Jarním luknovskem 105 km - 4900 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 37 perc alatt.
Alig vártam már végre ezt a túrát! Valamiért ezt szeretem a legjobban, lenyűgözhetetlen ez a környék! Tavaly sajnos nem ment át Németországba még a Covid miatt, így az útvonal sem volt annyira izgi, de idén viszont újra a Szász-Svájc mesevilágát élvezhetem!
Mivel pont a szülinapomon indult reggel a túra, így ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam. Persze ehhez teljesíteni is kellett, ami már Kelenföldön a vasútállomáson veszélybe került, mert 5 perccel a vonat indulása előtt hasított belém az éles felismerés hogy a futócipőmet otthon hagytam... Ami rajtam volt az egy átlag, jó nehéz sportcipő, amiben a munkán kívül sehova sem mentem még. Nagyon elkeseredtem, idő már nincs visszamenni, Ferivel 10 órát beszéltünk meg Tatabányán, akkor vesz föl majd kocsival. Zolival együtt vonatozunk Tatabányára, kicsit visszatér a kedvem, valahogy meg kell csinálni a túrát, de így borzasztó nehéz lesz..
10 órakor útnak is indulunk, Feri, Mariann, Zoli, és én. Hosszú autózás következik, de végül 19:30-ra sikeresen odaérünk Mikulásovicébe, ami a cél, és a ma esti tornatermi szállás helyszíne lesz, kora reggel majd innen vonatozunk el a tényleges rajtba. Hamar lepakolunk, és Zolival irányba vesszük az U Vladaru éttermet, ahol szerencsénkre még pont volt két hely. Vannak már cseh túraismerőseim is itt, köszöntöm őket, majd egy jó adag nagy rántott húst némi sörrel pusztítunk el. Közben megjön Áron és Márk, akkor még maradunk egy kicsit, jókat dumcsizva. Végül este 22 óra körül térünk nyugovóra.
Este már nem volt kedvem semmit összepakolni, így hajnal 4-kor kelek, és mindent háromszor átnézek biztos benne van-e a hátizsákban, nehogy ismét pórul járjak. Reggel 5-kor Feriékkel kiegészülve megkezdjük 3,5 km-es gyaloglásunkat a vasúthoz. A vonat elvisz minket Decín hl.-n-ba, ahol a parkolóban már sok ismerős köszön nekem, örömmel üdvözlöm rég nem látott cseh-szlovák ismerőseimet. Végül 7:55-kor indulunk el. Ebben a cipőben ha én ezt megcsinálom... De meg kell, erős vagyok! Egyből szerpentines emelkedővel indulunk fel a csodás Pastyrská stena kilátóhoz, ahol egész Decín a szemünk elé tárul. Zolival megyünk ketten, a többiek lemaradva mögöttünk. Leereszkedünk a város széléhez, de csak azért hogy ismét felmászhassunk a Z-tanösvényen egy csodás kilátóponthoz, ahol az első filces EP fogad. Az oda-visszán futókkal találkozunk, na őket sem látjuk már többet, mivel nekem ez most nem erről szól. Szar cipő, nagykabát, két pulóver, melegítő naci :) Hosszasan haladunk a S- jelzésen, a völgyben csodás sziklaalakzatok bontakoznak ki, közben meg a patak csobogása teszi élménydússá az etapot. Óvatosan lekocogunk a Z- jelzésen Decín-Certova voda széléhez, ahol 11,4 km-nél vár minket az első frissítőpont. Nem akarok hinni a szememnek annyi minden van itt. Virsli mustárral, leves, banán, háromfajta sütemény, kenyerek, mentás víz és tea. Ez csodás, le is ülünk és tömjük rendesen magunkat. Jó 20 perc után haladunk tovább, és egy bakit vélek felfedezni az itinerben, Z- jelzés van írva, és S-n kell haladni. Kicsit stresszelek hol a Z-, aztán Zolival nehezen, de rájövünk hogy sehol.. Hamarosan balra mutatnak a saját jelzések, és elkezdődik a combos emelkedő, szerencsére szerpentinezik végig. Utolérem a 40-es távon induló Nagy Lajost. Amíg Zoli megjön, addig jókat beszélgetek Lajossal. Köszönöm utólag is a meglepi gyönyörű cseh naptárat! A Jeptiska sziklához felérve gyönyörű panoráma fogad. A csodás Elba völgye, és a szemben lévő gyönyörű homokkő sziklák látványa csábít fotózásra. Egy útnak nem nevezhető bokatörős valamin ereszkedünk lefele Dolní Zleb településre, de előtte meg kell mászni még egy homokkő sziklát, ami a Skalní masiv Bleí trh nevet viseli. Innen még szebb volt a kilátás mint az előzőről, meseviláááág! Pici oda-vissza, majd ténylegesen leérünk Dolní Zleb-re. Rájöttem hogy a cipőt nem szabad erősen meghúzni, mert akkor elkezdi őrült módjára nyomni a csontjaimat. Így marad laza, cserébe szinte minden lépésnél majdnem leesik a lábamról, de legalább nem fáj így sehol. Egy szupi forrásból oltjuk szomjunkat, még bögre is volt ide készítve. 23 km-nél megérkezünk a cseh-német határhoz, előtte egy gyönyörű vízesés, és egy kis tavacska. Zolival mondjuk hogy nyáron 40 fokban itt milyen jó lenne strandolni az erdő közepén. Bekészíteném a német térképet, mert tapasztalatból tudom hogy itt a jelzések hagynak kívánnivalót maguk után, és sokszor több irányban is elágaznak. Jön a második pofára esés.. Nincs letöltve a német térkép.. Hogy a viharban fogunk így főleg éjjel menni? Az itiner valamennyi támpontot ad, de hogy jobbra vagy balra az nem derül ki. Megpróbálom letölteni, nem érdekel az adatforgalom, de hibába ütközöm. Nagyon bízom benne hogy csak azért mert nincs térerő.. Közben utolér minket Patrik Mikus ismerősöm, elmondom neki milyen "okos" voltam.. Közben haladunk tovább a Z- jelzésen, az itiner szerint ez után a Forsteig Elbsandstein-t kell követni. Gőzöm sincs mi ez, közben mint később kiderült már rég el kellett volna jobbra fordulni. Zirkelstein volt a következő pontunk neve, amit a táblák szépen jeleztek is, csak mi közben tettünk egy legalább 2 km-es kerülőt. Közben Milán Mikulásek ismerősöm is befut, ő még jobban eltévedt. Közben megindul a letöltésem, tényleg a térerőn múlt csak. Visszaérünk a helyes útra, az átlagunk rendesen leredukálódott, de idő az van bőven. A Zirkelstein egy mindössze 384 m-es hegy, de egy rét kellős közepén türemkedik ki, így a látványa is csodás, felmenvén meg csak tátott szájjal gyönyörködik az ember. Ez után lemegyünk Schöna településre. Nyugodtabb vagyok már így térképpel, mert persze itt megint lehetne tévelyegni a rossz jelölések miatt. A Kaiserkrone 350 m-es csúcsa jön, amiről szuperül lehet látni az előzőt ahol jártunk, közel vannak egymáshoz. A Roter Punkt piros pontján érünk végül vissza az Elba folyóhoz, ahol át kell kompozni a túloldalra. Szerencsére 10 percenként jár a komp, a jegy 1 euró 80 cent volt. Jól esik egy kicsit ücsörögni rajta, de sajnos hamar átér, és irány a frissítőpont, ami itt üzemel. Schmilka településen vagyunk. Ez az egyik kedvenc túra településem a világon. Még a régi Jarním 100-asokon is voltam itt, már akkor lenyűgözött, most sincs másképp. A frissítőponton ismét van kolbász, sajt, sütemények, édes-sós, sör, kofola, vagyis minden!! 31 km-nél járunk ekkor. Tovább haladunk a településen át, teli vagyok energiával, hálát adok hogy újra itt lehetek, remélem még sokszor adatik meg. Ez után a jókora emelkedő sem veszi el a kedvem, bár a nagykabátban szakad rólam a víz. Közben meg is előzök sok cseh ismerőst, akikkel már egy ideje kerülgettük egymást. Végre felérek a Großer Winterberg 556 m-es csúcsára, ahol a büfénél gyorsan le is huppanok a padra. Megjönnek a csehek is, ők is megpihennek, és rendelnek a büféből minden finomságot, én most ezt kihagyom, és várom Zolit. Közben megkérdezem a büfést hogy fel lehet-e menni a kilátóba, sajnos zárva :( Zoli nem kapkodja el a dolgokat, de végül felér. Kicsit kifújja magát, majd még a csehek előtt indulunk tovább lefele a K-en, majd trükkös jobbra a Z- tanösvényen. Ekkor betérünk a Sächsische Schweiz gyönyörű sziklái közé, amik rabul ejtenek minket, és sokáig nem is engednek ki. Ennek én nagyon örülök, nem is akarok innen kijutni! Elképesztő nagy kiterjedésű tűzvész pusztításait fedezzük fel, teljesen leégett az erdő, szó szerint katasztrófa történt itt tavaly nyáron. https://www.youtube.com/watch?v=4eTbQOkOQMw Szomorú ez, de azért kezd sok helyen ismét kizöldellni a természet, talán pár év és nem lesz már nagyon nyoma. Végül elérünk a Goldsteig útra, ahol a túra leges-legszebb 5 km-e következett. Sziklák között lavírozunk végig kis ösvényen, közben panoráma jobbra-balra, ezt nem lehet leírni, át kell élni.. A legvégén egy kis oda-vissza a Goldsteinaussicht kilátópontjára, ami annyira gyönyörű, hogy csinálunk is fotót Zolival egymásról. Ez után leérünk a Zeughaus kis erdei étteremhez, ahol