Neked jo, mert elkepzelsz magadnak dolgokat, meg hallomasbol tudsz egy csomo dolgot. Meg az emlekezeted sem csal, hiszen 10 eves korodban vegig kovetted az esemenyeket. A Cavinton-adagodat
bevetted ma mar, trottyos?
Nézd speaker, nem akarlak bosszantani, és igen ritkán, vagy sohasem írok személyes dolgokról, most azért épülésedre megteszem.
Én olyakor akkoriban jártam ezekkel a mentőautókkal a Péterffyből, oszt mégsem veszem most zokon, hogy biz néha olykor löttek.
Drága jó, mentősökre golyószórórzó áldott lelkű parasztgyerekek, akiket -ahogy írod- a kurvák meglincseltek? Lehet, hogy az ávósokat nem is lincselték meg, csak évődtek a tapasztalatlan paraszt fiúkkal?
Nagy marhaságokat beszélsz speaker.
Azt, hogy kit és hol talált 56 jórészt a véletlen műve volt, mint az, hogy kit és miért mire itéltek utána.
Általában az ÁVH-t sehol sem találta 56, mert a többi fontos házat a tisztiiskolások, sorkatonák védték.
Jórészt szerencséjük volt mert nem támadta öket senki és jórészt meg pechük, mert soha semmire sem kaptak parancsot.
Gosztonyi alhadnagy (egyébként igen rendes ember volt és Svájcban igazán sok engem érdeklő anyagot kaptam tőle) a Kiliánban volt pol. tiszt és bizony voltak összecsapásaik a Corvin-köziekkel, akire még hivatkoznak itt, Berki pedig a fene tudja hol járt és csak késöbb lett a Tiszti Karhatalom századparancsnoka.
Ezeknek az ÁVH-s sorkatonáknak volt igazán pechjük, mert véletlenül vagy két szakasznyit sikerült összeszedni belőlük egy kezdő hadnaggyal.
Fiatal jobbára parasztgyerekek voltak, akiket szüleik szegénysége megbízhatóvá avanzsált.
És pechjükre a Nap mozival szembeni kocsmában tanyázók, no meg az előkerült Bérkocsis utcai kurvák meg meglincselték öket.
Csacsiság az élet bonyolultságát azért úgy nézni mint te szoktad itt alant.
Addig csesztetjük őket, míg élnek, soha ki nem egyezünk velük, élhetnek itt közöttünk a kirekesztettség miatt nyavalyogva, és belefulladhatnak a vagyonukba. Előbb utóbb megdöglenek, mint mi is, de az átmenet nekik lesz szarabb.
Ezért van szükség perújrafelvételre ebben az ügyben is. Miért csak külföldi lapokban hallunk elcsípett tömeggyilkosokról, erőszakszervezetek leleplezett, mindmáig bújkáló bűnöseiről.
Nálunk még egyetlen ÁVÓ-st sem itéltek el. Nem lenne itt az ideje? Ameddig ez nem történik meg, az emberek közötti szakadék, a gyűlölködés nem fog megszűnni. Nem is szűnhet, hiszen ki akar szabadon grasszáló kommunista gonosztevők között élni?
Ha vitázol valamiről, akkor talán olvasd is el! Ha olvasol, nem árt felfogni/megérteni a szöveget, amennyiben lehetséges. Ez esetben pedig a szöveg világosan válaszol a bugyuta kérdésedre, kik voltak az "igazi" rendőrök:
"A pártházban örömmel fogadták az erősítést: az 51 jól felszerelt ÁVH-st. Eddig az épületet három rendőr és egy
pisztollyal rendelkező kapuőr vigyázta."
Nos, ők 3-an voltak igaziak, a többi beöltöztetett ÁVH-s.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Az épületben tartózkodó katonatisztek is tanácstala-nok voltak. Mező Imre ragadta magához a további kezdeményezést. Kapitulációt javasolt. Feladják az épületet és ezért „szabad elvonulást" kívánt. Spanyolországi tapasztalatai alapján a parlamenter szerepét magára vállalta. Halála körülményeit a pártállam ismét legendákba burkolta.
