröklődő, hanem tanult tulajdonság.
Ausztrália partjaitól 850 kilométerre, az izgalmas nevű Cápa-öbölben egyes delfinek furcsa szokást vettek fel: időről-időre tengeri szivacsot helyeznek orrukra, és így úszkálnak fel-alá. A jelenséget először 1997-ben figyelték meg, és csak erre az egy helyre jellemző, azaz más vidékeken még nem írtak le ehhez hasonlót.
A Zürichi Egyetem kutatóit Michael Krützen vezetésével nagyon izgatta, hogy mi lehet a jelenség oka, és vajon öröklött vagy tanult viselkedésről van-e szó. Bár közvetlen megfigyelésre a mai napig nem nyílt mód, a legvalószínűbb, hogy a delfinek vadászatkor, a tenger aljának felkavarásához veszik fel furcsa éküket, hogy megkíméljék orrukat a horzsolásoktól. A szivacshasználók döntő többsége nőstény.
Krützen és munkatársai 13 szivacshasználó – ezek közül csupán egy hím – és 172 eszközt nem alkalmazó delfintől vett mintán végeztek DNS-vizsgálatot. Megállapították, hogy a kizárólag anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS az egyes „szivacsozók” mintájában nagymértékben hasonló, és a sejtmagban lévő genetikai anyag sem mutat nagy eltéréseket. Ez így együttesen arra utal, hogy az eszközt használó delfinek egy közös őstől származnak, és ez a közös ős csupán néhány generációval ezelőtt élt – vagyis a szivacsoshasználók közeli rokonok.
Csak a lányok tanulnak?
Mivel azonban az eszközt nem használó delfinekre is nagyjából ugyanezek voltak jellemzőek, és nem sikerült semmi olyan jelet találni, ami a tulajdonság öröklődésére utalna, a kutatók valószínűbbnek tartják, hogy tanult viselkedésformáról van szó. Mivel a delfinborjak életük első négy-öt évét anyjuk társaságában töltik, elvileg bőven van idejük ellesni tőle különféle trükköket.
Az állatvilágban a tanult eszközhasználatot általában magasabb rendű szárazföldi emlősöknél figyelték meg, ilyen például csimpánzoknál a csonthéjasok két kővel való feltörése. Az új-kaledóniai varjak szükség esetén ágacskákkal piszkálják ki a nehezen hozzáférhető helyen megbúvó táplálékot – ez azonban nagy valószínűséggel öröklött viselkedésforma.
A Cápa-öböl delfinjei az első olyan tengeri állatok, melyeknél tanult eszközhasználat figyelhető meg – bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy a viselkedés tanult volta egyelőre nem igazolt, csak erősen valószínűsíthető. További vizsgálatokra van szükség annak eldöntésére, hogy vajon miért vannak a szivacshasználók között sokkal nagyobb arányban a nőstények, mint a hímek.
Bíró Zsuzsa
Különleges delfinkeverék született
2005. április 18.
A Hawaii Tengeri Park Kekaimalu névre hallgató delfinkeveréke egészséges borjúnak adott életet. A mama egy hamis gyilkos bálnának is nevezett, ám tudományosan kis kardszárnyú delfin névvel illetett nőstény és egy palackorrú delfin hím utódja. Az új borjú háromnegyed részben palackorrú, egynegyed részben kis kardszárnyú.
Kekaimalu, akinek neve azt jelenti, „a békés óceánból” származó, 19 éves. Születése nagy meglepetés volt a tengeri parkban, hiszen egy több mint négy méteres, 900 kilogrammos kis kardszárnyú delfin (Pseudorca crassidens), és egy 1,8 méteres, 180 kilós palackorrú nászából született. Korábban kutatók úgy vélték, a két delfincsaládnak nem lehet életképes utódja. Kekaimalu egyébként több mint háromméter hosszú és közel 350 kiló.
Kekaimalu élete során harmadszorra ellett. Az egyik borja kilenc évig élt, a másik viszont néhány nappal születése után elpusztult. A mostani borjú december 23-án született, a park igazgatósága azonban mostanáig várt a hír bejelentésével.
A kicsi érdekes keveréke a fekete kis kardszárnyúaknak és a teljes egészében szürke palackorrúaknak. A palackorrú delfinborjakhoz képest óriási termetű, már négy hónaposan akkora, mint egy palackorrú egyévesen. A kis borjú még anyatejen él.
