Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Azt hallottam, hogy a MH szerződéseket köt oljan civil egyetemen végzőkkel, akikre szüksége van. De úgy tudtam, hogy nekik valami "rambóképzőn" kell részt venni. Aztán hallottam azt is, hogy tiszté vállhat az is aki valamilen fősulin végez, és mivel apuci már ismert személye vót a seregnek, -rávaló tekintettel, és mivel népművelő szakos végzettségre is szüksége van - beöltöztették a fiút. Ráadásul mengyá fhdgy.-vé, mivel az életkora, no és tanulmányi eredménye ezt lehetővé tette. Aztán az idő a négy év alatt meghozta a harmadik csillagot is. Ő milen ales lesz? Aztán meg tábornok.
Nem csodálkozom a jelenségen. Majdnem dobtam egy hátast a 2005/06-os tanévkezdésen. Az újonnan beiskolázott ipari tanulóknak, már meg kellett venni a munkavédelmi eszközöket. Védőszemüveg, kesztyű, fülvédő, porállarc, stb. És hallottam jó pár helyen az alapszerszámokat is. Basszus! Akkor nem csodálkozom, ha a seregben is hasonló jelenségekkel lehet találkozni. Nem igaz, hogy ennyire nincs pénz! Szerintem másra cseszik el. Valakik nagyon rosszúl gondolkodnak. (A frászt, ezek nem gondolkodnak!)
Volt ilyen a történelemben. Még a banderiális korszakban :)akkor igen korszerűnek számított. Lehet, hogy a szép középkorhoz szeretne visszanyúlni a vezetésünk? :)
Ez lenne a haderő reform?! Ha igy haladunk tiz év mulva: elmész katonának akkor vegyél magdnak fegyvert,egyenruhát és képezd ki magad (mondjuk a táliboknak is jobb felszereléseik voltak)
Erra a legjobb példa a bakancs kérdése. A MARTENS bakancstól kezdve a német bakancsig, a sor bakancson át a repülősig minden van. A ZMNE HTK hallgatókat meg kell nézni, miben járnak, de a csapatok se kutyák.
Most az igazat megvalva nekünk esélyünk se lesz kint :( Mert a mi "had vezetésünk" nem képes kezelni a gerillahadviselést (Égyik hadsereg se képes ilyenre)
Persze hogy szándékosan különböző, mert így összeségében kapsz egy tereptarka szakaszt. Ha mindenkin ugyanolyan lenne, az egyszínű masszát alkotna, így viszont a szakasz lesz tereptarka. A magyar hadsereg az álcázás nagymestere. Nem beszélve az esővédő gyakorló ruháról, amit kb 5 km távolságról lehet hallani a suhogásáról.