Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Nem Hamburgert bíráltam, hanem a hivatkozott webcímet.
Sajtószemlében nem az ellenzék vezető "szakpolitikusát", az o.gy. h.b. tagját idézi(hozza le a M.D. cikkét egy az egyben), hanem egy másodközlést, amit "jóízű" kommentárokkal lát el az ezt elkövető V.H. újságírója (mert ha elolvasod, látod mit idéz/"........"/ és azt is mi az amit nem S.I. mondott, hanem azújságíró írt le). Ez szerintem olyan durva dolog a sajtószemlézésben, amit nehéz szó nélkül hagyni.
Kifordítva: Juhász min. úr nyilatkozik a 168 hetilapnak, amit az MN napilapként másodközöl, jópofa kommentárokkal és természetesen csak azt a részét közli a teljes interjúnak, ami ezeket a kommentárokat megfelelően alátámasztja.........
Na EZT sajtószemleként lehozni és J.F álláspontjéának ismertetéseként interpretálni!?- Na ne!
A hivatkozott webhely és a mögötte álló kommunikáció időnként szánalmasan alulteljesít, és nyal rendesen (kormánytól függetlenül).
Részemről ennyi, mert bővebben nem kívánok eme helyen erről politikai vitát nyitni. Annyit nem ér egyik politikus sem.
Szia Tiger205! Végigolvastam az általad ajánlott linkeket. Tényleg jók, de jelzem, hogy az önkéntes tartalékosokról, illetve a munkáltatói programról szólót egy régi barátom, harcostársam írta. Aki szintén nyugállományú, aki szintén közel 30 évet töltött el a szakterületen és aki jól ismeri a rendszert. Mint nyugdíjas kezde el a doktori képzést, aminek a témája éppen a felvetett témával kapcsolatos. Szóval kicsi a világ. Fefe
Viszont nem is 300 milliárd Forint a költségkeret !!!
Az adózás előtti összeg is 200 milliárd alatt va ! A tényleges ( mindenféle adók, és egyebek elvonása, leonása után, ha jól tudom olyan 90 milliárd Ft körül van a tényleges összeg. ( a pontosat, a tutit majd megmondják a nálam avatottabbak )
Nem tudom hogy olvastad e hogy csak az idei árvíz romániában olyan 200 milliárd Ft-nak megfelelő kárt okozott.
Sajnos a fenti költségvetési összeg lassan azt is lehetetlenné teszi, hogy tisztességes helytálást produkáljon a Honvédségünk ey egy árral szemben !!!
Megjegyezném még hogy a civil társadalom ( én is civil vagyok ) nem szeret hadseregre költeni, de h baj van akkor meg követeli hogy védjék meg !!!
A Délszláv válság idején nem egy polgármester KÖVETELTE ara hivatkozva hogy "adófizető polgár, iletve polgármester" hogy egy helikopter ÁLLANDÓAN körözzön a falujuk felett !!!
Meg kll érteni, hogy az ember olyan hogy ha lehetősége nyílik és érdekeivel egyezik egy nálánál gyengébb leigázása, zsarolása MEG IS TESZI !!!
Most amikor a hagyományos erőforrások kmerülőben vannak, és akár a víz is érték lehet, lesz ( MAD-MEX :-))) akkor rákell készülnünk időben hogy megvédjük magunkat.
Mit gondolsz mirt háborúzik az USA Irakban ??? Nem hinném, hogy a demokráciáért !!! Ott lenne Észak-Korea, Szaudiak, Irán, egy valag ( elnézést ) afrikai ország ! Nem !!!
Az olajért !!! Azért hogy holnap is legyen NEKI mit tankolni. Te meg én nem szerepelünk ebben a tervében. Nem szabad bárgyú marháknak lennünk akik még oda is hajtják a nyakukat !!!
Honvédelemre sükség volt, és szükség lesz !!!
A mikéntjéről ellehet vitatkozni, de amig is vitatkozun addig istegyük a dolgunkat.
Szervusz Taxxx! Nagyon belehevültél. Igen, hülye dolgokat mondott mindkét fél. Egyébként az, hogy idéztem, az oka az volt, hogy még felelős politikus szájából ezeket a mondatokat nem hallottam. Én legalábbis. Gondoljatok csak az e havi Bakonyi Csapásra, és az ott elhangzottakra. Ez egyébként szerintem a buta felvetésen és válaszokon túl mást is jelent. Tulajdonképpen akkor mekkora seregre van szükségünk? Fefe
értem, hogy sarkítod a mondandódat, azzal nem is vitatkoznék, de az nem igaz hogy egy normális méretű hadsereg lehet _eredményes_ egy külső támadás ellen. Ugyanis ma egy támadó hadseregnek a média ellen is kell harcolnia (és általában veszít), tehát nagyon rövid idő alatt kell eredményt elérnie, mert utána a média hatására nem csak más országok ellenszenvét vonja magára, hanem saját közvéleménye is elbizonytalanodhat.
