2 igazgatósági tag IndaMédiás volt. Ehhez képest nem nóvum, hogy bármilyen tervet megrendelnek, többséggel. Ja, azóta ugye nem indamédiások a tagok, ami egy sikersztori. Kár, hogy Bodi úgy besokkolt a sok idióta kommertől, hogy nem tudja ezt normálisan elmagyarázni.
Nem kellett volna, csak az alapítványba helyezés önmagában is egyoldalú, ingyenes aktus. Tehát akkor az alapítványba adományozás nem stimmel, csak elfedett egy hitelügyletet (színlelt szerződés).
Mit hazudozol? Bodoky cikkébe belenyúlt Uj, azért állt fel ő maga, nem kirúgták. UP szerint ez egyszerű szerkesztés volt, Bodoky szerint meg cenzúra. Bodoky messzemenőleg hiteles, megküzdött az átlátszóval és megcsinálta, középen áll, hiteles. Nem egy Dull-kaliber.
Ott van az interjúban. Ezt a cikket meg érdemes elolvasni minden idiótának, aki az Index megújulását a sajtószabadság elleni merényletként akarja beállítani:
Honnan is veszed, hogy Gerényi rendszeresen ad tanácsokat az Indexnek? Most is kéretlen tanácsot adott, mert nem az Index kérte, hanem az IndaMedia.
Tehát végül is, az IndaMedia azzal, hogy felkérte Gerényit egy indexes átalakítási tervre, máris "ráhatással" bírt az Indexre, azaz beavatkozott az Index életébe.
Simicska Lajos, amikor opcióval lehívta Spédertől az Index.hu Zrt. részvényeinek 100 %-os tulajdonjogát, e részvényeket a Magyar Fejlődésért Alapítványba helyezte adományként.
De nem ám ingyen, mert ez nem volt Simicska Lajosra jellemző :D
Az Index.hu Zrt részvényeinek ellenértékét a Magyar Fejlődésért Alapítvány törleszti hitelként, amelynek a Zrt-től felvett osztalék a forrása. Ezt az osztalékot kell évente fizetnie, amíg ez a hitel le nem telik.
(hogy azóta az alapítvány alapítójának tulajdonjoga is megváltozott és az is az IndaMedia tulajdonába került, az egy másik kérdés, csak hogy lásd, milyen rövid pórázon tudják az alapítványt tartani az IndaMediások)
Ennyire nehéz értelmezni a kölcsönösen szót?:DDD Te azt mantrázod, hogy az Index van kiszolgáltatva az IndaMediának.
Ugyan hol az ellentmondás? Gerényi rendszeresen a stratégiai tanácsokat, az Index pedig szarban volt, romló trenddel. Mindkét cég érdeke, hogy jól muzsikáljon, ehhez pedig keresték a megoldásokat.
De mindezt már leírtam, belinkeltem a GG-féle tervet, amit ráadásul ő maga is lépcsőzetesen javasolt bevezetni. Csak egy hülye lát ebben romboló szándékot, pláne a sajtószabadság elleni merényletet.
"a felmondások még zajlanak, vannak, akikkel munkajogász egyeztet, sőt azt is megjegyezte: "Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki komolyan gondolta a felmondást."
Az Index.hu Zrt. 2019-ben 61,51 millió forintos adózott eredményt ért el, ez 40 százalékos növekedést jelentett a 2018-as értékhez képest. A társaság egyetlen részvényese, a Magyar Fejlődésért Alapítvány 40 millió forintos osztalék kifizetéséről döntött.
"Egyébként az az ellentmondás nem tűnik fel neked, miszerint Bodolai garanciát kért Vaszilytől, hogy nem avatkozik bele (és azt aztán jól megkapta :D), a következő mondatában pedig elmeséli, hogy Vaszilyék küldték neki Gerényit az átalakítási tervvel? "
Gerényi meg azt írta , hogy : "Mivel megbízásom elfogadásakor titoktartást kellett vállalnom, "
Szóval Bodolai nem is tudott a dologról , Vaszilyék terve forog ;-p
kezdettől ezt írom, napok óta, az IndaMedia "ráhatása" (hogy Bodolait idézzem) okozta az egész helyzetet. Onnan ered az egész, mégpedig Vaszilytől.
Nem Vasziliy-től!
Simicska és Spéder szervezték így a céget, mert a milliárdokat érő IndaMédiát nem óhajtották odadobni a baloldalnak, mert attól, hogy összekapott Orbánnal, még nem állt át a másik oldalra.
Az Index firkászai 10 éve már az Orbán embereinek dolgoztak, és ez kérdéseket vet fel:
- tényleg ilyen hülyék, hogy nem tudják, ki a tulaj
avagy
- megfelelt nekik a csicska szerep, a látszatfüggetlenség
Hogy Bodolai miben nem biztos, az az ő dolga, de a mai napon senki nem vonta vissza a felmondását. Még akkor sem, amikor kiderült, hogy mindössze 20 embert hagyott a felmondási idő letöltése nélkül elmenni, a többieknek 30 napig ott kell maradniuk.
De ez nyilván abból adódik, gondolom, hogy tömegek akarnak most Bodolainak dolgozni, ugye?