Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Tartalékos, azaz behívható, továbbképezhető, összekovácsolható és veszteségpótlásra felhasználható állampolgárokról, valamint az ezt biztosító rendszerről.
No, akkor hogy is van az a tolmács? Félig így is magyar sivatagi kalap van rajta. (Nem lennék csóka, ha nem mondanám: nagyon europid a "beállása".) Sok kép észrevétlen készűl. Bizonyságul egy amit még nem publikáltak: Remélem az illető katona a felismerhetetlenségig "álcázott".
Egyszer és mindenkorra le akarom zárni ezt a hülyeséget a fotókról.Csak a mi nem közlünk le ilyet ,minden más NATO nemzet IGEN!
csak néhány példa: http://www.nato.int/shape/graphics/isaf/ http://www.mindef.nl/missies/071102_afghanistan_isaf.html http://www.slovenskavojska.si/poklicna/misije/misije_isaf5_sv_novosti.htm http://www.nato.int/multi/multi-isaf.htm
El kellene gondolkozni miről is van szó.A Google programmal térképet ,személyesen ,vagy egy kis utánajárással pedig infot is lehet szerezni bázisokról,vagy akár a járörök felszereléséről,stb.Csak ostobák veszik be ezt az ócska dumát ,hogy a képek veszélyeztetik a katonáinkat.Ezek a képek 2 000 000 lakosu városban készültek,valyon azok az emberek nem néztek ránk?Elfordították a fejüket?Ugyan már!Inkább valami olyanról lehet szó,hogy a hiányosságok zavarják az illetékeseket.Nekik csak annyi üzenek innen is ,hogy volt rendszerváltás,van sajtó,internet és rengeteg ember akinek ki........k.Ennyi.Ha nem tetszik a demokrácia irány Észak korea.
:)))))))))).A civil ruha azért van a mellényeseken mert valóban civilek.....tolmácsok! Tudod afgán civilre mégsem húzhatunk egyenruhát.A járőr azért megy a szűk utcákban,mert ott kellet járörözni.A többi no comment... :)))
Nekem, a képeket nézegetve sok minden lehetséges jut eszembe.: -Mivel Juhász a katonai-civil elemeket ötvöző szerepvállalásról beszélt, a kép már valszeg elképzelésének ilusztrálása. Lehet ennek előnye több is: A civil ruházat olcsóbb, és a katona veszélyeztetettséga kissebb, hisz nem hasonlít egy "persona non grata" amcsi katonához. Ezért rakta fel golyóálló mellényét a merdzsóra, hisz ezzel javítja egyenruhás társa védettségét. -Leolvasom a képről azt is, hogy igaz az az állítás, hogy nem jutott mindenkinek kevlár sisak, hisz csak a napsütés ellen védő kalapokat is látok. -A gpu állvány továbbra is csak "légi" célok ellen van. Ez abból is látszik, hogy épületek közt van a járőr, hisz ott a fal. Továbbá a járőr nem tart az ellenséges támadástól, mert ha ez fentállna a takaróponyvát nem csak félredobva tárolnák, hisz az "meneküléskor" lobogna mint egy zászló. -A képről leolvasom azt is, hogy a katonai shopp-ban továbbra sem kapható magyar felvarró. Ja és még egy: A civilben lévő "katona" bizton azért van így, hogy iljenképp is példázza a ruházat "egyenruha" jellegét. Különben ügyelt vón a kék farmer, és a barna félcipő diszharmóniájára. De ez bagatel akkor ha az összes magyar katonáról megjelent képen a sivatagi egyenruha láthatóan kétféle, és nem csak mintázata tarka-barka.
Ide írom még: Az összes álltalam leírtak saját szellemi termékem. Tilos felhasználni bárki illetékesnek egy esetleges vizsgálat esetén, ha netán fellvetődne bárkiben, hogy mért iljen "szedett-vedett", gyengén felszerelt a missziós katonáink küldetése.
Nincs igazad. A MH-nak csak fegyveres alakulatai vannak, hadserege nincs. A hds ugyanis szervezett, összefüggő - összekapcsolódó rendszerekből áll. Tehát pl. van tüzérosztálya, de nincs tüzérsége. 12 cső, meteorológia, ballisztika, felderítés nélkül.
Egy-két repülőeszköz, logisztika, stb. nélkül.
Tartalékosok, hadászati tartalélok nélkül.
Egy dandár nem a zászlóaljak összessége, hanem minőségileg több. (kéne, hogy legyen.)
Egy hds nem csak a fegyvernemi magasabbegységek összege, hanem minőségileg más szint. (kéne, hogy legyen.)
Ma nemigen tudsz mutatni egy feltöltött, összekovácsolt zászlóaljat sem. Valami mindenhonnan hiányzik.
A laktanyájukat most tábornak hívják, be is lakták maguknak három hétre a 0-pont feletti úgynevezett angol tábort. A gyakorlat célja, hogy a Magyar Honvédség összes szárazföldi alakulatát összekovácsolja, az együttműködést javítsa, mindezt összehangolva a légierő tevékenységével.
Száz tiszt vizsgálódik a légierőnél Veszprém (áj) - Egy négy- éves felkészülés zárásaként a napokban először végez a NATO a Magyar Honvédség 54. Veszprém légtérellenőrző ezredénél értékelt hadműveleti ellenőrzést - jelentették be tegnap a „sziklában“ sajtótájékoztatón.Egy éve tartották az Opasses gyakorlatot a hadműveleti képesség felmérésére, ez még nem értékelt NATO-ellenőrzés volt. Idén szeptember 19-25. között hajtják végre a NATO Inotial Opevalt, az értékelt ellenőrzést. Erre több mint száz ellenőrző tisztet várnak a NATO tagállamaiból. Az aktív szakaszban, szeptember 21-23. között a Jókai utcában, illetve a Jutasi úton erődítésekkel, jelentős katonai járműforgalommal, imitált bal-esetekkel, vaklőszer-, füstgránáthasználattal találkozhatnak a veszprémiek. Az első értékelt hadműveleti ellenőrzés sikeres végrehajtása után a légtérellenőrző ezred lesz a Magyar Honvédség első olyan alakulata, amely három évre kapja meg a NATO-minősítést. - Ez az első ilyen ellenőrzés, de mi a NATO-tagság óta is azt a munkát végezzük, amelyhez most hivatalos minősítést kapunk - hangsúlyozta Boros-Leskó Géza dandártábornok. Az MH Légierő-parancsnokságának törzsfőnöke, parancsnokhelyettese megjegyezte: most egyértelművé válik, hogy az ezred rendelkezik-e a NATO-elő-írásoknak megfelelő képességekkel. A tábornok felhívta a figyelmet, az erősebb szárazföldi katonai tevékenység mellett az ellenőrzés idején intenzív és zajos katonai repülés is várható. A gyakorlatban közreműködnek a rendőrség és a katasztrófavédelem kijelölt egységei
Londonercsecse irta: "Hat, megint feltalaltunk valamit, mi magyarok. A hadsereg nelkuli orszagot. Nobel dijat nem kapunk erte, az mar biztos. A multunk tenyleg nulla, 1485 ota MINDEN haborunkat elveszettuk, szoval bizakodva varhatjuk a kovetkezot! :( Mi meg hiaba sirunk - ezen a topicon, vagy mashol -, ugyse lesz jobb. Hogy miert, hat eppen ezt kene megerteni, s belenyugodni szep lassan... Szoval azert, mert MAGYAROK vagyunk, ami azt jelenti, hogy ott baltazzuk el a dolgainkat, ahol csak lehet. Ez egy ilyen orszag...:("
Találtam pár képet a honvédelmi nevelésről is. Elgondolkodtam: Ott is volt "módszerváltás", de mintha ott az alapdolgokat nem dobálták volna ki: Üdv: Öreg Csóka
Nem tudom - ki követte el ezt a kétértelmű bravúrt? (Szemantikailag teljesen igaz, ahogyan értelmezed, csak senki nem erre gondol, ha hallja. Ezért mondom, hogy "bravúr.")