A „tanmese" szerint Mező Imre október 30-án 14 óra 30 perckor tűzszünetre adott parancsot a pártház védőinek. Két honvédtiszttel - Asztalos János és Papp Lajos ezredesekkel - fehér zászlóval a kezében kilépett a pártház főkapuján. S ekkor „az ellenforradalmárok sortüze áldo-zata lett. Meggyilkolták a békét kínáló pártmunkást!" -így olvashatjuk nem egy 1956-tal foglalkozó brossúrában.
A valóság azonban egészen más.
Mező Imre valóban a két honvédtiszttel hagyta el az épületet. Fehér zászló is volt náluk. Az épület főbejárata ovális helyiségében, hátuk mögött, egy csoport karhatalmista szorongott. A fehér zászló láttán a téren levő fegyveresek beszüntették a harcot. Egymásnak kiáltották: „Ne lőjetek! Ezek megadják magukat!"
Amikor Mező és a két tiszt lelépett a pártház előtti járdáról, a pártház bejáratánál tartózkodó egyik karhatalmista (nevét is tudjuk: Bozsó Imre) a nyitott szárnyú kapuból öntevékenyen, tehát parancs nélkül, tüzet nyitott a felkelőkre! Ezek persze azonmód viszonozták a lövéseit. Ebben a tűzharcban, amelynek középpontjába kerültek, esett el Mező Imre és a két honvédtiszt. Asztalos halálos lövéseket kapott, Mező Imre és Papp ezredes életveszélyesen megsebesült. Vagyis mindhárman a vakvéletlen áldozatai lettek...
Hogy Bozsó karhatalmista miért nyitott tüzet a felkelőkre, amikor épp azok bizalmát kellett volna megnyerni, nevezett erre később csak zavaros feleletet tudott adni. „Fedezni akartam Mező elvtársat!" - ezzel érvelt. Aki nekem ezt az esetet a hatvanas évek végén elmondta, az 1958-ban hivatalból ott volt azon a februári helyszíni szemlén, amelyet a Köztársaság téri csata rejtélyeinek felderítése céljából a Fővárosi Ügyészség elrendelt. Informátorom - a BM Politikai Nyomozóosztálya Vizsgálati Részlegének egyszerű beosztottja - elmondta, hogy az orvosok kiderítették: Bozsó egy úgynevezett „vegetatív -labil" idegrendszerű ember. Egy ilyen személy rendkívüli helyzetben könnyen pánikba esik. Ez történhetett vele 1956. október 30-án is. (Bozsónak egyébként később is „problémái" voltak természetével. A forradalom után a pártállam hatósága előléptette. A rendőrség állományába került. Főhadnagy lett belőle.1967-ben az utcán, egy családi veszekedés során, megint csak elveszítve önuralmát, szolgálati fegyverével agyonlőtte feleségét...)
>>>>>>>>>>>>>>>>>
Te is hulye vagy mert nem erted a dolgot, az hogy az vedok kilottek az egeszsegugyiekre az is gyilkossag, de ez nem menti fel azokat akik a megadas utan lemeszaroltak a vedoket , mert az is gyilkossag. Vagyis ebbol a szempontbol semmi kulonbseg nem volt koztuk.
Bar mar Dumas megirta valamikor ,a polgarhaborukban az a kellemetlen, hogy a hadifoglyokat felkotik a legtobb esetben.
Ápolónőket, sebesülteket segítők, egy gyilkos banda elleni felkelőket, szanitéceket, mentősöket, újságírókat és fiatal gyerekeket fedezékből, orvul lelőni - az oké? Ugyan már Derek. A harcban nincs jogállam. Ott más motívációk munkálnak.
"És azért verték agyon az ávósok, mert átállt a felkelőkhöz?"
Hulye vagy. Te is cogito. Ha atallt volna akkor hogy tudtak volna agyonverni, akkor kivul lett volna az epuletbol, akkor Kadarek akasztottak volna fel ha megeri, es nem lep le.
