Ennyire nehéz értelmezni a kölcsönösen szót?:DDD Te azt mantrázod, hogy az Index van kiszolgáltatva az IndaMediának.
Ugyan hol az ellentmondás? Gerényi rendszeresen a stratégiai tanácsokat, az Index pedig szarban volt, romló trenddel. Mindkét cég érdeke, hogy jól muzsikáljon, ehhez pedig keresték a megoldásokat.
De mindezt már leírtam, belinkeltem a GG-féle tervet, amit ráadásul ő maga is lépcsőzetesen javasolt bevezetni. Csak egy hülye lát ebben romboló szándékot, pláne a sajtószabadság elleni merényletet.
"a felmondások még zajlanak, vannak, akikkel munkajogász egyeztet, sőt azt is megjegyezte: "Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki komolyan gondolta a felmondást."
Az Index.hu Zrt. 2019-ben 61,51 millió forintos adózott eredményt ért el, ez 40 százalékos növekedést jelentett a 2018-as értékhez képest. A társaság egyetlen részvényese, a Magyar Fejlődésért Alapítvány 40 millió forintos osztalék kifizetéséről döntött.
"Egyébként az az ellentmondás nem tűnik fel neked, miszerint Bodolai garanciát kért Vaszilytől, hogy nem avatkozik bele (és azt aztán jól megkapta :D), a következő mondatában pedig elmeséli, hogy Vaszilyék küldték neki Gerényit az átalakítási tervvel? "
Gerényi meg azt írta , hogy : "Mivel megbízásom elfogadásakor titoktartást kellett vállalnom, "
Szóval Bodolai nem is tudott a dologról , Vaszilyék terve forog ;-p
kezdettől ezt írom, napok óta, az IndaMedia "ráhatása" (hogy Bodolait idézzem) okozta az egész helyzetet. Onnan ered az egész, mégpedig Vaszilytől.
Nem Vasziliy-től!
Simicska és Spéder szervezték így a céget, mert a milliárdokat érő IndaMédiát nem óhajtották odadobni a baloldalnak, mert attól, hogy összekapott Orbánnal, még nem állt át a másik oldalra.
Az Index firkászai 10 éve már az Orbán embereinek dolgoztak, és ez kérdéseket vet fel:
- tényleg ilyen hülyék, hogy nem tudják, ki a tulaj
avagy
- megfelelt nekik a csicska szerep, a látszatfüggetlenség
Hogy Bodolai miben nem biztos, az az ő dolga, de a mai napon senki nem vonta vissza a felmondását. Még akkor sem, amikor kiderült, hogy mindössze 20 embert hagyott a felmondási idő letöltése nélkül elmenni, a többieknek 30 napig ott kell maradniuk.
De ez nyilván abból adódik, gondolom, hogy tömegek akarnak most Bodolainak dolgozni, ugye?
"amikor arról beszél, hogy az Index és az IndaMedia kölcsönösen kiszolgáltatottak egymásnak."
Kösz, hogy igazolsz: kezdettől ezt írom, napok óta, az IndaMedia "ráhatása" (hogy Bodolait idézzem) okozta az egész helyzetet. Onnan ered az egész, mégpedig Vaszilytől.
Aki szerintem nem lesz túl hálás azért, hogy Bodolai kifecserészi ország-világ előtt, hogy ő áll a dolog mögött, ugyanis ezt teszi éppen.
És amit te vitattál, de most már látom, nem vitatod, hiszen teljesen egyértelmű az egész helyzet.
Egyébként az az ellentmondás nem tűnik fel neked, miszerint Bodolai garanciát kért Vaszilytől, hogy nem avatkozik bele (és azt aztán jól megkapta :D), a következő mondatában pedig elmeséli, hogy Vaszilyék küldték neki Gerényit az átalakítási tervvel?
Lya. A szemét Vaszily kiegészítette az Index pénzecskéjét, hogy a skriblerek megkaphassák a fizetésüket. Rettenetes.
Egyébként itt megnézheted az adást, elég sok érdekességet kihagyott a Mérce. például, amikor arról beszél, hogy az Index és az IndaMedia kölcsönösen kiszolgáltatottak egymásnak.
Bodolai azt mondta, egyelőre nem kezdett embereket keresni, a felmondások még zajlanak, vannak, akikkel munkajogász egyeztet, sőt azt is megjegyezte: "Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki komolyan gondolta a felmondást."
És itt az ok, miért küldték Bodolaiék és az Index nyakára Vaszilyék az átszervezési tervet:
"Az ATV beszélgetéséből kiderült az is, hogy minden nyár közepén merülnek fel pénzügyi problémák, amikor az Index napi finanszírozásában plusz segítség kell, ehhez hitelt idén csak az Indamediától tudtak szerezni, de hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy a kormánytól kapnák a pénzt, inkább épp az a lényeg ebben, hogy nincs kormányzati hirdetési bevételük."
A Mérce cikkében - ami az ATV adása alapján készült, én nem láttam - szerepel, hogy Bodolai elmondja: erős garanciákat adott neki Vaszily Miklós arra, hogy nem lesz ráhatása az Indexre.
Az "erős garancia" pedig az volt, hogy (idézem)
"Bodolai feláll az elnöki székből, amennyiben olyan behatást érzékel, hogy például nem lehet megírni egy cikket. Megjegyezte, többen próbálkoztak, hogy vegyen le egy-egy cikket és volt, hogy fel is jelentették ilyen ügyben, de nem voltak olyan erős behatási kísérletek, hogy azokat komolyan kelljen venni. "
Ez aztán az erős garancia, aztaaaa ...
Vaszily simán és egy legyintéssel beáldozza Bodolait, ha szükséges (és úgy néz ki, lassan szükséges is lesz).
Ez az ember naiv, vagy buta? Most már nem tudom eldöntei.
Itt egy beismerés:
"Bodolai tagadta, hogy megvádolta volna Dull Szabolcsot azzal, hogy baloldali politikusokkal akarja szétverni az Indexet, de azt bevallotta, hogy az ügyet kiváltó posztot indulatosan tette közzé egy zárt Facebook csoportban, és erőteljesebben fogalmazott, mint ahogy gondolta."
Na tessék, akkor hiába ismételgeti itt a fideszes társaság, már Bodolai is elzárkózik a saját nyilatkozatától :D
Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt - ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz.