Keresés

Részletes keresés

éxíj Creative Commons License 2002.06.06 0 0 101
Elment.
Várható volt, hiszen látványosan és nagyon gyorsan romlott le az utóbbi időkben. Két hete volt a születésnapja és indultam hozzá, de mondták hogy kórházban van. Oké, majd ha kijön. Kijött, de nem volt olyan állapotban. Na majd ha jobban lesz.
Aztán ELFELEJTETTEM.
Egész egyszerűen nem volt felírva és én csütörtökön gondoltam arra, hogy már hétfőn is mehettem volna.
Megkérdeztem a fiát, hogy van. Nincs jól. Néha nem vesz tudomást arról, ami körülötte van. És most már nincs körülötte semmi, mert ő sincs.
Koporsóban fogják temetni, mert félt a hamvasztástól. Mindig azt mondta, hogy mi lesz azokkal a feltámadáskor, akiket elégetnek. És valószínűleg nem leszek ott a temetésén, mert a temetés a számomra egyre elviselhetetlenebb megpróbáltatás.
Néhány órája tudom, de még valahogy nem szoktam meg. A legnehezebb pillanat az volt, amikor közöltem a hírt a szeretteimmel.

Nem tudom, fog-e nekem hiányozni valaha ez a kimaradt születésnapi köszöntés. Harmonikus volt a kapcsolatunk, ragaszkodtunk egymáshoz és úgy érzem, nincs adósságunk egymás felé.

Végiggondolva a napot, egy órával a halála után gazoltam ki azokat a lángvirágokat, amiket tőle kaptam 3 éve. Akkor még nem tudtam.
Most már tudom.
Majd megszokom, hogy nincs.
Szerettem.

rali Creative Commons License 2002.05.31 0 0 100
Lázadj fel,éxíj,ne csináld meg.
Előzmény: éxíj (99)
éxíj Creative Commons License 2002.05.31 0 0 99
rali: drót
Adept: nem mindig, csak amikor igen, akkor általában bejövök ide.

Most meg ezért jöttem, mert hétfő óta viaskodom két félórás feladattal, amit nagyon nincs kedvem megcsinálni. Az egyik határideje szerda este volt, a másik tegnap este. Most van másfél órám és csinálni kéne.
Várják.
Hogy a franc essen bele.

Törölt nick Creative Commons License 2002.05.26 0 0 98
Elolvastam.
Tetszett.
Mindig ilyen melankólikus vagy? Vagy csak tűnődő?

Üdv
Adept

rali Creative Commons License 2002.05.26 0 0 97
Milyen kerítés van?
Előzmény: éxíj (96)
éxíj Creative Commons License 2002.05.26 0 0 96
Barátom jött tegnap: menjünk ma kerékpározni. Nagyon nem volt kedvem, de igent mondtam. Ma egész délelőtt magammal viaskodtam, még aludtam is déltájban egy órát, és kerestem a kifogásokat, hogy miért ne. (Nehéz éjszakám volt, már épp elaludtam, amikor vihar jött és a kutyám megugatja a villámokat meg a dörgést is.)
De ha az ipse ennyit fárad és eljön értem, és nekem is felszerel egy kerékpártartót az autójára, akkor nem hajthatom el.
Úgy volt, ahogy szokott: evés közben jött meg az étvágy. Baromi jólesett.
A menetrend a régi: letesszük a verdát valahol, aztán szótlanul hajtunk vagy 20 kilométert, néha sokkal többet, aztán lelassaítunk és beszélgetünk, végül beülünk valahova pótolni a folyadékot. Sör vagy ásványvíz, hozzá pisztácia, tökmag vagy mogyoró. Diétás.

Kertügyben nagyot fordult a hozzáállásom. Idén már több olyan húzásom volt, ami feláldozta a látványt a praktikusság kedvéért. Nagyon fontos, hogy élvezettel, szeretettel csináljam, ne pedig úgy, mint valami rossz kötelességet. Be kellett lássam: ez így egy embernek sok. Még kettőnek is. És kevesebb több lesz. Nekiálltam átpakolni növényeket azért, hogy a fűnyíróval könnyebben tudjak mozogni.
És fájdalom: ősszel kinyírom a szőlőt. Túl sok munka, túl sok helyet foglal, sokba is kerül és az eredmény nem éri meg. Egyszerre leszedünk egy rakás szőlőt, aminek a felét elajándékozzuk, a másik felének egy jó része meg ránk romlik, mert ki a fene tud annyit megenni egyszerre. És ez a szőlő nem áll el.
Az viszont már most feldob, ahogy elterveztem: milyen sövényt teszek a helyére. Nagyobb része saját szaporítás, tarka lesz és majdnem mindig virágzik majd benne valami.