A kis kardszárnyú delfin (Pseudorca crassidens) genetikailag nem áll közel a gyilkos bálnának is nevezett kardszárnyú delfinhez, de koponyájának szinte azonos az alakja, innen kapta a nevét. A kis kardszárnyúak nagyjából öt méter hosszúak, teljesen feketék, fejük lekerekített. A nyílt vizek lakói, és pelágikus halakkal és kalmárokkal táplálkoznak. A valódi kardszárnyú delfinhez hasonlóan kedvelik az emlősöket, és látták, amint ámbrás cetekre (Physeter macrocephalus) és hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaeangliae) borjaira vadásztak. A valódi kardszárnyú delfinhez hasonlóan a kis kardszárnyúak is rendkívül társas hajlamúak, 800-as csoportjaikról is beszámoltak.
A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) a delfinek "alaptípusa", a legtöbb embernek a delfin szóról ez az állat jut eszébe. A kis kardszárnyú és a palackorrú is a delfinfélék közé tartozik, de azon belül különböző családokba. Vadon is megfigyelték már keverékeiket, fogságban azonban csak az említett Kekaimalu-ról tudunk.
Angolul egyébként a keveréket wholpin-nak nevezik a (killer) whale (gyilkos bálna) és a dolphin (delfin) szavak összevonásából.
,,1955 karácsonyán Új-Zélandban, egy Opononi nevű kis fürdőhely közelében váratlanul feltűnt egy delfin, pontosabban egy nőstény delfin, elkeveredett a strandolók között, és általános meglepetésre játszadozni kezdett velük. Különösen a gyerekeket kedvelte, és végtelen türelemmel hagyta, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak. Ha labdát dobtak neki, elkapta a fogával, igen magasra elröpítette maga elé, roppant sebesen úszni kezdett, hogy a labda alá kerüljön, és mindig sikerült is elkapnia, mielőtt vissazesett volna a tengerbe. Volt egy másik játéka is, amelyre senki sem tanította. Hasa alá nyomta a labdát, a víz alá bukott vele, és amikor elért egy bizonyos mélységet, elengedte. A labda kipattant a vízből, a delfin odavágtatott a röppálya várható végpontjához, és amikor a labda visszahull, erőteljesen belevágott a farkuszonyával, mint egy krikettütővel. Ha nem volt labdája, keresett magának egy sörösüveget a tenger fenekén, és az orrán egyensúlyozta… Vagyis nemcsak játszadozott a gyerekekkel, hanem szórakoztatta is őket.
Mondanom sem kell, hogy Opo hírneve – így keresztelték el a delfint a gyerekek – csakhamar bejárt egész Új-Zélandot. A sziget minden részéről és a szomszéd szigetekről is számtalan ember jött, hogy megbámulja. Ekkor a megfigyelők egy érdekes jelenségnek lehettek a tanúi. Az állat kedvessége az emberekre is átragadt. Este a tengerparton az ismeretlenek megszólították egymást, és figyelmesek voltak egymáshoz. A társadalmi és faji korlátok leomoltak. Opononi a barátság faluja lett. ’’
Robert Merle: Állati elmék (részlet)
Delfindráma FloridábanAz Egyesült Államok déli partjainál a múlt hét szerdáján több tucat delfin vetette magát partra. Az amerikai haditengerészet vasárnap vizsgálatot indított az ügyben, mivel természetvédők egyértelmű összefüggést látnak egy titkos hadgyakorlat és a delfinek tájékozódási képességének elvesztése között
Közel hetven, tájékozódási képességét teljesen elveszített delfin vetette magát partra múlt hét közepén a Florida partjaihoz közeli szigetcsoport egyikén – jelentette be vasárnap este Cheva Heck a Floridai szigetek természetvédelmi területének egyik munkatársa. Néhányat közülük sikeresen visszavezettek a tengerbe, sokat még mindig a parton ápolnak, ám több mint húsz állatot már nem sikerült megmenteniük. Némelyiket a természetvédőknek kellett elaltatniuk, mivel reménytelen szenvedéseiknek csak így tudtak véget vetni.
A tömeges öngyilkossághoz hasonlító jelenség okát egyelőre vizsgálják, ám állatvédők meg vannak győződve arról, hogy az ameikai haditengerészet különleges berendezései okozzák a tengeri állatok ilyen pusztulását.
