Kedves pindiy,
erősen remélem, hogy ehhez lesz néhány szavad.
Meg persze mindenki másnak is. Ritkán indítok topicot - ez egy ilyen alkalom, szerintem ez a cikk megér ennyit.
Boross Péter aggályosnak tartja Göncz Árpád legutóbbi megnyilatkozásait
Támogatás a politikai üldözötteknek
Boross Péter aggályosnak tartja Göncz Árpád legutóbbi
megnyilatkozásait
Stefka István
Szerző
Felküldve: 2000. november 04.
5 . oldal
Boross Péter, a Szabadságharcosokért Alapítvány elnöke szerint az
ötvenhatosok összetartásában sokkal több presztízsteremtő erő rejlik, mint
a széthúzásban. Elmondta, hogy a jelenlegi kormány 2001-től további
jelentős anyagi támogatásban részesíti az elmúlt rendszer politikai
üldözötteit. Göncz Árpád legutóbbi megnyilatkozásait, hogy egyfelől a
taxisblokád idején megakadályozta volna a vérontást, másfelől 1992.
október 23-án, a kivilágított emelvényen a köztársasági elnök élő célpont
lett volna, Boross Péter képzelgésnek nevezte. Félő – jelentette ki a volt
miniszterelnök, Orbán Viktor főtanácsadója –, hogy a leköszönt államfő
ismét eszközként, politikai szándéktól vezérelve aktualizálja a múltat.
Tíz éve szabadon ünnepelhetjük 1956. október 23-át, a forradalom és
szabadságharc napját. Az egykori szabadságharcosok ma legalább
tizennégy ötvenhatos szervezetbe tömörülve külön-külön emlékeznek az
évfordulón. Mi történt itt?
– Aki a magyar történelmet úgy százötven évre visszatekintve figyelemmel
kíséri – köztük a pártok és másféle csoportosulások alakulását –, az
észreveheti, hogy ez sajnos mindig így volt. Miért ne lenne ez érvényes az
ötvenhatosokra! Hozzá kell tennem, hogy ennyi szervezet nincs, ezek
jelentős része álszervezet. Nyugodtan mondhatom, hogy mi megtettük azt,
amit ilyen helyzetben tenni lehetett, amikor 1991-ben a kormány létrehozta
a Szabadságharcosokért Alapítványt, amely azzal a céllal alakult, hogy a
már akkor létrejött szervezeteknek legyen egy összefogó testülete, amelyen
keresztül támogatást kaphatnak.
– Az idei ünnepségeken többször is elhangzott az a panasz, hogy a
kormány nem támogatja ezeket a szervezeteket. Talán azért van ez, mert
egymást sem ismerik el egyes ötvenhatos szervezetek.
– A valódi létszámmal és szervezeti rendszerben működő testületek tagjai
az alapítványnak. Így a Pofosz, a Politikai Foglyok Szövetsége, a
Történelmi Igazságtétel Bizottság, az ’56-os Szövetség és a külföldieket
képviselő Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, de tagja
még a Vidék ’56-osai elnevezésű szervezet is.
– Az ’56-os Magyarok Világszövetsége és az ’56-os Magyarok
Világtanácsa tagja az alapítványnak?
– Nem. Pongrácz Gergely, aki az ’56-os Magyarok Világszövetségét
képviselte, elhagyta az alapítvány kuratóriumát. A többiek véleményét
tolmácsolom, mikor elmondom, hogy a szervezetben, egymást feljelentve,
többféle belső harc dúl – immár évek óta. Ez nem jelenti azt, hogy a tagok
közt ne lenne kapcsolat, inkább a vezető személyiségek rivalizálásáról szól.
Azt is tudomásul kell venni, hogy nagyon nehéz sorsú emberekről van szó,
akik fiatalon vettek részt a forradalomban 1956-ban, helytálltak, azután
menekülniük kellett vagy súlyos börtönbüntetést kaptak. Eltelt sok évtized,
és 1990-ben nem úgy alakult a világ, ahogyan ők elképzelték. Sajnos
vannak politikusok, akik a támogatásból nem veszik ki részüket, de
szeretnek izgató szónoklatokat tartani.
Az ’56-osok anyagi megbecsülése
– Olykor arról olvasni, hogy többen nyomorognak.
