Arról több tucat folyóméternyi cikket írtak az elmúlt pár évtizedben hozzáértő sportújságírók, sportmenedzserek és a sport társadalomban betöltött szerepét kutató tudósok, hogy miért és hogyan is változott meg a társadalom viszonya az élsporttal és azon belül az atlétikával.
Nekem a kedvenc területem a témában a Flying Finn jelenség ami ugye az, hogy 1920-as és 1930-as évek 5 olimpiájánk 15 darab 10km-en kiosztott érméből 10-et 6 finn futó vitt haza. Ennek persze sok oka volt, de a legfontosabb talán az, hogy az 1900-as évek elején Finnországban mindenki, kivétel nélkül marha sokat gyalogolt erdőkben, terepen. Egyszerűen ha nem gyalogol eleget egy gyerek az első mondjuk tíz évében akkor később vihetik őt Kenyába edzeni és megkaphatja a legjobb sportdietetikust meg gyúrót, pszichológust és futhat hetene akár 200km-t a leghaladóbb edzéstervek szerint akkor sem lesz világverő hosszútáv futó. A svéd, finn és norvég hosszútávfutás őskorában a legfontosabb tényező pont az volt, hogy minden gyerek megkapta azt az alapozást amit szerintem Magyarországon az elmúlt mondjuk harminc évben nem kapnak meg a magyar gyerekek. Nem a búmer nosztalgia mondatja velem, de ugye még a 80-as években (amikor én voltam tizenéves) is nagyságrendekkel több időt töltöttünk futkározással, bringázással, mászkálással mint a 90-es évek óta az átlag gyerekek. Innentől tolhatnánk is akár a csilliárdokat az atlétikába, ha nincsen alapanyag akkor fújhatjuk.
A másik fontos szempont, hogy ahogy Kenyában manapság a legfontosabb kitörési pont a csóróságból a futás ugyanúgy Magyarországon is az 50-es - 80-as években a sport egy kitörési lehetőség volt. Akkoriban ha egy tesitanár kiszúrta a harmadikos/negyedikes gyereknél, hogy jó a mozgása és jól fut akkor simán tolták is be a sportklubba edzeni és máris megvolt a motiváció, hogy ha hozza az eredményeket akkor mehet nyugatra versenyekre. Manapság ez már egyáltalán nem szempont. A tizenévesek már rég nem világhíres sportolók akarnak lenni, hanem lyútyúberek és tiktok influenszerek.
Szóval, szerintem ez a vonat elment. Hacsak csoda nem történik (amik persze történnek a sportban) akkor nem lesz már soha 2:10 alatti magyar maratonista. És ez nem is biztos, hogy olyan nagy baj.
A lényeg érthető és azzal a részével egyetértek hogy legyen minél több tömegsportban résztvevő. És azzal is hogy a sportba ölt pénz jó részét nem az élsportra kellene fordítani. De ezen itt szerintem nem lesz senkivel vita.
Azt a részét pingelném, de inkább csak kiegészítésként, hogy elfogyott az eleje a budapesti maraton mezőnyének, de legalábbis nem nőtt - ami tényszerű. Egyrészt szerintem nincs nagyságrendekkel több olyan futó a múlt évezred végéhez viszonyítva aki mondjuk a 2.48-as szinten belül érne be (most lehetne ez 2.30 vagy bármi, csak pont az élsportolók számára elvileg nagyon könnyen elérhető 4 perces átlagot mondtam). Egyébként sportoló szerintem több is lett ilyen (edzésmódszerek, új sportágak, technikai fejlődés), csak ők nem, vagy nem most, vagy nem itt fognak maratont futni ilyen tempóval mert: minek.
Másrészt lehet mégis kicsivel vastagabb lenne az eleje a magyar mezőnynek (bár nem sokkal) de akik itt az elejében lennének azok nem Budapesten futják a maratont. Ennek több oka is van, de egyébként szerintem OK. Máshol is hozzáférhető egy maraton, a BSI-nek pedig az a stratégiája hogy ne a 2.48 alatti csoportból gyűjtse ide a legtöbbeket. Ami szerintem egy teljesen elfogadható üzletpolitika.
(btw ugyanez történik épp a hazai ironman-távú viadalokkal is)
Szerintem nagyon sokat változott a futás és a globális futó közösség az elmúlt években. Manapság már jóérzésű ember már nem tesz különbséget jogging és running között. Mostanában már tényleg vérciki lesajnálni valakit aki öt óra feletti idővel poroszkál be egy maraton célba. Már rég nem illik lefitymálva elviharozni egy nem éppen agártestű futó mellett a Margit-szigeten.
Nemrég hallgattam egy podcast interjút egy üreg futó legendával. Már nem tudom, hogy ki is volt pontosan, de talán Sütő Józseffel beszélgetett a riporet. Ő még a régi iskola "terméke" és ő is olyan lesajnálóan nyilatkozott azokról akik 2:20 alatt futják a maratont. Egy 87 éves bácsikának ezt elénzzük, meg hát igen, az 50-as és 60-as években még szó sem volt arról, hogy a futás tömegsport és mozgalom lenne.
Az 1984-es Ibusz Maratont 650 futó teljesítette és tippelem, hogy ennek a hatszáz ötven futónak a többsége igazolt atléta, vagy egykori élsportoló atléta volt. A top3 befutó pedig 1984-ben 2:15 és 2:18 köüzött ért célba. Ameddig a mostan Spar maraton három legjobb magyarja 2:29 - 2:33 között futottak be. Cserébe nem 650 célbaérő futó volt idén, hanem 4800. Ha engem kérdez valaki akkor szerintem simán frankóság lenne ha budapesti maratont csak 2:45 idővel nyerné a legjobb magyar, de cserébe 40 ezer befutó érne célba. Tizenöt perc eredmény degradáció egy nyolcszoros befutó létszámért szerintem tök jó deal :)
Ahogy az Ultra Balatonon idén 25 ezer résztvevő futott. Tudom, hogy nem népszerű álláspont és ilyen dilemma nem létezik, de bármikor aláírnám, hogy Magyarország olimpiai csapata soha többet ne szerezzen semmilyen érmet de cserébe az UB-n legyen 200 ezer résztvevő és a Budapesten peidg legyen évente négy maratonon amiken összesen 50 ezer különböző futó ér célba, a Balaton átúszáson pedig legyen ott 100 ezer magyar.
Persze tudom, ezek a rendezvények nem képesek ilyen tömegeket fogadni, de a lényeg gondolom érthető.
én úgy emlékszem többször is szóltunk, de egy fórumos vélemény ritkán billenti át a kényszert a szórakozásba. volt itt más is ilyen, aki napról napra csak gyorsabb 5 km-t futott teljesen beszűkült tudattal (pompom volt a neve talán), mondtam is neki akkor, hogy egy év múlva nem fog futni, de bár ne lenne igazam.
én nagyon értem amit írsz a sporthoz kötött célokkal, ugye van az a mondás, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, de én szeretem és élem azt a kiegészítését is, hogy még jobban számít a társaság. :)
"elsőre a cél és a vele járó jutalom motivált a futásra "
Szerintem azokon kívül akik gyerekkoruktól kezdve folyamatosan futnak/sportolnak mindenki valahogy így kezdi el. Vagy alakformálás, vagy a erőnlét, állóképesség javítása, vagy gyakran valamilyen konkrét eredmény mint a "lefutom a maratont" adja a kezdő lökést.
