Keresés

Részletes keresés

st_patrick Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6562
Üdv Fefe!
Nagyjából ugyanazt mondjuk csak Te jobban értesz hozzá mint én:-) A hozzászólásban saját emlékekből dolgoztam, de mert nem untat a téma, a jogszabályi háttér érdekelne.
Amikor a kérdőjeles napokat írtam, akkor egy körülbelüli időtartamra gondoltam, de ezek most megfejelődnek még azzal a hat hónappal is, amíg vissza tudnak állni a Kiegek a régi rendszerre. Kb. 6 ember maradt ott megyénként? Akkor tán nem ártana annyival kiegészíteni a jogszabályokat hogy legalább azokat tartsák már nyilván akik értenek ehhez a tevékenységhez, de kikerültek a Honvédségből vagy egyéb civil életben szerzett tapasztalataik alapján alkalmasdak a feladat ellátására. Ha egy vallási vagy más okokból bevonulni nem akaró nem jelenik meg sorozáson vagy nem vonul be, akkor tartok attól, hogy 6 hónap felkészülés után is összeomlik a rendszer, mert:
1. Nem tudatosítják(juk) az emberekben hogy ha minősített időszakban megkapja a papírt, akkor ez nem a régi békeidős kívánságműsor lesz hogy én most nem szeretnék bevonulni mert ilyen-olyan bajom, családom, egyebem van; szerintem a sorkatonaság utolsó éveiben ez kötötte le a Kiegek munkaerejének nagy részét.
2. Murphy óta tudjuk, hogy idiótabiztos rendszer nem létezik, tehát ezeknek az embereknek el kell majd magyarázni hogy miért is kell majd bevonulniuk, ez pedig az előzőekben vázoltak szerint időbe kerül...(Mondjuk a kieg osztálytól kimennek hárman megkérdezni hogy édes fiam hol jártál a laktanya helyett, de nem találják otthon, mert elbújdosott, kivándorolt, politikai menedékjogot kért, kórházba került stb.) De ez a munka csak 6 hónap után kezdődhet el, holott ha legalább a nyilvántartás megmaradt volna, akkor ez kb 2 hét lenne... nem jobb egy gyorsabban mozgósítható hadsereg mint egy lassabban mozgósítható? Más: Ha egy mozgósítási rendszer kiszámítható, akkor azt ki is lehet játszani. Példa az első világháborús mozgósítás: a nyugati ANTANT-ét jól kiismerték, de az oroszokkal kicsit elszámították magukat a németek, az eredmény két front lett egy helyett...
Szerintem az ellenségkép hiánya nem feltételezi a gyors mozgósítási kényszer hiányát. Az elgkép hiánya egy kül-és belpolitikai szólam, a mozgósítás meg egy fontos katonai tevékenység aminek jól kellene működnie, ugyanis a legnagyobb csontot a legerősebb kutya fogja megszerezni. Másképpen: komolyan vehető hadsereg nélkül a politikában sem fognak komolyan venni.
Előzmény: Fefe952 (6534)
Fefe952 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6561
Szia Hamburger!
Sajnos a jelen (közelmúlti!) tapsztalata mondatta velem. Már most nincs meg a kellő ismeretek bizonyos munkafolyamatok végzésére. Pld: hadköteles nyilvántartás, mozgósítás szervezése, stb. És ez mindenütt értendő.
Fefe
Előzmény: Hamburger2 (6560)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6560

Szia Fefe,

 

jol mondod. Jelenleg ! nincs. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ezek az ismeretek a mult homalyaba veszhetnek a jovo vonatkozasaban is!

 

Hamburger

Előzmény: Fefe952 (6534)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6559

Szia Roland,

 

az oldalra altalaban minden felkerul, amit valaki az adott temaban normalisan megir. Nem tudom, hogy az afganisztani sracok mennyire menedzselik magukat, de ha valaki megirja kozuluk a valasztas alatti feladataikat, akkor szinte biztosan fel is rakjak. Ne legyenek eloiteleteid. Ha jol tudom, akkor neha azert ott is Net kozelebe lehet kerulni, ha nem is olyan konnyen mint mas missziokban.

 

Udv: Hamburger

Előzmény: Farkas Roland (6527)
gkes Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6558
"Tizenhat nagy értékű honvédségi ingatlant kívánnak eladni még az idén a Kincstári Vagyoni Igazgatóságon keresztül - tudta meg lapunk. A Sasadi út környékén lévő Kinizsi laktanyát nemrég ötmilliárd forintért értékesítették a Biggeorge's - NV Rt.-nek, amely lakóparkot épít a területen, közel 25 milliárd forintos befektetéssel, de eladják a margitszigeti klubházat, a Balaton környéki csapatpihenőket, és beruházók állnak sorba a tatai és a faddi katonai pihenőért is....

A honvédségi épületek és földterületek egy részét az önkormányzatoknak is átadhatják. A tervek szerint a helyhatóságoknak ingyen átadni kívánt ingatlanok között vannak laktanyák (például a pécsi tüzérlaktanya vagy a szabadszállási kiképzőbázis) és helyőrségi klubok is. - Sajnos számos esetben a szocialista vezetésű önkormányzatoknak adják át az ingatlanokat, és még kísérletet sem tesznek az értékesítésükre, és ez a Magyar Honvédség vagyonának elherdálása közölte lapunkkal Simicskó István (Fidesz). A képviselő szerint árulkodó a csapatpihenők példája is, hiszen ezeket a létesítményeket évekig hagyták lepusztulni, hogy később olcsón értékesíthessék..."

 

(Magyar Nemzet, 2005. szeptember 21., szerda, 2. oldal)

 

Vélemény?

Hamburger2 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6557
No, ez az, amit fent nem akarnak igazan megerteni, vagy pedig konnyelmuen figyelmen kivul hagynak.
Előzmény: M.I. (6507)
Hamburger2 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6556
Rogton gondoltam, hogy nem tolunk felnek ennyire. :)
Előzmény: Törölt nick (6506)
dr_kotasz0831 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6555

A könnyű onnan származik, hogy a könnyűgyalogságnak páncélozott erőktől elszakadva kell harcolniuk. A lövészp.-ből ki kell szállniuk, majd a páncélos elhagyja a területet, és nem ad folyamatos, közvetlen tűztámogatást.

 

Én

Előzmény: Törölt nick (6549)
Némedi László __ Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6554
ha arra gondolsz, hogy ugyanaz, akkor nem, ha azt mondod, hogy hasonló erő, akkor tudja a fr.nc...
Előzmény: döghalál (6547)
andrzej Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6553
Lithuania = Lietuva, nem Lavija.
Előzmény: döghalál (6547)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6552
Sziasztok!

No, valami megmozdúlt! Épp idelye! Már a harmadik váltás van odakint. Eltelt több, mint egy év.

...Afganisztánba készül az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának négy tagja, azonban az utazás időpontja és programja titkos - derült ki a testület keddi ülésén.

Keleti György, a testület szocialista elnöke elmondta, hogy négy képviselő és a testület titkára utazhat majd a német hadsereg segítségével Kabulba. A szocialista képviselők még nem döntötték el, hogy ki képviseli majd a frakciót, a Fideszből Simicskó István, az MDF-ből pedig Karsai Péter utazik majd. Mivel a testület szabad demokrata tagja lemondott a helyéről, így elutazhat egy független képviselő is, erre a helyre Csampa Zsolt jelentkezett. (MTI) ...

Üdv: Öreg Csóka

Georg Wolf Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6551
Szasz Dani!

Látom Te is érzed a fontosságát, a súlyát! Az én időmben leginkább azért kellet, hogy a "szemléző" elöljáró tudja hova írni autógrammját.

Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: gencsydani (6541)
blue-dragonfly Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6550

Hali,

 

ha jol tudom, akkor ok vagy eje vagy helikopteres szallitasuak voltak. Nem volt "nehéz" technikájuk, de 1000 fő fölött voltak (még békeidőben is)... Szerintem ezért volt "könnyű" a  nevük.

 

üdv

 

dragonfly

Előzmény: Törölt nick (6549)
blue-dragonfly Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6548

Hali,

 

Szerintem a volt 1. Könnyű Vegyes Ezredet (mostan 25/88) sorolták ide....

 

üdv


dragonfly

 

Előzmény: Tiger205 (6542)
döghalál Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6547
Lithuania -Latvia véletlenül nem egál? 
Előzmény: Tiger205 (6542)
Gyöki II Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6546

Az újságíró nem tett említést arról, hogy csak a szárazföldi csapatoknál szolgáló hadnagyokat vonták össze ott. Azaz hiányzik a légierő és az öltp alakulataihoz került létszám, persze így sem lenne teljes, hiszen vannak akik továbbtanulnak (pl.:NFTC).

Előzmény: Törölt nick (6535)
iM Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6545
Jópár évvel ezelőtt találkoztam vele először a neten. Nekem szimpatikus.

Adatok, képek, videó
Előzmény: Tiger205 (6543)
Tiger205 Creative Commons License 2005.09.21 0 0 6544

Vokla János alezredestől, a BHK megbízott parancsnokától megtudtuk: a katonák felkészítését az MH Szárazföldi Parancsnoksága koordinálja, a résztvevők valamennyien a haderőnemi alakulatoknál szolgálnak majd.

(a cikkből)

 

Aza lehet, hogy csak a szárazföld tisztjei vettek itt részt, azaza a többi helyre kerülteknek máskor lesz/volt!

 

Tételezzük fel a legjobbat!!!

 

TGR

Előzmény: Törölt nick (6535)
Tiger205 Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6543

ÉS EHHEZ???

 

TGR

 

A 13 tonnás orosz BMD–3 lánctalpas lövészpáncélos új változatát készítették el. A meghosszabbított jármű lánctalpában két további futógörgőt helyeztek el, az új toronyba pedig a T–72-esek 125 mm-es lövegét építették be. A 2Sz25 "Sprut" tömege alig lett nagyobb, védettsége sem lett jobb, de nem is ez volt a cél, hanem a tűzerő növelése. A harcjármű lövege alkalmas irányított páncéltörő fegyverek kilövésére is.

forrás: bevetés.hu (amúgy sok jó cikk vanott, meg képek is!!)

(Dragonfly, Némedi Laci, te is nézzed meg!!)

 

 

 

üdv:

TGR

 

 

Előzmény: Tiger205 (6542)
Tiger205 Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6542

Ehhez mit szóltok?

 

August 9, 2005: Quite a number of smaller European countries have decided that maintaining a modest SOF (Special Operations Forces like the U.S. Army Special Forces or U.S. Navy SEALs) capability is a good idea. Figures here are rounded, and cover SOF-designated personnel of all services, including administrative and training cadres, but exclude reservists

Austria 400, Belgium 300, Bulgaria 1,200, Canada 300, Czech Republic 400, Denmark 150, Estonia 100, Finland 150, Greece 1,200, Hungary 1,000, Latvia 200, Lithuania 700, Netherlands 300, Norway 150, Poland 1,250, Portugal 150, Romania 500, Slovakia 400, Slovenia 150, Sweden 1,200, Yugoslavia 1,500.

 

TGR

gencsydani Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6541

Bizony van, és nem csak a Honvédségnél!

Mondjuk nem tudom, náluk hogy megy, de én spec. csak a dátumot meg a neveket szoktam átjavítani az előző példányon (ezzel el is érkeztünk a képzés "színvonalának" témaköréhez)...

Előzmény: Georg Wolf (6529)
Tiger205 Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6540

Hali!

Nem akarok pápább lenni a pápnál, de...pár részlet:

Mi-8

Itt a Hip-E és Hip-F gépekre gondolsz ugye?

(Mi-8TB és Mi-8TBK?

Mi-8TB

Ezeken van  192 db 57 mm-es PLUSZ 4 db Swatter!

Később lecserélték a többségüket Mi-17 (Hip-H)-re..azokra meg már ugye főleg a 80mm-est rakták ÉS megmaradt a haat pilon + AT rakéták + egyeseknél mozgatható géppuska az orrban!!!!

Mi8TKB NDK-nak épített gép volt (hadsereg és tengerészet  -kéken elég ütősen néz ki ebben a az AT rakéta AT-3 AT-2 helyett...mert az nem votl exportra felszabadítva)

(aztán feltünt a kirgizeknél is...vajon hogy?)

 

Hogy eközben szállíthat-e lövészeket?

Igen! Mint  a Mi-24 is!

De  - a max teher nem haladhatja meg a 4,000 kg-ot!!!

