Kegyed igencsak nagy ínyenc lehet! Becsülöm a jószemű hímnemű szaktársakat. Mindazonáltal, a "drágának" nem csak a segge jó, sőt, kiváló, osztályon felüli, hanem mindene! A nyakáig, mindenképpen... :-))) Szerintem!
A csaptelepből valóban folyik a víz, de ilyen gyönyörűen pompás főlátvány mellett, ez könnyen részletkérdéssé silányul. Okkal siklik át felette egyik-másikunk tekintete. Búslakodásra szemmi okod, amiért nem vetted észre.
Tegnap az uszoda öltözőjében láttam két férfit pisis alsógatyában. Együtt voltak, és láthatóan nem a véletlen műve volt, mert még egymásnak is büszkén megmutatták. Azt nem vették észre, hogy más is (például én) észrevette. Én is szeretek bepisilgetni, de szerintem egykori barátnőimen kívül (velük együtt játszottam ilyen bepisilősdit) más még nem vette észre. Nem tudom, mit szólnának a munkatársaim, haverjaim, barátok, ha meglátnának pisis nadrágban. Nem is szeretném megtudni!
Üdvözöllek a Való a Világban! Szívből köszöntelek a csapatban. A fórum régebbi tagjai már tudják hogy pszichológusként dolgozom,de ezt most Veled is megosztom. Nem felvágásból,(hiszen ez éppen olyan munka,mint bármely más,)csupán azért mondtam el Neked is hogy tudatosulhasson Benned is:
Ezen játékok szeretete nem iskolai végzettség függő!!!!
Ezért aztán bátran küzd le minden gátlásodat,mert itt mindenki ugyan azzal a vírussal van megfertőzve!!!!!!!
A vírus neve: Bepisilősdi.
A vírus mutálódott verziója a Pelenkába tőtrénő!!!!
EGYIKRE SINCS MÉG KIFEJLESZTETT VAKCINA!!!
(Kötve hiszem amúgy hogy egyszer is lenne ilyen, mert ez a viselkedési forma gén kódolt!!!)
Sokan , olyan emberek akik még talán soha nem próbálták ki, szívesen párosítják a bepisilős - dit az infantilizmussal,hiszen azonosságot vélnek felfedezni a gyermekkori bepisilés,és az általunk végzett (eljátszott) bepisilések között.
Pedig a kettő között óriási pszichológiai eltérés van!
A két viselkedés forma között még csak párhuzam sem vonható!!!!
Ha van kedved,szívesen elbeszélgetnék Veled a témáról részletesebben is!
Itt leírom az e-mail címemet,ha átjössz,szívesen segítek saját magad megértésében ill.megfejtésében, és akkor Te is rájössz,hogy az ég egy adta világon nincs semmi bajod!!!!!!!! (Természetesen ingyen!!!)
( juliuscaesardamjan@citromail.hu )
Ha van kedved,itt írhatnánk egymásnak még szabadabban,még bővebben a témáról!!!!!!
SZÓVAL MINDENT BELE (a nacikba is) SEMMITÉRT NINCS SZÉGYENKEZNI VALÓD!
Csak tegnap találtam rá erre a fórumra, de nagyon megörültem neki... Sok hozzászólást elolvastam, és némelyiket mintha én írtam volna... 25 éves vagyok, és eddig nem gondoltam, hogy másokat is izgat ez a téma (mármint gondoltam hogy nem vagyok egyedül, de nem hittem, hogy erről beszélgetni is szoktak),de már látom, hogy mások is érzik ugyanazt mint én.
Engem az izgat, mikor nagyon kell pisilnem, így sokszor szándékosan nem megyek el egész nap a munkahelyemen, hogy utána olyan iszonyú jó érzés legyen pisilni, mikor végre kiengedem :) A legjobb amikor még közvetlenül pisilés előtt is visszatartom, és már a wc-n ülve nem engedem el magam ameddig csak birom... Volt olyan barátom, akit ez izgatott, meg persze a hangok is amiket kiadtam mikor végre elengedtem magam :) Ugyanennyire izgat mikor más valakinek (főleg fiúnak) nagyon kell pisilnie de valami miatt vissza kell tartania... Ezzel kapcsolatban a legnagyobb (és egyetlen) élményem az volt, mikor a már említett volt barátommal utaztunk egy távolsági buszon, és félúttól kezdve nagyon kellett pisilnie. Imádtam nézni ahogy fészkelődik, ahogy markolássza magát, és komolyan felizgatott amit érezhetett, és hogy mennyire vágyott rá, hogy elengedhesse magát. Ezek után mikor leszálltunk, természetesen egy bokorhoz vezetett az első út, és annyira fel voltam már húzva, hogy megkérdeztem tőle, hogy fogahatom-e miközben pisil. Sajnos ez azóta nem történt meg velem, pedig nagyon élveztem...
Mivel a bepisilés az alaptéma, arról is illene pár szót: Direkt még nem próbáltam bepisilni, de többször előfordult, hogy rosszul mértem fel a képességeimet visszatartáskor, és becsurrant egy kicsi.. :) Soha nem bántam, mert jó érzés volt, de nem tudom, hogy direkt is meg tudnám -e tenni... Mindenesetre érdekel :)
Sajnálom, hogy ilyen sokat írtam, de nagyon megörültem hogy "elmondhatom" ezeket valakinek, aki talán hasonlóan érez.... Szép estét mindenkinek! :)
Vettem még egy próbának most ABRI FORM-ból azt hiszem M2-eset. Első teszt elég biztató, elég jól záródónak néz ki. Megnézem majd mennyit lehet bele pisilni biztonságosan. Van rajta megvezető fal is, vagy mi a neve.
Volt már olyan eset, hogy a buszon beszóltak neked a bepisilés miatt? Ezekre hogyan szoktál reagálni? A kollégiumban sem értek még emiatt kellemetlenségek? Sokan tudnak erről a dologról? Mennyi ideig bírod magadon tartani a pisis gatyát/nadrágot?
Én olyankor, amikor keveset pisilek be, akár magamon is meg tudom szárítani. Ha többet is beeresztek, akkor szeretek minél hamarabb megszabadulni a nedves ruhadaraboktól, főként télen.
Az az Attends special care elbírja, ha rendesen belepisilsz? Mennyire zajos mozgás közben? Melletted levők hallhatják a pelenka zörgését? A Seni teljesen hangtalan.
Köszönöm a részletes ismertetést, de azt hiszem, megmaradok az egyszeri kipróbálásnál. Még 2 van a 10-ből. Kicsit kevesebbet bírt ülő helyzetben az egyik, s kicsit eláztam hátul combnál. De nem baj, mert így on-topic lett a vége láthatóan.
Ezeket találtam szemből. Az arca nem látszik, de biztosan nem arra voltál kíváncsi. Ezek egyébként azon az oldalon vannak, amit régebben ide linkeltem.
Azt írtad, szeretsz magad alá brunnyantani, főleg tömegközlekedési eszközökön. Érdekelne a kivitelezés módja. Mekkorákat szoktál bepisilni egy-egy alkalommal?Remélem, nem a kárpitozott üléseken ülve! Én is szoktam bepisilni, de csak úgy, hogy én érezzem, én élvezzem, és másoknak ezzel ne okozzak kellemetlenséget.
Én ajánlottam lehetőséget a megvettnél sokkal olcsóbb (40Ft/db) áron, a tiétekhez hasonló minőségű pelust venni. Próbára az is megtette volna. Ha már kipróbáltátok, és tetszik, akkor érdemes (főleg éjszakára) nagyobb nedvszívásút venni, mint pl. a Tena Slip Super vagy Maxi. Azt is ajánlottam, hogy próbára ne vegyetek teli csomagot, hanem kérjétek darabosával a patikában. Ha bevált egy ípus, akkor abból is esélyes sokkal olcsóbban vásárolni egyéb módokon. Ha ez érdekel, keress meg privátban!
Jó reggelt! Örömmel olvastam az élményeiteket, a pelusba pisilésekről. Én is "gyakorlok", majdnem minden nap.:P :) Persze, csak éjszka, leginkább. Elég sűrűn, abban alszom el, mert valahogy jó érzés, ha rajtam van, mégha nem pisilek be akkor is. Bár, az igazat megvallva, nem nagyon volt olyan nap eddig mióta megvette a Párom a csomagot, hogy ki bírtam volna hogy legalább 1-et "elhasználjak" naponta. Csak, sajna szerintem egy kicsit drága. 4150 Ft volt, jó igaz 30 db van benne, tena slip plus, ez is elmegy minőségre, de én úgy érzem, hogy nem zárja magába rendesen a pisit és vissza engedi a bőrhőz érni. :( Ezt, csak én érzem vagy, nektek is vannak hasonló tapasztalaitok? Üdv. mindenkinek.
bepisilnijo! Szerintem nyugodtan menj be egy gyógyászati segédeszközboltba, és vegyél ott pelust, mert a minőségi cuccokat igazán ott árulják. Ott is olyan fapofával kiszolgálnak, mintha szeget vennél egy vasboltban; ez a dolguk. Én a Tena Slip Maxit, vagy a Tena Slip Supert, ill. az Attends Special Care-t ajánlom. A méretezése M-L. Én 75 kiló és 178 cm magas vagyok, nekem az M-es jó. Ezek a típusok a legjobb minőségűek, de nyilván ezeknél is van egy határ, amit elbírnak. A kapacitás növelésére ajánlatos venni pelenkázónadrágot a pelus fölé. Ez a PVC-ből készült klasszikus gumibugyi. Ebből is van több fajta, az én favoritom a B-725 nevű. Ez olyan, mint egy alsógatya, csak gumírozott a szára. Természetesen normál alsó ilyenkor nem kell!