most nincs élet, majd egy patak keresztezése után ismét mászunk meredeken föl a Großes Pohlshorn 379 m-es csúcsára, ahol szintén filces EP van. Érdekes hogy a Kleines (kisebb) Pohlshorn magasabb mint a nagytestvére. Az itiner informatív most, helyesen két felkiáltójellel figyelmeztet hogy háromfele megy a jelzés, de a fényvisszaverő nyilak miatt esélyünk nincs tévedni. A fő út előtti táblát viszont nem értjük, a táblán jobbra mutatja a Z-et, de a fényvisszaverők meg balra invitálnak. A fényvisszaverőknek hiszünk, és jól tesszük, mert hamarosan frissítőpont 45 km-nél. Itt is van minden jó, a pontőr lesi a kívánságainkat, igazán rendes. Fel is hívja a figyelmünket, hogy 50 km előtt a Z- jelzésen maradjunk a fényvisszaverő nyilak helyett, mert az utolsó 3 km teljesen megsemmisült. Zolit előre küldöm, neki az emelkedők küzdősebbek, cserébe én még rájárok a sajtkrémes-kolbászos kenyerekre, meg a sós dolgokra. Saupsdorf előtt utolérem, és innen ismét együtt mászunk fel a Wachberg 496 m-es csúcsára. Itt már látszik ami tavaly is volt, hogy teljesen tönkrement ezen a környéken az erdő, a szú megette a fenyveseket teljesen. Lajos mondta még hogy ezáltal lett a szú, nagy**szú :D Végül az országhatárt elérve 25 km német menet után ismét a cseheknél vagyunk. Még 3 km és Mikulásovicén vagyunk, 50 km-nél. Szerencsére épphogy lámpa nélkül leérünk a faluba, és könnyen megtaláljuk a művelődési házat, ahol lehet rákészülni az éjszakára. A csehek akik 33 km-től mögöttünk voltak, már itt eszik a levest. Nincs harag, a fényvisszaverős út megsemmisülése után ők találtak egy rövidebb utat mint mi a Z-ön, igazából egyik sem volt hivatalos, így elnézem :)
Kapunk mi is finom levest, és kényelmesen rákészülünk a túra második felére. Nem mondom hogy nem jut eszembe hogy csak pár száz métert kellene gyalogolni a hálózsákomig, és egy hatalmasat aludni reggelig, de ezt gyorsan el kell hessegetni! Indulás előtt még megkérdezem Olafot merre tovább, és jól tettem, mert ez után egy deka fényvisszaverő sem volt, magamtól simán a főúton haladtam volna tovább, de így sikerült megtalálni a helyes utat. A K- jelzésen indulunk vissza a cseh-német határhoz koromsötétben, ahol a Nadlerstein sziklánál volt egy filc, igazoláshoz. Innen jó 3 km szívás következett. Közvetlen a határkövek mentén kellett haladni. Út az nem volt, de a patak folyt ezerrel, és a sziklákon kellett jobbra-balra ugrálni. Tipikus Olaf szivatás volt ez, mert a K- jelzés, vagy az aszfalt szépen le vitt volna minket Vilémov településig. Szegény Zoli pont a végén be is áztatta az amúgy is totál szakadt cipőjét, amit nem volt rest a külvilág felé "kommunikálni". Szerencsére rajtam kívül ezt már senki sem hallotta :) A falu szélén egy padnál meg is állunk, ahogy látom tényleg elég ramaty állapotban volt a cipellő. Az enyém viszont nem, és örülök mert csak kicsit fájnak benne a csontjaim, más gond nincs az utcai alig viselt cipőben a talpamnak :) Amíg Zoli ezzel küzd, egy iszonyú régi gyárépületen akad meg a szemem, vajon mi lehetett régebben..? Fényvisszaverőkkel kihelyezett úton másszuk meg a Spáleny vrch csúcsát, majd innen sajnos pillanatok alatt elromlik az idő egész éjszakára.. 61 km-nél járunk, mire felérünk a Jecny vrch adótoronnyal megspékelt csúcsára. Óriási köd keletkezik, és az eső is folyamatosan szemerkél. Mindkettőnknek a tavalyi túra jut eszünkbe, teljesen ugyanez volt, csak az eső intenzívebb volt kicsivel. Hosszasan haladunk az esőben, alig vártuk hogy végre elérjünk a Restaurace U Pytláka nevű étterembe ahol káposztaleves várt minket, és Egon a főszervező. Utolérjük a cseh négyest, akik 20 perccel hamarabb értek ide mint mi, de hamarabb el is indultak végül. 00:06 perc van, a szülinapi utazásnak vége, ez már egy másik nap. Természetesen folytatjuk a túrát, és hamarosan egy stációkkal körbevett kápolnához érünk, de az óriási köd miatt semmit sem látunk belőle, de legalább a filces pont meg van. Ez után eltűnnek a fényvisszaverők, na meg a K- jelzésen is csak a szerencsénknek köszönhető hogy megleltük a balkanyart. Innen ismét jó darabon Németország következik. Nem akaroooom! Rosszak a jelek, többfele mennek, esik az eső, köd van, minden rossz.. A határban haladunk a S- jelzésen szó szerint a patakmederben ismét. Zolinak látom most már nagyon elege van, nem csodálom. 75 km-nél odaérünk egy fából készült zárt kis erdei pihenőhöz, aminek a belsejében virágok, és tájékoztatók vannak. Csodaszép, na nálunk ezek nem sokáig lennének így.. Hajnal 4 óra van, úgy döntök hogy itt lepihenünk fél órára, úgy látom Zolinak ez nagyon kell most, de én sem vagyok teljesen ok. A lámpát égve hagyom, és pillanatok alatt elalszunk a kényelmes pihenőben. Fél óra múlva kelés, jobb is lett mindkettőnknek. Alig hogy indulnánk, három fejlámpa érkezik. Nocsak.. Feri, Mariann, és Márk. Teljesen meglepődnek mit keresünk még itt. Engem nem izgat, ráérünk, a szintidő jó tág. Ők nem akarnak pihenni, így gyorsan összekészülődünk, és immár együtt haladunk tovább. Most jól esik hogy többen vagyunk, a fél óra pihenő is jót tett. Az időjárás semmit sem változott.. Egy piszok meredek emelkedőn mászunk fel a sípályán a Valtenberg 586 m-es csúcsára. Szerencsére kicsit pihenten most nem volt gond. Fent elvileg van valami kilátó, de a köd miatt semmit sem láttunk, a folytatást is nehezen találtuk. Leérünk egy elágazásba, Feri mutatja hogy balra. Na de ott semmi nincs. Ne foglalkozzak vele, arra megy a track. Kíváncsi lettem volna hogy ezt valahogy megtaláltuk-e volna Zolival, de mérges voltam hogy egy rohadt fényvisszaverő nincs kihelyezve a legkritikusabb helyeken. Ez az út végül elvitt a 81 km-es legutolsó frissítőponthoz, ami egy főút előtt volt. A pontőr türelmes volt, pedig már több mint 1 órája elmentek előttünk. De mi sem vagyunk utolsók, mert Blanka a barátnőjével még mögöttünk van valahol. Látom hogy van még egy kis leves. Azonnal rávetem magamat, még van hátra 25 km, és nem lesz élő pont. Szerencsére az eddigi jó ellátás miatt a saját dolgaimból bőven lesz mit csemegéznem. Feltöltöm üdítős készleteimet is a pontnál, majd irány tovább, immár együtt mindnyájan. Lelkiekben felkészítek mindenkit hogy az itiner szerint 13 km következik, amit végig közvetlen a határ mentén kell megtenni. Ha ez olyan lesz mint 50 km után az a rettenet patakmedres, akkor eret vágok... Szerencsénkre már a fejlámpát el lehetett épphogy tenni. Az eleje bizony még nem sok jóval kecsegtet, beletörődünk sanyarú sorsunkba, de ez után végül szerencsére egész végig viszonylag járható volt. Persze ez enyhe túlzás. 3 filces pont van ezen a részen, mindegyiknek szinte gyermeki örömmel örülök. Csendesen haladunk, mindenki láthatóan küzd, főleg szegény Márk, aki aztán le is marad tőlünk kicsit. Végre megérkezünk Sebnitzbe, (97 km-nél járunk), ami egy meseszép város, a régebbi Jarnímokon is lenyűgözött, most sincs ez másképpen. Átmegyünk a központon, örömködök hogy ismét itt, majd egy nagy feladat van még hátra, felmászni a Tanecnice kilátóig. Ebben a sárga pötty jelzés a partnerünk, majd az utolsó filces pontot is megtalálva, visszatérünk a határhoz, és immár a cseh S- jelzésen érünk fel a csodaszép kilátóhoz. Kicsit gyorsabb voltam mint a többiek, így volt időm gyönyörködni. Sajnos belépődíjas, és nem lehetett fölmenni :( Kis idő után megérkeznek a többiek, és a túra utolsó 3 km-e vár ránk. A saját jelzés ugye megsemmisült, így a Tomásovi elágazásba leérve balra megyünk végig az aszfalton a felélénkülő szélben egészen Mikulásovicébe, ahol az iskolában várnak minket a szervezők. 28 óra 37 percen keresztül nyomattuk. Kemény volt, főleg Mariannak és Ferinek hatalmas elismerés!!! Zolinak pedig örülök hogy ismét eljött, és végig együtt mehettünk sok idő után. Negyed óra után megjön Márk is, ő is teljesítő, szuper! Megeszek vagy 4 tányér levest, fogadom a szervezők gratulációját, majd hamar eldőlök a teremben. Pár óra alvás után indulunk haza. Kicsit féltem Ferit, de nagyon ügyesen, mindössze egy megállással elhozott minket Tatabányára, ahol várakozás nélkül elértük az első vonatot Pest fele, Zolival.