Az idő a támadó ellen dolgozik, és ekkor egy védekező zászlóalj itt vagy ott napokat jelenthet (lásd 1956 Budapest relatíve gyenge védők napokig bizonytalanságban tudták tartani a többszörös túlerőt).
Régebben ez az idő hosszú volt (Korea, Vietnam), de úgy tűnik egyre gyorsul, most már pár hét és megjelennek a negatív hangok egy politikailag nem jól alátámasztott háborúval szemben.
A mi környező szomszédainkat illene azért megállítanunk, ha kell, kivéve Ukrajna, de ott nagyon gyorsan elfogyna a politikai motiváció a támadásra, és a többi nagyhatalom is beleszólna...
Más idegen hatalomnak meg nehéz lenne nagy erőket ideszállítania harc közben.
"Csak nem gondolja komolyan, hogy a Magyar Honvédség fogja megvédeni az országot egy esetleges külföldi, külső támadástól?"
Az a baj, hogy ha ők nem, akkor ki? A képességek hiányát jól lehetne deklarálni egy névváltoztatással: Magyar Honvédség helyett lehetne mondjuk "Magyar, Évente 300 Milliárdot Elherdáló Operetthadsereg" is. Akkor mindenki tiszta képet kap, és a hülye riporterek sem kérdeznek badarságokat! :-((
Szerinted egyébként csak mi vagyunk ilyen sz@r helyzetben? Gondolom nyugodtan elmondhatjuk, hogy Európában Oroszországon, Franciaországon, Nagy Britannián ( mindhárom atomhatalom ) és esetleg Svájcon kívül ( speciális földrajzi-domborzati viszonyok, a lakosság 63%-ának militarizálhatósága, stb. ) nem sok ország tudná a területét _egyedül_ megvédeni. Láttad azt a táblázatot, amit Tiger250 rakott fel a múltkor a katonai képességek visszaeseéséről 20 év alatt? Haderő növekedést csak a bantuknál, busmanoknál, és egyéb sz@r népségnél mutattak ki, a civilizált népeknél mindenütt radikális visszaesés volt megfigyelhető, including USA, (!) Oroszország, Kína, Kelet-, és Nyugat-Európa országai egyaránt. Magyarország ebből a szempontból valahol a középmezőnyben volt. Tehát, ha meg akarjuk védeni magunkat, akkor szerintem nem az a megoldás, hogy minden épkézláb embert behívni, és minden pénzt belenyomni egy "tömeghadseregbe", hanem az, hogy a meglévő források _ésszerű_ felhasználásával, ( na meg a politika felé a források növelésének igényével! ) létrehozni egy olyan kicsi, de nagyon korszerű haderőt, amely ugyan valóban nem képes 93.000 km2. levédésére, de olyan fájdalmas és maradandó veszteséget képes okozni bármely behatoló ellenségnek, hogy egyszerűen ne érje meg nekik atámadás elkezdése, vagy pláne folytatása, a saját hátországuk támogatásának elvesztése miatt! Furán hangzik, de már majdnem itt tart pl. az iraki ellenállás: az USA-ban egymást érik a háborúellenes tüntetések, és tegnap hallottam, hogy ottani közvéleménykutatások szerint az amerikai lakosság 70%-a szerint azonnal ki kellene vonni a csapatokat Irakból...
Igazából nem a költségekkel lenne a gond (bár a 300/db os lőszer után még azon sem csodálkoznék) hanem az, hogy ezt nem lehetne megcsinálni, akkora ellenkezés lenne civil részről.
Egy reggeli rádióműsorban hallottam, véletlenül. Egyébként meghallgatható a rádió honlapján is.
A beszégetők: Magyarország volt miniszterelnöke és a riporter Riporter: Az tetszett-e Önnek, hogy a honvédséget felszámolták, amikor a biztonság a harmadik értékrendünk? Válasz: Csak nem gondolja komolyan, hogy a Magyar Honvédség fogja megvédeni az országot egy esetleges külföldi, külső támadástól? Riporter: De én komolyan gondolom. Válasz: Jó, lehet, külső támadás nem fenyeget, de nem a Magyar Honvédség felszereltsége, állománya és minden egyéb ami Magyarországot megvédené. Riporter: Azért én ilyet Zrínyi, Petőfi és Balassi hazájában ilyet nem mondanék. Válasz: De, igen? De én meg azt tudom mondani ebben a hazában, hogy gondolkodni kell, és aztán kell nyilatkozni. Nato tagok vagyunk, ne felejtsük már el! A Nato, amelynek nemcsak politikai akarata van, hanem eszköze is, fegyverzete, hogy megvédje a tagországokat, köztük Magyarországot is. Ha olyan helyzet alakulna ki. De nincs ilyen helyzetnek még csak a legcsekélyebb jele sem.