Azt kellene valahogy megoldani, hogy a szomszéd, akivel amúgy nagyon jó viszonyban vagyunk, épített egy teraszt 3 centire a kerítésünktől. Csak egy kicsit van feljebb, mint a kerítés. Ők nem zavarnak, de azt nagyon utálom, amikor vendégeik vannak és azok belebámulnak a képembe, meg nekiállnak sugdolózni, mintha attól tartanának, hogy hallgatózás céljából, "véletlenül" járok arra.
Szerencsére a területem kicsi része látható onnan, de épp elég ahhoz, hogy zavarjon.

Sophie.C Creative Commons License 2002.05.25 0 0 95
:)
Kiemelkedő, kiemelkedőbb, legkiemelkedőbb. Kár a gőzért.
Előzmény: éxíj (94)
éxíj Creative Commons License 2002.05.25 0 0 94
Nem értem magamat.
Türelmetlen lennék? Vagy csak szimplán elégedetlen?
Találkozom mondjuk egy régi ismerőssel. Jól néz ki. Van egy qrvajó kocsija. Vagyis velem ellentétben megmutatja ami van neki, vagy mondjuk amilyennek szeretné hinni magát. Mesél az életéről. Érződik, hogy a pénz körül forog, mert egyfolytában arról beszél, hogy ez is bejött neki, az is bejött neki, most vette ezt a járgányt 20 milla helyett 18-ért, meg felraktak a hálóban a mennyezetre egy plazmatévét, mit gondolok, nem esik-e rájuk és márciusban leuhrottak egy kicsit Dél-Afrikába, most meg azon veszexenek az asszonnyal, hogy Ausztráliába, vagy a Karibikába menjenek.
A józan fejemmel tudom, hogy ez az egész vagy nem igaz, vagy ha igen, akkor nagy problémák húzódhatnak mögötte.
Én valahogy úgy érzem, hogy ha egyensúlyban vagyok anyagilag, akkor nem hivalkodom, nem beszélek és nem is nagyon gondolkodom róla.
Jó viszonyban vagyok a pénzzel, és nem traktálok mást vele, nem foglalkozom vele, mint ahogy a kakálás is csak akkor téma, ha nem megy a szorulás miatt.

Ugyanakkor az ilyen beszélgetések után mindig az jut eszembe, hogy mit kellene másképp csinálnom, hogy nekem is leessen ennyi pénz. Vagy inkább milyen másik vállalkozásba kellene fogni.

Aztán rövid idő alatt rájövök, hogy semmit. Az ár-haszon tekintetében teljes az egyensúly, a válllakozásaim tökéletesen működnek, ha több pénzt akarnék elkölteni, akkor ezeket kellene keményebben csinálni, de ha több pénzt akarnék költeni, és keményebben csinálnám, akkor fel kellene adni azt a kiegyensúlyozott életvitelt, amit most élek. És már mindjárt nem érné meg a dolog.

Ezzel nincs is gond, csak azzal van, hogy vajon miért mindjárt ez az önvizsgálat az első rekacióm? Miért van az, hogy ha találkozom valami rongyrázó emberrel, rögtön arra gondolok, hogy mit csinálok én rosszul, vagy ő jobban mint én.

Nem szeretem az irigy embereket, túl régen vagyok velük körülvéve. Lehet hogy magam is irigy lennék?

Ugyanakkor egy kedves barátom hozott magának egy szép autót Németországból. Olyan verda, hogy megfordulnak utána az emberek az utcán. A múlt héten el akarta adni nekem, mert azt mondta, inkább az autóból veszi ki a pénzt, minthogy kölcsönt vegyen fel. Alkalmi vétel lett volna, de eszembe sem jutott. Milliók álljanak egy autóban, ami ráadásul folyamatosan veszít az értékéből. Normális ember nem autót vesz, hanem ingatlant. Komolyan rosszul esett, amikor az illető cikizte az autómat, ami viszont nekem tökéletesen megfelel.

