És itt az ok, miért küldték Bodolaiék és az Index nyakára Vaszilyék az átszervezési tervet:
"Az ATV beszélgetéséből kiderült az is, hogy minden nyár közepén merülnek fel pénzügyi problémák, amikor az Index napi finanszírozásában plusz segítség kell, ehhez hitelt idén csak az Indamediától tudtak szerezni, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy a kormánytól kapnák a pénzt, inkább épp az a lényeg ebben, hogy nincs kormányzati hirdetési bevételük."
A Mérce cikkében - ami az ATV adása alapján készült, én nem láttam - szerepel, hogy Bodolai elmondja: erős garanciákat adott neki Vaszily Miklós arra, hogy nem lesz ráhatása az Indexre.
Az "erős garancia" pedig az volt, hogy (idézem)
"Bodolai feláll az elnöki székből, amennyiben olyan behatást érzékel, hogy például nem lehet megírni egy cikket. Megjegyezte, többen próbálkoztak, hogy vegyen le egy-egy cikket és volt, hogy fel is jelentették ilyen ügyben, de nem voltak olyan erős behatási kísérletek, hogy azokat komolyan kelljen venni. "
Ez aztán az erős garancia, aztaaaa ...
Vaszily simán és egy legyintéssel beáldozza Bodolait, ha szükséges (és úgy néz ki, lassan szükséges is lesz).
Ez az ember naiv, vagy buta? Most már nem tudom eldöntei.
Itt egy beismerés:
"Bodolai tagadta, hogy megvádolta volna Dull Szabolcsot azzal, hogy baloldali politikusokkal akarja szétverni az Indexet, de azt bevallotta, hogy az ügyet kiváltó posztot indulatosan tette közzé egy zárt Facebook csoportban, és erőteljesebben fogalmazott, mint ahogy gondolta."
Na tessék, akkor hiába ismételgeti itt a fideszes társaság, már Bodolai is elzárkózik a saját nyilatkozatától :D
Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt - ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz.
Mindenesetre beütött az Eszenyi-effektus, visszahívták a választási bizottságból, és szüneteltetik a műsorát a Tilosban. Ilyeneket merészelt mondani:
...„a mostani turbulenciára nem a bevételek csökkenése és nem politikai aknamunka adott ürügyet, hanem az, hogy az igazgatóság tette a dolgát, és elkezdett veszélyhelyzeti szcenárióban gondolkodni arra az esetre, ha a bevételeink csökkeni kezdenek (ez veszély sajnos az utóbbi hetekben valósággá vált). Magam és az igazgatóság tagjai egy hónapja várjuk, hogy a politikai függetlenség veszélyforrásait valaki konkrétan megjelölje.
Ki fenyeget bennünket, milyen eszközökkel? Ezt mi bizonyítja vagy legalább valószínűsíti? A válaszokat köd borítja,
marad a ködszurkálás. Ha valaki konkrétan megjelöli számomra, hogy a politikai függetlenség kik által, miként jelent létező veszélyt, akkor a barométer beállításával kapcsolatosan kifogásom nincs.”
Sőőőt, emiatt az átszervezési terv miatt (és gondolom, amiatt is, ami még hozzájárult, és amit majd tisztábban látunk később) állt fel a vezérigazgató, rúgták ki a főszerkesztőt és állt fel az egész szerkesztőség.
Alig volt következménye annak az Indás tulajdonosok által megrendelt tervnek.
De azért Bodolai is kezelhette volna sokkal jobban az egészet, sok hibát követett el és a saját hiúságát kissé hátrébb helyezve, megmenthette volna a szerkesztőséget, biztos vagyok benne.
Hogy azóta meg miket nyilatkozik összevissza, az egy másik kérdés, abból az derül ki, hogy emberileg is találhatunk nála kivetnivalót.
Egyébként a nagy káoszban nem tudom feltűnt-e bárkinek, hogy Dull-t Bodolai nevezte ki 2019. decemberében, nem pedig a szerkesztőség választotta magának! Ami azért érdekes, mert a szerkesztőség érinthetetlenségére hivatkozva mondott fel kvázi az egész index gárda, amikor ugyan az a Bodolai elbocsátotta Dullt.
Bodolai pedig nem mellesleg LMP, csak a tisztánlátás kedvéért. Ezért is bíztak a döntésében, amikor Dullt kinevezte!
"Milyen gáz , hogy egy fidesztroll hozzászólásában van a bizonyíték egy másik fidesztroll hazugságainak a leleplezésére"
Ha A-tól Z-ig mond valaki mindent, meg annak az ellenkezőjét is, mindig azt, amivel épp jobb színben tetszeleg, akkor nem nehéz ellentmondást találni :D
Gondolom az egy fatális véletlen, hogy a lengyel liberális Gazeta Wyborcza lapot kiadó cég 60%-a az a Soros György által alapított, az Open Society Institut által pénzelt amerikai Media Development Investment Fund (MDIF) cég birtokában van.
Biztosan a sajtószabadság, a pártatlanság és elfogulatlanság miatt volt erre szükség - nem a lengyel médiaviszonyokba való durva beavatkozás miatt.
Az egy újabb totális véletlen, hogy ugyan ez a MDIF amerikai alapítvány pénzeli és részben tulajdonolja a 444. hu oldalt .. és 8 éve ők a tulajdonosai a Magyar Narancsnak, akik szintén a teljes pártatlanság, elfogulatlanság és a sajtószabadság képviselői.
Magyarról magyarra fordítva : Soros György a cégein keresztül szolidaritását fejezte ki az Index szerkesztőségével.
Itt egy elemzés erről a szép, a sajtószabadságot bemutató történetről, a szélsőjobboldali Deutsche Welle lapból - biztosan az orbáni lakájmédia írta ezt is: