Mind szakmai, mind laikus körökben elterjedt, szinte sugalmazott szemlélet szerint a félelemre, a szorongásra okot adó és azok magyarázatául szolgáló legfőbb forrás: a halál.
Ez a szemlélet ostobaságot sugall és -vsz- nem állja meg helyét az értelmes emberi gondolkodás világossága fényénél.
Hányan és hányan rettegnek, betegedtek meg, lettek lelki nyomorékká életük folyamán azért, mert gyermekkorukban vagy később ezt közvetítették nekik szóval, tettel, példamutatással.
Nem születtünk a halál félelmével, mert ha azzal születnénk, akkor az ösztönszintű érzet volna. (Kérdezz meg egy kisgyermeket, fél-e a haláltól. Ha már megérti a kérdésed, nem a halál pillanatára gondol, hanem valaki hozzátartozója, ismerőse elvesztésére és azzal kapcsolatos érzelmeire, aztán meg a halál utáni állapotra és tanácstalan marad, mert az meg ismeretlen a számára. Ha a haláltól való félelem veleszületett volna, akkor azonnal rávágja az igen választ. Te is így vagy vele?)
Ebből már levonható a következtetés: tanult viselkedésről van szó, otthonról, az iskolából, az élet egyéb területeiről szerzett rossz hatásról. Ez ellen pedig tudatosan védekezhetünk. A társadalom által belénk-manipulált érzettől a végig-gondolás segít megszabadulni. Amikor beszélni tudunk félelmeinkről, ha azokat merjük megfogalmazni és ezáltal világossá tesszük az okot, félelmünk legyőzésében már fél sikert könyvelhetünk el. Ugyanez áll a haláltól való félelemre is.
Mi a véleményetek ezekről a dolgokról?