Abban az lehet az érdekes, hogyha elkezd szivárogni. Onnantól már látszik is. Lehet, hogy kipróbálom. Azért is csináltam a folyadékmennyiség tesztet. Amúgy a törölközős verziótól abban is különbözik, hogy nem érzed magad nedvesnek. A pelenka elég gyorsan magába szívja a folyadékot.
Bár én a bepisilést még nem próbáltam de szájba már pisilt lány nem is egy. Szeretem. Ha van itt olyan lány aki szivesen beszélgetne ebben a témában,vagy akár másban is annak várom a levelét a genv@freemail.hu-ra. Ha megtisztelsz a leveleddel megköszönöm. Ha csak itt beszélgetünk az sem baj. Bocsi de csak lányok. Puszi a pisis puncitokra.
Ma sikerült egyszer közepesen, egyszer kicsit, s egyszer teljesen bepisilnem. Az első és második eset között eltelt annyi idő, hogy megszáradt rajtam a ruha. A másik két esetnél nem. Szóval ott csak a helyszín változott kihaltabbra. Nappal nem mertem teljesen bepisilni.
Mindemellett nagyon kíváncsivá tettetek pelenka ügyben, ígyhát kipróbáltam. Egymás után hármat is, mert a Corában vettem Super Senit 2-es méretűt, ami majdnem nagy is lett - kicsit, minta túl széles lenne a lábam közti része. Szóval mókás volt. Bementem a Corába, kicsit kerülgettem a pelenkás részt, majd fogtam egy L-eset. Ránéztem a cm feliratra, s kicseréltem M-esre. Aztán irány a pénztár, pókerarc, de eközben a torkomban dobogott a szívem. Semmi gáz nem volt, a pénztáros úgy húzta le, mintha kb. tíz deka párizsi lenne. Aztán még szatyorba se tettem. Kint aztán egy nyugis helyen megnéztem, s elhatároztam, hogy akkor "pudingpróba" lesz. Kivettem egyet, kicsit filóztam, hogy alsónacit húzzak-e rá. (Uraim, ti húztok a pelenka fölé alsót?) Aztán nem húztam. Elég nehéz volt kivitelezni a felavatásom, mert a szerszámom állt, mint a cövek az izgalomtól, s nem akartam, hogy a pelenka tetején kifollyon a pisi. Sok türelem után sikerült őkelmét visszafogni, s eligazítani. Bementem egy nagy üzletbe bepisilni. Azt vettem észre, hogy azért szárazon kissé vastagnak tűnik elől, de nem foglalkoztam vele. Különben is mi lenne, ha muszájból lenne rajtam, max. megbámulnak. De nem így lett. Apránként mertem csurrantgatni, teszteltem az érzést, s azért szünetet kellett hagyni amiatt is, hogy a szerszámom minden csurrantás után be akart izgulni. Szerintem olyan fél liternél több nem ment bele. Az autóban aztán ittam ismét, s kicseréltem a pelenkát. Másodszorra már jobban ment a rögzítés. Most egy bevásárlóközpontba mentem be. Az első esetből kiindulva már bátrabban mertem belepisilni. Éreztem, hogy nehezedik a pelus. Az autóban ismét ittam, de a pelenkát tesztelve hazáig magamon hagytam. Nem ázott át.
Itthon aztán elemezgettem. Olyan, mintha kocsonyás anyaggá válna benne a pisi. Aztán néztem, mit bír ki fizikailag, például mekkora nyomásnál üt át rajta a pisi. Semekkoránál, mivel a csavarás során egyszer csak kihasadtt egy picit a burkolata, s kocsonyás gyöngyök jöttek ki belőle.
Ezután elhatároztam, hogy kipróbálom, mennyit is bír magában tartani. Felvettem a harmadikat (még maradt 7), s belepisiltem kb. 2 decit, mivel több nem volt bennem. Aztán mérőedénybe töltöttem 1.5 liter langyos vizet (biztos számít a folyadék hpmérséklete is - talán -). A pelenka elejénél felváltva néha ülő, néha álló helyzetben öntögettem bele a vizet. Összesen kb. 4 perc alatt. Ha a már bennlévő kb. 2 decit is számoljuk, kb. 1.3 liternél kezdett szivárogni a pereménél a lábaim közt. Már kb. 6-7 dl után is olyasmi érzés volt leülni, mintha csúszós zselén ülnék. 1 liter után már volt súlya a pelusnak, s meg is dagadt rendesen. Kíváncsi vagyok, mennyire lenne feltűnő szűkebb farmerban. Bővebb nadrágban meg húzódna lefelé. Ezért is kérdeztem az alsónacit.
Szóval tovább fogom tesztelni élesben. Bár így nem látszik, hogy bepisiltél, de azért ez is izgi, csak nem annyira. Tetszik, s lehet, hogy néha fogok hódolni a pelusba pisilés hobbinak, de az igazi, látható bepisilés az igazi. Bárcsak lenne lány is, aki bevállalná...
Szia István!
Te tényleg szerencsés ember vagy, hogy ilyen lányt találtál! Nekem még nem sikerült, és most már nős emberként alig látok rá esélyt.
Szívesen beszélgetnék veled a témáról! Hová valósi vagy?
Sziasztok!
Régóta állandó olvasója vagyok a fórumnak.
Kb. 18 éves koromig el sem tudtam volna képzelni, hogy szándékosan összepisiljem magam. Aztán nem sokkal az érettségi előtt megismerkedtem egy lánnyal, akiről hamar kiderült, hogy „pisimániás”. Eleinte csak nézni szerette, ahogy pisilek, és a végén lerázom. Egy idő után már ő pisiltetett, és rázta le nekem. Volt úgy, hogy percekig rázta, de nem tiltakoztam. Aztán kérte, hogy pisiljem le a kezét, amit a nadrágjába törölt. Aztán az én nadrágomba. Ekkor nagyon zavarban voltam, hogy mi lesz, ha mások észreveszik. Legtöbbször akkor ment el a WC-re, amikor már nagyon kellett neki, és sokszor volt, hogy be-becsurgott, mert „nem bírta” tovább tartani. Érdekes módon, nem undorodtam a látványtól, hanem inkább irtózatosan felizgatott. Ha nem is a pisitől, de az előváladéktól ilyenkor gyorsan nedves lett a gatyám. Először azt hitte, én is bepisiltem.
- Csorgass még pár cseppet, csorgass! - biztatott. Gondoltam, mindent az ő kedvéért, hát megtettem. Emlékszem, sötétkék alsó volt rajtam, így a folt nem nagyon látszott, de tapintható volt. Mielőtt benyúlt volna a gatyámba, el is élveztem. (Annak már volt látható nyoma!) Így kezdődött nálam a szándékos bepisilés.
Esténként fürdés előtt próbálgattam nagyon kicsiket bepisilgetni, amikor már csak alsónadrágban voltam, és éppen készültem azt is levenni magamról. Rájöttem, hogy ez nagyon izgató számomra. Később már farmerban is próbálkoztam, de mindig csak egészen aprókat. (Néha kicsit több sikerült a tervezettnél.) Amikor barátnőm meglátta, mindig hatalmas csókkal jutalmazott meg.
Közel két évig jártunk együtt. Mindig csak keveset pisiltünk be, nem voltak tenyérnyi foltok a nadrágunkon, és nem csorgott végig a pisi a nadrágszáron. De nagyon jó érzés volt. Anyámékkal laktam, de sosem vettek észre semmit. Max. az tűnhetett fel nekik, hogy a fehér alsókat egyre ritkábban használtam. Nyáron kifejezetten szerettünk a vízparton és vízibiciklizés közben bepisilni a fürdőgatyába, illetve a fürdőruhába.
Pár éve úgy döntöttem, kipróbálok egy-két komolyabb bepisilést, mint amilyenekről itt a fórumon olvastam. Csak az a pár másodperc volt jó érzés, amíg csorgott, utána igyekeztem megszabadulni a pisis ruháktól. Visszatértem az apróbb bepisilésekhez. Azt sem rendszeresen, néha hónapokat is kihagyok. Volt azóta több barátnőm is, volt olyan is, akit könnyen rá lehetett venni egy kis pisis játékra, de komolyabb bepisilésre nem találtam partnert. Azért a fórumos hozzászólások, történetek nagyon izgatóak, elsősorban a lányoké, de a fiúk között is vannak nagyon érdekesek.
Az igazat megvallva, én nem minden sztorit hiszek el 100 százalékig, szerintem egy részük csak fantáziálás. A közeljövőben igyekszem néhány sztorit megosztani Veletek én is.
Írhattok privátban is. Publikus az e-mail címem.
István
Nagyon, fáradt vagyok, majd holnap, bocsi. Amúgy, most nem is tudok belépni a freemailre, azt írja, hogy adatbázis hiba van, és hogy próbáljam újra. :( de, már vagy 2 órája ezt írja nekem. Sorry.