Egyebkent egyenesen undorito ahogyan probaljatok itt jopofara venni a dolgot. Az mas ha valaki harcban esik el, de amit ott a csocselek muvelt az ostrom utan , valamint a magukat megadok agyonlovese az bizony kozonseges gyilkossag volt. Es ezt az sem menti, hogy az emberek gyuloltek az avosokat, mert azok akik ilyet csinalnak azok miben kulonboznek toluk akkor. Semmiben. A Life igazan nem vadolhato avobaratsaggal de azok a kepek akkoriban nyugaton is
nagy visszatetszest keltettek. Nem beszelve arrol, hogy ezek a csocselek altal elkovetett attrocitasok aztan milyen lovat adott a kesobbi megtorlok ala. Persze megtorlasok akkor se lettek volna kisebbek, de ezzel igazolni tudtak, hogy lam lam . Vilagos, hogy a kesobbi propaganda aztan szinte csak ezeket a fotokat mutogatta. Ugyanugy ahogy nemzeti host csinalt Goebels egy kozonseges stricibol Horst Wessel-bol,akit agyonvertek valami csetepateban.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Közben az ostrom a téren folytatódott. A védők továbbra is biztos fedezékből lőtték a terepet. Az ostromlók újabb rohamot egyelőre nem kíséreltek meg. Tompa szerint ezen időpontig a védelemnek könnyebb sebesültjei voltak. Halottuk nem. Aztán valaki, vagy valakik új rohamot „fújtak". Több tucat fiatal igyekezett rohanva átszelni a távolságot a tér fái és az ostromlott épület között. De a karhatalmisták össztüzében ez a kísérlet is összeomlott. A téren fekvő halottak mellett ott vergődtek a sebesültek. Kinyújtott kézzel jelezték, hogy élnek s ha nem jön a segítség, elvéreznek az utca kövén. A szokás ilyenkor az volt, hogy mindkét fél beszünteti a tüzet és a „harctérre" beengedik a mentőket, akik kihozzák a tűzvonalból a magukkal tehetetlen és harcképtelen sebesülteket. Minden esetre a forradalom alatt ez így történt, számtalan példa van rá. Magam is láttam ilyesmit 1956 októberben a Kilián-laktanya körzetében.
Október 30-án a Köztársaság téren azonban mindez másként játszódott le. Az események egyik szemtanúja, egy újságíró a „Magyar Függetlenség" 1956. november 1-i számában felháborodva így számolt be: „...hatalmas vöröskeresztes zászlóval egy ápolónővér és két hordágyas mentős indult a térre, hogy összeszedjék a szabadságharcosok sebesültjeit. És akkor megtörtént, amit a világháborúk legszörnyűbb óráiban, gyűlölködő, ádáz ellenségek sem követnek el: az ávós gyilkosok rájuk lőttek, s az elől haladó ápolónő véresen arcra bukott. Tollat forgattam addig és gyűlöltem a vérontást, de akkor puskát ragadtam, és a szabad-ságharcosokkal rohamoztam én is..."
Az amerikai „Life" képes magazin emberéi is - mint írtuk - a helyszínen voltak. És más újságírók, fotóriporterek is. Odacsalta őket a harci zaj. A szenzációvárás. Filmeztek, fényképeztek. Szerencsénkre. Mert a sebesült-vivők lelövéséről mozgó film és fehér-fekete fényképek maradtak fenn. Van belőlük birtokomban, amikből – illusztrációként - csatolok írásomhoz. A pártirodalom eze-ket a „részleteket" 33 évig elhallgatta, illetve „mellőzte" azokat. Pedig világos, hogy ezen „hősi tettet" (sebesültvivők „megsemmisítését") olyan karhatalmisták követték el, akik mesterlövész kiképzésben részesültek és személyi fegyverként távcsöves puskával rendelkeztek. S ilyen mes-terlövész - ha ezt Tompa Károly a velem való beszélgetés során tagadta is - igenis volt a védők „csapatában"!
Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér,1956 című könyvükben a 314. oldalon még egyikük nevét is megadja. Hadd ne írjuk ki. Az illető amúgy sem él már. S miért okoznánk családjának utólagos bánatot? (Tulajdonképpen a bűn nem a sorozott kiskatonát terheli. A bűnt azok követték el, akik a kommunista párt szolgálatában ilyen népellenes tettekre képezték ki az ÁVH-s karhatalmat!). Egy biztos;
A sebesültvivőkkel szembeni magatartás megsokszo-rozta az ostromlók gyűlöletét az ÁVH ellen. „Gyilkos az ÁVH, vesszen az ÁVH!" - harsogta a tér 13 óra tájt.