– Ez túlzás. Fokozatosan érkezett meg hozzájuk az anyagi juttatás, mégis
mértéktartóknak kellett lennünk, hiszen annyi más igény van, amit szintén a
költségvetésből kell finanszírozni. Éppen most kerül a kormány elé az a
tervezet, amely már alapvetően változtat a helyzeten. A következő évben a
kormány a Szabadságharcosokért Alapítványt százmillió forinttal
támogatja. Olyan ötvenhatosok is kaphatnak támogatást, akik nem tagjai
az említett szervezeteknek. Ne feledkezzünk meg persze arról, hogy
nemcsak az ’56-osok, hanem az ötvenhat előtti elítéltek, a Szovjetunióba
hurcoltak, a recskiek és a politikai elítéltek közössége is az alapítványhoz
tartozik. Nyugdíjminimumuk három évvel ezelőtt 35 ezer forint volt, 2001.
január 1-jétől 60 ezer forint lesz. A jelenlegi kormány időszakában minden
évben tízezer forinttal emelkedett a garantált nyugdíjminimum. Tudom, hogy
ez nem sok, de az átlagnyugdíjakhoz képest nem kevés. A nyugdíjhoz
viszont a következő pénzösszegek járnak jövőre: akinek 1945 után
három–öt évig megvonták a szabadságát, egyéb jövedelmén felül havonta
kap húszezer forintot. Akit öt és tíz év közötti szabadságvesztéssel
sújtottak, havi harmincezer forintot kap, aki tíz éven felül volt az önkénynek
áldozata, havi negyvenezer forintos juttatásra jogosult. S akit halálra ítéltek
ebben az időszakban, de kegyelem, amnesztia vagy egyéb okok miatt
életben maradt, azt havi ötvenezer forinttal kárpótolják. Erre már nem lehet
azt mondani, hogy a kormány nincs tekintettel a megélt szenvedésekre, s a
jövőben még bővíthetjük is a támogatandók körét.
A taxisblokádról
– Maradjunk még a visszaemlékezéseknél, melyek egyes momentumai
valamilyen formában kapcsolódnak 1956-hoz, az ötvenhatosokhoz. Tíz
éve zajlott a rossz emlékű taxissztrájk. Göncz Árpád volt köztársasági
elnök nemrégiben azt állította, hogy ő mint a hadsereg főparancsnoka
akadályozta meg a katonák bevetését, és ezzel megelőzte a vérontást.
Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő évekkel ezelőtt azzal vádolta
meg Horváth Balázs akkori belügyminisztert, hogy készült a fegyveres
bevetésre. Ebből bírósági per lett, amit Eörsi elvesztett. 1990 őszén Boross
Péter tárca nélküli miniszterként a titkosszolgálatokat felügyelte. Tudott
volna egy ilyen akcióról?
– Aggódom Göncz Árpád elnök úr nyilatkozatai miatt, s félek attól, hogy a
régi korszaka kezdődik ismét. Az Antall-kormány – ha úgy tetszik,
Antall–Boross-kormány – időszakában ugyanis a volt köztársasági elnök úr
többször szembeszállt a kormányzati szándékkal. Az Alkotmánybíróság
végül két tárgykörben is elmarasztalta: a médiaügyben és a katonai
főparancsnoki funkció téves értelmezése miatt. A következő négy évben –
a Horn-kormány alatt – egy alkalmazkodó köztársasági elnököt
ismerhettünk meg, akinek egy rossz szava nem volt, aki aláírt minden, akár
alkotmánysértő kormányzati döntést is. Csodálkoznék, ha a volt
köztársasági elnök úr most olyan mondatokat engedne meg magának,
amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy mennyire befolyásolható,
mennyire hiszékeny volt abban az időszakban, amikor az ország a
rendszerváltozás legnagyobb kínjait szenvedte végig. Göncz Árpád nagyon
jól tudta, hogy a taxisblokád előtt az Öböl-háború miatt hatalmas
olajáremelés történt, a szovjetek szakaszosan leálltak az olajszállítással, az
országnak már csak pár napra elegendő készlete maradt. A kormány
emiatt döntött a benzináremelés mellett. Nem vehető komolyan egy olyan
szédült megjegyzés, amit Eörsi Mátyás hányaveti módon megengedett
magának. Ám ha Göncz Árpád ennyi idő után feltételezi azt, hogy ő
akadályozta meg a hadsereg bevetését és a katonai akció elkerülését,
akkor joggal tételezem fel a kellő kritikai érzék hiányát. Mert ha ez igaz lett
volna, akkor a köztársasági elnök úrnak bűnvádi eljárást kellett volna
kezdeményeznie felelős kormányzati személyekkel szemben.
– A taxisblokád felelevenítése ilyen módon talán nem is véletlen?
– Én szomorúnak tartom, hogy ez a kijelentés éppen most, vagyis október
23-a előestéjén hangzott el az egyik kereskedelmi televízióban. Felelőtlen
dolognak tartom, és csak abban bízom, hogy a volt köztársasági elnök úr
nem felejti el azt az ígéretét, hogy a politikai szerepvállalástól tartózkodni
fog. Az elnök úr nyilatkozata ugyanis nem csak a tényeket hamisítja meg. A
nyilatkozat egy lejárató akcióban való részvétel gyanúját is keltheti.
– Boross Péter tehát felelősséggel állítja, hogy a kormány nem tervezett
semmiféle fegyveres beavatkozást, nem akart katonai járműveket a taxisok
ellen küldeni.
– Ott voltam, részt vettem a kormány megbeszélésein. Ilyenről szó sem
volt. Olyan akció, amely erőszakos katonai beavatkozásnak lenne
tekinthető, nem szerepelt a kormány elképzelései között. Ha szerepelt
volna, akkor a rendőrség megtette volna. Hiszen törvénysértés történt,
tehát jogszerű lett volna a rendőrség bevetése, a hadseregé azonban nem.
– Akik beavatkozásról beszélnek, azok Horváth Balázs akkori
belügyminiszterre hivatkoznak. Horváth Balázs annak idején azt mondta,
mindent el fog követni a rend helyreállítása érdekében.
– De azt nem mondta , hogy törvénysértés árán is. A magyar hadseregnek
nem volt és nincs belső rendfenntartó funkciója, ennek következtében ez a
kérdés fel sem merülhetett. Göncz Árpád eme képzelgéseit miért nem
akkor hozta nyilvánosságra? El kellett telnie tíz évnek, amíg erről
beszélhetett? Úgy tűnik, mintha ez a nyilatkozat egy aktuálpolitikai
szerepvállalás kezdete lenne. Egyébként Magyarországon az utóbbi tíz
évben egy alkalommal oszlattak fel erőszakosan tüntetést. A
Horn-kormány időszakában, amikor az öregasszonyokat vonszolták és
Pongrácz Gergelyt, a Corvin köz ’56-os parancsnokát bilincselték meg, a
köztársasági elnök úrnak egy szava sem volt, ez volt az ő sajátosan passzív
korszaka.
A kifütyülésről
– A visszaemlékezések sorába tartozik, hogy legutóbb Göncz Árpád
nyilatkozott az RTL Klub késő esti magazinjában az 1992. október 23-i
kifütyülésről. Azt mondta, hogy már a parlament előtti szónoki emelvényen,
az ünnepi beszéde előtt érezte, hogy itt valami nem lesz rendben. Szólt a
biztonsági embereknek, maradjanak a közelében. Azt is kifejtette, hogy őt
megvilágították, mint egy élő célpontot, míg vele szemben az ünneplő tömeg
sötétben volt. Boross Péter akkor már belügyminiszter volt.
– Sőt, én is a helyszínen tartózkodtam. Ha a megvilágítással arra akart
utalni Göncz Árpád, hogy valamely fegyveres célba vehesse, akkor ez
megint az abszurditások kategóriájába tartozik.
Minden esetben a szónokot szokták megvilágítani, és nem a tömeget. Amit
most mondok, arról még soha nem beszéltem. Márton András ugyanis
felhívta a köztársasági elnök urat 1992. október 23-a előtt, hogy más
ötvenhatos is szeretne felszólalni. Erre Göncz Árpád válasza az volt, hogy
„elég vagyok én ötvenhatosnak”. Köztudott, hogy akkor már az
igazságtételi és médiaügyekben az ’56-osok nem helyeselték a köztársasági
elnök úr megnyilatkozásait. Amikor a köztársasági elnök úr megjelent ott az
emelvényen, elhangzott egy füttyszó, s az ellenérzések hamarosan
valóságos füttykoncertben nyilvánultak meg. A köztársasági elnök úr
elkövette azt a hibát, hogy nem szólalt meg. Pár nappal később a német
köztársasági elnökről mutatta a televízió, hogy rendőrpajzsok mögött is
elmondta beszédét, miközben a rendőrök verték a támadóan fellépő
tüntetőket. Konrád Györgytől kezdve többen a leváltásomat követelték,
mintha valamit mulasztottam volna belügyminiszterként, vagy a
rendőrkapitány mulasztott volna. De egy fütyülő tömeg, amelyből senki sem
dobál, tehát semmiféle fenyegető fizikai atrocitás nem történik, az nem
belügyi vagy rendészeti kérdés. Ez politikusi sors. Antall József tudomásul
vette, amikor a sportcsarnokban, az olimpiai ünnepségen kifü-tyülték. A
parlament előtti eseményt aztán egy csomó hazugság, torzítás is kísérte, így
lettek például a zömében idősebb tüntetőkből úgynevezett szkinhedek.