Az elégedetlenségre visszatérve: valószínű az a problémám alapja, hogy többet gondolok a képességeimről és úgy érzem, nem azon a területen mozgok, amin alkothatnék valami kiemelkedőt.
De vajon melyik az a terület?

rali Creative Commons License 2002.05.09 0 0 93
Jujj.
Előzmény: éxíj (92)
éxíj Creative Commons License 2002.05.09 0 0 92
Néhány napja volt a m1 tvhíradóban egy rövid tudósítás egy mexikói esetről. Óvodások valami ünnepség alkalmából az utcán jétszottak egy körjátékot és arra jött egy kisteherautó. Nem tudott továbbmenni, egy darabig ott álldogált, aztán tolatott egy kicsit és teljes gázzal áthajtott a gyerekeken. Kettő azonnal meghalt.

Azóta is beteg vagyok a látványtól.

éxíj Creative Commons License 2002.05.07 0 0 91
Több öröm ért az elmúlt héten. Két dolog is bejött, ami nagyon fontos volt a számomra, ezek voltak a saját sikerélményeim.
Aztán a lányom jövőjét illetően is túl vagyunk egy fontos lépésen, ez is siker.
Több szexuális örömködésről írhatnék, ha nem tartanám ízléstelennek az ilyesmit nyilvánosságra hozni. De annak tartom.

Mégis, ami a leginkább feldobott, ami a május hónap elejének leginkább örömteli mozzanata: megcsináltam három, nagyon régen halogatott dolgot.
Eredetileg csak az egyiklet akartam. Olyan régen halogattam mindet, hogy szabályos fizikai fájdalmat jelentett nekikezdeni. Éhes voltam, álmos voltam, a szívem kezdett rendetlenkedni meg minden, csak ne kelljen hozzákezdeni.

Egyszer az egyiknek nekiálltam. Nem tartott tovább mint egy bő félóra. Ettől annyira feldobódtam, hogy elővettem és zsinórban csinálom ezeket a régi dolgokat.

Ha egyszer egy buli beindul...

Más.

Sok öregen vettem észre, hogy az idő múlásával párhuzamosan egyre kevesebbet törődnek a saját higiéniájukkal. Vagyis nem mosdanak elég alaposan, aztán már elég gyakran sem.

Most volt az első olyan alkalom az életemben, amikor azon kaptam magam, hogy "jó lesz így is, úgyis egyedül vagyok". Én, akinek akkor is fontos a jó illat, ha egyedül vagyok.
No jó lesz vigyáznom.

rali Creative Commons License 2002.05.01 0 0 90
Szétfagyott az afrikai füvem-már kellene,hogy zöldelljen-sehol semmi.Apósomnál semmi nem maradt a gyümölcsfákon.

Öregszünk,éxíj,öregszünk...

Előzmény: éxíj (89)
éxíj Creative Commons License 2002.05.01 0 0 89
Rali, Nálad is tarolt a fagy?

A halogatás.
Pató Pál úrnak érzem magam. Vannak olyan feladataim, amit már fél éve, hogy minden vasárnap este felírok magamnak, hogy na akkor a jövő héten. Az nyilvánvaló, hogy az ilyen tologatott elintéznivalók egy része nem is annyira fontos, lehet hogy soha nem kellene megcsinálni, nem dőlne össze a világ, de megfigyeltem: minél jobban húzok-halasztok valamit, annál nehezebb megcsinálni és ha egyszer végre tényleg nekidurálom magam, utána csak nézek: úristen, mi a fenét halogattam ezen a negyedórás munkán ilyen sokat.

Folyamatosan gyűlnek a virág- és zöldségmagok. Amikor megjelennek, bevásárolok, aztán addig halogatom a kiültetésüket, mire késő lesz. Na majd jövőre. De kost van a jövőre, februárban megint vettem 4-5 tasakkal, pedig még vannak tavalyelőttiek is. Sőt, levendulából van három zacskó, amit még az előző kertemben akartam elültetni. Ahonnan öt éve elköltöztünk. Itt meg azért nem ültettem el, mert inkább vettem palántát és azt ültettem a rózsák közé.

Félelmetesen csökken a fizikai állóképességem. Ma még rövidebb idő uitán kellett elállnom, mert egyszerűen nem bírom. A héten sétáltam egy kilométert, közben beszélgettem valakivel és meg kellett állni, mert elfáradtam.

Előzmény: rali (88)
rali Creative Commons License 2002.04.28 0 0 88
Nálunk tönkrement a kert-legföljebb nyárra lesz szép-talán...
Előzmény: éxíj (86)
wilhunting Creative Commons License 2002.04.28 0 0 87
nem mondod hogy van kerted?
te is szeretsz egesz nap matatni?
Előzmény: éxíj (86)
éxíj Creative Commons License 2002.04.28 0 0 86
A derekam miatt félbe kellett hagynom a kerti munkát. Tegnap lenyírtam a füvet, amit a fűnyíró üzembe állítása előzött meg. Azzal meg a szerszámoskamra és a pince rendezgetése is együtt járt.
Tavaly még egy szuszra le tudtam nyírni a füvet, tegnap már kétszer meg kellett állnom pihenni. Annál viszont nincs felemelőbb érzés, amikor látom: a kert meghálálja a munkámat.

Bejöttem egy kicsit, leültem a net elé és körülnéztem az indexen. A legnagyobb élet a politikában van, hát elképesztő, hogy egy csomó ember ahelyett, hogy a természetet, a napfényt élvezné, inkább a szobában kuksol és láthatatlan emberekkel veszexik.

Na megyek is vissza, vár a metszőolló.

rali Creative Commons License 2002.04.21 0 0 85
Nem tetszett a kampány?Nekem se ...

Üdvözletem küldöm,éxíj tzimbora.

Előzmény: éxíj (84)
éxíj Creative Commons License 2002.04.21 0 0 84
Ma este pezsgőzni fogunk, bár attól tartok, előre iszunk a medve bőrére. Az szinte tökmindegy, hogy ki győz, nehéz négy év következik. Már amennyire beengedem az életembe, az életünkbe a politikát.

Az ilyen fej-fej melletti eredmény nem jó, mert egyfolytában keresztbe fognak tenni egymásnak, aminek az ország issza meg a levét. A két vezető párt között szinte minimális a különbség, hiszen áldott jó emberekből áll, akik a köz javaiból soha egy fillért sem.

Talán ha a mostaniak veszítenek, akkor jön egy olyan menet, mint az utolsó amerikai elnökválasztást követően: perek sorozata, csalások felemlegetése és hasonlók. Viszont a kampánynak vége és nekem ez a legfontosabb. Nagyon untam, hogy bárkivel találkoztam, azonnal nekikezdett szidni a másik pártot és engem igencsak bosszant, amikor féligazságokat, meg kampánydumák papagájszerű ismételgetését kell hallanom olyan emberektől, akiknek annyi közük van a politikához, mint mezei nyúlnak a ballisztikához.

Kerültem a találkozásokat az ismerősökkel, mert nem akartam állást foglalni, nem akartam elmondani, hogy én kire szavazok és miért, nem akartam sem bokrosozást, sem kayaibrahimolást hallgatni.

Ennek talán most vége.

Holnaptól néhány dolgot másképp kell csinálnom, mert valami nem működött az elmúlt hónapokban. Elkényelmesedtem, átmentem patópálba, vagy mifene. Elúsztam a dolgaimmal és erre egyre több és egyre ijesztőbb jel utal. Amiket még felsorolni is félek.

Változtatni és változni kell. Hogy a dolgok jobban menjenek.

rali Creative Commons License 2002.04.02 0 0 83
Bocsi-csak most olvastam.Várom a többit is.
Előzmény: éxíj (82)
éxíj Creative Commons License 2002.03.23 0 0 82
Nem volt könnyű ez a hét, és talán még nincs is egészen vége.
Nem értem magam, hogy tudok néha patópáli mélységekbe süllyedni. Én, aki vezetőként azt hirdettem, hogy "tervezem az életemet és élem a terveimet". A hullámok már nemegyszer összecsaptak a fejem fölött, de mindig könnyen vettem és a legnehezebb időkben is képes voltam szarni az egészre mondván: egy életem van és a jó közérzet (=háromnegyed egészség) mindennél fontosabb.