Nagyon örültem hogy ismét a kedvenc részeimen lehettem, legszívesebben ide születnék, ez egy csodavilág! Annak meg főleg hogy ebben a cipőben is sikerült végig menni, máskor ilyet nem szabad!
Szemkeő Feri a második úgy mond teljesítménytúrás fénykorát Nagy Lajosnak köszönhette. Lajos vitte magával rengeteg hazai és néhány osztrák teljesítménytúrára.
Kiss Péter Emléktúra 57 + 1 Extra kör = 64 km - 3480 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 45 perc alatt.
Reggel Tamásnak hála már 6:40 körül lent voltunk az Adrenalin Parkba, így könnyen sikerült parkolóhelyet is találnunk. Valamiért nem volt kedvünk reggel 7-kor elindulni, így kicsit elszöszmötöltünk a kocsiba még. Végül beálltunk a hatalmas sor végére, de szerencsére kifejezetten gyorsan zajlott a procedúra, így 7:14-es rajt került a papíromra. Tüstént bele is vetettem magam a kihívásba. Óvatos kocogással melegítem be izmaimat, majd a K3 következik fel a Kékesre ahol 6 km-re 662 m szint várt rám. Néhol belekocogok, de inkább a tempósabb gyaloglást választom. Rengeteg ismerősöm választotta a mai napon ezt a túrát, odafent Kiss Peti biztos büszkén figyelt minket. A sok rég nem látott ismerőst üdvözölve a kedvem is remek, és gond nélkül érek fel Kékesre. 3 perccel 6-os átlag felett vagyok, amit a sok finomság ami a frissítőponton fogadott hamar le is redukálta. Méteres hó van fent a Kékesen, ezen kicsit csodálkozok amikor kocogok lefele a K- jelzésen a Markazi-kapu irányába. Ahogy lejjebb érek bejegesedik a terep, szükség van a figyelemre kőkeményen! A Markazi-kapu után a Z- jelzésen inkább a sár az úr, de annyira nem izgat, a cipő már úgyis beázott, meg lesz még ennél sokkal rosszabb is.. A vízesés az enyhébb időjárásnak köszönhetően csodásan folyik, többen megállnak fotózni, én egy lopott pillantást vetek csak rá, mert inkább a patakátkelésekre koncentrálok. Elérvén a műutat a túra legkönnyebb 500 m-re következik, kicsit meg is tempózom. Odaérvén (16,5 km - 2:26) Csontos Sanyi felesége örül meg nekem, ő most pontőrködik. A sós dolgokat, illetve az aszalt barackot pusztítom rendesen, és megtömöm zsebeimet is, hogy ha beüt a kraft esetleg akkor legyen mivel pótolni az energiát. A patak megáradása miatt többen nem mennek vissza az aszfaltra (pontőri tanácsra), hanem az erdőben törnek utat maguknak. Én visszamegyek, az út arra visz papíron. Kreatívan kicsit odébb találok is egy lehetőséget, és gond nélkül megúszom a beharangozott megáradt patakot. A következő 8 km-re 512 m szint következik. Eleinte természetesen gyaloglok, majd a Rózsaszállási műúton utolérem Frisch Lacit, és együtt kocogunk az emelkedő műúton, egészen Sombokorig, közben megtárgyalva ki milyen brutalitásokat tervez idén. (azaz inkább ő ) :) Már nagyon vártam az EP-t, végre van izó, hamar meg is töltöm vele flakonomat. Pár dolgot elnyamnyogok, majd ismét telítődik a zsebem, jól jöhet még az energia. (pedig még az előzőből sem ettem semmit amit beraktam a zsebembe) :) Itt válik el a 37-es táv, gondolkozás nélkül az 57-en haladok tovább. A Vörösmarty th. után jön az igazi keménykedés a Z+-en. Mivel már ötödjére vagyok itt, lelki szemeimmel láttam sanyarú sorsom. Maga a terep tökéletesen futható lenne, ámde a totál tükörjég, és a gigantikus sár, ezt csak mérsékelten tette lehetővé. Megelőz Gáspár Peti, büszkén mondhatom hogy negyedóráig ott voltam mögötte, de ez csak a borzasztó terepviszonynak volt köszönhető. Azért meglepően erős tempóban toltam én is. Aztán persze le is maradtam, mert jöttek a patak (folyó) átkelések. Valahogy mindig sikerült átevickélni, de tény és való hogy rendesen meg volt áradva köszönhetően az olvadásnak. Egy pillanat alatt lehagy Marcell, aki fiatal kora ellenére iszonyú erős, az 57-es távon (extra kör nélkül) is sikerült még Petit is 4 perccel megelőznie. Lajosházára érve (30 km - 4:24) mennyei kánaán, sütemény hegyek, és van kóla is. Ha túrázósra venném, itt legalább negyed óra elment volna, de most magamhoz veszek pár finomságot, gondoltam majd útközben megeszem. Ez elég nehezen sikerült, ugyanis a S4 kemény emelkedője ezt nem nagyon tette lehetővé, örültem hogy levegőt kaptam kb. A végefele megelőzöm Gézát aki még a Sombokor előtt lehagyott, de jó tempóban halad ő is. Mátraháza előtt Kiss István érkezik, és irigyelve nézem ahogy az emelkedőkön szó szerint elsuhan. Jó azért engem sem kell félteni, a tempó még így is túl jó. Mátraházára érve viszont egy picit megállok, mert mindjárt itt a következő frissítő, az én kezemben meg még az előzőn felvett dolgok ugyanúgy vannak :) Ezen a túrán éhen nem halunk! Mátraháza után szépen a műút mellett haladok a S-n ahogy azt kell! Hamarosan bezárul a kis kör, ismét Sombokor EP-n vagyok. Sokan most indulnak neki a betétkörnek, szólok nekik hogy kössék fel a gatyájukat a Z+-en. Viszont nekem is föl kell, mert most jön a brutális meredekségű felfele a S-n, Kékestetőre. Nem is kapkodom el, leszegett fejjel teszem egyik lábamat a másik után, egyszer úgyis felérek. Felérve a gerincre a hó megint ipari méretet ölt, de az előttem levő pár 57-es, meg a 37-es távosok már szépen letaposták szerencsére. A végefele még egy kis kocogásra is van erő a rövidebb távosok megdöbbenésére. Végre ismét Kékes! (37,5 km - 2044 m szint - 5:51). A parizeres kenyér a kedvencem, kétszer is rájárok, majd a sajtkockákat elvéve tömöm a majmot immár lefele kocogva a P- jelzésen. A kemény terep ellenére erőnlétileg nincs baj, kifejezetten jól megy a futás, ráadásul tudom hogy a Kis-kőig szépen lehet haladni a sártól függetlenül. A Z3 visz a Kis-kő EP-ig, ahol a szokásos pontőrök fogadnak, Bálint és Takács Attila. Nagy köszönet érte hogy volt víz meg tea, mert Kékesen túl forró volt, nem töltöttem után. Na és most jön a túra legextrémebb része. 7,6 km-re 589 m szint. A meredek lefele kifejezetten jól megy, majd a lenti patakátkelésnél is találok egy biztos átkelési pontot, amit visszanézve meg is jegyzek, mert párszor szükségem lesz még rá ;) A Markazi-várhoz fölfele jönnek ismerősök többen is, ki a 37-esen, ki az 57-esen. Az 57-es táv alapból megteszi egyszer ezt a betétkört, a 37-esek meg kemények, mert nekik nem lenne ez benne amúgy a távba, csak önszorgalomból. Fellihegve a várba, Zsuzska és Dávid a pontőrök, jól megörülök nekik. Itt mindig gumicukor van, imádom, viszek is magammal hármat, majd jól elnyamnyogom a visszaúton. Még találkozunk egyszer biztos, közlöm velük. Hamar visszaérek a Kis-kő aljába, majd nagy levegővétel, és indul a brutál mászás vissza Bálintékhoz a pontra. Ami energiát ad, a sok ismerős aki még lefele tart. Ne lássanak már zombinak na... :) Végül 15:08-ra érek vissza ismét Kis-kőre. 5 percnél tovább nem is maradok, azonnal kocogok vissza, jöhet az extra kör még egyszer :) Lefele megint tök jól megy, de a Markazi-várhoz fölfele el kell rejteni az arcba egy magnéziumot, mert a lábak kicsit makacsak már. Ismét Zsuzskáék, ismét gumicukor, ismét útközben majszolom el. A patakátkelés már rutin, a Kis-kő mászása kevésbé. Már nem esik túl jól az emelkedő (eddig sem nagyon) :) A feléhez érve különböző kifogásokat gyártok magamban, hogy ne kezdjem el még egyszer, mert időm az lenne rá bőven. Utólag belegondolva úgy érzem jól tettem, mert tudtam hogy a P- jelzésen a túra vége fele orbitális méretű sár, és technikás sziklás út lesz. Ha ügyesen haladok akkor ezt még akár lámpa nélkül abszolválhatom. Ezekkel a gondolatokkal érek vissza az extra körön ismét Bálintékhoz. Megkapom a Chocapic szeletemet, majd irány a P-on hosszan le Mátrafüred felé. A futás is jól megy, egy pillanatra sem váltok át gyalogba. Rendesen szürkül, a tempót felpörgetem, és még pont sikerül a dágványos retteneteken leérni lámpa nélkül Mátrafüredre. Nagy megkönnyebbülés. Innen még 2 km - 207 m szinttel föl a So jelzésen. Előkapom a pilácsot, és egy darabig még megy a fölfele kocogás, majd jön a "sárfolyó" ahol még gyalog is borzasztó nehéz haladni. Erre számoltam, sejtettem hogy ez lesz, de 2 km már nem izgat sötétben, akármilyen is a terep.. A legvégén még föl a lépcsőkön, még jó hogy van korlát amibe lehet kapaszkodni :) Végül 17:59-re beérek. Jól sikerült, örülök, nincs bennem hiány az esetleges plusz körök miatt még. Aki meg megcsinálta még 1-nél többször is, na annak aztán tényleg nagy respekt! (amúgy meg mindenkinek nagy respekt!). Átveszem díjazásom, majd kellemesen elfáradva megyek át a kajás szekcióba, ahol sokáig társasági életet élünk a többi sporttárssal. Az 5. teljesítésem után is az a véleményem hogy ez egy szuper szervezésű túra combos útvonallal, méltó ahhoz a sportemberhez aki miatt lett ez az egész megszervezve!
Az aktuális időjárási előrejelzésre és a Katasztrófavédelem ajánlására tekintettel a XIV. Téli Tihany Teljesítménytúrát egy nappal elhalasztjuk, így szombat helyett másnap, 2023.02.05-én vasárnap kerül megrendezésre. 2023.02.05-én vasárnap a rajtolási időintervallumok, a helyszín az útvonal és reményeink szerint a hangulat is változatlan.
Loučení 2022 (113 km - 4400 m szinttel) sikeresen teljesítve 22 óra 48 perc alatt.
Már 3 x voltam ezen a rendezvényen. Régen úgy ment hogy péntek reggel volt egy 57 km, kb. 2600 m szinttel, majd egyből este egy 110-es, kb 4500 m szinttel. Minél gyorsabban csináltad meg a nappalit, annál többet ejtőzhettél az esti nagy menet előtt. Sajnos ez a lehetőség már megszűnt, de kihívás volt így is bőven, főleg hogy még 1 hét sem telt el a brutál Povazím 130 óta.
Csak ketten mentünk idén Magyarországról, Vári Gábor, és én. Az odaúton kapásból 2 óra késéssel érkeztünk, az útépítéseknek, és a szlovák-cseh kifejezetten szigorú határátlépésnek köszönhetően. Szerencsére volt ráhagyásunk bőven, így mindössze az általam kinézett jó kis étteremben vacsorázásból nem lett semmi. Mire odaértünk a célba (itt lehetett szerencsére hagyni minden cuccot, itt történt a prezentáció, és itt ettem egy pár virslit, egy jó Breznakkal leöblítve) még volt 1 óránk a vonat indulásáig, ami Ústi nad Labem főpályaudvarról indult a rajtba.
Idén most Beneov nad Ploučnicí vasútállomásról indult a túra. Egy jó negyed óra didergés után, este 22:15-kor elindulhattunk. Gábornak jó utat kívántam, és sikeres viszontlátást akár útközben ha utolér, akár a célban. Nem sokáig tartott a kocogás, mert máris elkezdődött az emelkedő először ki a faluból, majd a Havraní kameny szikla alakzatához föl (mapy.cz-n meg tudjátok nézni mindenről amit itt leírok a kilátást, vagy az adott nevezetességet). Itt volt egy kisebb oda-vissza, még mindenki fürgének tűnt és lelkesnek. Lekoccanok Malá Veleň településre, ahol 7 km-nél meglepetésre van egy csippantós pont, Olaf szervezőúrral. Legalább látom hogy eddig 6,5 km/h-val jövök. Na aztán most jött a térképen sem létező út, piszok meredek emelkedővel, és óriási sárral. A k-val kezdődő nem túl szép szavunk náluk is ugyanazt jelenti, mármint ha valami éppen nem úgy sikerül.. :) Ezt párszor itt meg is tapasztalhattam néhány sporitól azon a retteneten fölfele. Meg sem álltunk egészen a Jedlová hegy 530 m-es csúcsáig, ahol filces kontrollpont volt. Jól esett kicsit megállni, mert 9 km alatt egy kortyot sem ittam még. Éjszaka is feltűnő volt hogy a völgyekben megül a felhő, viszont fentebb meg varázslatosan jó idő volt. Ekkor még nem tudtam hogy ez a a jelenség túrám végéig kísérni fog. Elérve egy P- jelzést egy szántóföld szekérútján kellett haladni, valami orbitális nagy sárban. Ezen csak egy minimálisat enyhített hogy egyedül csak én találkoztam az épp engem autójával keresztező főszervező kocsijával, és üdvözlésével. Érdekes nevű hegy volt a következő, olyan németes, de mégsem. Netterskoppe a neve. Az itiner szerint egykor ez egy étterem lehetett, manapság már csak pár szikladarab utal erre. 400 m oda-vissza volt itt is, a végén jött szembe Gábor, ügyesen halad. Továbbra is P- jelzés, és mivel már felhőhatár alatt vagyunk, páran el is vétjük a P- jelzést, szerencsére hamar korrigálunk. Vrabinec várromja következik az alig észrevehető P-rom jelzésen. Sajnos nem látok belőle kb semmit, így az élvezeti faktora is a nullához konvergált. Az első frissítőpont 17 km-nél, Těchlovice településen volt, ahova pont 6-os átlaggal érkeztem eddig. Minden finomság volt ami szem-szájnak ingere. Vajkrémes kenyerek, sajtok, sós-édes sütik, kofola, sör, nápolyik, és így tovább. Erőt merítvén hamar tovább is haladtam, nem tudva mi vár rám (azaz még itthon az útvonalat nézve tudtam hogy lesz egy-két szívás..).
A Poklona nevű hegy magyar jelentése: íj. Én sokkal könnyebben tudnám azonosítani: Pokol. Csak azért nem írom nagy betűvel az összes karaktert, mert az már kiabálásnak minősülne. Hiába volt még a túra eleje, ez a hegy számomra a legnagyobb szívás volt az összes közül. Egy kisebb patakmederben kellett emelkedni toronyiránt óriási sárban, csúszós sziklákon át, út az ég világon semmi. A saját fényvisszaverőket kellett követni. Előttem hárman mentek, és fura volt nekik hogy balra mutatnak a nyilak amikor jobbról a hegytetőről láttuk a fejlámpákat. Én azt hittem azok csillagok, olyan magasan voltak, de sajnos nem :) Elindultam balra, de megállítottak, hogy az valószínű a hegy utáni út folytatása azért vannak itt a nyilak. Én is elgondolkoztam ezen, és tanakodtunk. Végül jó 5 perc után tovább mentünk a nyilakon szerencsére, csak egy jókora nagy ívben vitt végül föl a Pokol kapujához, a tüdőnket is kiköpve. Megvan a kontroll, a "kapu" kinyílt, és mehetünk tovább. Itt kánaánról szó sem lehet, a szívás folytatódott. 2,2 km-t kellett menni az itiner szerint a félig lerombolt kerítés mentén. Útról szó sem lehetett, jelzések sem voltak, csak mentünk néhány sporival amerre vitt a kerítés.. Az meg össze-vissza tüskés bokrokon és sziklákon át vitt. Nem hogy 2,2-nek, de én vagy 10 km-nek éreztem ezt a részt. Mindenki örült amikor megleltük végre a K8-at. 900 m-re máris ott volt a következő, jól esett picit átmozgatni kocogással a lábunkat. Ismét emelkedő, nem meredek, de egyenletes, és hosszú. Ki-ki beáll a saját tempójába, előttem is mennek, mögöttem is. Egy hatalmas (képeim között) piros torony bukik ki, akkor még azt hittem ezt csak egyszer látom, de kiderült, az éjszaka ezen torony kóválygása köré készült. Most még egyelőre csak 800 m-re haladtam el a csúcs alatt.. Viszont meg kellett állnom, mert utamat vaddisznócsorda keresztezte, és legalább 10-en voltak, jókat röfögve (lehet inkább röhögve?) rajtam. Z- jelzésen haladok tovább, egészen Zubrnice településig, ami egyben a 30 km-es frissítőpont. Na itt aztán volt minden! Sült kolbászt eszek, majd utána egy nagy adag vega zöldséges rizzsel tuszkolom le azt. A másik szobában teli van snackkel, süteményekkel, és mindenféle kenyerekkel. Oda is átnézek :) Jól esik itt végre megpihenni és leülni a túra során először. Tovább indulván alig 200 m után kék nyilazás lenne ha lenne, de nincs. Gyanús a balkanyar, de nem merek elindulni, szerencsére hamar jönnek is a sporik, és közösen megfejtjük hogy tényleg ez a helyes út. Később lesz is kék nyíl már. 4 km-es etap jön, szinte végigkocogjuk. Ami ebben egyedül néha visszatart, az az irgalmatlan nagy sártömeg. Kontroll pont ismét a helyén, majd Z- jelzés a követendő. Szépen nekiiramodnak előttem, de egy kis idő után gyanús lesz nekem hogy nincs jel. Előre jelzek, és igazam lett. Irány vissza, meg is köszönték. Jókora emelkedő következik, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy tarvágás van, és a jelzések teljesen eltűntek. Mindenki próbál saját maga boldogulni valamerre. Ismét picit fényezem magamat, mert nekem sikerült megtalálni később a helyes utat kidőlt fák tömkelegén át, de a többieknek már nem tudtam szólni, így egyedül maradtam. Most már nem kerülgetem ezt a nagy piros tornyot hanem megmászom, és úgy érzem a legjobbkor érkeztem ide, mert a lámpát eltehettem, és csodás napfelkeltét élhettem át. Még gyorsan kinézek a torony mögötti kilátóponthoz a kontrollhoz a P3-ön, majd visszatérek. Állok és bámulok, mesevilág! Kivilágosodott, és a gyönyörű kilátás jókedvre derített, bár eddig sem volt nagyon panaszom. Egy hosszú rét következik, szép óvatosan kocogok rajta. Jó 4 km-re egy kilátónál van a következő pont, ezt egész végig lehetett is ezen a 4 km-en át látni. Két spori kocog mögöttem kissé lemaradva, a tempó hasonló, nem közelednek. Elérek a kilátóhoz, az alján van a pont, sajnos zárva a tetőtér. A két spori hamar tovakocog. Láthatólag nagyon jó erőben vannak, nem gondoltam volna hogy látom még a túra során őket. 5 km-en át S- jelzés, én is kocogok, a terep most végre igazán kényelmes. Meg is előzöm Jirka Linhartot és egy másik srácot. Ott loholok a két futóspori nyomában folyamatosan. 