Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Albatros-kérdés: '98 körül volt szó róla hogy a német gépekért cserébe az Aero cég századnyi L-39ZA gépágyús változatot adna pont ugyanilyen megfontolások alapján. Akkor nem kellett, hogy miért nem, az indokok ismertek:-(
Az L-159-hez: egy kicsit agilisabb honvédelmi vezetés számára nem vágyálom ez a gép, mert ott áll belőle a gyárban 36 darab amit a csehek pillanatnyilag nem tudnak sehová sem elpasszolni. Egy prágai árvíz és egy Gripen-vásárlás után pedig nem igaz hogy ha nem is olcsón, de olcsóbban ne lehetne azokat megvásárolni vagy bérelni, neadjisten lízingelni. A vágyálom az Aermacchi M-346 szerintem, az ALCA-hoz hasonló elektronikával, de két hajtóművel. Pedig ebből már kvázi elfogóvadász is lehetne.
Üdv. Mindenkinek! Én már jó hosszú ideje olvasgattok itt.
Van egy ötletem a kisgép "krizisre" "vegyünk" egy elavult gépet .. 1, Ha vennénk akkor valalami MiG15 f104 kategotia kellene(hiszen van rajta gépágyu) természetesen modernizálnánk [De ez csak álom] De szügségünk lenne rakétákra vagy elég a gépágyu??
nem veszed figyelembe az iraki háború hatását. Régen is a fess egyenruha, a férfiasság, a fegyver, a nőkre való hatás hatott az emberekre. Én el tudom képzelni, hogy 500.000 lenne tartalékos mondjuk évente 1-2 napra, ezek fele akár több napra is. Ennek a realitásának alátámasztására meg lehet nézni a paintball látogatottságot, ami több tízezer is lehet. Ők potenciális tartalékos gondolkodásúak...
De sajnos nincs akarat ezt a (szerintem a férfilakosságban mindig megtalálható) réteget megmozgatni, kiképezni. Így ők satnyulnak, kiélik máshol ezen igényeiket (pl makettezés, paintball, autómánia, stb) és még fizetnek is érte...
Ne, ne, ne! Jól mondja Hamburger! Harci repülő a megoldás. Egy kisgép esetén elegendő az a turbolencia is amit egy MIG közeli elrepülése okozhat. Asszem még Bessenyei Peti sem tudná a figurából kiszedni a dépet!
Itt a bázis :17. "A lakosság mintegy ötöde nem zárja ki annak lehetőségét, hogy tartalékos szolgálatot vállaljon. Több mint 11% egyértelmű szolgálatvállalási hajlandóságát jelezte és közel 9% pedig lehetőségként kezeli e kérdést."
Igen érdekes feldolgozást lehet olvasni a Humán Szemle ezévi 3. számában a lakosság biztonságot és a profi haderőt érintő véleményéáről. (Természetesen van másik érdeks írás is, bongésszétek át, érdemes) Ami a véleményeket illeti, az összegzett következtetések közül tettem ide néhányat. Mintha a vitáinkat (beszélgetéseinket) olvasnám.