Ebben a harci szakaszban - vagyis déli egy óra körül - a Légszesz utcán keresztül a Fiumei útról a Köztársaság térre gördült be a Biszkuék által felmentésként küldött magyar páncélos osztag. A harckocsizók parancsnoka Galó István őrnagy volt. Egységét vidékről rendelték fel a fővárosba. Sem ő, sem a többi katona nem ismerte ki magát Budapesten. Azonkívül nehéz volt a páncélosokkal a városban közlekedni, hiszen a tankok nem tudtak rádión egymással kommunikálni. A néphadseregnek ugyanis a második világháborúból visszamaradt szovjet T-34-es harckocsijai voltak - s ezekből hiányzott a rádió. De hiányzott más is. Pl. a harckocsikat kísérő gyalogság. Eredetileg a HM utasította a Zrínyi Katonai Akadémia parancsnokát, hogy küldjön a harckocsik támogatására 100 tisztet - de ez nem történt meg. A vidékről származó, Budapesten először tartózkodó Galó őrnagynak, hogy magát egyáltalában a városban kiismerje, csak egy gyatra kézzel rajzolt vázlatot nyomtak a kezébe. Ennek alapján kellett tájékozódnia.
Amikor a magyar harckocsiosztag beérkezett a Köztársaság térre, ott állt már egy harckocsi. Ez volt az a páncélos, amely a délelőtti órákban csatlakozott az ostromlókhoz, s időről időre repeszgránáttal tüzelt a pártház homlokzatára, abban ugyan kevés kárt okozva.
A téren levő tömeg a közelgő magyar páncélos oszlopot látva eléjük sietett és üdvözölte az osztagot. Galó a levegőbe lőtt erre egy sorozatot. A tömeg megijedt és az emberek szétfutottak.
Hogy ezek után mi is történt valójában - erre vonatkozóan ellentmondóak a források. Galó őrnagyot és páncélosai személyzetét a pártállam megtorló gépezete 1957-ben letartóztatta. Hadbírósági tárgyalás következett. A bitófa árnyékában születhettek meg a lefogottak vallomásai, amelyek ugyan igen naivnak hangzanak, de végső soron életmentők voltak. Galó ezek szerint azt vallotta: ő, amikor kiért a Köztársaság térre, a vezér-harckocsiból nem látta át a kialakult helyzetet. Egy másik páncélostól fedezve végiggördült a téren. Nem tudott különbséget tenni, hogy ki az ostromlott és ki az, aki itt ostromol. Csak egy zűrzavart látott. Végül úgy döntött, elhagyja a Köztársaság teret, és elmegy a Hungária körúti Zrínyi Katonai Akadé-miára, hogy ott kérjen utasítást a továbbiakra. Így is cselekedett. De a hat páncélosból Galót csak egy páncélos követte a Zrínyi Akadémiához. Mivel a kommunikációs lehetőséggel esődött mondtak, illetve a többi páncélos a különböző jelzésekre nem válaszolt, Galó - valószínűleg pánikban - visszahagyta négy páncélosát a téren. Ezen páncélosok személyzete viszont percek alatt döntött. A felkelők mellé álltak, miután előzőleg előjöttek a páncélosokból, és megértették a helyzetet.
Ami ezután történt, az a következőképpen zajlott le: A négy páncélos robbanó gránáttal lőni kezdte a pártház homlokzati részét. Berki Mihály nyugalmazott vezérőrnagy, a budapesti „Új Idők" című folyóirat 1990. július 15-i számában - a kezében levő Galó-féle hadbírósági iratok alapján - megírja, hogy a páncélosok közül melyik mennyi lövést adott le az épületre. Összesen huszonkét ágyúlövés érte a pártházat, köztük olyan lövések is, amelyek rést ütöttek a földszinten a döntő rohamhoz.
És a roham megindult. Tompa elbeszélése szerint a páncélosok megjelenése a téren számukra a felmentést jelezte. Ő is, emberei is fellélegeztek. Most majd két tűz közé lehet szorítani az ellenforradalmárokat - gondolták. Amikor azonban realizálták, hogy a páncélosok ellenük fordulnak - az ÁVH-s karhatalmisták harci erkölcse a mélypontra zuhant. A védelem összeomlott: a legtöbb ember most már saját magával törődött. Igyekezett a csapdává vált házból menekülni. Tompa is letette fegyverét és elbújt - többedmagával - a pártház légoltalmi pincéjében. Ott várta, mi is fog történni...