51,5 km-nél Horní Vysokéba érek, itt ismét emberes frissítőpont. Nagy ölelés Ivanának, és pacsi Egonnak. Rotyog a virsli, és iszonyú mennyiféle finomság van itt is. Egon sörrel kínál, most túl hideg van hozzá, de Ivana mondja hogy van forralt bor, arra rárepülök, és szuperül esik a kifejezetten hidegben ezt kortyolgatni egy nagy bögréből. "Könnyes" búcsú. Már a Buková horáról lehetett látni a következő hegyet ami most következett. Egész végig Z- jelzés most a követendő. Érintek egy mauzóleumot, ahol magamban gyakorlom a nyelvviccet hogy "Lenin mauzóleumának a lelinóleumozása" :) Elhagyok egy háromfős futócsapatot, jó erőben hasítok fölfele, a két ismerős futósporit is látom előttem távolabb. Végül a legvégén egy irgalmatlan meredek emelkedőn érek föl a Sedlo 726 m-es csúcsára. A kilátópontnál van a kód. Ilyen kilátást nem sűrűn él át az ember az élete során. Teljesen felhők fölött vagyok napsütésben, a kisebb-nagyobb hegyek teteje kikandikál a sűrű felhők felett. Kérek egy fotót az itt pihenő sporttársaktól, ha nem lennék rajta ilyen sötét, akár profilkép gyanús is lehetne.. Extra jó kedvvel haladok tovább, pedig már 56 km, 8 órás ideutazás, és majd 11 óra menet után már lehet nem sokan mosolyognának. Nagyon meredek lefele jön, örülök hogy nem innen támadtam. A Malé sedlo kilátópont a tesójától 2,5 km-re van, de a terep azért igen technikás. A kilátás innen is fenomenális, mintha egy repülőn bámulnék kifele a felhők felett. Lefele megelőzöm a két ismerős futót (még hogy nem találkozok velük..) ,és jó tempóban kocogok bele a köd és a felhő kellős közepébe. A jó meleg után ismét hideg lesz, de nem tart sokáig, mert a Kalich várához felemelkedvén ismét a megszokott kilátás fogad, csak talán még látványosabban. Kicsit le is ülök, meg amúgy is zoknicsere, mert már orbitális lyuk tátong egy ideje a sarkán, és irritál. További futókat érek utol és hagyok le itt. Lefele kocogván egyszer csak szembe jön két ismerősöm akik most nem a 100-ason vannak, hanem csak kirándulnak fel a várba. Petra, Martin de örültem Nektek! Ismét egy réten kocogok, megelőz a két futóspori, továbbra is jókedvűek, viccelődünk hébe-hóba, de mindenki marad a saját tempójánál. Velük van Milan is aki még az éjszakai fakitermeléses Z- jelzésnél veszett el, de most már jó úton van. Mindketten múlt héten a Povazím 130-at nyomtuk! A következő pont után 4 km-en át egy régen megszűnt vasút nyomvonalán kellett mennünk. Persze sehogy se volt jó a talpfákon keresztül, ráadásul az út egy egynyomtávos kis hídon vitt át, alatta meg a szakadék. Ennek túloldalán volt a pont. A szívem eléggé lüktetett mire átértem valljuk meg.. Ismét hidegben és felhőben vagyok, de a picit idegőrlő rész után végre megérkezek Zubrnicébe. Ha a kedves olvasó emlékszik, ugyanitt volt a 30 km-es frissítőpont is. Most már 76 km-nél járok. A felhozatal ugyanaz, és én ugyanúgy cselekszem. Sült kolbász, zöldséges rizs, és nasi hegyek. Vizemet undorral kiöntöm, és helyette meleg teát, illetve a másikba kofolát öntök. Erőt merítek, most már azért fáradok szépen, de jó 20 perc után nyomás tovább. Majdnem 4 km-en át P-. Gonoszul, sunyin emelkedik az út. Ki jön mögöttem? A két futóspori :) Úgy látszik együtt megyünk, de mégsem :) Terepet ér lábam, undorító hatalmas sárban visz az emelkedő, egy hosszabb egyenesben még Milant is látom. Itt nem lehet haladni, pedig szeretnék. Beletörődök sorsomba, de mire felérnék a Plán nevű elágazásba, egyszer csak elkap egy gyengeség és le kell ülni teázni. Utolér a két spori, ők is mutatják hogy már nagyon lihegnek. Pár perc és megyek tovább, a tea nagyon jól esett. Utolérem őket, és a túra során itt először beszélgetünk egy kicsit hosszabbat, kérdezték hogy hívnak, hogy-hogy erre jöttem. Elmeséltem hogy elég sok százason túl vagyok, a múlt heti Povazímon meg teljesen ledöbbentek. Másnap mindketten bejelöltek facebookon :) Én is szurkoltam nekik, majd Velké Brezno település előtt ismét bele a hatalmas ködbe. Utolérünk egy sántikáló futót, én nem ismerem, de a "komák" megállnak vele kicsit beszélgetni. Nem gondoltam volna hogy többet nem találkozok a túra során velük, azt meg főleg nem, hogy utólag nézve a listát fel is adták valahol 76 és 91 km között :( Lehet hogy hülyeség, de így valahogy még büszkébb vagyok a teljesítményemre :) Jó tempóban zúzok most lefele, adja magát a széles dagonya nélküli út a településre. Gondoltam majd utolérnek, de nem. Késő délutánra jár, a táj nagyon morcos és hideg. Nem is bánom hogy a S- jelzésen egy hosszabb emelkedőn kimenekülök innen, és tádámm, máris süt a nap 350 m felett :) 2 km múlva balra saját nyilak, bíztam benne tényleg ott lesznek és igen. Hatalmas réten haladok, messzi már látom a következő EP-t a Lucemburkuv kopec 564 m-en álló kilátóját. Persze emelkedő visz fel ide.. Odaérvén látom hogy egy kis erdei étteremből jönnek ki a futók, benézek én is. Először fel a kilátóba majd utána ide, hallatszik a parancs! Semmi gond, oda-vissza 400 m. A kilátó alatti kis büfé 92 km-nél volt, és frissítőpontként funkcionált. Kaptam hagymalevest, és ehettem korlátlan mennyiségben több fajta palacsintát. Ráadásul amikor megtudta a tulaj hogy magyar vagyok, elkezdett magyar szavakat mondani, és tök boldog volt :) Kaptam egy korsó sört is, pedig nem is kértem :) Ez ám a kedvesség. Na ezért (is) szeretek egyre jobban kint túrázni. 16 óra van, a biztonság kedvéért előveszem a lámpát, és hálásan megköszönöm a sok finomságot. Szerencsére még itthon megjegyeztem ezt a Kukla nevű következő hegyet (talán csak azért mert az MKMK-n is van egy ilyen). Tudtam hogy toronyiránt felfele. Út sehol, csak nyíltól-nyílig, fától-fáig. Megfontoltan mászok fölfele nehogy kijöjjön a kaja :) A tetőn utolérem a ponton előttem induló hölgyet akit többször láttam a túra során az oda-visszáknál meg a frissítőknél mindig előttem, meg egy srácot akivel éppen most ment. A tetőn nagy levegő, majd hamar kocogásra váltunk. Ők láthatólag gyorsabbak hagyom is hadd menjenek. Már Ústi nad Labem szélét "kóstolgatjuk", de sajnos nem sikerült leérnem Brná városrészbe még lámpa nélkül. Jutalmam hatalmas köd már sötétben, csúszós avar, sziklák, és leredukálódott sebesség. Nem baj, volt már ennél sokkal nehezebb is. Végül lecsoszogok a városrészbe, és az aszfalton utolérek 3 futóhölgyet meglepetésre. Az 50-es távon voltak. Leérvén a főúthoz egy filces pont, majd sokáig alig 100 m-re a másik úttól ahol lejöttünk, emelkedünk vissza immár a Z-tanösvény jelzésen. Nem esik valami jól ez már, de nem állok meg, már csak azért sem, mert mögöttem jönnek :) Egy éles balkanyar után két hölgy megáll egy padnál. Én is iszok egy kortyot, majd a harmadik nyomába eredek, aki jó tempóban halad. Most kicsit jól esik nem elől menni. A Vysoky Ostry nyereghez kanyargunk fel, majd a P3-ön másszuk meg a kilátópontot. A végén már szinte csak vánszorogtam fölfele, így a tetőn megbontottam az energiaitalomat, közben elrévedve az éjszakai panorámában. A másik két hölgy mire felér, indulunk lefele, és nem is látjuk őket többet. Meglepetésre a cseh lány és társa akikkel a Kuklán találkoztam most jönnek csak fölfele. Valahol elkavarhattak. Nem kell sokat várni hamar utol is érnek, de nem előznek meg. Innen az utolsó 13 km-en már végig nagy köd volt, mivel nem mentünk már fel magasra. S- jelzésen érünk az Elba partjára, ahol szerencsére át lehetett menni a zsilipen, pedig volt valami pozor az itinerben 19 és reggel 6 között. Kicsit fostam is, mert már 19:20 volt mire ideértünk de nem volt semmi. A folyó túloldalán még az utolsó emelkedő belénk rúg egyet, a Nad Vanovem elágazásba kell még meredeken felmászni az utolsó filces pontért. Komótosan megyek fölfele, én vagyok leghátul, hova siessek. Végül az utolsó 5 km-t a nagy ködben ismét együtt tesszük meg az 50-esen induló hölggyel, a cseh lány és társa is csak két perccel ért be előttünk a célba.