Nem ez az első eset
Környezetvédők azért is biztosak feltételezéseikben, mert 2000-ben egyszer már tapasztaltak hasonló jelenséget. Akkor a Bahama-szigeteken vetődött partra 16 hatalmas bálna, melyek a delfinekhez hasonlóak szintén hanghullámokat használnak tájékozódásukhoz. A haditengerészet – elsősorban természetvédők nyomására kikényszerített – akkori vizsgálatában besimerte, hogy kíséreleti során olyan technikai berendezéseket használtak, melyek jelentősen befolyásolhatták a bálnák navigációs képességét.
A két évvel ezelőtt lezárult vizsgálat eredményén kívül az is alátámasztja a környezetvédők sejtését, hogy a haditengerészet a tragédiát megelőző napon alig 50 kilométerre a Floridai szigetektől hajtott végre egy szupertitkos hadgyakorlatot. Vasárnap este, a haditengerészet bejelentette, hogy maradéktalanul kivizsgálják az estet, mivel számukra is a legfőbb prioritások egyike környezetük megóvása.
Észrevétlen behatolás partra vetett állatokkal
A partokhoz közel végrehajtott hadgyakorlat során a haditengerészet különleges egységei éppen arra készültek fel, hogy miként hatoljanak be észervétlenül ellenséges területre. Gregg Snaza, a haditengerészet szóvivője elzárkózott további részletek nyilvánosságra hozatalától, ám azt elismerte, hogy a gyakorlat során a Philadelphia nevú tengeralattjáró valóban közel került a floridai partokhoz.
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta ugyanakkor, hogy az állatok dezorientációját a tengeralattjárókon használt különleges radarrendszer okozta volna. „A vizsgálatokat igen komolyan vesszük, előzetesen így nem szeretnék semmit mondani. A haditengesrészet tanulmányozza az ügyet” – jelezte az AFP hírügynökség jelentése szerint Snaza.
Természetvédőknek azonban nincs kétségük afelől, hogy a 2000-es esethez hasonlóan, ismét a katonai akció tehető felelőssé a tragédiáért. Az akkori kórbonctani eredmények szerint a bálnák nemcsak irányt vesztettek, mivel agyuk és füleik környékén belső vérzésre utaló nyomokat is találtak az orvosok. Nem véletlenül vonták le tehát tudósok a következtetést, hogy azok az igen erős hanghullámok, melyeket a tengeralattjárók bocsátanak ki, minden jel szerint egyben gyilkos hullámok.
A szonárrendszerű tengeralattjárók
A hadihajókon és tengeralattjárókon használt különleges radarrendszer alapját a különböző frekvenciákon kibocsátott hanghullámok képezik. Az aktív szonár (sound navigation and ranging) radarok az általuk kiküldött és a tárgyakról visszaverődő hangok alapján mérik be pontosan a vízben található test helyzetét. A hivatalos nevén akusztikus hidrolokátornak nevezett rendszer tulajdonképpen így ugyanazon az elven alapul, mint a bálnák és a delfinek (illetve a denevérek) tájékozódási rendszere.
Éppen emiatt áll fenn a veszélye annak, hogy a tengeri állatok egy része teljesen elveszíti orientációs képességét, és a mostanihoz hasonlóan szárazföldre vetődnek. Környezetvédők már többször felhívták a figyelmet a lehetséges veszélyforrásra, a Bahama-szigeteken történtekeket követően pedig az aktív szonárradar betiltását és a passzív szonárok alkalmazását követelik.
A passzív szonárok abban különböznek aktív hasonmásaiktól, hogy ezek nem bocsátanak ki hanghullámokat, mindössze a tenger különböző pontjairól érkező hanghullámokat elemzik és ez alapján próbálják meg bemérni az idegen test helyzetét. A passzív szonárok működése arra épül, hogy minden egyes tárgy, amely a vízben mozog valamilyen hangot ad ki, ezek a hangok pedig alkalmasak lehetnek tárgyak bemérésére.
Könyezetvédők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy katonalilag sem lenne indokolt az aktív rendszerek használata, mivel ezeket éppen hangkibocsátásuk miatt az ellenség is könnyen bemérheti. Katonai szakárértők viszont azt állítják, hogy a nem túl erős hangokat kibocsátó radarok akár attól is megóvhatják a nagytestű állatokat, hogy azok tengeralattjárókkal vagy hajókkal ütközzenek össze.
Pálinkás Károly
/ forrás: National Geographic Online, 2005. május 9./
