Annyit tegyünk még hozzá, hogy szezon végén elhagyja Odensét, a szerződése pedig 2029 végéig szól. Nagyon mellényúlni nem fognak vele, a norge kézilabdaszövetség honlapján megjelent cikkben a Viperákokkal való három BL-győzelmére hivatkoznak elsősorban.
.......és mert nem ismert dolog, ezért aztán nyugodtan tegyünk úgy mintha 2x30 perces félidők lennének és írjuk le h átlagban 39 másodpercenként esett egy gól, ami egyszerűen nem igaz.
Valójában 2x25 perces meccsen 32 és fél másodperc jut egy gólra, ahogy azt FU írta.
A matekon semmit se kell erösíteni, tekintettel arra, hogy a 2X25 perc annak, aki nincs benne az UP-ban, csak ilyenkor találkozik vele, nem biztos, hogy ismert dolog.
Volt egy-két hasonló eredmény. Úgy hallottam, átvariálták az U15-bajnokságot, és azt gondolták, jó lesz. Nem lett.
A matekot amúgy még erősíteni kellene, U15-ben 2×25 perces meccsek vannak, szóval 32 másodperc.
75 gólt egy meccsen egy csapattól még sose láttam, ahhoz azért komolyan melózni kell. Egyszer, sok éve, a seriben nyertünk valami 64-3, vagy hasonlóra (az akkor 2×30 volt). Ha csak "normálisan" játszol, az ellenfél olyan sokáig fog támadni, hogy az életben nem lősz 60-70 gólt, mert nem marad rá időd.
Ja, köztévét akkor se, ha a fene fenét enne, de vidám lehetett a Família Kft. ezen megnyilvánulása a magasságkülönbségen túl is...
(És jegyezzük meg, hogy Isabell Klein, Dominik Klein egyetlen oldalbordája meg a sztenderd női specialista szokott lenni a Sportdeutschlandon, úgyhogy ott is van belterjesség.)
Ugyanebben az újságban hoztak le egy összeállítást, hol hány néző volt tavaly és milyen arányú növekedések voltak. Az erlangeni vagy épp mannheimi nézőszámok brutálisak annak tükrében, milyen "játékot" láthattak a kedves nézők. Bár, lehet, a vendégcsapatokra voltak kíváncsiak... (Megj.: az eisenachi és a balingeni csarnok kicsi, az ő számaik telt ház közeli mutatókat jelentenek.)
A női BL számai ennél gyanúsan _sokkal_ alacsonyabbak, de lehet, hogy a férfi BL nézőszámai is.
Németországban, szigorúan a férfi mezőnyben, a klubok túl jómódúak, a néző túl sok, a bevételek túl magasak ahhoz, hogy a szövetség egyszerűen át tudna verni ilyen változtatásokat.
A közszolgálatin amúgy ugyanaz a pár név szakért évek óta, Dominik Klein, Pascal Hens, Johannes Bitter. A legjobb az volt, amikor nyár elején volt Stuttgartban férfi-női meccs egymás után (mindkétszer Magyarország ellen), a férfi meccsen Bitter volt a szakértő, a nőin meg a felesége (szül. Anna Loerper). Családban maradt.
Hetekkel ezelőtt vettem egy Handball Inside Bundesliga-nyitó különszámot és mostanra volt annyira strandidő, hogy bele is tudtam olvasni.
Közöltek egy egészen érdekes (és meglehetősen hosszú) interjú Kai Wandschneiderrel, aki nyugdíjba ment, de 2001-től tíz évet edzősködött az akkoriban tehetséggondozás szempontjából igen fontosnak számító Dormagenben és másik kilencet Wetzlarban, ahol Andreas Wolff, Philipp Weber, Tobias Reichmann vagy épp Jannick Kohlbacher is pallérozódott a kezei alatt (pont akkor, amikor ezek a játékosok 2016-ban Európa-bajnokok lettek). A legtöbb, edzőkkel készült interjú közepesen szokott lekötni, de ő itt belenyúlt pár fontos témába. Rövid összefoglaló azokról, amik talán magyar szemmel is érdekesek:
Belterjesség A Bundesligában már a saját korszakában is kb. a szintén legendás Michael Bieglerrel (ő most történetesen a Leverkusen edzője a női Bundesligában) ők voltak ketten azok, akik sosem voltak jegyzett játékosok és ez ma sincs másként (Jaron Siewert nem ér, ő egyszerűen túl sokat sérült meg, a tehetsége nem hiányzott) a királyi, eh, kancellári tévében kizárólag 2007-es világbajnokokat látni-hallani szakérteni (gondolom, így van, nem nézem)
Az országos média jelenlét hiánya Világversenyeken kívül általában csak a helyi/regionális média foglalkozik a sporttal. A fősodor pedig nem kritizál és nem kíván jobbítani sem, hiszen nem ért hozzá
A diverzitás hiánya nemzetközi szinten A kézilabda egy regionális jelenség, nemzetgazdasági szinten pedig kizárólag Németországban és Dániában tényező (mindkét nemnél pedig csak utóbbiban és ezt én teszem hozzá). Ahelyett, hogy a világ egyre több sarkából jönnének jó válogatottak, még a korábban jók egy része is önmaga árnyéka (Romániát, Macedóniát, Boszniát, Szerbiát említette)
A diverzitás hiánya belföldön Wandschneider kifogásolja, hogy a DHB hosszú évtizedeken keresztül nem tett semmit azért, hogy az országban élő bevándorlókat bevonja a kézilabdázásba. Dibril Mbengue (a Bergischer HC méltán ismeretlen jobblövője) az egyetlen színesbőrű játékos, aki eljutott a német válogatottságig. Azt én fűzöm hozzá, hogy az én benyomásaim szerint (főleg) a (férfi) kézilabda egy nagyon fehér sport Németországban és vagy etnikai németek játsszák, vagy jugoszláv/posztszovjet bevándorlók gyerekei. Az egyetlen nem fehér edző pedig, aki eszembe jut és a ligában megfordult, Jamal Naji, aki próbál wokeabb lenni az átlag zöldpárti szavazónál is, cserébe rohadtul középszerű. Egyébként a nem európai (származású) légiósok aránya is szembeötlően alacsonynak tűnik mondjuk Franciaországhoz képest.
Mérkőzésszámok és gazdasági keretek Előnyös lenne első lépésben 16, később 14 csapatosra csökkenteni a ligát és küszöböt bevezetni, aminél kevesebb nem lehet egy klub költségvetése. Ez védené a kisebb klubok alkalmazottjait is - itt a játékosok bérkerete aránytalanul nagy részét jelenti a költségvetésnek, így akik a háttérben mozognak, meglehetősen rosszul keresnek. A DHB idén hozott egy rendeletet, miszerint az utánpótlásban főállásban dolgozóknak is kell keresniük legalább évi bruttó 40.000 eurót (senkit ne tévesszen meg, ez nem nagy pénz).
Ezen a ponton kitértek a női szakág helyzetére is, Wandschneider pedig megjegyezte, hogy a Leverkusen teljes költségvetése 600.000 euró, amiből 100.000-et fordítanak az utánpótlásra. Namost csak Andreas Wolff kivásárlása Kielcéből volt legalább félmillió euró...