Nagyon jól esett beérni, mert már kifejezetten fáztam. Átveszem a díjazást, gratulálnak. Gratulálok én is mindenkinek, szuper túra volt, és mindenki nagyon erős aki itt most helyt állt.
Megérkezik Gábor is pár óra múlva, és egy pici alvás után még egy nehezítés jön, a hazaút. Felváltva vezetünk, 7 órán át a nagy ködben, de ez is mission complete lett! :)
Stovka Povaím 131,2 km - 6300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 28 óra 48 perc alatt.
266 db száz kilométer vagy a feletti teljesítménytúrám (trailem) van. Voltak itt nagy durvulások (UTMB, Transylvania, és még ki tudja mennyi minden), de nem emlékszem arra hogy összességében a terepviszonyok lettek volna-e keményebbek valaha pályafutásom során. Szerintem ez volt az eddigi legkeményebb százasom!!
Előre dolgozván már nézegettem sokat a térképet, sejtettem hogy igazán kemény lesz a túra, de azért na... :)
Péntek kora délután már úton voltunk. Dóra, Attila, Máté, és én voltunk az egyik kocsival utazó különítmény. Kellemesen telt az utazás, és jókedvűen, ami egy ilyen nehéz túra előtt fontos dolog. Hamar besötétedett, és az eső is elkezdett rendesen esni, de szerencsére nem este indult a túra. Reménykedtünk hogy reggelre eláll, mert így is brutál túra állt előttünk. Tornaterem elfoglalva, kedves ismerőseim köszöntése, a főszervező instrukciói (amiből semmit se értettünk kb), és alváás!! Nem lett belőle túl sok idő, mert Máté órája 3:30-kor már csörgött is. Kómásan pakolászunk, de szerencsére előző este már én ezt nagyrészt megtettem. Kényelmes készülődés után 4:45-kor elindult velünk a különbusz majd egy órán át a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhom-ba.
Na akkor csapjunk bele a legkeményebbe!
3 km kapásból 400 m szinttel. Az első pár száz méter aszfalt, el is rohan szinte mindenki. Utána egy patakmedret párszor keresztezve emelkedünk, egészen fel a Pod Rohácom elágazásba, ahonnan a P- jelzésen haladunk a gerincen. Szép kilátások miatt vannak P3-es kitérők, de majd a legutolsónál kimegyek, úgyis közel vannak egymáshoz. Nagyon jól tettem, mert csodás panoráma mutatkozott. A tegnapi eső miatt a felhők még nem jutottak magasra, így tiszta olyan érzés volt mintha repülőn ülnénk és úgy lesnénk ki az ablakon. Bálint és Dóri is kiment persze. A többi spori is jött utánunk, de miután mondtuk hogy nem ellenőrzőpont, sarkon is fordultak. Jókat nevettünk rajtuk, ilyet kihagyni, kényszerből meg semmi értelme... Innentől egy röpke ideig lehetett volna kocogni, de a sok csúszós falevél, és az alattuk levő kövek miatt ez szinte alig sikerült. A következő pont a Szulyói vár volt (hrad Súlov) (6,1 km). Ez nagyon komoly volt! Szó szerint be kellett mászni egy kis lyukon, majd felmászni a vár legtetejére, mint egy igazi győztes kapitánynak, bár ettől még nagyon messze voltam. Még a hátizsákom se fért be, úgy vittem a kezemben :) A kilátás, mondanom sem kell fenomenális volt. Fájós szívvel továbbállva brutál meredek lefele következett a Z-tanösvény jelzésen. Alig 800 m-re volt a következő pont a Gotická brána, de addig csak ámultam-bámultam milyen csodavilág ez. A lábaim sem nagyon akadtak működni, inkább meg-megálltam gyönyörködni. (a kontroll pontoknál különböző színű filcekkel kellett felírni egy számot ami rajtuk szerepelt, és ezt keményen ellenőrizték is aztán). Innen bokatörős lefelén érek le a hegy lábánál lévő parkolóhoz. Innen jött kb. 500 m aszfalt :) Azonnal kocogásba váltottam, milyen szuper érzés ez most. Viszont alig 200 m után egy be nem jelentett frissítőpont következett. Már korgott a pocika, jól esett megreggelizni. Kenyerek, sütemények, szörpök, kóla, banán, édes, sós. Magamhoz képest még meglepően keveset fogyasztottam, mert inkább haladni szerettem volna, minél többet próbáljak világosban majd menni. Pár száz méter után saját jelölés volt nagyon sokáig. Egy patakon kellett átmenni, szerencsére én átügyeskedtem magamat, de mögöttem többeknek nem sikerült úgy hallottam. Aztán fölfele szépen el is léptem a sporiktól, és úttalan-utakon hódítottam meg a következő filctollas pontot, a Jablonové sziklát, ahol sajnos a köd miatt nem nagyon volt kilátás. Innen jött egy piszok hosszú rész, végig gerincen le-föl, út az alig, szikla annál több. Szerencsére a jelzések jó helyen voltak, így szépen haladtam (ha tudtam volna..). 6 km-es etap volt ez, de én vagy 20-nak éreztem. Közben volt egy cseles jelzés, ahol lefele mutattak a nyilak, de csak a sziklát kellett megkerülni. Én is elindultam lefele a mélybe, mert már ki volt taposva, de végül időben kapcsoltam és visszajöttem a helyes útra, nem úgy mint Attila, akinek sajnos ez is közrejátszott a feladásba :( A 15 km-es kontroll pont után volt egy opcionális lehetőség kimászni egy sziklát, ahol egy jégcsákányon körbetekert sárga szalagokat lehetett begyűjteni a gyorsabbaknak. Én éltem a lehetőséggel, de a mai napig nem jöttem rá mi volt ennek végül az értelme. Lefele indulván jött szembe Dóri és Bálint, mondtam nekik igyekezzenek mert már csak egy van. Végül megfelezték, így mindkettőjüknek lett ilyen. Meredek lefele után kiérek egy aszfaltra. Fellélegzek hátha kicsit nyugi lesz, de ugyan már.. Csak keresztezzük az utat, mert máris mászok fel az Ostrenec 724 m-es csúcsára. Felküzdve magamat Bálinték itt is vannak a nyomomban. Biztos hogy megelőznek, de nem izgat, én örülök ha megcsinálom ezt szintidő alatt.. (36 óra) Lefele egy hangyaf@sznyit lehetett kocogni (kb 200 m), majd a Bosmany kilátóponthoz ismét ki kellett menni. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon elég sok spori igyekezett visszafele. Jó hír, azért haladok én is. A tetején a túra fotósa csinál rólam tűrhető képeket, élvezem nagyon, de nem könnyű. Jöttem 18 km-t, és most következett az első olyan rész, ahol 2 km-t egybefüggően tudtam kocogni, de csak azért mert aszfalt jött Záskalie nevű faluig, ahol az első emberes ellenőrzőpont volt. Itt volt Olaf, és a főszervező Patrik, aki kérdezte hogy tetszik eddig. Mondtam hogy nagyon brutál, ámde csodaszép! Az első 20 km-re kb 2000 m szint volt, és ez nem változott meg nagyon a folytatásban sem.. Kicsit kóvályogtam, vagy eléhezés, vagy elszomjazás, gyorsan toltam mindent-mindennel időt nem sajnálván. Elindulván pont jött még velem szembe a pont irányába Dóra és Bálint. Végül ekkor találkoztunk a túra során utoljára. Négy spori tempózik előttem, közte Martin Hlavác a cseh túraikon, meg egy látásból ismerős futó. Még le sem ért a kaja szinte, de máris vagy 400 m-t emelkedünk fölfele egyből a Partizán barlangig. Elég markáns lyuk volt ez, így a kedves szervező urat nem gátolta meg abban, hogy jó mélyre betegye a kontroll pontot :) A telefonom fényére is bizony itt nagy szükség volt az igazoláshoz. Ez után továbbra is emelkedő a túra legmagasabb pontjáig, a Velky Manín 891 m-es csúcsáig. Mivel a nagy részét letudtam a barlangig, ez már nem volt vészes. A lefelétől viszont nagyon féltem már előre, mert a térkép kb. Tolvaj-hegyes lefelét jelzett, még itthon megnézvén, csak kétszer olyan hosszan, ráadásul latyakos, sáros volt az út is. Tény és való hogy brutál meredek volt, de a terep jellege miatt végül nem volt sáros az út, és a lefele sem viselt meg annyira mint vártam. Lent az alján egy pont, nagyot fújok, ez is pipa. Jön az első szakasz a túrán, ahol végre lehet haladni különösebb megerőltetés nélkül. Ez kb. 6 km-t jelentett. Egy jelentéktelenebb emelkedőn felmászom a Povazská Bystrica feletti kálváriára, ahol gyönyörű kilátás van a városra, kicsit szemlélődök is. Remélem nem csak én mentem körbe a stációk közötti girbe-gurbás szerpentint lefele.. Leérek a városba a S- jelzésen, majd a külváros paneltömbjei mellett haladok. Sík aszfalt ez, de én kocogok, haladni kell! Egy főúton átkelek a Vág folyó felett a hídon, majd a túloldalán jelzetlen részen kocogok az úton ahol amúgy inkább gyalogolnék, de én sáfárkodok az időmmel, úgy osztom be ahogy tudom azt a 36 órát. Egy buszmegálló után szépen mutat a saját jelölés fölfele, vége a jó létnek. Az emelkedőn mászva elő is veszek egy csokit, érzem hogy szükség van rá. Hamarosan egy csodát fogok látni! A Povázsai vár (Povazsky hrad) következik. Legálisan lehet kispistázni a K-ről, a jelölés arra visz. Szembe jön velem nagy csinadrattával Milan Mikulásek nevű cseh ismerősöm, hogy rossz fele megyünk a várhoz. Én váltig meg vagyok győződve hogy az irány jó, és mutatom neki de nem érti, és megy visszafele. Értetlenkedek, de hagyom.. Pár száz méter után utolér, és mosolyog hogy bezony igazam volt :) A S-ra érve 600 m-es oda-vissza következik. Meglepően sok futó jön szembe, nem is sokkal vannak előttem, pedig egy ideje senkivel sem találkoztam. Felérvén a várhoz ámulok és bámulok. Nem elég az hogy milyen szuper állapotban van, a kilátás is pazar!! Áhh, 5 perc kötelező pihenőidő! Milan nyomja tovább, én még elmélázok, és gyönyörködök kicsit. 35 km-nél járok. Visszafele megelőzök egy párt, ők bizony ezen vannak, és szépen haladnak, de én még szebben :) A Klapy nyeregnél ismét fotóznak, és szurkolnak. Ismét egy kemény emelkedő jön, a S- jelzésen föl a Klapy 654 m-es csúcsára. Szép nyugodtan felérek, kontroll rendben, és tovább mutatja a tábla hogy S-. Tök nyugodtan nekiindulok, de ami ez után fogad arra a térkép alapján sem számítottam volna. Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam. Udica faluba érkeztem, 41 km-hez, a következő frissítő itt vár engem a helyi iskolában. Első dolog hogy zoknit cserélek, mert hatalmas lyuk tátongott már a sarkán. A frissítőpont szuper, sorra kenik a lekváros-kakaós palacsintákat, nutellás kenyerek, sütemények, kofola, sörök, stb.. Jól esik a Klapy lefeléje után itt kicsit megnyugodni. Kb. 20 perc után tovább állok. 14:45 van, még van idő világosban menni szerencsére. Egy spori jön utánam, de nem akar megelőzni még cipőürítésnél sem. Nem gondoltam volna hogy a maradék 91 km-t innentől együtt tesszük meg. Martin svájci állampolgár, de Csehország északi részén él. Ismét gyakorolhatom a kis angoltudásomat sok időn keresztül. Felmászunk a K-jelzéshez, majd azon balra érünk el a Holís nevű 533 m-es hegy csúcsára, ahol a kód felírása után szuper a kilátás a Vág völgyi részre, meg a messzi hegyekre. Meredek lefele után lekoccanunk Nimnica településre, közvetlen a Vág partjára. Kisebb sík gyaloglás után a Biela Skala-hoz mászik fel kegyelmet nem ismerően az út. Még szürkületben megcsípjük, majd gyorsan továbbállunk a Púchov feletti sziklákig, hogy elmondhassuk azt, hogy kereken 50 km után kell csak elővenni a lámpát. Púchov városnak csak a szélét érintjük, de a csodás kivilágított mindenség később sokáig szemezőpartnerem lesz a hegycsúcsokról. Strezenicére érkezünk, ez a település igazából Púchov külső része még. Frissítőpont következik, 55,4 km-nél járunk borzasztó sok szinttel. Jaro barátom a pontőr, nagyon megörül nekem, főleg hogy kérdezte megvolt-e a sárga szalag az opcionális kitérőn? Ez után extázisba tör ki, nem tudom miért olyan fontos volt ez, lehet ő tette ki :) Na de vár engem finom leves mindenféle extrákkal, illetve egy babos-uborkás-gombás-répás-sajtos saláta, amiből akármennyit ehetek. Élek is vele, meg sem állok a leves mellett még két nagy adagnál. Jaro és Julia sürög-forog, nekem mindössze annyi a dolgom hogy élvezzem amit rendeltem tőlük. Jaro most meglepődik, nincs sörözés, nincs borovicka, kemény túra ez, nem merek :) Jó fél óra töltekezés után tovább indulunk kicsit már vacogva Martinnal. Meglátunk egy hegycsúcson egy pirosan világító tornyot. Sejtettük hogy az a következő :) Stepnická skala. A kilátás gyönyörű egész Púchovra és környékére. Hamarosan egy Z-kerékpárúton haladunk tovább, de a terep valami irtó durván sáros és latyakos. Néha angolul felcsattanunk, hogy ez kerékpárút?? A Keblie nyeregbe érve már pattanásig feszült vagyok, a cipőm egy komplett sármassza kívülről-belülről. Elérünk a Lednica feletti sziklákig, ahol nem akartam hinni a szememnek merre vitt a saját jelzésű út.. Még a jóval korábban engem megelőző Milan is itt küzdött. Teljesen hasonló érzésem volt mint a Klapyról lefele, csak most tetézte ezt a sötétség is. Életveszélyes szikláról sziklára ugrálás volt a szakadék mentén. Az itt elvileg elhelyezett kódot sem leltük meg, pedig tudtam hogy lesz, de egyszerűen nem lehetett másfele figyelni csak az orrunk elé. Hihetetlen, de ezt is túléltem. Jutalmam egy nagy mászás föl a Lednicai várhoz. Kár hogy nem láttam világosban, mert gyönyörűnek tűnik, na de a képek közé majd felrakom. Meghódítva a vár közepét, szuper frissítőpont lakozik benne. Le is ülök, van itt ismét leves, proteines csokik, és minden finomság ismét. A pontőr Olaf, és Patrik. Patrik ismét megkérdezi hogy tetszik. Próbálok jó pofát vágni.. :) De itt mindig van meglepetés. Ahogy mennénk tovább közlik hogy ácsi.. Olaf mutat fölfele. Egy függőlegesen meredek létrán kell hosszan felmászni, majd a tetején még a sziklákba vájt egyensúlyozós lépcsőkön kell a vár legmagasabb szegletébe eljutni, hogy a K17-es pont száma is a helyére kerüljön az itinerben. Ez már tényleg nem semmi :) Visszafele ugyanez. Egy spori épp létrázik fölfele, lekiabálok hogy a többiek várjanak hogy le tudjak menni :) Leérvén megköszönöm a lehetőséget Olaféknak, majd csak azért is eszek még egy levest :) Itt egy kicsit elszöszöltünk, de nem baj, ilyen helyeken nem sűrűn jár az ember (vagy soha). Na csapassuk tovább. Következő pont az 5 km-re levő Cervenokamenské bradlo. Szlovákiában a tanösvények követhetetlenek.. Itt sem lehetett követni, kicsit túl is mentünk, valamiért én éreztem meg ezt, és tényleg igaz, hátra arc. A hatalmas sziklától már előre féltem, és sejtettem hogy valahogy fel kell mászni a tetejére. Ahogy odaértem, kicsit kitértem hozzá, és láttam hogy nem, ezt nem lehet, lehetetlenség megmászni.. Tuti hogy most nincs a tetején a pont. Közlöm ezt Martinnal is, felvetem hogy kocogjunk el a másik oldalára, hátha van másik út valahogy ide. És láss csodát ott van a kontroll, a szikla alján egy kis kegyhely lett kialakítva. Remélem nem a lezuhantak emlékére. Leérünk Cerveny Kamen faluba, és innentől 4 km sík aszfalt, és szekérút következik. Ezt is megéltük.. 4 km sík.. :) Nincs nagy kedvem kocogni, de menni kell, szinte végig így megyünk Martinnal a 77 km-nél levő Mikusovcei kis kialakított kocsmáig, ahol kedves ismerőseim, Slavo, és Peter a pontőrök. Itt is van minden jó, kolbászt eszek, és most éppen a süteményekre járok rá. Azért jönnek a többiek is, nem sokkal utánunk jópáran beesnek, de mi indulunk tovább elsőnek. Húha, a combjaim beálltak nem is kicsit. Na igen, itthon messze nincs ilyen technikás túra.. Ez már jobb nem lesz innentől, de haladok, messze még a vége.. Egy jókora rétre érünk, a saját jelzések eltűntek, pedig eddig végig perfektek voltak. Térkép alapján nagy nehezen kiokoskodjuk az utat, és megvan a kontroll pont is. Ez után megelőzünk egy lányt és egy srácot, akikkel mindig csak a pontokon találkoztunk, de ők előbb indultak tovább. Nagyon jól nyomják, és kocognak ők is éjszaka. De a harci helyzet az, hogy most mi vagyunk elől, és nem is látjuk többet őket a túrán. El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) Azért persze ez nem igaz, mert az ok hogy a Z- jelzésen szépen lehet kocogni, de utána megint jöttek az úttalan-utak. Egy idő után megint nem leltünk egy darabig jelzést, és térképészkedünk. A semmiből