hat mondjuk egy 2 evessel otthonlenni es GYES-betegnek lenni,mar nemigen tudnam osszefuggesbe hozni a hormonokkal.....
Eleinte meg neha tenyleg annyira nehez,az allando szoptatas,ejszakazas,hogy az ember nemigen er ra magaval foglakozni,tulelesre jatszik:)
MOndom,en teljesen ellismerem,hogy otthon lenni,foleg segitseg nelkul,neha tenyleg nem konnyu.Azt is,hogy egy kisbaba melett az ember nem tud mindig eleg muvelt,tajekozott lenni,orul,ha meg tudja mosni a hajat,amig alszik,nem hogy Shakespeare-t olvasni....De nagyon sok fugg a hozzaallason,ez meggyozodesem.
Ha egy kis ember ra van szorulva az emberre,ha az ideiglenesen egyszem csaladfenntartonak szuksege van a felesegere is,nem csak a gyereke anyjara,akkor az ember osszeszoritja a fogat es megprobaja osszesezdni magat,mert csinalni kell,muszaj.
Ha nem megy egyedul,segitseget kell kerni,de nem szabad elhagynia magat,mert akkor magaval rantja az egesz csaladot..
Es most nem a szules utani valosagos depressziora gondolok,ami tenyleg lehet a hormonalis valtozasoktol..
ez tök jó, hogy leírod, hogy végre tudtál találkozni a barátnőiddel. ugyanis amikor korábban arról volt szó, hogy ez nem jön össze, magamban azt gondoltam: hát, ez inkább fordítva van: a szingli barátnőim bármelyik este szabadok, de én vagyok a szűk keresztmetszet: bébiszitert kell szervezni, ha meg valami van (pl. most nálunk) le kell mondani a programot, én a múlt héten egy igen drága koncertjegyet buktam ezen. szal sztem a kismama miatt nehéz elsősorban találkozni a régi barátokkal. más kérdés persze, hogy ha az ember másról sem tud beszélni, mint a gyerekről, akkor a barátnők valóban lekopnak. én erre élénken emlékszem szingli koromból és vigyázok, hogy ne váljak pisi-kaki témára szűkült kismama.
Szerintem a baba korától is függ, hogy az ember mennyire érzi magát bezárva. Nálunk nincs nagyi, nincs szomszéd, apa, nagyobb gyerekek egész nap oda. Szóval a 4 hós baba mellől nehéz elmozdulni, illetve csak délután, viszont ő 3-4 óránként szopizik akkor is. Már várom, hogy nagyobb legyen, lehessen vele normálisan kommunikálni, tudjak vele hosszabb utakra elindulni, stb. Őnagysága utálja a babakocsit, szóval nehéz vele bárhova is eljutni mostmég!
A múlt héten volt egy pszichológus vagy pszichiáter a TV-ben, aki azt mondta, hogy a GYES szindrómán mindenki átesik, csak máshogyan tolerálja, illetve bevallja, vagy nem. És szerinte ez (mármint, hogy mindenkit elér) teljesen normális, a hormonok változása is befolyásolja!
Gabi, malena, szerintem nem arról van szó, hogy ki mennyire van leterhelve. Nem a fáradtságtól lesz valaki GYES-szindrómás - legalábbis szerintem.
Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, mind mást és mást tolerálunk nehezen.
Én például - csak magamról beszélek, nem akarok általánosítani - a ház körüli sétáktól még nem éreztem magam kevésbé bezárva. El lehet menni fodrászhoz gyerekkel ( bár ismerek olyan szalont, ahová mászó kortól 3 évesig nem engednek be gyereket), és közben végig azt lesni a tükörből, hogy mit hogy pakol szét a gyerek - jó esetben csak pakol - , nem szalad-e ki az utcára, vagy hogy hogy ordít a babakocsiban. Lehet menni vele bankba és postára, ahol a sorbanállás közben mindenkinek - beleértve engem is - szétcincálja az idegeit a bömböléssel.