Fefe
Az írás itt található: http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/human_szemle/a_magyar_lakossag_velemenye_a_biztonsagrol_es_a_professzionalizalodo_haderorol
1. A biztonsággal kapcsolatos elsődleges asszociációk között a család és a közbiztonság jelenik meg az első két helyen, ezt követően jelenik meg az ország biztonsága. 2. A különböző biztonsági fenyegetések és kockázatok között a lakosság a nemzetközi terrorizmust és a drogkereskedelmet, valamint a tömegpusztító fegyverek illegális gyártását és kereskedelmét értékelik a legveszélyesebbnek. 3. Az ország függetlenségének mindenáron való védelmezése egyértelmű értékként jelenik meg, ugyanakkor a lakosság többsége szerint Magyarország nem tudja azt önállóan biztosítani. 4. A többség abban is egyetért, hogy a Magyar Honvédség fegyelmezett és jó erkölcsi állapotban van (58%). Az önmagukat a társadalmi hierarchiában a középső és magasabb rétegekbe sorolók igen pozitívan értékelik a Magyar Honvédség erkölcsi állapotát és fegyelmi helyzetét (63–67%). 5. A többség egyetért azzal az állítással is, hogy a Magyar Honvédség harcban is megállná a helyét (53%), de mint az előbbiekben harmaduk nem ért egyet ezzel (32%). Az egyetértők különösen magas arányát találjuk a középső (56%) és felső-középső (73%) társadalmi csoportba tartozók körében. 6. A válaszadók nagy többsége szerint ugyanakkor a Magyar Honvédség nem rendelkezik modern eszközökkel (77%). Az 50–100 ezer fős településeken élők túlnyomó többsége (90%) és a férfi válaszadók 82%-a osztja ezt a véleményt. 7. Többen kétkednek (46%), mint egyetértenek (43%) a tekintetben, hogy a Magyar Honvédség jól felkészült a technikai eszközök és a fegyverek használatára. 8. Szinte teljes az egyetértés abban, hogy önkéntes haderőt kell kialakítani, jóllehet egyharmaduk úgy véli, emellett fenn kell tartani a kötelező katonai szolgálatot is. 16. A válaszadók többsége az önkéntes tartalékos szolgálatot támogatja az egyéb alternatívák mellett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tradicionális tartalékos koncepciót (minden férfi tartalékosként való számontartása), illetve az előző kormányzati ciklus alatt támogatott rövid, de kötelező kiképzés is jelentős elfogadottsággal bír. 17. A lakosság mintegy ötöde nem zárja ki annak lehetőségét, hogy tartalékos szolgálatot vállaljon. Több mint 11% egyértelmű szolgálatvállalási hajlandóságát jelezte és közel 9% pedig lehetőségként kezeli e kérdést.
"Kicsi a repülési fegyelem, ki kell kényszeríteni, oszt kevesebb lesz a felemelkedés a vadászoknál, és az annyiszor kétmilla, ahányszor ez megtörténne."
És én a magam részéről természetesnek venném, hogy ha fegyelmezetlenségből, vagy akár a karbantartás elmulasztása miatti műszaki hibából adódik a probléma, akkor a Fulcrumok 2 milliós "hazakísérését" kőkeményen ki kellene számlázni a kisgép üzemeltetőjének, tulajdonosának! Ők majd rendezzék le egymás közt a pilótával a dolgot. Nem vagyok biztos benne, hogy jelenleg ez működik, márpedig akkor az "adófizetők" pénzéből kísérgetik őket... Üdv:
A MiG-29-es képes alacsony sebességű manőverekre. Tehát gyorsan utol tudja érni a kijelölt alacsony sebességű célt és után a kíséréshez megfelelően manőverezni. Természetesen az alba is képes utolérni a sportgépek többségét, csak nem mindegy, hogy mennyi idő alatt és mekkora távolságon!
A MIG-29 se kimondottan alkalmas sportgépek elfogására, azok hozzá képest túl lassúak... A harci helikopterek jobban megfelelnek a célra, ha helyesek az ismereteim...
veszélytelen sportrepülőgép, "kukacbombázó", vagy motoros sárkányrepülő sértette meg a légteret, miért nem elég felküldeni egy gépágyú-konténeres L-39 Albatrost?
Veszelytelen sportrepulo? Mar ugy erted olyan, amirol latszik a radaron, hogy nincs benne nehany mazsa robbanoanyag? :-)
Az L-39 nem arra valo, hogy utolerjen mas gepeket, a MIG-29 sebessegenek kb 1/3-aval tud menni.
...Arról nem is beszélve, hogy egy elbitangolt repülőeszköz jobb belátásra térítését sem lenne illdomos azzal kezdeni, hogy megszórjuk Kubbal/Mistrallal... :-)....
Meg a mai 9/11-es évforduló.
A terroristák által elkövetett támadás arra késztetett mindenkit, hogy átgondolja védelmének képességeit, és átértékelje azt. Jómagam csodálkozom azon, hogy még ma is "kesztyűs kézzel" bánnak az "eltévedt" repülőkkel. A nagy, légitársaságok gépeinél ritkán fordúl elő az eltévedés, és azon esetenként több száz ember utazik. Ezek nyílván számíthatnak arra, hogy egy harci gép segítve a bajban, "lekiséri" őket. Bár mostanság sok a műszaki meghibásodásuk, mégis a rajtuk utazók védelme ezt megkívánja. Más a gondolatom a kisgépek "eltévedése" ügyében. Azt gondolom, hogy az ő esetükben a fegyelmezetlenség többször előfordúl, mint a nagyok esetén. A fegyelem "kikényszerítésének" lehetőségében benne van az is, ha egy iljen kismasinát már levettek volna az égboltról, akkor, ha az netán stratégiai "célpont" felé repül. ( Lásd: Vári paksi repülése.) Bizton fegyelmezettebbek lennének, és műszaki állapotuk, műszaki szinvonaluk emelkedne. ( Pl: rádióhiba, tartalék rádió, vagy külön "vészjelző" ami független a szabvány rádiótol. Bagatel összeg.) Szóval véleményem: Kicsi a repülési fegyelem, ki kell kényszeríteni, oszt kevesebb lesz a felemelkedés a vadászoknál, és az annyiszor kétmilla, ahányszor ez megtörténne. Tán így több jutna missziókra.
Ha netán a bérelt GRIPEN-ek közül egy-kettő leesik (pilótahiba, vagy műszaki okból), akkor ki kell fizetnünk a teljes árát? Akkor az mennyibe mennyibe kerül? (elviszi a HM költségvetés jó részét?) Ezt is bekalkulálták a költségvetésbe?
A MIG-eket megvettük, tehát azzal nem volt ilyen gond.
Cifu wrote: "Korábban ebben a topicban volt szó róla, hogy az L-39-eseknél kikötötték a németek, hogy harci célra nem, csak kiképzésre használhatóak."
Bocs, nem emlékeztem rá. Végülis nem könnyű kb. 6200 h.sz. tartalmát fejben tartani... :-)) Ami a németek feltételét illeti, kérdés hogy pl. a légtérellenőrzés mennyire számít "harci" bevetésnek? Arról nem is beszélve, hogy csak akkor tudnának róla egyáltalán, ha nem a légtérből való kikísérés történne, hanem lelövésre, vagy leszállás erőszakos kikényszerítésére kerülne sor. Ennek a mai viszonyok között minimális az esélye, de ha mégis, akkor a magyar kormánynak nem az lenne a legnagyobb gondja, hogy mit szólnak majd ehhez a németek... Üdv:
Az egész országot lefedni légvédelmi rakétákkal nem lenne egy kicsit drága mulatság? Ha jól tudom anno a "nagy keleti testvér" is csak a stratégiai pontokat védte így pl. Moszkva.
Arról nem is beszélve, hogy egy elbitangolt repülőeszköz jobb belátásra térítését sem lenne illdomos azzal kezdeni, hogy megszórjuk Kubbal/Mistrallal... :-)
Lizingelés, hogy mennyire marhaság, az jó kérdés, én személy szerint a dolognak csak az anyagi részével vagyok elégtelen - dehát mint tudjuk gazdasági döntés született...
Egyébként Gripen. Egy "p"-vel.
-A MiG 29 is tud porosodni nem kell még több pénzt rá költení.
A Gripen-lizing előnyös oldalai közé tartozik, hogy már vannak a gépek tárolására szolgáló hangárok. Tudnillik a MiG-ek a szabad ég alatt pihentek korábban...
-Nem elég bérelni a Gépeket de kell löszer is.
Az minden fegyverhez szükséges, nemcsak a JAS-39-eshez...
-Értelmetlen a "légierőt" fejleszteni ha a szárazföldön nincs haderő.
Egyfelől ez politikai döntés volt. A MiG-MAPO kínált külön nekünk kidolgozott feljavító csomagot (Zsuk radar, új, kevésbé füstölő és nagyobb üzemidejű RD-33-as hajtóművek, a sárkányszerkezet karbantartásánál az üzemidő alapú helyett az állapot szerinti karbantartásra való átállás, stb.), szvsz talán jobb választás lett volna rövid távon, mint a JAS-39-esek lizingelése... Csakhát az orosz gépek nem örvendenek túl nagy népszerűségnek a politikusok köreiben.