A kormány mellett működött egy bizottság, amelyik a programot
eldöntötte, s itt merült fel Göncz Árpád szereplése, aki ezt elvállalta. Egy
dolog viszont roppant furcsa. Ha ő tudott valamit előre, akkor miért vállalta
el ezt a szereplést? A volt párttársai, a szabad demokraták egyáltalán nem
vettek részt ezen az ünnepségen. Máig nem értem, hogy miért? Talán ők is
tudtak valamit, amit én nem? A fütty politikai demonstráció volt. Senki nem
gondolhatja jogosnak, hogy ezért rendőrséget kell bevetni. Persze utána
javában virult a Demokratikus Charta.
– Tehát ön ott lent, a tömegben nem érezte szükségét a közbelépésnek?
– Ha észrevettem volna, hogy egy kődarab landol vagy egyéb tárgyakat
dobálnak, vagy hátulról megindul egy olyan nyomás, ami fenyegette volna a
szónokot, természetesen a rendőrség közbelép. A köztársasági elnök úr az
eset után feldúltan jött le hozzánk – az első sorban álltunk ott politikusok –,
és azt mondta nekem: „Ezt jól elintéztétek.” Azt válaszoltam: „Ezt nem
mondod komolyan.” Attól kezdve erről nem beszéltünk. A köztársasági
elnök úr környezetében mindig voltak olyan személyek – hol katonai
ranggal, hol jogászi prédikátummal –, akik igyekeztek őt befolyásolni.
Jellemző, hogy egyesek hiszterizáló hajlamtól vezérelve, úgy tudom,
elhitették Göncz Árpáddal, majd elterjesztették, hogy 1994-ben nem
lesznek választások, mert én puccsot csinálok. Ezen csak nevettem. De a
köztársasági elnök úr a főhadsegédének kezdeményezésére mégis
tanácskozott erről, ahelyett hogy engem kérdezett volna meg. Ha valaki
feltételezi és elhiszi azt a badarságot, hogy végveszélybe sodrom az
országot, akkor felvetődik a felelősség kérdése. Ezért tartom aggályosnak
a volt köztársasági elnök úr különböző nyilatkozatait, mert vagy a naivitását
árulja el, vagy – fájdalom kimondani – politikai érdekből aktualizál. Most
nem tudok mást feltételezni.
Keserűen kell azt mondanom, hogy Göncz Árpád elnök úr eszköz volt az
Antall-kormány ellen, majd később eszköz lett a Horn-kormány mellett.
Erről soha nem beszéltem volna, ha nem hangzanak el ilyen elképesztő
állítások. Ha most eszközként kívánt szerepelni a kormányzati tényezők
lejáratására, az nagyon is aktív politikai szerepvállalás, ami nem volna
célszerű. Roppant kellemetlen, hogy a soha meg nem kötött, de mégis
hallgatólagosnak minősíthető megállapodást – miszerint nem bolygatjuk a
múltat – a volt köztársasági elnök úr ilyen állításokkal és sejtetésekkel
megszegi, és kiprovokálja a választ. A tények azt bizonyítják, hogy olyat
tételez fel a számára politikai ellenfélnek minősíthető körökről, ami joggal
sérti mindnyájunk önérzetét és politikai felelősségtudatát is. A tényleges
gaztettek és az alaptalan rágalmak kavalkádjában élünk. Az egyoldalú
elfogultságok és hamis visszaemlékezések csak tetézik a zűrzavart. A napi
harcokból lassan kilépő idősebb politikusnemzedékhez tartozóknak
megfontoltságból, mértéktartásból és az igazság vállalásából példát kellene
mutatniuk. Nem volna jó, ha a jövő nemzedék hamis és önigazoló
visszaemlékezésekből ismerné meg a közelmúlt és napjaink történéseit.