Bandi, értem én az indulatokat, de Komcsi 2015-ben halt meg, ez az egyesület meg 2020-ban alakult, úgyhogy legalább ne idézz már tőle olyanokat amit nem mondhatott. Egyébként meg ezek között az emberek között vannak nem kevesen akik nagyon sokat tettek ezért a klubbért. Nagyjából mint te, csak ők nem vesztették el az agyukat.
A második jó volt. Az első félidőt úgy tudnám jellemezni, hogy meglepte a fiúkat, hogy a Zalaegerszeg letámadásának hiányában nem tudnak saját kapunk előtt életveszélyes passzokkal operálni, és ez megzavarta hagyományos első félidei játékunkat :-)