Másfelől attól, hogy "nincs" szárazföldi hadsereg, még nem jelenti azt, hogy mindent dobjunk ki az ablakon. Inkább arra kellene törekedni, hogy legyen szárazföldi hadsereg is (és ne csak könnyű lövészek, de páncélosok és tüzérség is). Egyébként már volt szó arról, hogy a fejlesztés viszonylagos - egy, azaz egy század vadászgép lesz rendszerben...
-A légvédelemhez elég a légvédelmi-rakéta is elég.
Ez a Grippen bérlés egy marhaság! Mert: -A MiG 29 is tud porosodni nem kell még több pénzt rá költení. -Nem elég bérelni a Gépeket de kell löszer is. -Értelmetlen a "légierőt" fejleszteni ha a szárazföldön nincs haderő. -A légvédelemhez elég a légvédelmi-rakéta is elég.
"...MiG-29-esből négy folyamatosan készültségben van, és egyre több esetben kénytelenek felszállni azért, mert valamilyen repülőgép nem tarja be a légtérhasználat szabályait. "Egy ilyen MiG-gép felszállása kétmillió forintba kerül" - tette hozzá."
Ezt sem nagyon értem! Ha a radarkép ( + esetleg vizuális megerősítés ) alapján egyértelmű, hogy egy veszélytelen sportrepülőgép, "kukacbombázó", vagy motoros sárkányrepülő sértette meg a légteret, miért nem elég felküldeni egy gépágyú-konténeres L-39 Albatrost? A Fulcrum pilótáink mostanában úgyis többet gyakorolnak ilyen gépeken... :-(( Üdv:
A hazug komcsi szemétládák! :-(( Amikor lefixálódott a Gripen szerződés, és kiderült, hogy csak 14 gépet veszünk ( abból is kettő "UB" ) azt válaszolták a szakértők által hangoztatott aggodalmakra, mely szerint kevés túl kevés lesz ennyi repülő, hogy a MiG-29 gépek 2011-ig biztosan rendszerbe maradnak a Gripenek _mellett_! Na ebből lett most 2008, de azon sem csodálkoznék, ha az utolsó Gripen megérkezését követő napon beállnának a statikus sorra a 21-esek, 23-asok, és SZU-22-esek mellé... :-(( Üdv:
Csak akkor lehetne versenyképes magyar hadiipar, ha előbb 2÷3 éven belül legalább 100 milliárd Ft-nyi beruházást megfinanszíroztba az állam. (Üzemek létesítése, hadiipari berendezések, gyártósorok vásárlása, stb.)
Emlegettük, hogy mi lenne, ha az állam rásegítene a saját hadiiparra.
Úgy tűnik ezek exportja is nagy üzlet lenne (forrás HVG mostani száma):
nemzetközi fegyvereladások értéke:
2000 42,1 milliárd dollár
2003 28,5 milliárd dollár
2004 37 milliárd dollár
szállítók:
USA 12,4 milliárd USD
Oroszország 6,1 milliárd USD
Nagy-Britannia 3,2 milliárd USD
Franciaorsz 1 milliárd USD
importőrök:
India 5,7milliárd
Szaúd-Arábia 2,9milliárd
Kína 2,2milliárd
Egyiptom 1,7milliárd
Omán 1,0 milliárd
Izrael 0,9milliárd
Pakisztán 0,8milliárd
Persze nem valószínű, hogy nagy üzleteket köthetnénk, de megkeresve niche termékeket, ezekre ráállni, kis állami támogatás, hogy ne nulláról kelljen kezdeni, és lehetne pár milliót eladni. Ha viszont keletkezik (államilag is pénzelt) hadiipari kapacitás, akkor arra belül is rá lehetne állni. Kis lépéssel, de valahol el lehetne kezdeni.
Egyéb előnyei a hazai hadiiparnak:
-megjelenne pénzügyileg erősebb civil érdeklobbi a honvédség mellett
-lennének emberek, akik ebből élnének, tehát lenne érdeklődés a téma iránt
Az ide betett pénz nem lenne rosszabb helyen, mint pl a külföldi cégeknek adott adókedvezmény. Munkahelyet generálna, exportbevételt hozna, és mi (akik pl itt szoktak hozzászólni) még hasznosnak is tartanánk, mert valami kis függetlenséget adna a honvédségünknek...