Ezzel most NEM azt akarom mondani, hogy smafu amit csináltok, ellenkezőleg: LE A KALAPPAL!!! Sokkal többet vállaltok, mint én és nektek is nehéz elmenni fodrászhoz. De attól, hogy nektek még nehezebb, másnak még nem lesz könnyebb...
A bezártságról meg még azt szeretném elmondani, hogy mióta vidékre költöztünk - ahol van nagyi- kinyílt a világ. A pesti barátnőimet az elmúlt két hónapban többet láttam, mint az elmúlt egy évben összesen. Ott ott volt minden: kávéház, színház, mozi, üzletek, de mindezt csak kívülről nézhettem. Most, hogy van kire bízni a gyereket, eljutottam könyvtárba és nyugodtan, kényelmesen végignézhettem a polcokat, beülhetek egy kávéra a cukrászdába, amikor dokihoz megyek nem kell fogócskáznom a gyerekkel a váróban, stb, stb, stb. és hogy mindezt megtehessem, ahhoz nem a munkahelyem kellett, hanem egy nagyi. Meggyőződésem, hogy sok GYES-szindrómással csodát tenne egy kis segítség.
Ja, kéne egy GYES-szindróma utáni szindróma topikot csinálni... :) Nekem mákom volt, tudtam otthon csinálni a munkám a gyes alatt (de. du. alvás alatt, este, aztán a bölcsivel egyszerűsödött a dolog), ha nem lennék ilyen szerencsés, akkor lehet, hogy még gyorsan a terhesség alatt végigtalpaltam volna valami otthon is végezhető szakma-tanfolyamot. Tényleg, ez nem is rossz ötlet, majd terjesztem. :)
azert nem konnyu egy kisbaba mellett pl eljutni fodraszhoz,foleg,ha nincs segitseg,vagy egy orvoshoz,elismerem....De ha mar nincs segiteseg,az sem konnyebb,ha este a ovi vagy bolcsi utan kell ezeket a gyerekkel lebonyolitani.Egy csomo minden olyankor mar nincs is nyitva...
Szoval azert en igencsak visszasirom,mikor itthon lehettem es nem ejfelkor ment a mosogep,mint most,mert napkozben volt ra idom.Most nincs...de most sincs gaz,meg lehet oldani,soxor hozzaallas kerdese..
hát igen, ezzel nagyon egyetértek. miközben imádom a munkámat, de a hajam égnek áll, amikor otthon levő anyukák panaszkodnak, hogy nem jutnak el a bankba, postára, fodrászhoz, vásárolni, stb, stb. nekem mindezt munka és a gyerekek mellett kell (kéne) megoldani.
most 2 hetet itthon vagyok a gyerekekkel (egymásnak adták a skarlátot, szépen kivárva a lappangást) és 2 év után először újraélem, milyen itthon... persze, fura, meg minden, de hát ég és föld. és nincs az ember bezárva, ez nem igaz. fogom magam és elindulok a két gyerekkel és jövünk megyünk. egy idő után már egy kör a ház körül gyógyszertárral, zöldségessel felér a világ körüli utam izgalmaival. :-))
mert bizonyos szempontbol a vilag legjobb dolga otthonlenni a gyerekkel,mas szempontbol meg neha tenyleg nagyon faraszto,es egyhangu,amirol a topik is szol.
De azt azert minden GYES-beteg anyukanak szivbol ajanlom a figyelmebe,hogy ha mar megvan az a budos kolyok,neha dolgozni mellette sokkal nehezebb,mint bezarva otthon lenni.Ha megprobalja az ember a teli hosszu,sotet depresszios napokon kitalalni,hogy is tudna megoldani,ha reggeltol estig dolgozna es minden mas utana maradna,talan jobban tudja ertekelni azt,hogy otthon lehet...Nem bantasbol irom igazan,de engem egy parszor ez a vegiggondolas kihuzott a bezartsag erzesebol.
Nálunk is jófejek a bölcsisnénik, sose szóltak semmit emiatt, én sajnálom a kölköt. És mivel reggel én korán indulok, hogy délután időben végezzek, őt a férjem viszi, cserébe nekem kell odaérni érte. Ezért nem nagyon tudok hirtelen jött ötletek miatt ottmaradni, mert öt perc alatt nem tudok akárkit odaszervezni a gyerkőcért. De ez itt off, elnézést. :-)
tudom,nem konnyu....en 5-ig dolgozom,legkorabban fel 6-ra erek a gyerekert az oviba....Utanunk zarjak az ovodat,de szerencsere nagyon jo fejek az ovonok,megertik,hogy nem a kormomet reszelgetem otthon,mig a gyereket az oviban hagyom....
Persze, tudom. Megállapodás szerint nekem 4-ig van munkaidőm, és 4 előtt öt perccel jelentették be, hogy maradni kéne. És igen, mibölcsink is 6-ig van nyitva, de 3/4 ötkor az én fiam az utolsó, akit elhozunk.
igenam,csak ebben a mai csucsszuper vilagban nem mindenki engedheti meg maganak,hogy minden nap elkeretszkedjen korabban,mert a gyerekert kell menni,ha meg akarja tartani a munkajat.Es a bolcsi tenyleg 6-ig van....marmint a mienk addig volt...
Terhesen törődtek velem még a munkahelyemen is, gond nélkül hazamehettem korábban, a főnököm maga ajánlotta fel amikor már nagy pocakom volt, hogy lépjek le előbb, ha sincs semmi sürgős.
Most, amikor bölcsibe kell menni a gyerekért, és nem 5-re akarok érte menni, mert még kicsi, sok lenne neki, akkor falba ütközöm, mit akarok én lógni. (Aztán megegyeztünk, de küzdeni kellett érte, míg terhesen nem)
Ugyan egyetértek lényegében mindennel, de azért egy-két dolgot hozzátennék:
1. Nincs mindenhol segítség. Én mindenhova gyerekkel járok. (Az első 7-8 hónapban kozmetikushoz is, fodrásznál egyszer voltam akkor, most (14 hós) meg viszem magammal az uhura és szükség esetén a fogorvoshoz is - bár épp tegnap voltam, a férjem meg bevitte a gyereket a mh-re 3 órára, de így tovább is kellett dolgoznia, mert nem fejezte be a munkáját. Jövő héten viszont amniom lesz, így érdekes lesz még utána...) Egy 30nm-es lakásban (1szoba, miniatür sötét konyha) pedig egy üvöltő, hasfájós gyerek mellett (és akkor a férjemnek is úgy alakult, hogy lényegében heteken át éjjel 2 és reggel 6-7 közt láttam csak) bárki rokon az idegeimre is ment volna pluszban, főleg a jó tanácsaikkal, amivel azért telefonon is ki tudtak tenni magukért. Akkor azért eléggé "depressziós" tudtam lenni...
És jön a másik. :-)
2. Ami korábban elhangzott, a környezet. Volt egy baráti társaságod, akikkel néha találkozni is szoktatok és hirtelen eltűnnek, de még csak a telefonra sem veszik a fáradtséágot hónapokig, így tényleg nem marad kihez szólni.
Ha szerencséje van az embernek, akkor van lehetősége valamilyen módon tanulni, ami esetleg az agyát karban tartja (és így pszichésen is jót tesz), meg néha gyerek nélkül elmehet emberek közé. De akinek ez sincs?
Egy csomó esetben tényleg nem csak pénz kérdése a dolog, hanem a monotonítás, egyhangúság, nulla szellemei kihívás, ami gyakran magánnyal is párosul, mert otthon is megváltoznak a kapcsolatok...
Független attól, hogy nincs segítségünk, mi (én!) elég szerencsések vagyunk. A férjem ugyan a saját hobbiját megtartva (amihez én is ragaszkodtam, mert elég egy a családban, aki ezt megsínyli :-( ), maximálisan kiáll mellettünk, segít, ahol tud. De csak egymásra számíthatunk.
Öregedéssel is egyetértek, de akkor sem vállalnék többet, ha a fizetésem többszöröse lenne a gyes, és kevesebbet, ha egyáltalán nem fizetnének. (Viszont ez, illetve tkp. jelenlegi viszonyok közt illene megfelelő ellátási hátteret (bölcsöde, óvoda) és munkába visszatérési lehetőséget biztosítani)
Autó :-((( Melegfrontot azért neeeeeeeee! (Attól iszonyat fejfájásom szokott lenni és most no gyógyszer...) ;-)))
Nekem nagyon látványos felfedezésem volt, hogy terhességet (jó esetben) mennyire "túlmisztifikálják" (vagy ez mégiscsak relatív, jobb úgy, hogy kellően megbecsülik, foglalkoznak vele, segítenek) az emberek, aztán valahogy sokan arra állnak be, hogy 9 hónapig csak a terhesség meg főleg szülés lebeg a szemük előtt, hogy csak azt kelljen túlélni, jógázni járnak, szüléselőkészítőre, és emellett teljesen elsikkad az, hogy milyen lesz utána, a gyerekágyról alig beszélnek sehol stb. mintha a szüléssel majdnem minden nehézségnek vége lenne, pedig ugye... :) Mi egy kis vizesedés ahhoz képest, hogy hetekig utána nem tudja magát kialudni az ember vagy amikor tétován és elesetten áll a bömbölő kisbaba fölött és fogalma sincs, hogy mit csináljon... (ö, kis vizesedésről beszélek) Persze a szülésre is készülni kell(ene), ebben nincs is hiba, csak az egész egy fél nap, jó, nem könnyű, de az utána jövő óriási változásokhoz képest szerintem kismiska (oké, nekem könnyű szülésem volt :)). Meg valahogy sokan tárgyakban felkészülnek, de igazából lélekben nem (amit az ember a környezettől meg a szakemberektől sem kap meg, még egy pici figyelmeztetést sem :( ) Én az összes utánam jövőt komolyan figyelmeztetem, hogy készüljön a gyerekágyra, tömje tele a hűtőt, szervezzen segítséget, hogy ne érje sokként az egész. És teljesen igaz, tökéletesen alábecsült munka az anyáké, egy hétre cserélne egy kényelmes és álmatag kollégám velem, utána zokogva kérné vissza a stresszes állását, tuti... Vagy vegyük pl. a tévét, ömlik a szemét egész nap a 90 csatornán, de pl. gyereknevelési műsor sehol, vagy valami, amiből lehetne információt meríteni erről a nem kevéssé fontos és folyamatosan aktuális témáról. Teljesen el vagyunk dugva. És az állam emellett komolyan gondolja a 2x ezer Ft GYESt, miközben öregedik és ellehetetlenül ez a kis ország (mire a gyerekeink felnőnek, Mo fele! lesz nyugdíjas, amiket nekik kell majd eltartaniuk... bele sem merek gondolni)
Nekem most jön a feketeleves, ledarálták tegnap az autónk, másfél hét borzalomra rendezkedtem be (melegfrontot! :)).
Nekem eddig a fogfájás volt a mélypont. Pont akkor, amikor senkit sem tudtam megkérni, hogy vigyázzon a gyerekre (már akivel a gyerek is elmarad, ugye...), - férj este 8 előtt nem esett haza a munkahelyéről, szabiról álmodni sem tudott, az egyik nagyi vírusos torokgyulladással lázasan feküdt otthon, a másik szintén képtelen volt a munkahelyéről elszakadni, a fogorvosok fele betegszabin, a többieknél hetekre lekötve az időpont, vagy órákat kell várni a váróban, vagy számomra megfizethetetlen, az én fogam meg már....akinek gyulladt már be gyökere az tudja.