Mára eljutottam oda, hogy már nem is írom össze, mi mindent kellett volna már két hete megtennem. Minden fronton irtózatos a lemaradás és szörnyű rendetlenség van körülöttem. Ma megfogadtam, hogy addig nem fexem le, amíg el nem jutok az íróasztalom lapjáig - ez a papírhalmok felülről lefelé történő felszámolását jelenti - és most már kételkedem magamban. Nem fog menni. Holnapra mégsem hagyhatom, mert a kert is vár.

Na inkább kialszom magam.

rali Creative Commons License 2002.03.07 0 0 81
Hmmm - igazad van ...
Előzmény: éxíj (77)
olajbaro Creative Commons License 2002.03.07 0 0 80
I am an American bad ass...
Sophie.C Creative Commons License 2002.03.07 0 0 79
~
éxíj Creative Commons License 2002.03.07 0 0 78
rali kedves hogy ezt mondod :))
Előzmény: rali (75)
éxíj Creative Commons License 2002.03.07 0 0 77
Hmm, nem jött be.
Le is léptem szinte azonnal. A tulaj szerintem még most sem hiszi el.
Kedden reggel egy rakás cuccal mentem be, azt kora délután már pakoltam is vissza az autómba.
Szép teljesítmény lett volna tőlem, ha maradok, de öreg vagyok már ahhoz, hogy elviseljem az eszetlen kapokodást és úgy tegyek rendbe egy vállalkozást, hogy közben a szereplői el akarják kerülni a dominanciámat, és jobban vigyáznak arra, hogy ŐK mondják meg, mi történik, mint arra, hogy működjenek a dolgok.

Ami nagyon meglepett: a másfél nap alatt azért volt három olyan apró akcióm, ami akár maradandó is lehetne. Ma délelőtt nekem kellett ezeket rájuk tukmálnom, mert azt hitték, hogy nem használhatják a két ötletet, és nem alkalmazhatják azt az egyébként igen értékes kollégát, akit odavittem - mert az az enyém.

A "főnököm" a bejelentést követően azt kérte, hogy aludjak rá egyet, ne hamarkodjam el, majd azt mondta: nem gondolta, hogy az első nehézségtől megfutamodom.

Valóban megfutamodtam? Talán igen. Ha ez gyávaság, akkor vállalom. Mindennek van haszna és van ára. A temetők tele vannak bátor emberekkel, akik nem futamodtak meg és akiknek bizonyára igazuk is volt. Én a második nap közepéig ki tudtam vonni magam a hisztérikus hangulatból, de amikor egy háromoldalas anyagot egy órán belül nem tudtam végigolvasni, mert vagy jött valaki, vagy csöngött a telefon és a munka egyáltalán nem volt megszervezve, akkor kezdtem ideges lenni. Ráadásul a munkaszervezésbe senki nem akart beleszólni engedni, mert szerintük úgy jó minden, ahogy van.
Kényelmes hozzáállás, csak az eredménye is megvan.
Még mindig meg tudok lepődni azon, hogy értelmes emberek, akik felépítenek egy huszonegynéhány alkalmazottal és kétszer ennyi alvállalkozóval működő céget, amit ráadásul a szakmában is jegyeznek, ezek ne tudjanak olyan alapvető dolgokat, hogy mekkora pénzpocsékolás, amikor egy 2000 Ft-os órabérű munkaerő takarítja a saját irodáját, mert a takarítónő fizetését (500 Ft/h) meg akarják spórolni, és egy 3500 Ft-os órabérű vezető kapkodja a telefont, mert csak egy recepciós van öt telefonvonalra, az is elment orvoshoz, az egyetlen adminisztrátor pedig éppen anyagot vesz át és hordja be az utcáról a raktárba.
Csináltam én már ilyet épp eleget, most már látni sem akarom.

Úgy megkönnyebbültem amikor eljöttem onnan, mint egy nehéz szigorlat után.

Jó napom volt!

rali Creative Commons License 2002.03.01 0 0 76
Javítok:ÉXÍJ
Előzmény: rali (75)
rali Creative Commons License 2002.03.01 0 0 75
Éxszíj koma,egyre inkább az az érzésem támad,hogy nekünk kéne IRL találkozni.
Előzmény: éxíj (74)
éxíj Creative Commons License 2002.03.01 0 0 74
Virágzanak a krókuszok!!!!