Malinyin kezdetben segítőkészséget is mutatott, A szomszéd szobából beszélt telefonon Földes előtt is-meretlen személyekkel. De mikor visszatért irodájába és kijelentette: sajnálja, nem tehet semmit!
Szvsz ekkor kapta meg Szerovtól az eligazítást.
Malinyin biztos kiment ezekután kezet mosni.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>Tompa Károly e sorok írójának Budapesten 1990-ben arról számolt be, hogy az ostrom első óráiban még arány-lag „rendezett" volt a védelem. A karhatalmisták az épü-let falainak biztos fedezékéből tüzeltek a téren levő és a gyér bokrok védelmében, vagy a sebtiben emelt kőbari-kádok mögött meghúzódó felkelőkre. A védők első sebe-sülései a Kenyérmező utcára eső fronton történtek. Egy fiatal a földszinti ablakhoz kúszott és kézigránátot dobott az épületbe. A robbanás Tóth Lajos ezredest és Szántó Miklós funkcionáriust harcképtelenné tette. A karhatal-misták oldalán nem kevés pártalkalmazott is harcolt.
Tizenegy óra körül megerősödött a támadók tüze. A fegyveres harc híre ugyanis időközben szélvész sebes-séggel járta be Pestet. Innen is, onnan is újabb harci cso-portok érkeztek a térre. Hiszen az ÁVH ellen kellett harcolni! A Rádió előtti sortüzekért és a Parlament előtti vérfürdőért az ÁVH a forradalom leggyűlöltebb intézmé-nyévé vált a tömegek szemében. Rendőrök és katonák is szép számmal érkeztek a térre. Ismeretlen személyek egy, a Népszínház utcában „csellengő" magyar páncélost is útbaigazítottak a Köztársaság tér felé. A T-34-es harcko-csi meg is jött és csatlakozott az ostromlókhoz, Mivel azonban a kezelő legénységnek csak repeszgránátja volt, a lövegükkel csak puffogtatni tudtak, rést a pártház falába nem tudtak ütni. Déltájt fáradtság mutatkozott meg a karhatalmista védők soraiban. És kezdett fogyni a lőszer. Tompa Károly Mező Imrének jelentette a helyzetet. Mező ismételten végigtelefonálta a várost segítségért. Tompa is telefonálgatott. Még Orbán Miklós ÁVH-s ezredest, köz-vetlen parancsnokát is sikerült egyszer a vonal végén el-érnie. Felmentő csapatokat kért. Orbán válasza: Nincs, nem tud adni! Amíg tudják, tartsák magukat, védjék a pártházat. Aztán majd lesz valahogy! (Meg kell hagyni, fura egy utasítás felelős parancsnok szájából!)
A déli órákban a felkelők ismételt frontális rohammal próbálták bevenni a pártház épületét. Meggondolatlan cselekedet volt. Hiszen elhagyva a Köztársaság téri vala-melyest biztonságot nyújtó fás és parkos részt, a felkelő fiataloknak át kellett szelniük a park és a pártház közötti nyílt terepet; fedezet nélkül, nyílt, jól belátható terepen, amit a pártház ablakaiból tüzelő karhatalmisták javukra alaposan ki is használtak. „Az emberek úgy hullottak, mint ősszel a legyek" - írta a csatáról az amerikai újságíró John Sadovy, akinek szemtanú beszámolóját a „Life" a forradalommal foglalkozó 1956. decemberi különszáma kö-zölte. „A fehér köpenyes elsősegélynyújtók, főleg asszo-nyok, jöttek-mentek és szedték össze a sebesülteket. Láttam, hogy rájuk is lőttek. Fiatal gyerekek, 15-17 év körüliek jelentek meg a helyszínen. Saját szememmel lát-tam, ahogy egy ilyen srác előrerohant, hogy egy sebesültet kihozzon a tűzvonalból. Láttam, amikor találat érte. Társa vonszolta ki őt a tűzből."