Nekem huszonéves koromban amikor munkába álltam egyszer csak leesett, hogy mivel jóval kevesebbet mozgok mint egyetemista koromban, sokkal többet üldögélek és sokkal több pénzem is van jó kajákra bizony jönnek fel rám a kilók. Ettől lett egy ilyen életnegyed pánikom és elkezdtem sportolni. Elsősorban úszni és bringázni. Én teljesen magamévá tettem az "út maga a cél". Abban az időben semmilyen verseny nem érdekelt, nem loggoltam, nem mértem semmit. Egyszerűen eljártam úszni és tekertem annyit és úgy ahogy jól esett. Aztán lett egy Sigma sebességmérőm amivel már tudtam, hogy úgy havi 800-1000km-t tekerek, de akkor sem érdekeltek az adatok. Egy haverom adott valamikor 2005 környékén egy Cateye pulzusmérőt, ami mutatott valamit de engem nem igazán érdekelt. Pontosan tudtam, hogy a kedvenc emelkedőmön melyik résznél szokott elfogyni a levegő pulzusmérés nélkül is. Közben meg félrpofi (tandemeztem) módon és versenyszerűen ejtőernyőztem úgy tizenöt éven át, ami kondit éppen nem ad, de megkövetel. Pont ebben a spotzban láttam ilyen GregTR típusú arcokat akik jöttek, kurva gyorsan akartak elérni de mindent és vagy meghaltak valami ostoba hiba miatt vagy leborítottak mert rájöttek, hogy olyan sok melót azért nem akarnak belerakni ebbe ami ahoz kell, hogy tényleg jók legyenek. Visszanézve Greg tizenpár évvel ezelőtti hozzászólásait már akkor borítékoltam volna, hogy vagy lesérül és eltűnik a sportból vagy egyszerűen rájön, hogy ez nem neki való. Az ilyen arcokkal mindig ez történik. A futásba legalább nehezebb meghalni.
Futni a kovid lezárások alatt kezdtem el, mert bezártak az uszodák a bringán meg féltem, hogy ha egy 80+ kilis körnél perecelek vagy elcsap egy autó akkor nem jön ki a mentő. Így elkeztdem először sétálni, gyalogolni majd abba belefutni 100-200-500 métreket, majd lefutottam 2-3-4-10km-t egyben. Egy haverom dumált rá, hogy fussunk le egy maratont, de már akkor megbeszéltük, hogy ez nem cél hanem csak egy ellenőrzési pont. Én két évet szántam arra, hogy célba érjek 4:36 idővel és ha valaki lesajnálóan beszólt volna, hogy hát minek ilyen szar idővel maratont futni azt megöleltem volna és meglapogattam volna a hátát, mert valószínűleg neki pont a szeretet hiányzik az életéből :)
Az adatok mostanában annyiban jobban érdekelnek, hogy tudom milyen pulzus tartományban milyen tempót tudok tartani 10-20-40-60km távokon vagy 3-5-10-15%-os emelkedőkön. De guvaddni az zónákat és azon parázni, hogy hú most akkor hármas zónában többet futottam mint kellett volna és akkor emiatt nem úgy fejlődik a vo2max-om ahogy ideális lenne és majd emiatt nem javul 5mp/km-vel a félmaraton átlagtempóm, na ez engem fájdalmasan nem érdekel. Pontosan tudom (és az ilyen GregTR fazonoknak is tudnia kellene), hogy ha vért hugyoznánk és tolnánk a heti 100-200km-es heteket meg napi két edzéseket, meg hét közepi tempós hosszúkat és büntető résztávos edzéseket, meg norvég stílusú hegymenet intervallumokat akkor sem tudna egyikünk sem még csak a közelébe sem kerülni az elitnek. A friss magyar nemzeti rekord az idei ranking lista 369. legjobb ideje. Olyan messze van tőlem az eredményorientált futás világa, hogy szerintem nem is ugyanazt a sportot csináljuk :) Akor meg miért kellene úgy csinálnom azt amit én csinálok mint az a cirka párezer futó csinálja azt amit ő csinál aki ebből él?
Nagyon menő. Az ilyenekből látszik, hogy a valódi közösségek hogyan is működnek. Miközben a közösséginek kamuzott platformok még két évtizeddel később sem igazán tudják ezt az élményt hozni.
A Kerékpáros Topik 2.0 topikon már a Strava előtt is "időfutamoztunk", volt tizenpár "szegmens", amin saját mérés alapján beküldtük kivinek az eredményt, ő meg kirakta a kivisite.hu oldára.
