Abszolút kuriózum-csemege: 40 éves színes mozgófelvétel, az egyetlen ismert a Phillips-Mayhew korszakból, 1870 márciusából. A hang az mixelt (egy későbbi koncert, illetve stúdiófelvétel alákeverése). Úgy tudom már tesznek lépéseket, hogy a teljes felvételt megszerezzék (ha megvan egyáltalán).
Nem Genesis, de Nick D'Virgilio személye miatt - aki a Calling All Stations korszakban dobolt velük - erősen ajánlom az új Spock's Beard albumot. Nagyon pöpec prog. rock muzsika.
Személyes élmény alapján mindenkinek ajánlom - aki jót akar magának, mindenképp csípje el ezt a programot: Ray Wilson & Berlin Symphony Ensemble: GENESIS Klassik Nagyon felszabadult előadás, melynek során többször is az volt az érzésem: ezt már se Gabriel, se Collins nem tudná így előadni, ráadásul Ray olyan érzelmi plussztöltetet visz hangjával a jól ismert - de többségében áthangszerelt/átvariált - dalokba, ami fantasztikusan átütő élőben. Persze a programban (szerencsére) a Genesis-számok mellett akad 1-2 R. Wilson/Stiltskin/P.Collins/P.Gabriel/Mike & the Mechanics nóta is - ez csak még színesebbé tette az estét. A bielsko-bialai közönség miatt irigykedtem jócskán a lengyelekre: a koncert II. felében ilyen össznépi közösségi jókedv-hullámot ritkán tapasztal az ember egy koncerten, mint amit szombat este átéltünk.
Tudja valaki,h a CD/DVD újrakiadottak között szólóban a Lamb-et miért nem találom sehol? De még ebay-en se....az összes többi megvan már és hihetetlen lenne, ha pont azt kihagyták volna így külön értékesíteni....
15 ÉVES A DJABE - JUBILEUMI TURNÉ STEVE HACKETTEL!
Április 20. Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ Április 21. Debrecen, Kölcsey Központ Április 22. Szombathely, AGORA Szombathelyi Kulturális Központ Május 17. Budapest, Művészetek Palotája, ünnepi koncert
Jó az új Hackett lemez. Mondjuk még nem hallgattam ronggyá, de az azonnal kiderült, hogy az Emerald And Ash, amelyben Ant Phillips is hallható, az album egyik csúcspontja. Csodálatos!
Köszi a tippet. A Transatlantic Whirlwind-jét letöltöttem megszereztem pár napja, bár még nem halgattam bele. Szintén elkezdtem egy hasonló formációt, egy bizonyos Explores Club-ot hallgatni. Sajnos Petrucci és LaBrie eléggé elviszik a DT felé a témát, de azért van ott Steve Walsh és Kerry Livgreen a Kansas-ból (a 2. albumon), a zseniális Terry Bozzio a doboknál (mindkét album) vagy épp Steve Howe a Yesből (első album), akik valamelyest ellensúlyozzák.
Örülök, hogy tetszik az IQ. Azt kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi években szinte ez az egyedüli zenekar, aminek valóban várom az albumait (legutóbb 5 évig kellett várni). Na jó, Steve megmozdulásait is figyelem serényen. Ha van lehetőséged IQ albumokat beszerezni, az Ever (1993), vagy a Subterranea (1996) mindenképp legyen az elsők között (ez utóbbiról rövidke magyar ismertető itt: http://voxadepti.sfblogs.net/2008/04/29/iq-subterranea/). Persze az erősen háborúellenes Dark Matter vagy a Seventh House is zseniálisak.
Hát a Duke nagyon jó album, én is nagyon szeretem. 2 IQ DVD-t megnéztem. Természetesen ilyen zenét első hallásra nagyon nehéz megitélni, én nem is nagyon szoktam, de most kivételt teszek, mert tetszett mindjárt. Bár még stúdióalbumot nem halottam tőlük, de meglepően melodikus zene, a billentyűs hangszerek nem idegesítő dominanciáját kihallani. Az orgona szépen szól, sőt szaxofon hangja is színesít a koncerten. A gitár a helyén, felesleges technikai gitárszólók nélkül, ami nagyon szimpatikus. Nagyon szép instrumentális felületeket találtam benne, de az ének is jó. Ha meghallgatod a Transatlantictól a Live in Europe-ot, legalább a negyedik számig feltétlenül tarts ki! Suite Charlotte Pike -egyveleg. Ezt azért mondom, mert elég hosszú számok találhatók rajta, olyan 30 percesek, kettő kivételével. :-)
Egyet értünk, a Duke után már más történet szól. Maga a Duke az egyik kedvencem. Egy kis progrock, egy kis 80-as évek. Könnyen megszerethető és hallgatható, de nagyon igényes, sok helyen igen összetett, de azoknak is tetszik, akik esetleg a zenei irányzatnak nem rajongói (mondjuk gyermekkoromban a Duches kopogó dobgépétől nagyon félem:)). Noha az összes későbbi albumukra jutott valami hosszabb lélegzetvételű progrock (pl. Dodo, Second Home by the Sea, Domino, Driving the Last Spike, Fading Lights stb.), de valóban elkommerszianizálódott (borozás után meg se kíséreld ezt kiolvasni). Az ABACAB valóban gyenge, de ezekben az években - tehát úgy 1981 körül -, valahogy egy csomó progrock zenekar begyengült (Jetho Tull - Under Wraps, Kansas Vinyl Confessions stb., de még Mike is a zseniális Smallcreep után kiadta a kevésbé zseniális Acting very strange-t, vagy Tony a Fugitive-ot). Nehéz megérteni, hogy egy évvel a Duke után hogy jöhetett ki egy ABACAB.
