"Előző posztunkban kiderítettük, hogy a retroreflektorok részben a konteók ellen bevethető csapásmérő eszközök, amire amerikai és orosz kutatók egyaránt gondoltak. Földrajzi hely függvényében ez ilyesmi kérdés formájában manifesztálódhatott - a kívánt rész aláhúzandó: „Jó, jó, Szergej/John, de ki hiszi majd el nekünk, hogy tényleg ott jártunk?” Erre Szergej és John a világ két átellenes pólusán kitalálta a retroreflektorokat, de valami elkerülte a figyelmüket: az összeesküvés-elméletek felszámolásához édeskevés, hogy időnként egyik-másik obszervatórium egy-egy öles lézersugarat kilő ezek valamelyikére. Hiszen a valamirevaló konteók lényege éppen az, hogy a csillagvizsgálók is benne vannak a buliban: csak rámondják, hogy van odaát a Holdon egy olyan izé, ami visszatükrözi a lézert. Két megoldás maradt. Az egyik az, hogy a Földről állampolgári jogon mindenki vadul elkezd a Hold felé lézerezni, de ezt nem ajánljuk: valószínűleg még bőven visszfény előtt megérkezne ugyanis a terrorelhárítás a pilóták zavarása miatt. Mostanában úgyis nagyon ki vannak hegyezve erre. Csak szólunk. A másik lehetőség az, hogy Pulinkkal odamegyünk, és jól körbenézünk a Holdon: hátha a konteósok közül valaki elhiszi végre, hogy tényleg ott jártak az amerikaiak. Meg mi is."
Hogyne, amkor egy hoaxer látványosan előadja a ˇ"háténnemtudom desemmisembiztos" szöveget, na akkor erre az a válasz nogy ne lacafacázzunk, hamár sugárzó hülyeségek akkor csapjunk bele a náciufókba.
Az a lényeg, hogy "a" holdraszállós fekete-fehér, ócska minőségű képek egy jóval korábbi holdraszálláskor készültek, mivel az akkori rakératechnika már elméletben erre képes lehetett, és Braun is mondott dolgokat a náci űrprogramról az amerikaiaknak. A kik az egyértelmű a képekből, a mikor pedig a háború után 2-3 évvel.
A V-2 amerikai utódja a Redstone rakéra volt. 1958-ban egy második fokozat ráépítésével (Juno-1 rakéta) volt képes a 14kg-os Explorer-1-műholdat föld körüli pályára állítani. Az immár kerozinos Juno-2-rakéta 1959-ben tudott először Hold közeli térségbe indítani egy 6kg tömegű szondát (Pioneer-4).
A rakétafejlesztések legidőigényesebb része a hajtóműfejlesztés még ma is. Egy hajtómű kifejlesztése 5-10 év. Ahhoz hogy az első Saturn-V 1967 végén felemelkedhessen Von Braun csapata már 1957-ben el kellet hogy kezdje a hajtómű kifejlesztését. De még ez sem lett volna elég ha Abraham Silverstein vezetésével szintén az ötvenes évek közepén nem kezdik meg a hidrogén-oxigén meghajtás fejlesztéseit ami a második és a harmadik fokozathoz kellett. A kettő együtt kellett ahhoz hogy a rakératechnika kész legyen 1967-re.
Az Oroszok mind az 500t feletti tolóerejű kerozinos, mind a hidrogén oxigén meghajtás fejlesztését elmulasztották, a sok kis megbízhatatlan hajtómű ki is végezte az N-1 rakétákat.
Ezután a hajtóműtechnikai lemaradást az oroszoknak csak húsz év alatt, a nyolcvanas évek végére az Enyergija hordozórakétával sikerült behozni.
Lehet, hogy félreérthetően írtam, de a V2 utódjára gondoltam, amit már amerikában fejlesztett ki, a nácik csak tervezték az űrutazást, maximum fellőttek pár kutyát vagy majmot. Annak a motorja még valóban túl gyenge volt, több párhuzamosan működtetve is csak a terhet növelte volna.
A tolóerő önmagában nem elég. Végsebesség is kell. A V-2 végsebessége 1600m/s volt, a Föld körüli pályára állás után kb 200 km magasan kb.7800m/s. A végsebességet pedig nem a tolóerő hanem a rakéta tömegaránya határozza meg. A tömegarány az indítási tömeg osztva az égésvégi tömeggel. Hiába kötünk párhuzamosan csokorba akárhány V-2-t a végsebesség nem változik mert a tömegarány változatlan maradt. A rakéta végsebességét a Ciolkovszikij képlet adja meg ahol a végsebesség a tömegarány természetes alapú logaritmusától és az alkalmazott hajtóanyag fajlagos tolóerejétől függ.
A V-2 etanol-oxigén keverékkel ment aminél az etanolt 25% vízzel kellett keverni hogy ne égjen szét a hajtómű, mert nem voltak meg sem a megfelelő ötvözetek, sem a megfelelő hajtóműhűtési technikák. nem voltak megfelelő tubószivattyúk a méretek növeléséhez. Az etanol oxigén keverék fajlagos tolóerőben gyenge, azaz egy kg-nyi etanol oxigén keverékkel kissebb végsebességet lehet elérni mint kerozinnal vagy hidrogénnel. Az arányok 2,6(etanol-ox)-3(kerozin-ox)-4,4(hidrogén-ox) és a logaritmikusan emelkedő tömegarány miatt a tizedek is nagyon fontosak.
Az első fokozatban kerozint a többiben hidrogént használó 2800t indulótömegű Saturn-V kb 8-8,5t tömeget juttatott a Holdfelszínre (ebből 4,5-5t volt a felszálló fokozat), ebbe egy két telefonfülkényi lakóterű komp fért be ami csak Holdkörüli pályára volt képes felemelkedni aholmár csak 2,25t tömegű maradt. Az harmincas évek etanolos technológiájával egyszerően nem lehetett volna egy űrhajóhoz kellő tömeget a holdra és visszajuttani, még többezer tonnás rakétával sem.
Tehát anno elment néhány összemadzagolt V2-vel a Holdig, ott leszállt, filmre vette az egészet, visszajött, azután az usákoknak eljátszotta, hogy inkább mégis egészen másképp fognak most a Holdra menni, aztán mégse mentek el, inkább elővették a régi vacak filmeket és megmutatták a világnak.
Ja, aztán megcsinálta nagyobban, mint anno. Tényleg vicces csávó volt ez a Wernher :DDD
És miután elmondta az usákoknak, hogy már a negyvenes években készen állt ám a technológia a holdutazáshoz, direkt nem csinálta meg nekik még húsz évig csak azért mert vicces ember volt.
Nyilván hülyeségből foglalkoztak 1920 óta rakétatechnológiával.
És Verner von Braun is vicceskedésből mondta el az amerikaiaknak a náci űrprogram részleteit. Mert nem csak rakétamérnök volt, hanem bohózatokat is írt szabadidejében. :D
von Braunnak nagy balszerencséje, hogy nem voltál ott mellette, és nem világosítottad föl erről. Vagy lehet, hogy ő sejtette, hogy az oda-vissza holdutazás nem csupán tolóerő kérdése...
Már a kezdeti V2 hajtómű is 250kN-t tolt, és a S-IC 38700kN-ára is csak azért volt szükség, mert vitte magával a másik két fokozatot, az iszonyat mennyiségű üzemanyagot, és az űrhajót / holdkompot, ami hatványozott teljesítményt igényelt. Kissebb teherrel több V2 utód összesített tolóerővel simán eljuthatott a kellő magasságba.
Nyilván finomított rajta, de néhány szinkronba kötött V2 utód már elérhette a kellő tolóerőt az A4 előtt is. Hiszen 1920(!)tól már foglalkoztak a témakörrel aktívan, Walter Dornberger-rel együtt.