Na, ennyit az elhatározásokról, hogy ebből a Pfitzinger tervből kipróbálok egy hetet. Tegnap volt 6x1000m, viszont a teljes 18 km táv nem lett meg, mert a levezetés során túl hamar az Aldihoz értem, ahol vásárolnom kellett. Másfél kilométer hiányzott. Nem sok, de ha mindennap ennyit lógok el, sokra megy. Ma 24 km mid-long azaz hétközepi hosszú futás lett volna. Szabin voltam, vidéken víztelenítettem, de kirándultunk több, mint három órát, fél nyolcra értem haza. Persze, hogy nem indultam el két órát futni. Sőt a tervezett úszás is elmaradt.
Viszont valamilyen célnak meg mindenképpen kell lennie, az hogy "ha van idöm, elmegyek futni, hogy ne unatkozzak" nem tudom hány embernél müködik.
Szerintem többnél mint amit feltételezünk. Mondjuk pl most nálam is, de tény hogy ez nem volt mindig így és lehet nem is lesz csak most ez egy ilyen időszak. Alapvetően azt gondolom - és erre ez a topik szerintem elég jó lakmusz - hogy aki egyszer valamennyit is 'befektetett a sportba' az nagy eséllyel tudja ezt tényleg amatőr (bocs :) módon, a mozgás, az egészség, jó közérzet stb öröméért csinálni később. Vagy csak megszokásból :) Nevezhetjük ezt identitásnak is (bármely mértékben), ez egy nagyon érdekes/értékes szemszög.
Emellett még hozzátenném hogy a citált 'amatőr' sportolók száma jelentősen (legalábbis korábban számomra nehezen elképzelhető mértékben) megnőtt. Nyilván több összetevős és nyilván messze vagyunk tőlünk sokkal egészségesebb lelkű és lehetőségű országok színvonalától ebben (is), de azért az egy üdvözlendő változás, hogy míg a 90-es évek elején kb arcra ismertünk minden embert aki a szigeten futott addig most egy kellemes nyári délutánon nem lehet gyakorlatilag úgy futni hogy egy 50 méteres szakasz üres legyen a pudingon (résztávozáshoz persze ez szar :). És a trailen, utcákon ugyanez a helyzet.
"Pont ezért fertelmes nagy baromság, hogy maratonra edzeni csak maximalista módon és kemény munkával lehet."
Hát ezt ezerrel így gondolom én is, nemde?! :) :)
Oké, ez az én egyéni menekvésem, magyarázatom az alapvetően lusta természetem miatt. :)
Nagyon érdekes ez a cél, motiváció, pozitív szokás téma.
Anno talán 15-20 éve lett szlogen a nagyatádi Ironman versenyen "Az út maga a cél" mondás, ami egyértelmű viszonyrendszerbe állítja a dolgokat, azután vagy ilyen az ember gondolkodása, ízlése,, vagy kevésbé spirituális, keleti. :)
Engem anno elsőre a cél és a vele járó jutalom motivált a futásra 2000-ben, amikor a krisztusi korba lépve Lelkiismeret itteni későbbi readonly topiktag kérdezte, miért nem mozgok, sportolok valamit, ha már egyszer (még) egészséges vagyok. :)
Fogadásból meglett az első siker, 600 méteres Stadionkör 2 percen belül, ezzel eldőlt, hogy sportolni fogok. A rendszeres futásra az első maraton célja vett rá, Zsazsival repesztettünk a. 2001-es Budapest Maratonon.
És a szokás kialakult, mindig újabb célokkal előre mozdítva a "karriert". :) Oké, az is szokás, hogy hónapokat kihagyok, és az edzések alatt, miatt sem szakadok bele a terhelésbe, de az életemet nem tudnám elképzelni sport, döntően a futás nélkül.
A mindennapok stressze mellett, ellenében fizikai és lelki szükséglet a mozgás, amihez tehát úgy jutok hozzá, hogy új és új célok mentén mindig kell edzeni, hogy azok teljesülnek.