Az Erkel Színház és a pártház közötti téren feküdtek a sebesültek és halottak. A pártház védői visszaverték eddig a támadásokat. Mező közben fáradhatatlanul telefonon sürgette a felmentést. A belügyminisztériumot hívta, a honvédelmi minisztérium politikai főcsoportfő-nökségét, a vezérkart, majd az Akadémia utcai MDP párt-központot. Az utóbbinál már csak Ságvári Ágnessel tudott beszélni. Tőle tudta meg: az elvtársak „evakuál-tak". Nincs pártközpont már. Egyébként a többi hívott szám sem hozott eredményt. Mező legfeljebb jó tanácso-kat kapott. Tartsanak ki, vagy ha ez nem megy, egyezked-jenek a támadókkal. Mező a Katonai Bizottság egyik tagjával, Földes Lászlóval is beszélt. Ő legalább igyekezett tenni valamit a Köztársaság tériek érdekében. Bement a HM-be, a szovjet parancsnokságra. Malinyin hadseregtá-bornokkal beszélt. Ő volt a legmagasabb rangú szovjet katona Magyarországon. Földes leírja: „szenvedélyesen kértem őt segítségre". Malinyinnek meg lett volna erre a lehetősége. Egy páncélos zászlóalj elég lett volna a rendcsinálásra a téren. Erélyes fellépésükkel kimenthették volna szorongatott helyzetükből az ostromlottakat. Elvi-leg ennek politikai akadálya sem lett volna - hiszen a Nagy Imre-féle magyar-szovjet megállapodás szerint a budapesti szovjet csapatoknak csak október 31-én éjfélig kellett véglegesen elhagyni a fővárost.
Malinyin kezdetben segítőkészséget is mutatott, A szomszéd szobából beszélt telefonon Földes előtt is-meretlen személyekkel. De mikor visszatért irodájába és kijelentette: sajnálja, nem tehet semmit!
A kommunista Partizánszövetségtől is ígértek Mező Imrének segítséget. „Az elvtársak tartsanak csak ki! Egy fegyveres szakasz (30 fő!) útban van hozzájuk!" Ezek azonban soha nem érkeztek meg a Köztársaság térre. Valahol - útközben - „elkallódtak.„"
Végülis Biszku Béla küldött segítséget. Biszku 1956 októberében az MDP XIII. kerületi pártbizottság titkára volt. Ebben a minőségben utasította Liszt Vilmos ezre-dest, hogy a Mátyás laktanyában elhelyezett páncélos ez-redből hat harckocsit küldessen a Köztársaság térre. Állítsák helyre a „rendet". A páncélos oszlop október 30-án 12 óra után irányt vett a Köztársaság tér felé...
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
"A végén még kiderül, hogy a felismerhetetlenül péppé vert, felakasztott ember nem is a pártházat őrző ávós katona,
hanem a kérdezősködő szabadságharcos volt,"
Ugy hivtak, hogy Elek Laszlo es sorozott avh-as kozkatona volt.
A tuskólábú a Bauer hadsegédje volt, ha meg nem lehetett felismerni az Azstalost, akkor akárki is lehetett, például egy Asztalosnak álcázott agyonvert szabadságharcos, Azstalos meg vígan él barguzinban.
Ja. A KGB a magyar komcsiké volt, - mint tuggyuk...
És sajnos szétrugdalták, - nvezetesen Asztalos Jánosét, - annyira, hogy arcról nem is lehetett azonosítani.
A csőcselék meg csőcselék, - vszínűleg szimpatizálsz a Tuskólábúval, meg a többi hőssel...
Gosztonyi másokat idéz:
"Apró Antalék terveit a Katonai Bizottság egy tagja, a mindig is heves természetű, vérmes Földes László 1984-ben ki is kotyogta. Budapesten „A második vonalban" címen megjelentetett visszaemlékezéseiben a következők olvashatók; „A terv tartalmazta a politikai vezetők (a Nagy-kormányról van szó! - G. P. megj.) néhány napos elszigetelését. Erre azért lett volna szükség, mert akkor még nem tudtuk, hogy ki az áruló közülük. Az egész Aka-démia utcát el akartuk zárni a külvilágtól... Azt reméltük, 48 óra alatt rendet teremtünk..."
Persze lehet, hogy hazudtak, na de a te elvtársaidról hogyan feltételezhetünk ilyet?