IQ-t nagyon érdemes hallgatni, véleményem szerint az egyik legjobb neo grogrock zenekar évek óta. Genesisen felnőtt, nagyon igényes brit muzsika. Nagyon ajnálom. Az utóbbi években csak zseniális albumokat jelentettek meg, az énekes hangja meg kiköpött Gabriel. Jútyúbon érdemes belehallgatni. Pl. aki szeret rögtön a lecsóba belecsapni, annak rögtön ezt:
Transatlantictól nekem csak az a kimondhatatlan nevű album van meg (SMPT E) és az nagyon tetszetős, bár néha egy kicsit sok. Sosem tudnám úgy megszeretni, mint mondjuk az IQ-t, de szívesen hallgatom. A Jútyúbon asszem van fenn ahol Genesist játszanak. Nagyon érdekelne az új albumuk is. Majd lenyúlom valahonnan, akárcsak az általad javasolt Live in Europe-ot:)
Hát már hogyan érthetnék egyet veled? :-) Eszem ágaban sincs bakelitet venni, mert megvannak. No jó, picit hazudtam, a fontosak megvannak, kivéve a Lamb-ot. Azért írom, hogy a fontosak, mert a Duke után valójában nem tudtam megbékülni az albumaikkal. Mikor az Abacabot megvettem még bakeliten, mindig kerestem a harmadik oldalt, mert az első kettővel elégedetlen voltam. No jó, ez vicc volt, úgylátszik sokat boroztam. Végülis minek vitatkozunk, ha ugyanaz a zene, illetve hasonló stílusú zene tetszik nekünk. ...bár így vagyok a barátaimmal is, sokat vitázunk a zénéről, de mégis hasonló az ízlésünk.
Az IQ-t nem nagyon ismerem, de az egyik barátom nagyon dicséri. Mp3-ban van valami régebbi album tőlük, de mp3-at ritkán hallgatok. Hackett engem is nagyon érdekel, ha telefonon a feleségem hív akkor a Firth of Fifth gitárszólója a csengetésem :-) A Darktown-t nem ismerem a Storm megvan és nekem is tetszik. Most a Transatlantic új albumával bírkózom. Egyszerűen nem tudok véleményt formálni róla, de talán azért mert a Live in Europe annyira tetszik, hogy akaratlanul ahoz hasonlítom.
Ami az útkeresést illeti: könnyen lehet, hogy a magánéleti válságot kell látni ezek mögött. Nem azt mondom, hogy katasztrófa a Wild Orchids, de a Darktown és főleg a Storm albumok után számomra igen gyengus. Ezért is érdekel, hogy Hackett azzal a sok zseniális zenésszel milyen albumot dobott össze. Azt hiszem, hogy az IQ mellett Hackett az akinek komolyan várom az albumait.
Ami az újrakeverést illeti: hát a tipikus ízlések :) Valaki autentikusat vagy a jó minőségűt szereti. Ha az elsőt, akkor meg kell venni a bakelitot. Ha a másodikat, akkor a legújabb mastert. Ha a kettő közötti szintézist, akkor meg a 90-es évek közepén megjelent Remastert. Persze mindez csak szerintem, tudom, nem értesz egyet :)
Ami a Genesis cédéket illeti, nekem azok a remasterek nem jöttek be. Éppen a steril hangzás miatt, és azért mert úgy hangzanak helyenként mintha pléhre pisilnének. Bocs! Nem csináltak semmi mást, mint kiszűrték a súgást, és felerősítették a magasabb hangokat, főleg a cintányérokét. A 90-es években nagy divat volt a réztányérok felerősétése, amit nagyon nem szeretek. Mint ahogy mondtam lecseréltem remaster nélküliekre, tehát a teljes eredeti hangzás nekem jobban bejött. A jelenlegi remastert valóban átcsinálták, bár nekem is néhéz volt bizonyos dolgokat megemészteni. Csak egy példa, például a Lamiaban az 5. perc végén annyira előtérbe tették a gitárt, hogy a többi hangszer szinte elveszik. De nekem bejött mégis és a réztányérok is helyükön vannak, nem csörömpölnek.