Ez egy időben lehetett a PB, a kerek számok, eredmények áttörése, elérése, csak hát az öregedéssel ez már nemigen valid cél. :)
Viszont csatlakozom a "fussunk öregen is, amíg csak tudunk" mozgalomhoz, mert fenne hirdetett célom az évi egy maraton, amihez viszont ki kell menni hétköznapokon futni. :)
A szóba hozott Szigetfutás rendezvény is örök motivátor, 2001 óta igyekszem nem kihagyni a havi első szombatokat! :)
Ha nem is tisztán read-only, de a nagy tettek mezejétől már távol vagyok.... :) Az utóbbi években egy-egy félmaratonon elindultam (idén azt sem), ha van kedvem, és nem vagyok sérült, akkor időnként kinézek a szigetre.
" a célok eléréséhez szükséges befektetett munka az azért stressz. És ha van elég stressz az életedben máshol akkor ez a plusz stressz valójában már rohadtul nem hiányzik. "
Ezt nagyon jól fogalmaztad meg. Maximálisan egyetértek.
Pont ezért fertelmes nagy baromság, hogy maratonra edzeni csak maximalista módon és kemény munkával lehet. Én már neveztem be úgy maratonra és futottam végig úgy ilyen 4:26-os idővel, hogy a célom az volt, hogy jól érezzem magam. Integettem minden önkéntesnek, beszélgettem a mellém csapódó futókkal és élveztem minden lépést. Marhára nem a stressz meg a teljesítmény hiányzott akkor.
Valószínűleg nem fogom tudni részleteiben kifejteni a lényeget :) De természetesen tisztában vagyok a motiváció fogalmával. Csak egyszerűen én néhány éve teljesen elengedtem ez a fogalmat, meg mindent ami hozzá kapcsolódik. A motiváció helyett az identitás és a szokások kialakítására, fejlesztésére helyezem a hangsúlyt. Nem csak a futással és nem csak magammal kapcsolatban.
A célok kitűzése fontos és hasznos is. Ez minden vitán felül áll. De nem a célokért csinálok semmit amit életmódszerűen (a hangsúly itt tényleg az életmódon van) csinálok. A célok csak mérföldkövek, ellenőrzési pontok. Például nekem a maraton lefutása csak egy köztes cél volt, nem pedig _A_ cél. Ahogy a maraton lefutása mint cél nem motivált engem semmire, ahogy a következő maraton célja sem motivál. Négy éve eldöntöttem, hogy én futó vagyok és ehhez az identitásomhoz alakítottam a környezetemet, szokásaimat. Hogy lassú vagy gyors futó vagyok az nem érdekel. Amúgy nyilván lassú vagyok :) de nem a sebességem határozza meg a futói minőségemet. Persze fejlődni szeretek és örömet okoz ha javulni tudok. De pár évre az ötventől tisztában vagyok azzal a biológiai szükségszerűséggel, hogy akármennyire is kepesztek, az éveim amikor javulni tudok meg vannak számlálva és én utána is futó akarok lenni.
Érdekes ez a cél/motiváció témakör. Nálam például úgy működik - pontosabban azt kellett észrevennem idővel - hogy ezek a célok/motivációk korszakonként tolódnak, változnak de alapvetően valamennyire mindig mozgásban tartanak. Ha tisztán a futócélokról beszélünk, akkor először jött az hogy tudjunk végre jólesően futni (alapvető fogyás, alapszintű alapállóképesség visszaállítása). Utána mivel a fiatalkorban teljesített eredmények időcélként meghatározása (aka hogy majd újra olyan gyors leszek) racionálisan nézve teljesen kivitelezhetetlen volt, ezért jöttek hozzá reálisabb célok. És mikor a befektetett munka mellett ezekhez sem sikerült valósan közel jutni, el tudtam engedni és jelenleg simán csak élvezem a futást, sokkal lassabban, de most nálam is az a cél hogy sokáig tudjam csinálni és jó érzéssel. Aztán majd lehet megint lesz időcél (ugyanaz vagy másik, meglátjuk).