Itt a március és valamivel korábban a tavasz is megérkezett. A lexebb időszaka az évnek, amikor el lehet takarítani az tél nyomait és fel lehet készíteni a virágzásra mindent.
Már egész hosszúnak tűnik a nap és elmúlt a téli depresszió.

Kezembe került egy naplórészlet, amit majdnem nyolc éve írtam, utolsó nekikeseredésemben egy idegen város forgalmas főutcáján, egy padon ülve. Nyár volt, az ottani klímának megfelelően mérsékelt és én ott éltem meg harmincegynéhány évesen, hogy milyen nagy nulla tud lenni az ember, ha kiszakad a környezetéből és nekivág a világnak.
Munka és tanulás céljából mentem vissza oda, ahol korábban csak tanultam és nagyon jól éreztem magam. Az első ottlét során alakult ki egy barátság és ennek kapcsán egy üzleti viszony, emiatt mentem vissza - terveim szerint egy hónapra - ugyanoda, hogy folytassuk, de most már teljesen üzleti alapon. És nem folytattuk, mert azok ott teljesen palira akartak venni, azt gondolván, hogy aki nem beszéli úgy a nyelvüket, mint ők, az nyilván hülye is. Egy többórás vitát követően összecsomagoltam és eljöttem, mondván hogy az egészből csak és egyedül a barátságot sajnálom. Ültem a motyómmal a napos-virágos főutcán, a repjegyem szerint volt ott még 30 egész napom és azon törtem a fejem, hogy mit csináljak.
Ebben a helyzetben akkor - milyen vicces - azt tűnt a legokosabbnak, hogy bementem egy boltba, vettem egy füzetet és kiírtam magamból mindent.

Érdekes volt most ezt elolvasni, ugyanakkor egy kicsit rossz is. Elfelejtett dolgokat ébresztett fel bennem, amik elsüllyedése miatt az idő bőven megszépítette azt a sztorit.
Az emlékeim sokkal rózsaszínűbbek.

Furcsa volt azt olvasnom, hogy "itt ülök 3x évesen, és..." - egyben egy kis számvetésre is késztetett, hogy mit műveltem a harmincas éveimben. Első blikkre ez az évtized túl könnyűnek találtatott. Nem voltam megelégedve az akkori magammal. Azt gondolotam hirtelen: úristen, mi minden hagytam ki! Petőfi, Mozart, Schubert, Rimbaud nem kapott ennyi időt mint én, mégis maradandót alkottak.
A kínai bölcselet szerint az a férfi, aki írt egy könyvet, ültetett egy fát és nemzett egy fiúgyermeket, az már megtette a kötelességét - ezt viszont nem tudom elfogadni, vagyis nem tartom elegendőnek.
Ugyanakkor nem tudom, hogy önámítás, vagy elfogadható gondolat, ami szerint a harmincas éveimben szereztem azt a tudást és vagyont, amivel és amiből ma élek.
A harmincas éveimben meglépett lépcsőfokokon jutottam el ide.
Mégis, beugranak olyan akciók ebből az időből, amire ma azt mondom, hogy totál fölösleges volt és szívesen rákiabálnék az akkori éxíjra, hogy "ember, vedd már észre, most cseszed el a harmincas éveidet!!!!!"

Más.

Van bennem némi izgalom. Hétfőn kezdek. Megint vezető beosztásban fogok dolgozni annak ellenére, hogy már kétszer megfogadtam: többet soha. Nem tartom egy kellemes jelenségnek magamat és egyre kevésbé tudok teamben dolgozni. Nagyon taszít a jellemtelenség és ez ellen csak úgy tudok védekezni, hogy hátat fordítok az embereknek, mint Máté Krisztina a leggyengébb láncszemnek. Hétfőtől viszont megint jó pofát kell vágni egy rakás ember hülyeségeihez.
Kellett ez nekem?

Azt hiszem, igen. Bevalljam, vagy ne valljam be, hogy tkp attól félek, hogy nem jön össze a dolog és akkor oda a saját nagyszerűségembe vetett hitem.

Ha másért nem, hát ezért a próbatételért belevágok! És be fog jönni, ha a rabbik abált szalonnát esznek, akkor is!

éxíj Creative Commons License 2002.02.23 0 0 73
:)
Előzmény: rali (72)
rali Creative Commons License 2002.02.23 0 0 72
Nem bizony.
Előzmény: éxíj (71)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!