Igen tudom, hogy néhány progresszív rock kedvelőnek egy kis túlzással nagyon bántja a fülét, ha dallam is található a prog zenében. Mindjárt azt hiszik, hogy az nem progresszív, tehát rossznak találják. Viszont a zenei tudást ezek a rockkedvelők nagyon tudják értékelni. De én még a régi 70-es években ismertem meg a zenét, és bizony akkor még megtalálható volt a dallam, a ritmus, a hangszerelés és az útkeresés egysége. Persze a zeneileg virtióz hangszertudás sem árt, de nálam nem ez adja a legtöbb pontot. Ez mind megtalálható mondjuk a Yesnél, a Pink Floydnál, Kansasnál, Genesis-nél, stb. Mitől csodálatos mondjuk a Starless a King Crimsontól? Bizony a dallam is hozzájárul. Ma már nehezebb ilyen albumot készíteni. Tudom nagyon jól mi nem tetszik neked a Wild Orchidsban és meg is értem. Én viszont a Wild Orchidsban érzem az útkeresés egységét, ami Hackettnél ma már meglep. Az újabb felvételeknél maradva még nagyobb egységet fedeztem fel például a Karmakanic utolsó albumánál. Úgy tudom hallgatni, mint a 70-es években egy új jó lemezt. Az útkeresés még jobban jelen van a Beardfish új albumán, bár nem annyira egységes.
Ritkán írok, de jól tettem most is, hogy vártam vele...annyira meglepett ugyanis amit a Metamopheus-ról írtál... Így, általad korrigálva a dolgot, mindjárt megnyugodott a lelkem... ;9)
:DDDD Azért röhögök, mert elírtam: nem a Metamorpheus (ami amúgy egy klasszikus album, nem hasonlítható a To Watch The Storm-hoz), hanem a Wild Orchids egy rakat szar :) Szerintem. Tényleg mennyire más a fülünk. Én a mostani remasterelteket túl sterilnek gondolom. Tipikusan az, amikor már nem tudnak miből pénzt szerezni ötvenezerszer ármasterelik az egészet. Persze, biztosan sokaknak tetszeni fog, nekem nem. Az általad említett Definitive Edition Remaster még valamennyit megtartott az eredeti feelingből (mondom: főleg a Lamb, ami szuper), de ezek az újak. Túl letisztult, túl patika. Valakinek ez is gond :)
Azért érdekes mennire nem egyforma fülünk van és ugyanazt szeretjük. :) Például nekem a 90-es években újrakevert Genesisek egyáltalán nem tetszenek, konkrétan a definitive edition remaster cédék. Akkor megvettem egypárat, de szerencsére ki tudtam cserélni az első remaster nélküli kiadásra. A mostani kiadás viszont nagyon meglepett a jó hangzással, igaz vannak helyek ahol bizonyos hangok a háttérbe szorultak és bizonyos hangszer nagyon előre. Ez egy pici kritika, de egészében véve nagyon tetszik.
Szerintem Hackett utolsó lemezei közül a Wild Orchids a legjobb, bár a legutolsót még én sem ismerem.
Na ezt én már nem vettem meg. Az archive box set I-II ugyan megvan, de minden utána megjelent "box set"-et csak bőrnyúzásnak gondolok. Ezért a pár demóért nem veszem meg az egészet, mert amúgy nagyon drága. A fotók meg nem érnek meg annyit. A neten már fenn van minden. Még annál is több.
Meg azek a remasterelt cuccok. Nem kellenek. Megvan az összes, amit a 90-es évek közepén újrakevertek - közülük a legendásan jól sikerült Lamb - és nekem ez bőven elég. Nem hiszem, hogy a többinek ANNYIRA jobb lenne a minősége.
Meg most is jelennek meg box setek. Most épp valami movie vagy cinema. Az is már zömében fenn van a jútyúbon. Nagyon meggondolom, hogy mire adok ki pénzt.
Viszont Hackett új albuma érdekelne. A To Watch The Storm brilliáns volt, viszont a Metamorpheus egy nagy kalap szar. Pedig megvettem. Erre az újra kíváncsi volnék, elég illusztris társulat nyomat benne. Már csak azon gondolkodom, hogy hol létezik még CD-bolt. A belvárosban megszünt az összes (legutóbb az MCD a Deáknál). Talán a Mammut II alagsorában még megvan.