A másik része ennek a folyamatnak az a felismerés, hogy az eredményfókuszú sport és a célok eléréséhez szükséges befektetett munka az azért stressz. És ha van elég stressz az életedben máshol akkor ez a plusz stressz valójában már rohadtul nem hiányzik. Akkor a sportnak, vagy itt konkrétan a futásnak az lesz a szerepe hogy egyensúlyt hozzon a stresszes időszakba, nyugtasson, máshogy fárasszon el, visszatöltsön stb. Ezt az elmúlt időszakban tapasztaltam mélyebben és egyébként egy jó tapasztalás volt (úszás, bringa dettó).
Amit írtál az a cél lehet, azt szeretnéd elérni. A motiváció lehet külső (pl. vki lelő, ha nem teszed meg) vagy belső. Ez utóbbi lehet tartós, sőt, ez éltethet.
Tegnap voltam a gyógytornásznál. Állati jól alakul a hátam. A hétköznapokban tök jól is érzem magam, de a múlt héten nagyon visszavettem a futásból, mert közben is fájt a hátam és utána pedig mozdulni is alig bírtam. Idegbecsípődés szerű érzésem volt. Hirtelen jön és hirtelen megy, de közben bizonyos mozdulatoknál levegőt is alig kapok.
A masszőr azt mondta, hogy ez természetes egy ilyen fokú csigolya átrendeződésnél.
A gyógytornász azt mondta, hogy az amúgy erős hátizmom nem arra lett kitalálva, hogy azokat az apró mozdulatokat végezzék, amik a gerinc finom mozdításához kellenek. (A konditermi gépek ezeket a nagy izmokat építik) Az évekig rögzült rossz tartásom most kezd engedni, de a gerinc melletti core izmok még nem tudnak úgy működni, ahogy kellene.
Ezeket kell erősítenem.
Az a legfurább a gyakorlatokban, amiket kaptam, hogy nem a klasszikus "hasra fekszem és feszítem magamat, mint a hülye" típusú gyakorlatok, hanem csípő és gerinc tekeréseket kell csináljak ha meg izolációs gyakorlatokat, mint a hastáncosok.
Állati hülyén nézek ki ezzel, de tényleg baromi jó érzés, amikor végre néha sikerül kb. ott tekeredni, hajlani, ahol épp mondja.
Hónapokig fog most ez a "hastáncozás" menni és nagyon remélem, hogy megerősödik közben a hátam, mert most eléggé xar érzés, hogy amúgy rendben lennék, de a hátam miatt nem is merek nagyon 6km fölé menni futásban.
Március 8. Maratonfüred a cél, de ehhez még idén jó lenne fájdalommentessé válni, hogy legalább 2 hónapot rendesen tudjak edzeni 2025-ben a verseny előtt. Kissé ezt most neccesnek látom.
Na, ez tényleg egy vállalható cél. Bennem is sokszor felmerült, hogy szeretnék öreg futó lenni. Maratonokon szoktam látni ilyen öreg csókákat meg csajokat akik mosolyogva poroszkálnak vagy éppen suhannak el mellettem, ezerszer szimpatikusabbak és nagyobb példaképek mint azok akik ilyen furcsa teljesítménykényszer miatt tolják.
Nekem GregTR ismerősöm a FB-on. Jól megvan, de már nem fut, vannak más dolgok, akik kitöltik az életét.
Egyébként, amikor Zsazsival összefutottunk vele a Boston maratonon anno, kiderült, hogy egy nagyon szimpatikus, jófej srác, ő is, és a családja is. Aki csak a hozzászólásaiból alakított ki róla képet, annak igencsak félrevezető lehet ez a kép.
Na de jó téma, én pont a minap találtam új futócélt magamnak. Hosszútávú. Nagyon hosszú. :)
Van egy 70-75 évesnek kinéző bácsi, akivel rendszeresen találkozok az otthoni futókörömön. Pár éve még résztávozott, mostanában inkább már csak sétálni látom őt. Ő a példaképem.