Megpróbáltam magammal vinni a gyereket, a váróban a türelmem utolsó morzsáira is szükségem volt, hogy ne kalapáljam el, amikor meg beültem a székbe, egy ideig kíváncsian nézelődött de amikor megszólalt a fúró, hisztérikusan sírni kezdett, szinte sokkos állapotba került, alig bírtam megnyugtatni. Szóval a beinjekciózott fejemmel, a félig kifúrt fogammal szépen hazaindultam babakocsival, BKV-n, csúcsforgalm idején. Másnap úgy volt, hogy a férjem elszabadul korábban és már 5-re otthon lesz, vártam, mint a messiást, de persze közbejött valami. Amikor hazajött, ordítoztam vele, hogy igen, szerintem felállhatott volna arról a k...va tárgyalásról, igen, kitalálhatott volna valamit, bármit, nem érdekel, de haza kellett volna érjen! Végül egy boltos - látva a feldagadt fejemet meg a kisírt szemeimet - ajánlott egy 0-24 fogászatot, ahol nem csak húznak este 6 után, hanem akár éjszaka is vállalnak gyökérkezelést. Életem végéig hálás leszek érte.
mondjuk jó, hogy két nem GYES-beteg anyuka cseverész. :)
:-)))
De sajnos nem is egy példát látok magam körül arra, hogy kedves, okos, szép, csupa szeretet nők, akiknek a gyerekük a minden, csapdában vergődnek és bedepresszióznak, mert a körülményeik egészen máshogy alakultak a családalapítás után, mint ahogy azt korábban képzelték. Körülményeik alatt itt most mindent értek, úgy az anyagiakat, mint az emberi kapcsolataikat, mint minden egyebet. És bosszant, amikor egoistának állítják be őket. A gyerekek mindent megérnek, de mindent nem pótolhatnak.
erdekes,ezzel en pont forditva vagyok.Megmondom oszintem,utalom a hazimunkat,nem vagyok egy konyhatunder,de megcsinalom,mert dolgozik bennem a gondoskodasi oszton...En a munkamat szeretem,ott erzem ertelmesnek,amit csinalok,ot van sikerelmenyem es meg fizetnek is erte.....Itthon szo szerint 3x annyit dolgozom,de se sikerelmeny,se latszatja nincs....
Ha kedvem szerint tehetnek,akkor letojnam a haztartast magasrol es ellennek csak a gyerekekkel.De itt azonnal belep a piszkos penz,mert nem tehetem meg,hogy hazvezetonot fogadjak es tisztitoba hordjam a ruhakat,tehat a draga idom nagyja ezzel megy el,nem azzal,amihez kedvem is lenne.
En ettol voltam itthon beteg,meg attol,hogy nem volt egy felnott egesz nap,akihez szolhattam volna....
Nagyon sok igazság van abban, amit ebben a hsz-ban írtál! (Az előzőkkel nem annyira értek egyet.) Nem hiszem, hogy GYES-szindrómás vagyok/voltam, de pár hónapja sokminden igaz volt rám ezek közül. Annak ellenére, hogy a férjem sokat segít, és elismeri, amit itthon csinálok (hehe, mikor először mentem el este úgy, hogy neki kellett etetni-fürdetni-fektetni 2 gyereket, csak pihegett, mikor hazaértem, és csodált engem :) ) és szerencsére anyag gondjaink sincsenek. De mikor az egyetlen gyerekes barátnőm elköltözött és egész nap nem beszéltem felnőttekkel, amikor ölni tudtam volna 3-4 óra egybefüggő alvásért (átaludt éjszakáról álmodni sem mertem...) vagy 2 óra egyedüllétért, hát akkor kezdtem begolyózni. Aztán megoldódtak a dolgok, bekerültem egy újonnan alakult mamaklubba, a nagyobbik gyerekem beszokott a bölcsibe (heti pár óra csak, és akkor is itt van a kisebbik, de akkor is sokat számít), a kisebbiket meg pár nap alatt megtanítottuk általudni az éjszakát, így még élek gyerekefektetés után és a férjemmel is vannak estéink.
Persze most is hiányzik a szabadidő (a munka/karrier nem), de a gyerekeim ezerszer többet érnek, majd ha felnőnek, akkor járok kávézgatni :)
Ja, és futok újra, ami szuper, testnek is, léleknek is. Szerintem minden GYES-szindrómásnak elő kellene írnio receptre a sportot :)
Jó gondolatok, nem is ezeket kifogásoltam - az a pszichológus meg vesse tűzre a diplomáját, ha ez volt mála Szandi földrebillentésének az eszköze. :) (mondjuk jó, hogy két nem GYES-beteg anyuka cseverész. :)) Én most ott tartok, hogy hátrálok kifele a munkehelyemről és kész vagyok attól, hogy értelmetlenül tékozlom el a fél napom, pusztán a nyüves pénzért, mialatt akár tartalmasan is eltölthetném az időm, teszem azt a gyerekemmel. :) A szűken vett szakmámban nincs 6órás munka, hiába vagyok jó meg ügyes, így asszem maradnom kell itt, csak még azt nem tudom, hogy hogy élem túl. :) De ez már nem a GYES-szindróma, hanem pár évvel után. :) Nyissak egy új topikot? :)
2 napig otthon voltam a beteg gyerekkel., Ma megkérdezték a munkahelyemen, hogy kipihentem magamat? ÁÁÁÁ, ami szvzs hiányzik sok otthon lévő anyuka életéből, az az elismerés a munkáért, amit végez otthon. Sem anyagi, sem erkölcsi eliserés nem igazán jut egy "nem dolgozó" anyukának.
Tegnap nem tudtam befejezni, de látom nem késtem el, nem járt erre senki.
A GYES-szindróma is szerintem kicsit összetettebb valami
De még mennyire! Micike példája csak egy a sok közül, mellesleg lopott ötlet, az RTL reggeli műsorában próbálta egy pszichológus ezzel a példával helyretenni Szandit, aki nem értette, hogy hogy nem éli meg mindenki olyan pozitívan az anyaságot, mint ő.
A GYES szindrómát sokan (ebben a topikban is) az önző karrierista nők betegségének tartják, Micike példája csak egy példa, hogy mástól is be lehet otthon golyózni, nem csak a karrier utáni sóvárgástól.
Az, hogy imádod a gyereke(i)det és nem vágysz karrierre, vagy más önmegvalósításra, még nem jelenti azt, hogy elkerül a GYES-szindróma.
A munkahelyeddel együtt egy csomó más doldog is eltűnik az életedből. Eleve kiesik a fizud, tehát nadrágszíj összehúzva. A baráti köröd is kicserélődik, mert nagyon nehéz a reggeltől estig a taposómalomban dolgozó barátokkal már időpontot egyeztetni is (a szabadidőtök még véletlenül sem esik egybe) és a telefon nem pótolja a személyes találkozást. Új barátokat meg nem biztos, hogy találsz. Én ezen a téren mondjuk szerencsés voltam, de nem mindenki az. A nem gyerekes ismerőseid -rosszabb esetben a családod is- körömreszelgető kismamának fog tartani, aki egész nap nem csinál semmit, miközben sokszor este már arra is alig van erőd, hogy az ágyig elvonszold magad. Az egy dolog, hogy fodrászhoz, kozmetikushoz nem jutsz el, de még fogorvoshoz sem, hiába lüktet az agyadban a fogad már egy hete, amíg nem találsz egy olyan 0-24 fogászatot, ahol este 9-kor is vállalnak gyökérkezelést. Ha szerencsés vagy, és alvóbabád van, akkor köszönd meg a sorsnak, de ha nem, hát egy idő után már ölni tudnál egy éjszakáért, amit átalhatsz. Nincs mozi, nincs színház, nincs kávéházi traccs a barátokkal, nincs étterem, stb, stb ,stb. Ezt még hsz-eken keresztül lehetne folytatni.
A tömör lényeg, hogy ha valaki GYES-szindrómában szenved, még nem biztos, hogy az önös karrierista érdekei miatt szenved. Lehet, hogy csak vágyik a régi élete után, amikor a reggeltől estig tartó gürizését elismerték, amikor nem jelentett problémát egy kávéra összefutni egy barátnőjével (mármint egyedül, hogy a barátnőjére koncentrálhasson), végigalhatta az éjszakákat, amikor ha beteg volt, az még érdekelt valakit, és nem érezte magát egy rakás szerencsétlenségnek, magában keresve a hibát, mert mindez hiányzik neki - másoknak meg látszólag nem.
A GYES-szindrómások esetében szerintem először a környezetüknek kellene magába néznie!