Beszéd közben jegyeztem le, úgyhogy lehet esetleg elütés, de a sok egyéb között így hangzott el. Fefe
Ha egy név nélkül nyilatkozó tábornok ennyire gázosnak látja a dolgokat, mi lehet a valóság??? Neki hivatalból még mindig óvatosan kell fogalmaznia, még ha név nélkül is teszi...
Egyébként a szavaiban alátámasztani látom azt amit korábban is mondtam: a reform ha csak stratégiai szintű akkor az csak leépítést jelent. Ha alacsonyabb szintre (működési zavarok) nem viszik le akkor a nagy és hatéktalan seregből egy kicsi de hatéktalan marad... (lásd mostani hadgyakorlat bizonyítéka)
Ha nem reformálnak alacsonyabb szinten akkor töketlenség marad. Fogjegy, béna humán rendszer, stb... Tényleg központilag szerzik be a klotyópapírt ahogy fogalmazott a tábornok????
Jesszusom!!!
Másik: hallom megint fizetésemelés lesz? Hát csak nem megint meg akar vásárolni 30 ezer szavazatot magának a politika???
Hétfőtől a NATO és a magyar légierő valamennyi géptípusát fogadni tudják a pápai bázisrepülőtéren Fotó: Penovác Károly
Pápa (németh) - Azok a pilóták, akik a 2001-es átszervezést követően nem dobták el a pápai repülőtér adatait, koordinátáit, jól tették. Mert újra él a repülőtér - jelentette ki tegnap délelőtt a bázisrepülőtér átadásán Sági János vezérőrnagy a MH Légierő parancsnoka.Mint négy évvel ezelőtt, csak akkor könnyesen és gyászosan, most pedig derűs arccal fürkészték az eget a repülőtér állományának tagjai és a sajtó képviselői. Akkor a hadrendből kivonásra kerülő MiG-ek érkeztek sorra a betonra, most pedig azok a gépek, helikopterek, amelyek ettől a naptól kezdve bármikor igénybe vehetik a pápai bázisrepülőteret.
A felújított és a NATO-elvárások szintjére emelt repülőtéren az elmúlt évek alatt bővítették a felszállópálya végbiztonsági zónáját, vészelfogó rendszert telepítettek és még sok olyan, a repüléshez elengedhetetlen technikai fejlesztést hajtottak végre, amelyek mára teljesedtek ki, és használhatóvá vált a repülőtér. Amely nem- csak a honvédelem, hanem a polgári légi mentés céljait is szolgálja. Ugyanis helyet kapott a bázison a helikopteres mentőszolgálat is.
Feltámadtunk hamvainkból - jelentette ki Domonkos Miklós alezredes, a bázisrepülőtér parancsnoka a tegnapi ünnepségen. Mint mondta, ehhez a megújuláshoz a légierő nagy családjának az összetartása, akaratereje kellett.
S íme, a pápaiak legnagyobb örömére újra üzemel a repülőtér, a NATO szövetséges erőinek egyik legfontosabb befogadó- és nemzeti támogatóbázisa.
Bánki Erik fideszes képviselő a múlt héten MSZP-s aktivisták által osztogatott lejárt szavatosságú tésztáról kérdezte a honvédelmi minisztert, kifogásolva, hogy szocialista kampányra használták a honvédség levetett készleteit.
Juhász Ferenc szerint tárcája csak önkormányzatoknak adott tésztát, azt pedig nem ellenőrzik, mi lett ezután a sorsa az adománynak. Bánki Erik a lejárt tésztát végül a válaszoló miniszter asztalára helyezte.
Az egész jelenetet kedélyes bekiabálásokkal kísérte Páva Zoltán szocialista képviselő, Komló polgármestere ("Erik, Erik, ti, a Fidesz honnan szereztétek azt a tésztát?"). Páva a tésztát Juhász asztalától elvette, és visszavitte Bánki asztalára, ahol viccelődésbe váltottak az ellentétes pártállású képvislők, sőt Páva Zoltán kuncogva még el is ropogtatott egy metéltet.
Nem hiszem.Tudod rájöttek ,hogyan lehet nagyon olcsón profeszionális hadsereget csinálni.Egyszerüen mindenkinek befogják aki nem ezt mondja.Ne felejtsd el a Fórumot azért hozták létre,hogy valós képet kapjanak a belső problémákról.Megkapták...nem tetszett nekik...de ami jellemző...nem a probléma léte volt a probléma ,hanem hogy ezt elmondják!Sokkal olcsóbb megszüntetni egy fórumot,mint bezárni a hadsereget mert müködésképtelen!Elő a régi jól bevált komcsi eszközökkel.Csak van egy kis bibi.Pl ez a fórum.:-)))) hehhehehehehhe