Azt szeretném, ha lenne egy pillanat az életemben, amikor meglesz az átlag 1000 lefutott km/év születésemtől számolva. Nyolc éve kezdtem (újra) futni, most 23 ezer km-nél tartok (azóta). Ez 26 ezer km lemaradás pillanatnyilag, de ha 75 éves koromig bírok évi mindössze 2000 km-t átlagosan - nyilván idővel csökkenő éves mennyiségekkel -, akkor elérhetem. Ambiciózus cél, igen, de egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Az a vonzó benne, hogy nem kell hozzá gyorsnak leni, csak kitartónak. Ha meg egyszer nyugdíjas leszek, még inkább rá is fogok érni. És persze ebben a távban nem csak szigorúan futás, hanem edzésjellegű futás+séta vegyesen is van (nomeg jó sok versenyen lesétált km is...). 70 fölött pedig valószínűleg még megengedőbb leszek ebben.
Én a motivációt mint fogalmat is teljesen elengedtem. Nem hiszek a motiváció erejében. Illetve tudom, hogy van, csak nem tartom tartósnak. Rövid távon látom értelmét a motivációnak. Például lelkesebben indulok el egy tempós futásra ha az a motivációm, hogy megdöntsem a legjobb időmet az adott távon. De hosszú távon szerintem nemhogy nem működik a motiváció hanem előbb vagy utóbb visszaüt és inkább akadályoz. Ha az a motivációm, hogy lefogyjak akkor ha lefogyok akkor mi lesz? Ha az motivál, hogy lefussam a maratont akkor az éremmel a nyakamban véget is ért valami.
Én a motiváció helyett sokkal inkább hiszek a szokások kialakításában és fejlesztésében. Ami pedig leginkább az identitás formálásra épül. Engem hosszú távon semmi nem motivál a futásra. Rövidtávú célaim vannak, de ezek sem motiválnak igazán. Nagyon gyakran semmi motivációm nincsen futni. Húsz centis latyakos hóban és szitáló esőben félmaratont futni vasárnap hajnalban, sötétben, szélben tökre nem motiváló. -20 fokban, ugyancsak sötétben, kumma egyedül, fejlámpával futni sem motivál semi. De nyáron hajnal négykor kelni, hogy még 15 fokban tudjak futni sem motivál semmi. Zérus motivációm van az ilyenekre. Ahogy szakadó esőben, öt fokban elmenni futni sem motivált semmi. Sőt.
Nekem az ilyen dolgok arról szólnak, hogy mi is az én identitásom.
Igen, ezt a Strava KOM vadászatot én is ezért engedtem el. Meg egyébként a Strava folyamatosan csavarja le az ingyenes körben elérhető fícsöröket és így sok ilyen versenyzős dolog ki is esett. A fizetős strava meg szerintem nem éri meg az árát. Pedig amúgy jó platform.
Amúgy a strava KOM meg egyéb dolgokat nem tartom értelmes célnak, és már abban a másodpercben igyekeztem elegedni a dolgot, hogy elöször olvastam róla.
Tudom, hogy mennyire rá tudok csavarodni dolgokra, és általában minél értelmetlenebb, annál inkább. Az ilyen nem nekem való, mego"rülnék, ha valaki valahol lenyom és egyre csak többet akarnék.
Eddig én is mindig valami céllal futottam, hasonlóan, mint Pinyó írja. Imádok készülni egy betervezett versenyre, vagy egy távra, amit majd megfutok valamikor egy versenyen. Motivál és erőt ad. Ilyen célok nélkül, simán kihagyom a futást más elfoglaltság miatt. Amúgy is versenyzős típus vagyok, kell nekem a megmérettetés. Szóba került az óra viselés, sok adat nézegetése, meg a KOM-ozás, ezeket én szintén csak a motivációm miatt tartom jónak. Aki csak azt látja benne, hogy mennyire sz@r vagyok, az ne használja, aki azt látja, hogy na ma egy picit már jobb lettem, annak segíthet ;)
Komozással kapcsolatban, nekem tök tetszett, mikor Erdélyben jártam a szállásaim környékén felkerestem a szegmenseket és elhoztam sok-sok koronát. Amit persze év közben a helyiek, szépen visszavettek, újra odautazva jöttem ismét és igyekeztem javítani. Ezek is nagy motivációs erők nálam. Persze nulla a tétje, semmit nem jelent pár korona, főleg így, mikor csak 1-1 szakasz van maxra futva egy hosszabb futásban.