 

üdv:

TGR

 

 

egy Mi-17 és fegyverzete

 

 

Előzmény: Cifu (6539)
Cifu Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6539
Feltaláltad a spanyol viaszt.

A Mi-8/Mi-17 képes már erre, nem is négy, de hat malacot vihet, ami összesen 192db 55mm-es irányítattlan rakétát jelent.
Előzmény: Su24Fencer (6537)
Su24Fencer Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6538

vagy 1-2 AT-2 vagy gépágyuk...
Előzmény: Su24Fencer (6537)
Su24Fencer Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6537
Van egy ötletem!
Fogjuk a Mi8-as helikoptert és pakoljunk rá 0.75-ös rakétákat 4 tubus (mint a Mi24-esen)
De egyet kéredek én e' mellet még katonákat is képes lenne szálitani?
Farkas Roland Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6536
Icelord,
ha ez Téged boldoggá tesz akkor valóban eggyel csökkent a létszám. Éppen a leszerelésem napján telt le a várakozási időm, és hát azt hiszem nemcsak a magam nevében állíthatom, hogy nem sok esély van manapság az előre lépésre, mert bedugult a rendszer. Volt olyan kollégám aki 9 éve volt százados!!!

És hát talán abban is egyet értünk, hogy nem a szőlő a savanyú, hanem az, hogy ma a seregben tökre mindegy az előmenetel szempontjából, hogy voltál-e misszióban vagy sem, milyen a fizikai állóképességed, a nyelvtudásod, a képzettséged... sokkal inkább más.
Előzmény: Icelord (6533)
Fefe952 Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6534
Kedves St. Patrick!
Nem egészen így történik a dolog. Nagyon nem akarom részletezni, mert egyrészt hosszú, másrészt lehet, hogy unalmas is. Miután az OGY döntött a minősített időszakról, visszaáll a hadkötelezettség. Ez azzal jár, hogy a hadkiegek is megkezdik a visszaállást arra a képességre, ami a hadkötelezettség velejárója. Megkapják a központi nyilvántartó szervtől a megyében lakó hadkötelesek adatait, a továbbiakban már ők kezelik, mint tették azt 2005. január elseje előtt. Ugyanígy megkezdik a felkészülést a feladataik ellátására. Ez hosszabb időt vesz igénybe, mondjuk (nem tudom pontosan mennyi) 6 hónap alatt kell elérni azt a képességet, hogy gond nélkül végre tudják hajtani a nyilvántartásba vételt, a sorozásokat, a sorkatonai behívásokat, valamint a tartalékosok biztosítását a megadott igények szerint. Ez - véleményem szerint - komoly szakmai munka, megköveteli a mozgósítási, a hadkiegészítési és a hadköteles nyilvántartási feladatok pontos, részletes ismeretét. Nos ez veszett el ebben a szervezési ciklusban. Ha majd megnézed(mégnézitek), hogy kik maradtak, milyen képzettséggel, elgondolkodhattok. Egy-két év, és nincs aki ismerje ezeknek a munkafolyamatoknak a csínját-bínját. De gondolom másutt is ez van. Ezt csak alapos és folyamatos szakmai képzéssel lehet szinten tartani. Remélem megvalósul.
Egyébként még most is azt mondom, hogy nincs egyik napról a másikra történő mozgósítási kényszer. A jelen helyzetben nincs ellenségkép.
Fefe
Előzmény: st_patrick (6518)
Icelord Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6533

Ha ez megvigasztal, akkor egy potenciális főtiszttel csökkentetted a honvédséget:-)

Netán savanyú a szőlő? Gondolom egy misszió utáni előléptetés nem lett volna rossz (persze nem tudom, hogy mennyi ideig voltál százados:-)

Előzmény: Farkas Roland (6519)
Gyöki II Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6532
Előzmény: Farkas Roland (6527)
Georg Wolf Creative Commons License 2005.09.20 0 0 6531
Végigolvastam.
Hiányos!
CIVILKONTROL??? (Ennek hiánya esetén csak egy zárt, "Állam az Államban" felépítésü intézményről beszélhetünk, és nem egy nyitott, a Társadalom számára fenntartások nélkül elfogadott hadseregről.)
Üdv: Öreg Csóka
Előzmény: Farkas Roland (6530)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!