elmegy mellettünk Brano a szlovák futó, és mondja hogy jó helyen vagyunk. (Jó helyen? Az erdő közepén ahol nincs út, jelzés se, és hajnal 2 van). No mindegy próbálunk kocogni utána, ahogy egy beállt combbal lehet. Siker, megvannak később a jelek is, és később a kontrollpont is. Brano lelép, pedig azért mi is kocogunk, és a következő 3 km alatt két férfit, és egy hölgyet hagyunk magunk mögött. Megy ez.. Horné Srnie-be érkezünk, siralmasan pöfög a gyárkémény. Az élő pont a vasútállomáson van, szellemfalu elsőre. Bent most ismeretlen idősebb pontőrök, Martin fordít, van káposztaleves. Még szép, jöhet! Nagyon kafa, persze ez mellett vannak kenyerek, üdítők, sütik, már nem is sorolom, first class! Mielőtt indulnánk beesik Brano, elfutott az állomás mellett.. Gondoltuk simán utolér, de ez úgy látszik mély nyomot hagyhatott benne, mert innentől végig mögöttünk maradt, és nem is láttuk a célig. Tovább állunk, grr, de hideg van. Persze itt a patak, főleg azért. Hű de szarul mozgok.. Bízom benne hogy bejáratódok, mert fura dolog így menni :) Nem kellett sokat várni, az emelkedő rendbe is rakott ideiglenesen, a Maly Javorník (érdekes, térképen Jelenec) kilátójához kellett felkapaszkodni. Igazából az első rendes kilátó a túra során, érdekes. Mondanom sem kell hogy a legtetején volt a kontrollpont, de így legalább meg lehetett csodálni az éjszakai panorámát. Ez után ismét nagy rét, ismét nincs jelzés.. Martin GPS-e, és az én mapym valahogy közös erővel elnavigál a helyes úton, de ezek nélkül igen izgalmas lett volna a folytatás.. Végre aszfalt, és lejtő. Meg se állunk a kocogással Dolná Sucáig. Már előre félek a Z-tanösvénytől.. Természetesen ez is szarul van jelezve, de itt vannak kiegészítő saját jelek így végül feltalálunk a már igen nem jól eső masszív emelkedőn a Krasín 516 m-es csúcsára. A tetején elrakjuk a lámpát, végre ismét kivilágosodott, és ezáltal megcsodálhatom a csodás kilátást innen. Már 109 km-nél járunk. Innen nagyon hosszan egy réten haladunk, na ez a másik félő dolog, de most jók a jelek, és nincs gondunk. Kimásszuk a végre nem túl meredek Mestsky vrch-et. Innen tök jó kocogásra csábító az út, és igen, próbáljuk, csináljuk. Martin is iszonyú erős, de látszik hogy fáradunk. Vadászokat vélünk felfedezni. Nekünk még nem volt gond velük, nem úgy mint a később érkező Máténak. Egy piciny faluba érkezünk, a neve Brúsne. Ennek a túl oldalában egy kis házikó teraszán be lett rendezve nekünk egy személyzet nélküli frissítőpont. Jaj de jól esett megpihenni, csak a felállás ne lenne.. Banán, kóla, sütik, kekszek, és folytatás! Következik az utolsó igazán meredekebb rész, föl a Sokolí kamen 696 m-es csúcsára. Martin mondja hogy soha nem akar eljönni a vége, bőszen helyeselek. Viszont egyszer akkor is vége, és ez így is lett. Beírjuk kódunkat, és toronyiránt meredeken, nem létező úton rambózunk lefele, lehetetlen részen. Pedig arra kell menni, a saját nyíl ott van.. Egy aszfaltos út keresztezésénél meglepetés frissítő pont a cél előtt 8 km-rel. Káposztalevest is lehet ismét venni, nyámm! Itt van Patrik is. Most már örömködve beszélgetek a főszervezővel, rendesen megerősítette a combjainkat-vádlijainkat ezzel a túrával. Persze azért még egy 100 m szintet le kell gyűrni az utolsó 7-esen is, de ez már nyugisabb. Az utolsó pontot is megleljük a bokorban, és 3 km kocogással a célba is érkezünk. A nap is kisüt, az egész túrán nem volt ilyen idő :) Gratulálok Martinnak, ő is nekem, nagyon jól összedolgoztunk!! Azt hiszem ez a túra megérdemelte ezt a hosszabb beszámolót. Egy olyan kihívást sikerült most teljesítenem, amire sokáig büszke leszek. És ha ezt a beszámolót pár év múlva előveszem, mindig tudjam hogy életem talán legnehezebb 100-asáról is sikerrel hazaértem!
No, én meg vasárnap leszedtem egy UB Trail szalagot. Jó masszív cucc, az az egy darab rendesen érezhető volt a zsebemben. :o Egyébként milyen jó már, hogy sikerült elterjednie a feliratos szalagoknak! Az ember simán leszedheti, ha kb. képben van az eseménynaptárral. (Márpedig az ismerősök befutóképeinek és posztjainak köszönhetően kb. képben is van. :D )
Igen, ezt pár hete egy bivakolás alkalmával magam is elég jól megtapasztalhattam. Szokásomtól eltérően nem testközelben helyeztem el a telefont, és reggel kicsit meglepődtem... :)
Ezek hasznos tanácsok, bár szerintem egy átlagos ttúrán a jól megírt itiner és a jelzés is elég a tájékozódásra. :-)
Én még egy másik generáció vagyok, ráadásul az erdőben való tájékozódás képessége a kevés hasznos dolog egyike, amit jól megtanított az apám, ezért is becsülöm. A rögzítést viszont hasznos dolognak tartom, pl. ha csak úgy kimegyek futni, akkor ne kelljen külön leméricskélni utána, mennyit mentem.
Szerintem vegyük külön azt, amikor valaki a telefonra, gps-re, bármire letöltött gpx fájl alapján tájékozódik, és azt, amikor a megtett utat rögzíti egy gpx fájlba. Utóbbi nyilván energiaigényesebb, előbbi azonban alig fogyaszt valamit. Ez nyilván az eszköztől is függ.
Én telefonnal szoktam navigálni, tracket nem rögzítek, és így általában két teljes túranap után kell töltenem a telefonomat (és ebben benne van az is, hogy a telefont használom fényképezésre). És inkább a fotózás, a kijelző használata fogyasztja az energiát.
Szóval egy átlagos teljesítménytúrán egy teljesen átlagos, feltöltött mobiltelefon bőven elég a navigálásra.
Még egy dolog: nyilván mindez függ a használati szokásoktól is. Azt vettem észre, hogy az emberek jelentős része folyamatosan bekapcsolva tartja a telefonján a wifit, a mobilinternetet. Na ilyenek az erdőben nem nagyon vannak, úgyhogy ez is bőven tudja fogyasztani az akkumulátort. Ahogy az is, amikor nincs térerő, és a telefon folyamatosan próbál csatlakozni a hálózatra.
Én tabletet használok, a telefon az önmagában sokat fogyaszt!
Telefonálásra buta telefont használok :)
De egy tablet a 15 km-es túra alatt a 100%-ról 85%-ig szívta csak le az akksit, igaz nem volt állandóan bekapcsolva a képernyője, de a tracklogot 2 mp-enként rögzítette és a hangutasítások is mentek a navigáció közben:
Egyetértek! A Garmin eTrex 25-öm 2 db noname (chinesium) 2500 mAh-s ceruzaakkuval kb. 8 óráig bírja, télen kicsit rövidebb ideig (mindig van nálam plusz garnitúra tartalék feltöltve), úgy megszoktam és megszerettem a gps-t, hogy tt-ra is magammal viszem, nemcsak egyéni túrához használom (és papír térkép is mindig van nálam, hogy borzoljam a gyengébb idegrendszerű túratársak kedélyét). A telefonos gps nekem nem jött be, pont a rövid üzemidő miatt, de talán mert nem is volt eddig komoly telefonom, viszont amire kell, arra jó ez is.
"Plusz a GPS elég energiaigényes, egy 30000 mAh-s nehéz külső akkumulátorral a kezemben túráztam, ami önmagában kényelmetlenné teszi." - Hmmm... A k100-at végigtrackeltem meg néztem itt-ott a "merre van az arra"-t akütyün 2*2 ceruzaelemmel egy Dakota 10-esen. Sajnos a telefon ilyen jellegű használata valóban szuboptimális, de nem a gps, hanem a kijelző fogyasztása miatt.
Azért különleges, mert nem szokásom. :-) Általában a túra közben a hátizsák alján van a telefon, mert nincs rá szükség. Van turistajelzés, útleírás, térkép... Hát nem azért megyünk ki, hogy elszakadjunk a szokott környezettől?
Plusz a GPS elég energiaigényes, egy 30000 mAh-s nehéz külső akkumulátorral a kezemben túráztam, ami önmagában kényelmetlenné teszi. Anélkül meg nem kockáztatnám, hogy a telefonomat telefonálásra használhassam, ha bajba kerülnék.
Az Intersport Túranap a Kevély-nyereg és a Teve-szikla között sok jelzetlen szakaszon megy, olykor nyúlcsapáson is, szalagozás híján nem ment másképp. Ez a kivétel. Amúgy egy turista tudjon tájékozódni, ne a kütyüjétől függjön.