Egyébként most erről meg az jutott eszemben, hogy meglepve láttam, mikor a 77 Km-es Vérkört csináltuk biciklivel, lett benne egy KOM, ami utólag fura volt, hogy nem ment senki azon a szakaszon gyorsabban, mint mi, pedig a pályacsúcs közelében sem jártunk. Bár mostanában nem néztem.
Műtét utáni újrakezdésem még bizonytalan, de nem hinném, hogy ha majd újra tudok futni, akkor másként lenne, mint most. Ha nem fáj, úgyis versenyezni fogok és futom az ultrákat is, ha fájni fog, akkor ………….
Nagyon "I feel you" ezekkel a célokkal, motivációval stb.
Néha eszembe jut, hogy amúgy én futok, és elcsodálkozom, mert amúgy nem volt célom tartósan futni, inkább egy amolyan elérendö célnak tartottam a sub-3h maratont, mivel jobb ötletem nem volt, hogy mihez kezdjek magammal. Sokáig tartott - pedig egy nagyon kicsit több szerencsével már 10 hónap alatt meglehetett volna - de talán pont ezért nem is kerestem rögtön új kihívást, hanem akkor már menjünk tovább. A cél elérése utáni ürességet viszont nagyon is megtapasztaltam idén tavasszal, pont ahogy BZoltán írja. Ha nem lenne a 6 Star challenge, nem tudom futnék-e még, de így hogy van, most már 3 éve része az életemnek a futás, amit sosem gondoltam volna. Ettöl még hülyeségnek tartom a 6 star -t, de mindegy :D nincs jobb ötletem. Talán egy Iron Man vagy egy UTMB lehetne még a botra kötött répa elöttem.
Viszont valamilyen célnak meg mindenképpen kell lennie, az hogy "ha van idöm, elmegyek futni, hogy ne unatkozzak" nem tudom hány embernél müködik. Még amatört is a Margit-szigeti versenyei motiválják :)
A Strava szegmensezés engem a bringával szippantott be nagyon. Heteket, héha hónapokat edzettem egy-egy amúgy teljesen jelentétketelm szegmens KOM címéért :D
Futással már nem érdekelne a szegmensek. Valószínűleg azért én nem tudok gyorsan futni. Szóval csak magammal versenyzek :) de abban is lehet tök jó mikro célokat kitűzni. Akármilyen lomha vén pöcs vagyok, azért az 1km, 5km, 10km, félmaraton, maraton, 50km egyéni rekordokat lehet fargicsálni óvatosan. A hangsúly az óvatoson van. Mert nyilván ha beleállnék keményen és iszonyatosan megtolnám az edzéseket akkor tudnék futni például olyan 10 kilit amit aztán soha az életben nem tudnék megjavítani. Inkább követem Szergej Bubkát és farigcsálok.
Meg vannak olyan rekordok amikhez nem baj, ha lomha vagyok. Van egy kedvenc emelkedőm, cirka 1.5km és úgy 12%, szerintem azon simán el tudok versenyezni magammal még 10-15 éven át.
Nem a célokkal van baj :) Célok kellenek. De nem a célokért futok. Nekem egészen mikro céljaim is vannak. Tegnap például egy 12 kilis futásba tettem 3*2km-t és az volt a célom, hogy a harmadikata tempós maraton tempómnál 15-20mp/km tempóval tudjam lefutni. Sikerült és ettől tök jól éreztem magamat. Két héttel a maraton után és egy hetes durva köhögős leállás után. Meg nekem is van olyan célom, hogy megjavítom tavasszal a maraton időmet. De nem ezekért futok, ezek csak olyan ellenőrzési pontok.
